Példakép

Szekeres Péter

2015. december 15.

szekeres_peter.jpgTulajdonos, ügyvezető, fejlesztő – Neticle Technologies

Saját ötletből, önerőből és egy tehetséges csapat segítségével hozott létre Szekeres Péter egy olyan netes szövegelemző programot, ami közel emberi pontosságú. Nem véletlen, hogy szép lassan ráharapott a piac, olyan nagy hazai márkák is a Neticle mellett tették le a voksukat, mint a Magyar Telekom, a UPC vagy az Invitel. Egy startup lendületével indultak, de a tudatosságnak köszönhetik, hogy talpon maradtak. És persze annak, hogy egy igazán trendi piackutatási szolgáltatást adnak gyorsan és online. Lépésről lépésre haladva szeretnék meghódítani a közép-európai piacot, öt éven belül tizenöt országban jelennének meg, és új megoldásokat is fejlesztenek a szövegelemzésre alapozva.

Mi volt az az ötlet, ami a saját vállalkozás felé vitt?

A Corvinus Egyetemen egy tudományos dolgozatban foglalkoztam először a számítógépes nyelvfeldolgozással, és már akkor beleszerettem a területbe. Folyamatosan azon agyaltam, hogy milyen üzleti értékű funkciókat lehetne fejleszteni, létrehozni egy online, magyar nyelvű szövegelemző programot, ami azonnali statisztikákat adna a márkáknak. Nem hagyott nyugodni a dolog, így elkezdtem egy kisebb fejlesztőcsapatot toborozni a baráti körben, és megcsináltuk a Neticle-t.

Mit is tud pontosan ez a program?

Nagyon leegyszerűsítve azt szoktuk mondani, megmutatja, mit gondol rólad a web. Lényegében egy gyors és olcsó piackutatási alternatíva, amiből visszajelzést kaphat egy cég a márkája megítéléséről, az ügyfelei elégedettségéről. A dolog úgy működik, hogy Neticle megtalálja és összegyűjti a magyar nyelvű webről a tartalmakat – cikkeket, blogokat, kommenteket, fórumokat, közösségi oldalakra kiírt szövegeket –, és ezeket automatikusan elemzi. Megmondja, hogy mennyire pozitívak vagy negatívak, miről szólnak, milyen témákat említenek. Ebből aztán rendszeres riportokat és kimutatásokat készítünk az ügyfeleinknek.

Mik voltak az első lépések, hogyan találtatok ügyfeleket?

Felvettük a kapcsolatot cégekkel és kommunikációs ügynökségekkel, hogy szeretnénk bemutatni a szolgáltatásunkat. Nem mindig volt könnyű meggyőzni őket, mert elsők voltunk itthon ezen a szakterületen, amit óriási szkepticizmus övezett: sokan nem hitték, hogy lehetséges magyar nyelven kellő pontosságú szövegelemző megoldást készíteni. Hosszú tesztelési hónapok következtek, mígnem meglett az első ügyfelünk, egy népszerű bébimárka. Innentől lassan beindult a dolog, ma már stabil ügyfelünk a Magyar Telekom, a UPC, az Invitel, vagy az Isobar.

Lehet vállalkozást csinálni tőke nélkül is, csak kellően elszántnak kell lenni. Ha valaki el tud bizonytalanítani vagy le tud beszélni, akkor ott valami baj van.

Magyar nyelv, magyar ügyfelek, ennyire lokális jelenlétben gondolkodtatok?

Kézenfekvő volt, hogy a hazai piacon indulunk el, de mindig is cél volt a továbblépés. Én azonban szeretem lépésről lépésre megvalósítani a dolgokat, megtanultam, hogy a fókuszálás nagyon fontos, egyszerre egy dologra kell igazán összpontosítani. Amíg nem volt tökéletes a magyar nyelvű szoftver, addig nem foglalkoztunk más nyelvekkel. Idén jött el a továbblépés ideje, épp most dolgozunk a bolgár nyelvű nyelvelemző programon, vagyis most bizonyosodik be „élesben”, hogy az a nyelvi modell, amit a magyarnál megcsináltunk, átültethető-e más nyelvekre, akár cirill betűsökre is. Aztán jöhetnek majd további nyelvek, új piacok.

Úgy tűnik, nagyon tudatos vagy a cégvezetésben, pedig ez az ilyen fiatal startupokra nem igazán jellemző…

Talán ez lehet az oka, hogy talpon tudtunk maradni. Felismertük, hogy miben vagyunk jók, és arra koncentrálunk, a feladatokat és célokat priorizáljuk, és nem indulunk el minden ötlet után, ami aztán lehet, hogy zsákutca lesz. Ez nem jelenti azt, hogy nincsenek ötleteink, de mindent észérvekkel megvitatunk, mielőtt belevágunk.

Nem is hibáztatok soha, nem voltak rossz döntések?

Dehogynem, de minden rossz döntésből sokat tanultunk. Voltak a cég életében krízisek, csődközeli helyzet háromszor is, de azokból is megerősödve álltunk fel, igazából összekovácsolt minket. Szerencsére nagyon tehetséges a csapatunk. egytől egyik motivált emberekkel. és ez átlendít a nehézségeken. Azt hiszem, példaértékű a céges kultúránk, a mai napig tizennégyen egy légtérben dolgozunk, mindenki tudja és érti, hogy mit csinál a másik, és hogy mindenki nélkülözhetetlen része az egésznek. Ez a csapatszellem, a kohézió visz minket előre, szerintem ez a hosszú távú sikeresség alapja.

Mik a következő lépések?

Rengeteg tervünk van, most elsősorban a bolgár nyelvű szoftver fejlesztése a feladatunk, azután szeretnénk a német piacra „berobbanni”, amihez külső tőkét is bevonnánk, hogy felállítsunk egy profi marketing- és sales-csapatot. Ezután évente öt új országban szeretnénk megjelenni a Neticle-lel, és nagyjából száz fősre bővítenénk a csapatot. Új szolgáltatásokat is fejlesztünk, mert felismertük, hogy a nyelvelemzés másra is használható, így bétában van már több megoldás is, amiket szép sorban bevezetünk majd. Hosszú távon az a célom, hogy Közép-Európában az online szövegelemzésről elsőként a Neticle ugorjon be mindenkinek.

Ilyen tervek mellett már nem maradhatsz sokáig a programozói székben…

Valóban egyre kevesebb időm jut rá, de legalább olyan izgalmas a cég építése is. Ha belegondolok, hogy egy tudományos dolgozattól idáig eljutottunk külső tőkebefektetés nélkül, saját erőnkből és elszántságból, az nagy szó.

Mindig is ilyen munkát képzeltél magadnak?

Soha nem akartam vállalkozó lenni, az IBM Magyarországnál dolgoztam korábban alkalmazottként is. Izgalmas volt a munka, jó a fizetés, de bevallom, elkapott a „startup-láz”. Egyre csak azt hallottam, valósítsd meg az álmodat, csináld meg a saját ötletedet, és szerencsére volt bátorságom belevágni. A legjobb döntés volt.

Mi ad számodra örömet, pozitív visszajelzést?

Nagy öröm például az, amikor valaki ír nekünk, hogy szeretne nálunk dolgozni, vagy egy cég megkeres, hogy szeretné a programunkat használni. Amikor sikeres lesz egyik funkció, amit épp én találtam ki, és bár több csapattag is szkeptikus volt, mégis ragaszkodtam hozzá és megcsináltuk. Ilyen például az említésgráf, ami mára a védjegyünk lett, világszerte egyik konkurensünk sem csinál ilyet. De olykor az is öröm, ha egy nap végén belegondolok, hogy megoldottuk azt a 20-30 kisebb-nagyobb problémát – váratlan leállást, hirtelen ügyfélkérést –, amik szinte mindennaposak, és muszáj őket higgadtan, de gyorsan lereagálni.

Nem fárasztó mindig észnél lenni?

De, egy-egy ilyen nap után néha csak Tom és Jerry-t vagyok képes nézni, amit nem kell túlgondolkodni (nevet).

Egy sikeres startup élén mit tanácsolnál azoknak, akik most gondolkodnak a cégalapításon?

Azt, hogy lehet vállalkozást csinálni tőke nélkül is, csak kellően elszántnak kell lenni. Ha valaki el tud bizonytalanítani vagy le tud beszélni, akkor ott valami baj van. És nem utolsósorban, vállalkozzanak tisztán, mert úgy is lehet. Nálunk az egyenesség és a transzparencia a legfőbb érték a céges szervezetben, mindenki be van jelentve, cégen belül publikusak a fizetések, mindenki tudja, hogy mire számíthat. És még egy fontos tanács: csak akkor csináld, ha szenvedélyből teszed, nem csak a profitért.


Ha szeretné, hogy Szekeres Péter legyen az Év Példaképe 2015 Közönségdíjasa, szavazzon rá!

Figyelem! A példaképre ide kattintva, a szavazás oldalán tud érvényes szavazatot leadni, az interjú alatt lévő Like gomb nem egyenlő a szavazással.

komment komment

Kommentek

süti beállítások módosítása