Székely Ádám

Ügyvezető-tulajdonos - InfoGroup

 Bár voltak még saját elképzelései, és nem akart „apuci kedvence” lenni, mégis idejekorán be kellett szállnia a családi cég irányításába. Székely Ádámot eddig minden munkahelyén bedobták a mélyvízbe, most már azonban az apai örökség súlya nyomja a vállát. Az InfoGroup családi cégként versenyez a nehézfiúk között, s nem tagadják: a tudatos tervezés mellett hatalmas szerencse is kellett ahhoz, hogy a válságot ilyen könnyedén túléljék. De Ádám ma már élvezi ezt a történetet.

Az ingatlanpiacról általában nem a jól működő családi cégek jutnak az eszembe. Hogy tudtok érvényesülni a mamutok mellett?

A céget még édesapám alapította 1989-ben négy társával együtt, akiket később kivásárolt. A sztori klasszikus tőkefelhalmozás: tőke híján először csak tanácsot adtak, majd elkezdtek építeni, amint volt saját forrás. A cég „mindent vagy semmit” alapon indult, apám sokat kockáztatott, a saját házunkat is. Több mint ezerötszáz lakást húztak fel. Én 2006-ban léptem be, amikor viszonylag nehéz helyzetben volt a cég. Időben szálltunk ki a lakáspiacról, mert édesapám azt gondolta, hogy az állami lakástámogatási rendszer kifulladhat. És akkor még senki nem látta előre, hogy lesz egy sokkal nagyobb gond: a devizahitelek.

Mi volt a következő lépés?

Átváltottunk ipari ingatlanok és irodák fejlesztésére, 2005 után lakást már nem építettünk. Volt egy nehezebb időszakunk, a cég túl nagyra nőtt. Én így csöppentem a történetbe, előtte három évig befektetési bankár voltam. Egyik pillanatról a másikra beszálltam, hogy rendbe tegyük a dolgokat. Új szemlélettel végignéztük a projekteket, és hatalmas szerencsénk volt, mert a válság kitörése előtt végrehajtottunk egy nagy reorganizációt, aminek keretében több projektből kiszálltunk.

Nem volt egyértelmű, hogy neked eleve a családi cégben a helyed?

Mindig is érdekelt, amit apám felépített, de tudatos döntés volt, hogy nem akartam „apuka kedvenceként” megjelenni az irodában. Igyekeztem magam felépíteni.

Sikerült?

A bankban kevés volt a három év, de szerencsére mélyvízbe dobtak, így gyorsan tanultam. A családi cégben egyből saját projektet vittem, ráadásul sikeresen, látták, hogy megy nekem. Ma már az egész operáció nálam van. A csapat is lecserélődött, mostanra egészen más környezetben, más emberekkel tudok dolgozni, mint annak idején édesapám.

Egyből így kezdtél, hogy elküldted a régieket?

Nem, ez egy organikus folyamat része volt. Jött egy egészen új rendszer, komoly elvárásokkal. Az én menedzsmentfilozófiám az, hogy sok motiváció kell, és megfelelő mennyiségű kontroll. Lovas hasonlattal: egy lovat akkor lehet jól kontrollálni, ha az ember rendesen hajtja. Jó minőségű embereket vontunk be, megfelelő ösztönzőkkel, de nagyon komoly az elvárás is. Aki ezt magáévá tudja tenni, ezt várja el a többiektől is.

A tulajdonosi szemlélet nem volt nagy nyomás? Addig nem a sajátod volt a tét…

Az előző helyemen is igyekeztem a megbízóm helyébe képzelni magam, így nem volt nagy különbség. Természetesen más így aláírni egy kétmilliárdos hitelszerződést. Olyan nincs, hogy felmondok, és hátrahagyom a sarat, ezt a terhet holtunkig cipeljük: ha valamiért felelősséget vállalunk, annak úgy is kell maradnia.

Miután váltottál, kitört a válság. Volt így mozgástered?  

Egy nagyobb projektet a banki munka mellett már én tárgyaltam le, a logisztikai fejlesztéseket pedig már én indítottam el. Az egyik ipari parkunkban ma már csaknem harmincezer négyzetméternyi raktár és iroda van a saját tulajdonunkban. A fejlesztéseket a válságban takarékra tettük, de folytattuk. Elkezdtük árulni az ingatlanfejlesztésben szerzett „know-how”-nkat is, gyárfejlesztéseket menedzseltünk, amibe szakmai befektetők mellett beszálltunk mi is. Két éve viszont már azt látjuk, újra van fantázia az ingatlanpiacban.

A piac felpörgött, most megint hátrány lehet, hogy ti egy kisebb, családi vállalkozás vagytok.

Azt szoktam mondani, ha valaki bizniszelni akar, kössön üzletet egy családi céggel, mert biztos lehet benne, hogy ott felelős emberek vannak a másik oldalon. Ezzel párhuzamosan viszont van egy specifikus kockázat: a családi, bizalmi kapcsolatok nem mehetnek a professzionalizmus rovására. Azt szeretném elérni, hogy ne a családtól függjön a cég, tartsa fenn magát nélkülünk is, ilyen rendszert kell kiépíteni.

Olyan nincs, hogy felmondok, és hátrahagyom a sarat, ezt a terhet holtunkig cipeljük: ha valamiért felelősséget vállalunk, annak úgy is kell maradnia.

Az ingatlanfejlesztők türelmesek emberek? Amíg egy tervrajzból valóság lesz…

Alapvetően nem, és ez baj is, hiszen sok meggondolatlan lépéshez, hitelfelvételhez vezetett a szektorban.

Hogy tudtok ilyen környezetben tisztességesen versenyezni? Sokan kötnek könnyelmű kompromisszumokat a rövid távú nyereség reményében.

Én szeretnék nyomot hagyni magam után, és nemcsak azzal, hogy felépítek egy céget, aminek hatása lesz a magyar gazdaságra, hanem úgy is, hogy büszkén tudom vállalni a projektjeinket; hogy nem úgy adunk át épületeket, hogy az új tulajdonos nyakába zuhan egy problémahegy. Az ingatlanfejlesztők nem szoktak húsz-harminc évben gondolkozni, de mi mégis úgy rakjuk össze a projekteket, hogy ha húsz évig a mi tulajdonunkban maradna, a tényleges hozzáadott értékből is meg tudjunk gazdagodni, ne csak abból, hogy értékesítés esetén realizálunk egy nagyobb (esetleg irreális) hasznot.

Az ingatlanpiac tágabb környezete sem tisztább, sok a korrupt, fekete szereplő.

Én nagyon örülnék neki, ha öt éven belül nem csak olyan partnertől tudnánk tőkét bevonni, aki ismer minket. Ez borzasztó nehéz, ingatlanosokkal sokan megégették már a kezüket befektetői oldalról. Én azt szeretném, ha ez egy olyan transzparens cég lenne, ahol egy akármilyen külsős szereplő, befektető is komfortosan érzi magát.

Tőzsdére akarod vinni céget?

Rövid távon még nem tartunk ott, de hosszú távon ez egy reális opció lehet. Már eljutottunk egy olyan szintre, hogy ez már nem egy „one man show”, de családi cégként a tőkebevonási képességünk határos, a növekedési lehetőségeink ezért egyelőre korlátozottak.  

Lehet, hogy nem akartál ilyen hamar beugrani a családi cégbe, de látszik, hogy élvezed a vállalkozói létet.

Az önmegvalósításnak és az önkiteljesedésnek egy nagyon jó eszköze a vállalkozói lét, rengeteg kreativitás kell hozzá, és a versenyhelyzet kiváló alkalom arra, hogy az ember bebizonyítsa, jobbak a kombinációs képességei és a tájékozottsága, mint a versenytársaié. Ezt a történetet én nagyon szeretem, élvezem. Az embernek viszont résen kell lennie, hogy megfeleljen a magával szemben állított elvárásoknak, korrekt legyen – és még pénzt is keressen a végén.