Kedves Példaképek és Szavazók!
Az Év Példaképe közönségszavazásának nyertese az lesz, akire a legtöbb szavazat érkezik. Barátoktól, ismerősöktől, partnerektől, illetve bárkitől, aki méltónak találja kedvenc jelöltjeit a végső győzelemre.
A tét nagy, ezáltal a kísértés is. A napokban sajnos történt is egy kísérlet a végeredmény befolyásolására, nagy számú, internetes robotok által generált szavazatokkal. Ezt természetesen azonnal észrevettük, és figyelembe sem vesszük azokat a szavazatokat, amiket gépek adtak le. Példaképeink és a szavazók is biztosak lehetnek abban, hogy az Év Példaképe címet az nyeri el, akire a közönség, barátok, ismerősök, partnerek, azaz fiatal vállalkozóinkkal szimpatizáló hús-vér emberek szavaznak.
Ahogyan korábbi blobejegyzésünkben is írtuk: azért bíztuk a szavazók azonosítását és a szavazatszámlálást az Indára, mert nagy tapasztalatuk van az ilyesmiben. Az adatokat tőlünk függetlenül, megfelelő eljárások mellett kezelik és tárolják, és figyelnek arra, hogy az eredményt ne próbálják manipulálni.
Kommentek