Példakép

Esélyük sincs a robotoknak

2013. december 21.

Kedves Példaképek és szavazók! 

Több kérdést is kaptunk a tegnapi posztunkkal kapcsolatban. A megnyugtatásotok érdekében az alábbi infókat szeretném megosztani veletek.

Mint ahogy tegnap írtuk, a héten robotok által generált szavazatokkal megpróbálták befolyásolni a Példakép szavazás végeredményét. Ez technikailag úgy működik, hogy valakik valahol írtak egy programot, és gépek egy távoli ismeretlen szerverről küldenek szavazatokat hamis email címekkel regisztrálva. Mivel azonnal kiszűrtük a próbálkozást, rögtön blokkoltuk is a gépekről érkező szavazatokat. Azt azonban, hogy ezt a programot ki írta és ki vagy kik próbálnak előnyhöz juttatni egy vagy több versenyzőt, nem tudjuk, hiszen az ilyesmit egy internetes szavazás során nem lehet követni és bizonyítani. Lehetett egy jó- vagy rosszakaró, bárki, bárhonnan.

Mi viszont azért kerestünk egy erős partnert, az Indát, hogy az egész szavazás lebonyolítása maximális biztonságban legyen, és bármilyen jelllegű, a szavazás állását befolyásolni akaró próbálkozást azonnal észleljünk és megállítsunk. Minden olyan szavazatot, ami nem emberektől érkezik, azonnal észreveszünk, így értelemszerűen a szavazatok közé bele sem számolódik. 

Mindehhez annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy most érzem igazán, mennyire jó döntést hoztunk nyáron, amikor az Indát megkerestük és ők felajánlották, hogy segítenek. Olyan szakemberekkel dolgozunk együtt, akik mellett nyugodt lehetek, mert tudom, hogy amiért másfél éve dolgozunk, az a legjobb kezekben van. Arról persze hosszan tudnék értekezni, hogy egyébként mélységesen feháborít és elszomorít, hogy épp egy PÉLDAKÉP versenyben valakik csúnyán bepróbálkoznak, és próbálják a szavazás, az alapítvány és a Példaképek hitelét is rontani.

Megtehettük volna, hogy az esetről nem szólunk, azonban úgy gondoltuk, mint ahogyan minden mást, ezt is megosztjuk veletek, hogy érezzétek és lássátok: minden tiszta és átlátható, az etikátlan próbálkozásoknak pedig helye nincs!

komment komment

Kommentek

süti beállítások módosítása