Szikvízkészítő, mestercukrász - SZ. I. Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.

A szódavíz a mindene. Ez élete egyik fontos tartópillére és családi vállalkozásuk alapja. Szabó István most azért küzd, hogy a szikvíz hungarikum és készítése - magyar eljárás alapján - európai uniós szabvány legyen.

Családi ihletésre döntöttél úgy, hogy vállalkozol?

Nem feltétlenül. Eredetileg mestercukrász vagyok. Ebben a szakmában kezdtem el vállalkozni és menetközben alakult úgy, hogy édesapámnak, aki 1986-ban kezdte a szikvízkészítést, abba kellett hagynia a munkát egészségügyi okokból. Akkor választás elé kerültem. Gyorsan el kellett döntenem, hogy maradok a saját szakmában, egy nem saját tulajdonú cukrászdával, magas bérleti díjjal, vagy átveszem a saját családi vállalkozást. Az utóbbit választottam. A szikvízkészítés akkor már ugyanúgy a szakmám volt, mert a mestercukrász vizsga mellett ebből is megszereztem a szakmunkás képesítést. Alapvetően szikvízpalackozással foglalkozunk, de a megrendelők igényei szerint gyümölcsszörpöt, ballonos vizet is szállítunk vízadagoló automatákhoz szénsavas, buborékmentes formában. Mára eljutottunk oda, hogy mi vizsgáztatjuk a szódásokat gyakorlatból. A cég komplett szolgáltatását, marketingjét, a termékek megjelenését, a palackok és a szállító autók arculatát mi magunk alakítottuk ki, még a gyártóeszközöket, gépeket is magunk fejlesztettük és gyártottuk magunknak.

Úgy tűnik, a szaktudásodat azzal is elismerték, hogy megválasztottak a Magyar Országos Szikvízkészítő Ipartestület (MOSZI) elnökévé…

Így igaz. Most második alkalommal választottak meg. Elfogadják a véleményemet, de én is figyelek-hallgatok másokra. Bizonyos mértékig maximalista vagyok, mindig próbálok fejleszteni, a szikvíz népszerűsítéséhez keresem a partnereket. Nemcsak a saját vállalkozásomat akarom életben tartani, korszerűsíteni, hanem az egész szakmát. Különböző rendezvényeket – pl. Guinness rekord: 500 literes kisfröccs a Városháza téren -, kiállításokat, konferenciákat, OKJ-s képzéseket is szervezünk, hogy a szikvízkészítő szakemberek az ország minden pontján megismerjék az aktuális technológiát, szabályozást, az őket érintő törvényi vagy hatósági előírásokat. Most azért küzdünk, hogy a magyar szikvíz, sőt a fröccs is hungarikum, megérdemelten elismert legyen Magyarországon, mert külföldön már így tekintenek rájuk, és az országunkhoz kötik mindkettőt.

Könnyű vállalkozni ebben a szakmában, egyáltalán Magyarországon?

Könnyű lenne, ha csak arányában annyi adókedvezményt vagy területet kapnánk a vállalkozások fejlesztéséhez, elindításához az államtól, mint a multinacionális cégek. A ballonos víz, a vízadagoló automaták és az eldobható PET palackos vizek visszaesést hoztak a szódás szakmában, számos vállalkozás szűnt meg miattuk. A legtöbb nagy cég védőitalként nem szódavizet ad a dolgozóinak, mert nem ismerik annak jótékony hatását és tradicionális múltját. A szikvíz speciális palackozásának köszönhetően környezetbarát, egészséges és a zárt rendszere miatt megőrzi a szénsavtartalmát.

Te csak szódát iszol?

Nálunk otthon mindig szódavíz van az asztalon. Ezzel is példát mutatunk. 

Szerintem először a magyar piacot kellene rendbe tenni, normakövetésben, fair vállalkozó és versenyszellemben. Ezért sokat tehetnek a példaképek, főleg ha egyre többen lesznek.

Hányan vagytok a cégnél?

Jelenleg három családtag és négy alkalmazott dolgozik a cégnél, és ha kell, mindenki mindent csinál, a fenntarthatóság és fejlődés érdekében minden pénzt visszateszünk a vállalkozásba. Magyarországon a vízfogyasztás stabil, nincsenek nagy kilengések a keresletben. Ehhez kell igazodni és minél nagyobb részt kiszolgálni.

Említetted a szódavíz jótékony hatását. Konkrétan miben nyilvánul meg ez?

Emberi fogyasztásra összetétele miatt a szikvíz a legalkalmasabb, ásványi anyag összetétele nem magas és nem is alacsony, a hatóság által előírt értékek közt van, így tartós fogyasztásra ideális. Sokan nem tudják, hogy a szódavízkészítés tulajdonképpen magyar találmány, a Magyarországon felhasznált és bányászott szén-dioxid természetes eredetű, savas kémhatása miatt baktériumölő és tartósító hatású, emellett segíti az emésztést. A 19. században Jedlik Ányost a győri szerzetes orvosok biztatták, hogy „gyártson” minél több szódavizet, mert megelőzhető vele a kolerajárvány. Azt tapasztalták ugyanis, hogy aki szénsavas vizet fogyasztott, az nem kapta el a kolerát.

Most mit szeretnél elérni a cégnél? Említetted, hogy többféle fejlesztésen gondolkozol. Tudsz kreatív lenni?

Hát persze, hogy tudok, egyébként sem szeretem a monoton dolgokat. Mindig lehet korszerűsíteni a termékeket, a gyártó berendezéseket, egy nagyobb és modernebb telephely is jól jönne a cégnek. Most éppen egy olyan töltő-palackozó gépet fejlesztünk, amit csak a multik engedhetnek meg maguknak. Itt nem a méretre, kapacitásra gondolok, hanem a technológiára, a minőségre.

 Van elég megrendelőtök, hogy boldogultok az ügyfelekkel?

A mai világban ki mondhatja azt, hogy elég megrendelője van? Szerintem senki. Talán elég lenne, ha az árat a költségek arányában tudnánk emelni, mert a mi szakmánkban nagyon sok az élő munka, de ezt a piac nem engedi meg, a nagyvállalatok automata termelésével kell versenyeznünk. A piaci pozícióinkat csak úgy tudjuk megőrizni, ha megfizethető áron adjuk a termékeinket, és naprakészen követjük a vevők igényeit.

Vannak olyan normák, amit az üzleti életben mindenképpen követsz?

Értékelem a korrekt viszonyokat és szeretek nyugodtan aludni. Fontosnak tartom az ügyfelek megfelelő kiszolgálását, a napi kapcsolatot velük, és örülök, ha elégedettek velünk. Sok magyar vállalkozó gondolkozik hasonlóan. Szerintem először a magyar piacot kellene rendbe tenni, normakövetésben, fair vállalkozó és versenyszellemben. Ezért sokat tehetnek a példaképek, főleg ha egyre többen lesznek.

Ha szeretné, hogy Szabó István legyen az Év Példaképe, szavazzon rá! 

Csomagolóanyag specialista - UgrinPack-Erdősi Kft.

Nőként nem kell választani a család és a karrier között, gyermekvállalás mellett is lehet sikeres karriert építeni – ez Ugrin Boglárka legfontosabb üzenete. Miközben három gyermeke született, cégét szorgalmasan és folyamatosan építgette, fejlesztette. Csomagolóanyag gyártó vállalkozása ma már stabil lábakon áll.

Meséld el, hogyan lettél vállalkozó?

Vállalkozásom kezdésére az élet inspirált, 25 éves koromban, az addigi családi vállalkozásunkban tulajdonosi szerkezetváltás történt. Én mindjárt az első év „áldozata” lettem, tekintve, hogy folyamatosan próbáltam harcolni azért az üzletpolitikai magatartásért, kemény, de minden szempontból becsületes piacszerzésért, ami mindig is a szüleimet jellemezte, amit tanultam, láttam, hoztam. Ennek következményeként, tőke nélkül kellett kitalálnom, merre induljak. Választás elé kerültem. Vagy elküldöm életrajzom a konkurenciának, vagy vállalkozásba kezdek. Utóbbit választottam. Ez az időszak egybeesett első gyermekem várandósságával, mégis igyekeztem - a terhességem megóvása mellett – végig dolgozni. Gyakorlatilag az iroda küszöbéről mentem a szülőszobára. Gyermekem születése amellett, hogy anyává tett, megtanított arra, hogy az életnek a karrierépítés mellett más értelme is van. Három hónap után mégis, gyermekhordozóval a kezemben, napi rendszerességgel végeztem a munkámat. Persze rengeteg bírálat ért emiatt, hogy az anya-gyermek kapcsolata a tét. Én anyai ösztönökre hagyatkozva úgy gondoltam, amíg gyermekemet kiegyensúlyozottnak látom, nem okozhat problémát a munkavállalás.

Hogyan tudtad ezt megvalósítani?

Az első időben béreltem egy 20 négyzetméteres irodát, egy szék, egy asztal és egy telefonos-faxkészülék. Azt gondoltam, hogy az addigi tapasztalatommal néhány hét alatt elindítok egy kereskedelmi céget. Hónapokig mindössze olyan munkát sikerült elvállalnom, melyen egy forint nyereség sem volt. Tökéletes minőségű terméket akartam kiadni a kezemből, éppen ezért a termékeket nem egyszerűen „lekereskedtem”! Minden termék, minden technológiai fázisánál ott voltam, ellenőriztem a minőséget, éjjel vagy hajnalban Szegedtől Nyíregyházáig.

Mit éreztél ekkor? Hogyan tovább?

Egy év után már elértem azt a szintet, hogy a megbízható minőség miatt visszatérő megrendeléseim voltak. Ezekre már számítani és építeni tudtam. A vállalkozás évről évre erősödött. Ekkor már megengedhettem magamnak, hogy férjem és szüleim, illetve két kolléganő is csatlakozzon vállalkozásomhoz. Megvettük az első, majd a második termelésre alkalmas gépet. Telephelyet béreltünk, több éves keretszerződéseket kötöttünk, mire épülve további gépeket vásároltunk. Innentől kezdve olyan csapat kezdte meg a kereskedelmi munkát, hogy biztos voltam benne, hosszú távon képes lesz a cég a piacon maradni. Ebben az időben lettem várandós második gyermekemmel, ami felelősségteljes döntés volt, hiszen rengeteg energiát fektettem a cég stabilitásában. Mégis olyan időszak volt ez, amikor biztonságban tudtam a céget. Bíztam benne, hogy mint előző terhességem, ez is lehetővé teszi majd, hogy utolsó percig dolgozhassak. Így is lett.

Nem kell választani! A magánéletemben megélt, gyermekek és család által adott csodák segítik az emberséges karrierépítést és a sikeres vállalkozást.

Hol tartasz ma?

Most két testvérem, férjem segítségével vezetem a vállalkozást. Jelenleg Dorogon, 750 m2 üzemben, több gépet üzemeltetünk, számos alkalmazottal. Van egy budapesti irodánk és egy késztermék kiszolgáló budapesti raktárunk is. Néhány éve megalapítottuk az Első Magyar Csomagolástechnikai Klasztert, mely mára NFÜ által akkreditált szövetség. Három éve megszületett harmadik gyermekem is, aki nagyobb testvéreihez hasonlóan szenzációsan tolerálta a várandósságom alatti munkavállalást, és idén kezdte meg a már komolyabb kihívásokkal teli óvodát.

Mi hajtott előre, mi adott önbizalmat?

Valószínűleg annyira szerettem a munkámat, hogy nem tudtam, illetve nem is akartam lemondani róla a családalapítás miatt. Mikor megszületett első gyermekem, rá kellett jönnöm, annyira szeretem őt, hogy nem vagyok képes lemondani róla vagy a további gyermekvállalásról a munkám miatt. Végül rájöttem, hogy nem is kell! Nem kell választani! A magánéletemben megélt, gyermekek és család által adott csodák segítik az emberséges karrierépítést és a sikeres vállalkozást. Feleségként és anyaként ugyanazt teszem otthon, mint cégvezetőként: szervezek, irányítok, összetartok, mindezt empátiával és szeretettel.

Ennyi idő alatt bizonyára határozott véleményed van egy vállalkozás nehézségeiről.

Nehézségek és problémák, a mindennapi feladataim. 15 év megtanított arra, hogy a nehézséget és a problémát ne akadálynak, hanem megoldandó feladatnak fogjam fel. Kezdettől felismertem, hogy az üzleti siker nem a gyors profitszerzésen, hanem az együttműködő készségen, az innovatív gondolkodáson és mások üzleti megbecsülésén és az alázatos munkán múlik! Kezdetben nehéz volt elfogadnom, hogy a ma befektetett munka nem holnap hozza meg a várt eredményt.

Milyen terveid vannak? Hogyan szeretnél fejlődni?

Vállalkozásvezetőként célom, hogy cégünk stabil gazdasági alapok megtartásával folyamatosan fejlődjön. Ehhez elsősorban együttműködőkészséggel és továbbra is innovatív gondolkodással kell a menedzsmentünknek rendelkeznie. Szem előtt kell tartanunk a környezetbarát csomagolóanyagok előállítását, melyre vonatkozóan már most is jelentős eredményeket értünk el pl. a Hungreen és Ökofol termékek megvalósításával. El kell köteleznünk magunkat a 100%-ban komposztálható csomagolóanyagok gyártása, és elterjesztése mellett. Így fő tevékenységként a csomagolástechnikai innovációt kell tekintenünk. Olyan anyagszerkezeteket gyártása folyik már most is, melyek akár teljes mértékben környezetazonosak, mert a gyártástechnológiából kimaradnak a környezetet szennyező vegyszerek. Miután Magyarországon újszerű bevonási technológia telepítését hajtottuk végre, kihívás és megvalósítandó cél számomra, hogy ezzel a technológiával a jövő nemzedék számára élhetőbb, tisztább és környezet azonosabb világot teremtsünk.

Ha szeretné, hogy Ugrin Boglárka legyen az Év Példaképe, szavazzon rá! 

Gazdálkodó – Ungor Major

Ungor István a biztos menedzseri állást hagyta ott, hogy közgazdász feleségével együtt újra felvirágoztassa a családi gazdaságot. Megtanulta: csak magára számíthat.

Mivel foglalkoztok a gazdaságban most?

Növénytermesztéssel és pecsenyecsirke-tartással foglalkozom, tanyán élek, a nagyszüleim és szüleim gazdaságát viszem tovább. Büszke vagyok paraszti származásomra. Édesapám a rendszerváltás után hozott ki a tsz-ből egy kisebb majort, ott kezdődött minden. Én elvégeztem a főiskolát, és utána 4 évet lehúztam egy multinacionális cégnél kereskedelmi menedzserként.

Mi vonzott vissza a tanyára?

Se erkölcsi, se anyagi megbecsülést nem éreztem a cégnél, így visszatértem a gyökereimhez. Igazából mindig is ezzel akartam foglalkozni. A multinál töltött évek is tudatosak voltak, sok tapasztalatot szereztem, megismertem egy másik világot. 2007-ben kezdtünk építkezni a puszta közepén, a Kiskunsági Nemzeti Park területén és a családi ház két év múlva készült el, ekkor költöztem be a feleségemmel.

A puszta kedvéért otthagytad a menedzseri állást?

Igen. A feleségem közgazdász, én agrármérnök vagyok. Két diplomás fogja magát és kimegy a pusztába, ahol a villamosenergián kívül sem közművek, sem köves út nincs. Pedig lett volna lehetőségünk külföldre menni, de mi ezt választottuk. Barátaink azt mondták, hogy ostobaság egy új házat felépíteni a semmi közepén, és kérdezték is, miért nem megyünk inkább Kecskemétre? De mi végig tudtuk, hogy így lesz jó. Nem is bántuk meg.

Hogy néz ki a XXI. században a tanyasi lét?

Feketén - ez Szabadszállásnak az a külterületi része, ahol a major van - igazi tanyás világ volt annak idején saját iskolával, több száz kis gazdaság működött és család élt itt. Az erőszakos tsz-esítés miatt ez az egész a földdel lett egyenlővé, s közel négy évtized után 2009-től a feleségem és én voltunk itt az első bejelentett lakosok. A XXI. században már minden megvalósítható, odakint van internet, villany, központi fűtés. Igaz a legközelebbi szomszéd 3 kilométerre van, de nem ezek a dolgok a fontosak, hanem az a nyugalom és életminőség, amit sehol máshol nem kaphat meg az ember.

Az újításokat, a modern dolgokat nem szereted?

Egyáltalán nem vagyok az újdonságok ellen, szeretem a tudományt és a technológiát. A mezőgazdaság is iparszerű és tudományos lett, automatizált istállóim vannak, munkámban ugyanúgy használom a számítógépet, mint bárki más az üzleti életben. Azt gondolom, hogy nem szabad megfeledkezni azokról az értékekről, ami az egyszerű parasztemberek életét, munkáját jellemezte, azt a tudást, kreativitást és józan gondolkodásmódot meg kell őrizni. Ezek nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy megértsük a mai világot. Ez a kettősség jellemzi a vállalkozásomat is.

Mi az, ami számodra a legnagyobb kihívás volt, amikor visszajöttél? 

A piacra jutás. Egy turnusban 12 ezer csirkét hizlalunk, és meg kellett találni a piaci lehetőségeket. Az iparosodott mezőgazdaság hihetetlen volumenben termel, és a szabadpiac kínálta lehetőség okán külföldről bármit be lehet hozni, ez pedig nagy kihívás egy olyan termelő vállalkozásnak, mint a miénk.

Nem szabad megfeledkezni azokról az értékekről, ami az egyszerű parasztemberek életét, munkáját jellemezte, azt a tudást, kreativitást és józan gondolkodásmódot meg kell őrizni. Ezek nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy megértsük a mai világot.

A tanyán egy-egy hiba keservesen megbosszulja magát, ez elég nagy pszichés teher lehet neked. 

Nézd, ami nekem erőt ad, az a szüleim példamutatása, és visszaemlékszem hajdani nagyszüleim küzdelmes életére is. Nagyapámnak az 50-es években igen korszerű gazdasága volt, majd mindenét elvették, de túlélte. Most mások a problémák. Dolgoztam multinál, láttam, hogy kapnak szívinfarktust 30 éves fiatalemberek. Itt is van nyomás és kudarcok, de az elődeim példája, túlélésük története hihetetlen erőt ad. Amíg alkalmazott voltam, magas vérnyomással küszködtem, amióta Feketén a magam ura vagyok és saját lábra álltam, nincs ilyen problémám.

A pénzhez való viszonyod megváltozott, mióta Feketén élsz? 

Vezető voltam, komoly pénzekről, forgalmakról volt szó, de ott semmi sem volt az enyém csak a felelősség. Annak a pénznek számomra nem volt értéke, a döntéseimnek sem volt akkora súlya, mint ma. Amit most keresek, amit a terményeimért, az állataimért kapok, annak igazi értéke van a szememben. Ezek nemcsak számok.

Mi az, ami a mostani életformádban a legnehezebb? 

Azt tapasztalom, hogy ebben az országban nem becsülik meg a fiatal és kezdő vállalkozókat, míg Nyugat-Európában több lehetősége van annak, aki saját vállalkozást indít. Amíg a hazánkba betelepülni készülő multinacionális nagycégek kedvezményeket, sőt támogatásokat kapnak, addig egy induló kisvállalkozásnak csak fizetési kötelezettségei, óriási induló költségei vannak. Nagyon nehéz így startolni. A nulláról felépíteni valamit nem egyszerű, ehhez sokkal több ösztönző indulási kedvezményre, támogatásra lenne szükség. Ez nekem kihívás! 

Optimista vagy inkább kitartó vagy?

Kitartó. Nagyon elkötelezett vagyok a saját céljaim iránt és pontosan tudom, hogy mit akarok. 

Mi a legfontosabb, amit a tanyán megtanultál? 

Hogy csak magamra számíthatok, teljesen mindegy, hogy ki mit mond vagy ígér. 

Hol akarsz lenni 10 év múlva? 

Létre akarok hozni egy stabil, hosszútávon életképes családi vállalkozást, amit átadhatok a gyermekeimnek. Olyan több lábon álló gazdaságot álmodtam, ami generációkon keresztül képes fenn maradni úgy, ahogy az Nyugat-Európában is működik, és ahogy egykoron Magyarországon is működött.  

Nem csak a profitért csinálod, de ha megkérdez téged most egy 20 éves fiatal, hogy vállalkozzon-e, akkor mit mondanál neki? 

A minimálbér országa vagyunk, ezt ki kell mondani, ezért nincs vásárlóerő, ebből kifolyólag lassú a fejlődés. Bérből és fizetésből ma nem lehet sokra vinni Magyarországon, vagy legalábbis igen keveseknek kínál lehetőséget. Egy saját vállalkozásban viszont minden téren ki lehet teljesedni, csak akarat kérdése. Ebben a minden szinten egyensúlyoktól mentes, globalizált, világban nehéz újat kitalálni, de lehet egyszerű dolgokból is építkezni. Azt mondom igen, vállalkozzon, vegye saját kezébe a sorsát!

Ha szeretné, hogy Ungor István legyen az Év Példaképe, szavazzon rá! 

Alapító, tulajdonos - Kötéltechnika Kft.

28 évesen vette át édesanyja cégét, amit négy év alatt nemcsak, hogy feltámasztott, de itthon piacvezető szerepe lett a Kötéltechnikának. Most Európát vette célba, és ha az is megvan, jöhet egy újabb merész vállalkozás.

Édesanyád cége is kötelekkel foglalkozott?

A termék nagyrészt ugyanaz, de annak a cégnek szinte már nyoma sincs: se a beszállítóink, se a vevőink, se a módszereink nem ugyanazok. Mikor elvégeztem a pénzügy szakot, ott volt a döntés, hogy bróker legyek vagy építsek egy jobbat a meglévő cégből, és én inkább az utóbbit választottam. Most már látom, hogy jó döntés volt, de azért a pénzügyről sem tettem még le.

Tehát átvetted a vállalkozást. Hogyan fogtál neki az újjáélesztéshez?

Ez 2009-ben volt. A legelején teljesen egyedül csináltam mindent, az irodai munkától a gyártásig. Kézzel készítettem a köteleket és a hálókat, és utána én is szereltem fel. Akkoriban ezen a piacon főleg 50-60 éves cégvezetők voltak, a fiatalságom és a dinamizmusom nagy előnyt jelentett. 

Mennyi pénzből indultál?

Nem került 1,5 milliónál többe az indulás, az elején minden költséget minimalizáltam és optimalizáltam. Az arculatra és a webre költöttem a legtöbbet, ami azóta ezerszeresen megtérült.

Pár hónap múlva jött az első nagy megrendelés.

Még abban az évben nyáron megkeresett a Szusza Ferenc Stadion, ahol Magyarország legnagyobb egybefüggő védőhálóját kellett legyártani és felszerelni. Ez volt az első nagy kihívás. A gyártást még csak meg tudtam oldani egyedül, de ki fogja felszerelni? Mázlim volt, mert épp azon a héten bejött egy megrendelő az irodába, akiről kiderült, hogy ipari alpinista, úgyhogy az ő csapata “mentett meg”. Velük azóta is együtt dolgozunk. 

Ez volt az első nagy siker?

Óó, hát én azt úgy éltem meg, hogy ilyet még a világ nem látott! (nevet) 2010-ben fel is kellett venni az első alkalmazottat, hogy ki tudjuk elégíteni a megrendeléseket. Egyéves volt a cég, amikor részt vettünk a Mercedes gyár építésében és a Nyugati pályaudvar tetőszerkezetének felújításában. Óriási kihívások voltak ezek teli bizonytalansággal, de sikerült olyan jó hatékonysággal megoldanunk, ami meg is alapozta a cég jövőjét. 

A tervek nem arra valók, hogy megvalósuljanak. Üzleti tervet sem azért kell írni, hogy aztán az úgy legyen, hanem hogy lássa az ember a rövid és a hosszú távú céljait. Látni kell, hogy hová akarsz eljutni, de mindig a következő lépésre kell koncentrálni.

Hogyan szereztél megrendelőket?

Először is tematikus weboldalakat csináltam a termékeinknek, hogy aki ide látogat, az érezze, hogy jó helyre jött. Enyém volt a sportháló.hu, a kapuháló.hu vagy például a leeséselleni.hu. 

Azért a jó marketing kevés lenne a sikerhez...

Amikor átvettem a céget, teljes szemléletváltás történt, a termékorientáltságot átfordítottam ügyfélorientáltsággá. Hálót vagy kötelet csinálni nem egy Nobel-díjas dolog. A hozzáállás és a szolgáltatás minősége jelent mindent. Nyilván kell a tökéletes háló is, de a szolgáltatás, ami mellette van, az adja a cégünk értékét. Alapkoncepciónk persze emellett, hogy nálunk legyen a legjobb termék és a legjobb ár is egyben.

Tehát jöttek sorban a megrendelők, és szépen növekedtetek évről évre. Most hányan vagytok?

Heten. 

Terv szerint haladsz?

A tervek nem arra valók, hogy megvalósuljanak. Üzleti tervet sem azért kell írni, hogy aztán az úgy legyen, hanem hogy lássa az ember a rövid és a hosszú távú céljait. Látni kell, hogy hová akarsz eljutni, de mindig a következő lépésre kell koncentrálni.

Mi a következő lépésed?

Nemrég megkeresett egy spanyol cég, hogy csináljunk közösen egy gyárat, ami egész Európát ellátja kötelekkel és hálókkal. Most épp ezen dolgozunk. Nyugaton relatíve telített már a piac, de a régiónkban vannak még nagyon jó lehetőségek.

És a hosszú távú terveid?

4-5 év múlva szeretnék egy pénzügyi céget csinálni, úgy érzem, abban még jobban ki tudnék teljesedni. Utána pedig jöhet a társadalmi szerepvállalás. Szerintem Magyarország egy tökjó hely, csomó lehetőség van, amit meg lehet fogni.

Mitől vagytok ti ilyen eszeveszetten sikeresek? 

(nevet) Minőség, hatékonyság és ügyfélközpontúság. A hatékonyság nálunk csúcsra van járatva, naponta kb. 1000 négyzetméter hálót tudunk feldolgozni, ami 5-600 ezer forintos nagyságrend. Ennyi bevételt egy nap alatt 7 alkalmazottal, gyártóként elérni, már önmagában definiálja, hogy milyen sikeres a dolog. Folyamatosan modernizálunk, sokszor csak apróságokban, de a hatékonyságunkon nagyot lendít. Most vezetünk be például egy vállalatirányítási rendszert, ami segít nekünk kicsiből naggyá válni.

Voltak nezézségeid menet közben? 

Inkább csak kihívások.

Mi motivál?

Az elején, ahogyan általában mindenkit, a pénz motivált. Aztán ahogy jöttek a sikerek, megláttam a küldetést is benne. Ahogy egyre biztosabb volt a pénzügyi háttér, úgy lett inkább prioritás a teljes rendszer felépítése, hogy minél több embernek tudjak munkát adni és minél nagyobb értéket tudjunk teremteni. A valódi  értékteremtés érzését pénzzel nem lehet helyettesíteni. 

Jó vállalkozónak lenni?

Jó persze. Én sose szerettem a csapatjátékokat, mert zavart, ha a csapattársak nem azt csinálták, amit én akarok. (nevet) Most minden rajtam múlik, a teljesítményemet úgy honorálják, ahogyan teljesítek. Viszont minden felelősség is az enyém, ha valamit elrontok, engem ér kár.

Elmennél alkalmazottnak?

Soha! Sajnálom a „multirabszolgákat”, nem is értem, miért nem maguknak csinálják ugyanezt. Miért kell kiszolgálni mást...? 

Saját magadnál se lennél alkalmazott?

Nálunk nagyon családias légkör van. Néha viccesen kérdezem is a kollégákat, hogy „nincs nálatok felvétel? jönnék ide dolgozni!” Én nem akarok úgy dolgozni valakivel, ha annak az embernek valami baja van. Ha valakin látom, hogy problémája van, megbeszéljük, és ha tudok, segítek. Ez csak így működik. Nálunk hetente kapnak fizetést a kollégák, jól érzik magukat. Azt szeretném, hogy emberileg legyenek mellettem és ne „katonai jelleggel”.

Még most is beállsz szerelni?

Előfordul, mert nagyon szeretem. Van egy érdekes érzése annak, mikor a szerelés végeztével rápillantok a kész szerkezetre. Nagyon jó így értéket létrehozni!

Mit szól anyukád a sikereidhez? 

Édesanyám nagyon büszke rám. Pontosan tudja, hogy ha az ő cége nem lett volna, akkor a Kötéltechnika nem lenne az, ami. De ahogy számomra, úgy számára is  felfoghatatlan az a fejlődés, amit 4 év alatt elértünk.

Ha szeretné, hogy Rajnai Richárd legyen az Év Példaképe, szavazzon rá! 

Szakmai vezető – Aarenson Consulting Kft.

26 évesen indította el munkaerő-közvetítéssel foglalkozó vállalkozását. Nem lelketlen fejvadász, hanem olyan tanácsadó, akit az embersége miatt szeretnek. A legnagyobb autógyárak partnere, akit az elmúlt évek gyárbezárásai sem tudtak eltéríteni útjáról.

Mitől lesz valaki jó fejvadász?

Ha megvan a „kémia” a megrendelő és a szolgáltató között. Ez a szakma akkor tud eredményesen működni, ha az embert is meglátjuk mögötte, és arányaiban inkább egyént és tehetséget, mint tanult tudást elemzünk. És persze nagyon fontos a koncentráltság, ami alapja a minőségnek.

Hogy tudtatok egy telített piacra belépni és fennmaradni?

A szolgáltatásnak, amivel mi is foglalkozunk, nagyon rossz hírnevet szerzett sok munkaerő-közvetítő cég. Ezekkel kellett szembemenni és máshogy pozicionálni magunkat. Én mindig is az emberi értékeket tettem a középpontba, mindig azt hangsúlyoztam, hogy aki őszintén együttműködik velünk, az nagyon hamar megtapasztalja ennek az eredményét. Mi akkor tudunk sikeresek lenni, ha a partner a bizalmába fogad minket.

Ennyi elég volt a sikerhez?

Nyilván nem. Az Aarenson megalapítása előtt 4 évig fejvadászként dolgoztam. Pontosan láttam, hogy mi az, amit én másképp csinálnék, mert nagyon sok szakmai lépéssel nem tudtam azonosulni. Kiléptem a cégtől, elmentem nyelvet tanulni, és mikor ez az időszak fél év után véget ért, nem akartam ott folytatni, ahol abbahagytam. Elhatároztuk a társammal, hogy céget alapítunk, de mi egyetlen területre fókuszálunk, az autóipari szakemberekre. Akkoriban települtek be Magyarországra a nagy autóipari cégek és az őket kiszolgáló gyártók. Ez 2005-ben volt.

Nem volt veszélyes induló cégként így leszűkíteni a célcsoportot?

De igen. Viszont nagyon inspirált, hogy elsőként építsek fel egy olyan munkavállalói közösséget, akik szakmai életét nyomon követve folyamatosan részt vehetek a fejlődésükben.

Ki volt az első partneretek?

A Hankook. Ez a cégünk megalapítása után másfél hónappal történt. Biztos vagyok benne, hogy látták rajtunk az elhivatottságot és az ambíciót, meg a csillogó szemünket, mert referencia nélkül választottak be a beszállítóik közé.

Ezzel meg is alapoztátok az indulást.

Az biztos, hogy hatalmas lökést adott. Az az érzés, hogy valaki ennyire bízik bennem, nagyon inspiráló volt. Be akartam bizonyítani, hogy jól döntöttek, és a hitük önbeteljesítő jóslattá fog válni. Az első néhány hónap után stabilizáltuk a helyzetünket, és elkezdtünk még inkább hinni magunkban, hogy jó az az út, amin haladunk.

Mire vagy a legbüszkébb?

A csapatra, akikkel együtt dolgozom! A kollégákra, az együttműködő partnerekre, mindenkire, akik a csapat részévé válnak egy keresésben! Az országban miénk a második legnagyobb (94.000 fő) adatbázis, amiben csak felsőfokú végzettségű munkavállalók vannak. Ott vagyunk a tíz legjobb fejvadász cég listáján. És büszke vagyok arra is, hogy a válságot túléltük. 

A hit a legfontosabb. Ha valaki nem hisz önmagában, akkor más sem fog benne hinni. Mindennek az az alapja, hogy milyen magasságokban tudsz te önmagadban bízni és mennyire hagyod magad befolyásolni, vagy az ösztönöd súgta útról eltéríteni.

Gondolom, hogy elhallgattak hirtelen a telefonok...

Nagyon nehéz volt, főleg lelkileg. Felére esett a bevételünk, de ennek ellenére sem tudtuk elengedni egyik csapattársunkat sem. Megrendelésünk alig volt, mégis finanszíroztuk a létszámot. 11-en voltunk akkor a cégnél. Túlzottan optimista voltam, abban bíztam, hogy a fellendülés hirtelen jön és készen kell állnunk erre bármikor. 2 évig bírtuk, aztán be kellett látnom, hogy nincs mire várni. 

Hányan maradtatok?

Öten. Teljesen átalakítottam az üzletei modellünket. És közben azt is beláttam, hogy a siker nem a növekedésben mutatkozik meg. Az önmegvalósítás, az új területek bevonása, a megújulás sokkal többet jelentett nekem és nagyobb személyes fejlődést hozott, mint a bővülés.

Rengeteg elbocsátás volt a válság alatt, hogyan tudtatok mégis megrendelőt szerezni?

Megkerestem az új területeket, megújuló energia, IT szektor, startup ökoszisztéma, ahol a válság alatt is volt pénz és ahol erős a technológia. Persze ebbe bele kellett újra tanulni, fel kellett térképezni. Megkülönböztetett szolgáltatást nyújtunk, kiemelt ügyfélkörrel, manufaktúra jelleggel, és úgy tűnik, erre van kereslet. 

Volt olyan pont, amikor úgy érezted, hogy végre sínen van a cég?

Én a mai napig nem állítom magamról, hogy sikeres vagyok. Amit csinálok, az nem az a fajta üzleti siker, amit ne tudna bárki hittel és szorgalommal megcsinálni. 

Magyarul nem pénzben méred a sikert.

Nem. Nekem az jelenti a sikert, ha én vagyok A tanácsadó. Nagy A-val. Nem a mérlegfőösszeg a legfontosabb, sokkal inkább az emberi kapcsolatok, a pozitív visszajelzések. Ha meg kellene fogalmaznom, mi a siker, azt mondanám: amikor az ember a belső kapacitásait maximálisan kihasználja az egyéni, kitűzött céljai érdekében és mindegy, hogy a cél a karácsonyi pulyka megsütése vagy egy 100 fős csapat irányítása. 

Ha már itt tartunk, neked van időd megsütni a karácsonyi pulykát?

Van, bár képes vagyok én is belefeledkezni a munkába. Eleve nagyon nehéz női vállalkozóként egy férfias mezőnyben mozogni. Üzletileg azért, mert folyamatosan megkülönböztetnek. Sokkal többet kell tanulnom, sokkal tárgyilagosabban, szárazabban kell tárgyalnom. Magánéletileg pedig ott csap vissza, hogy mindenki karrieristának hisz és ez végtelen visszaélésekre ad okot. Meg kell húzni a határokat, különben azt hiszik, hogy te csak a cégednek élsz és ezt maximálisan ki is használják. 

Feltételezem, azért jó oldalai is vannak a vállalkozósdinak.

Hajjaj! A bioritmusod szerint élni és eredményeket elérni, valami fantasztikus dolog. Akik mernek, előbb vagy utóbb garantáltan nyernek!

Mit mondanál annak a fiatalnak, aki épp egy jó ötleten töri a fejét?

Hogy higgyen magában. A hit a legfontosabb. Ha valaki nem hisz önmagában, akkor más sem fog benne hinni. Mindennek az az alapja, hogy milyen magasságokban tudsz te önmagadban bízni és mennyire hagyod magad befolyásolni, vagy az ösztönöd súgta útról eltéríteni.

Aztán ha elindította a cégét, jöhet hozzád tanácsért...

Feltétlenül. Már csak azért is, mert a feltörekvő, startup cégeknek szívesen lennék A tanácsadója.

Ha szeretné, hogy Pethő Anikó legyen az Év Példaképe, szavazzon rá! 

Ügyvezető - Netpincer.hu

Tipikus garázsvállalkozásként indult a NetPincér.hu 1999-ben, mára pedig már Magyarország és Ausztria vezető éttermi közvetítőjévé nőtte ki magát. Perger Péter tulajdonos ezen a telített piacon sem fér a konkurenciától, mint mondja, a folyamatos innováció mindig meghozza gyümölcsét. 

Mit jelentett 1999-ben önálló internetes vállalkozást alapítani?

Ötödéves közgazdász egyetemistaként kollégiumi szobatársammal együtt hoztuk létre a céget. Akkoriban bizony nem volt jellemző az internetes rendelés. Sőt maga az internethasználat is gyermekcipőben járt, legalábbis a maihoz képest. 

Egyáltalán hogy jutott eszetekbe ez a típusú vállalkozás, miközben nem informatikusok, hanem közgazdászok vagytok?

Észrevettük, hogy ha pizzát rendelünk telefonon, az nehézkes, és csupán egyetlen étteremmel kerülünk kapcsolatba, miközben több olyan is van, amelyik kiszállít. A választék interneten keresztül sokkal nagyobb, csak néhány klikk és a legjobbat tudod megvenni. Hihetetlen, de akkoriban is kiszállították a neten megrendelt pizzákat. 

Kik voltak az első megrendelők? 

Eleinte sokan rendeltek a kollégiumunkból. Egy pályázatnak köszönhetően ugyanis néhány egyetemi társammal együtt építettük ki az internethálózatot a kollégiumon belül. Ma is büszke vagyok arra, hogy ez a hálózat gyakorlatilag nekem köszönhető. Az elején szájhagyomány útján terjedt a lehetőség, a kollégiumon belül sokan éltek a lehetőséggel és rendeltek. 

Rögtön meg is tudtatok élni ebből?

Az első öt évben nem, minden bevételt visszaforgattunk. Társammal együtt különböző helyeken dolgoztunk, alkalmazásban. Még azt is mondhatom, hogy jól elvoltunk, mert olyan iparághoz értettünk mind a ketten, amelyhez akkoriban még kevesen. De az ötödik évben már mindketten főállásban a Netpincérrel foglalkoztunk. 

Emlékszel még, amikor az első fizetésed kaptad a saját cégedtől?

Nem volt lényeges ez számunkra. Sosem a pénz miatt fejlesztettük a vállalkozást. Azt csináltuk, amit szerettünk, folyamatosan nőttünk, terjeszkedtünk. Rendkívül érdekes időszak volt. Gyakorlatilag már az elejétől eltartotta magát a cég, csupán kivenni nem tudtunk belőle, mert visszaforgattuk fejlesztésekre. Az ötödik év után pedig már többünket eltartott, de ez egy természetes folyamat eredménye volt. 

Az alapkoncepció azóta sem változott?

Nem, de érdekes módon a vásárlóközönség lényegesen módosult. Míg az elején inkább fiús dolog volt pizzát rendelni a neten, addigra ma már sok kisgyermekes család is rendszeresen él ezzel a lehetőséggel. Mi azt mondjuk, hogy nem ételt, hanem szabadidőt árulunk. Azt a szabadidőt, amit a főzéssel töltenél. 

Mi eddig nem vettünk fel hitelt, nem vontunk be befektetőt, mert olyan növekedésre sarkall minket, amely nem kifizetődő. A cég mindig eltartotta magát, a 30-40 alkalmazottal együtt.

Elég sok lehet a konkurensetek.

Minden évben van két-három próbálkozó. De mi már olyan régóta piacon vagyunk, annyira ismerjük a lehetőségeket, az ügyfeleket, a szolgáltatókat, hogy nehéz a konkurenseinknek. Csináltunk már egy olyan felmérést is, ahol arról kérdeztük ügyfeleinket, hogy honnan ismernek minket. Több mint kétharmaduk baráttól, ismerőstől hallott rólunk. Ezt csak évek alatt lehet felépíteni és nehéz vele versenyezni.  

Mikor mentetek ki a nemzetközi piacokra?

Az EU csatlakozás után 2004-ben már volt cseh, lengyel, román, francia, német és osztrák leágazásunk is. Mindig helyi segítséggel dolgoztunk, de a call center és az informatikai háttér Magyarországon volt. Aztán később nagyon sokan bejöttek a piacra, sok befektető számolatlanul öntötte ide a pénzt. 2008 óta mintegy 80-100 millió dollár ömlött az európai internetes ételrendelési piacra, ami szerintem azóta sem térült meg nekik. Nem akartuk ezzel felvenni a versenyt, s koncentráltabb megjelenés mellett döntöttünk. Jelenleg Magyarországon piacvezetők vagyunk, Ausztriában pedig a második legnagyobb ételközvetítő a miénk, a többi országból kivonultunk.

Nem akartatok befektetőt bevonni a komolyabb európai terjeszkedéshez?

Ez a befektetés lassan térül meg. Mi eddig nem vettünk fel hitelt, nem vontunk be befektetőt, mert olyan növekedésre sarkall minket, amely nem kifizetődő. A cég mindig eltartotta magát, a 30-40 alkalmazottal együtt. Ezen a piacon 6-7 komoly európai konkurensünk közül nagyjából kettő az, amelyik nyereségesen működik. Az egyik mi vagyunk. Ezt pedig ennek a kiegyensúlyozott növekedésnek köszönhetjük. 

Szerinted mi a sikeretek titka?

Az innováció. Az, hogy a 30-40 ember, aki nálunk dolgozik nem azzal foglalkozik nap mint nap, ami most van, hanem azzal, hogy mi lesz holnap.

Sokat dolgozol?

Nyolc órát. Hiszek abban, hogy nyolc óra alatt el kell tudni végezni a napi feladatokat. Ezt elvárom a kollégáimtól is. 

Hogy telik egy napod?

Ötkor kelek, akkor dolgozom másfél-két órát. Utána felébred a család, s gyermekeimet óvodába viszem. Két ikerpár apja vagyok. Reggel vannak a megbeszélések a cégnél, a délután inkább a mélyebb elmélyülést igénylő munka ideje. Ha tehetem egy órát minden nap sportolok. Ezt lehetővé teszem munkatársaimnak is. 

Hogy képzeled magad pár év múlva?

Szeretnék a mezőgazdasággal foglalkozni. Érdekel a víz-, és élelmiszergazdaság, a génmódosítás. Nagyjából 10 hektáron szeretnék multikulturális mikroközösségi gazdaságot létrehozni. 

Mit szól ehhez az üzlettársad? Egyáltalán hogy jöttetek ki ennyi évig?

Remekül. A legkomolyabb dolog, amin összevesztünk, a bútor színe volt. A cégben én viszem a fejlesztést, ő pedig az értékesítésért felel. Neki Pesten van irodája, mi pedig Tatán dolgozunk. 

Mennyire motivál téged a pénz?

Persze jó, ha van, de nem ez a fő mozgatórugó. Ha ez lenne, már eladtuk volna a céget. De mit kaptunk volna? Pénzt, amely hamar értékét veszti. Nekünk pedig ez a megélhetést, a jövőt jelenti. 

Szerinted te mitől vagy példakép?

Talán azért, mert megoldom a problémákat. Mindig feldarabolom őket és egyenként járok a végükre. Szeretem, amit csinálok és mondhatom, hogy sikeres vagyok benne. És talán, ami a legfontosabb: merek változtatni. 

Ha szeretné, hogy Perger Péter legyen az Év Példaképe, szavazzon rá! 

Ügyvezető - Business Provider Group Kft.

Ágnes hallása gyermekkorában egy betegség következtében nagymértékben károsodott, de ez sosem gátolta abban, hogy megvalósítsa terveit. Cégük gyakorlatias formában támogatja a magyar exportőröket a külpiacra lépés és az exportértékesítés folyamatában, valamint a külpiaci lehetőségek bővítésében.

Hogy kezdted a pályádat?

Külkereskedelmi Főiskolát végeztem a 90-es évek második felében, majd nemzetközi marketinget tanultam ösztöndíjjal Hollandiában, ahol másoddiplomát szereztem. 

Akkor ezek szerint már beszéltél nyelveket…

Igen, angol, német és olasz nyelvet tanultam, már a főiskolára is két felsőfokú nyelvvizsgával mentem. 

A halláskárosodás nem zavart a nyelvtanulásban?

Zavart, persze, de alapvetően olvasás útján tanulom a nyelveket.

Használtad a tudásod a hazatérted után?

1999-ben a Miniszterelnöki Hivatalban kezdtem dolgozni, de a hivatali környezetben nem kaptam meg azt a támogatást, ami ahhoz szükséges, hogy a hendikep ellenére is kihasználhassam a tudásomat. Sőt azt is beláttam, hogy nagyobb cégeknél sem fogom megtalálni a számításomat. 

A felismerés után mennyi ideig tartott, mire rájöttél, hogy érdemes önállóan hozzákezdened az élethez?

2000-ben családi segítséggel megalapítottam az első cégemet, amelynek jelenleg is társtulajdonosa és ügyvezetője vagyok. Viszonylag gyorsan rájöttem, hogy az internet – amelyet akkoriban még nem használtak annyian – milyen remek lehetőség a munkakeresésre. Az első években szabadúszóként dolgoztam, főként fordítói és újságírói feladatokat vállaltam, pl. a Napi Gazdaságnál. Később projektmenedzsment és pályázatírói képzést végeztem, és pályázatírást is vállaltam. Egyik megbízás hozta a másikat, így biztos megélhetésre tudtam szert tenni.

Sokáig tartott ez az időszak?

Egészen 2006-ig, amikor megismertem mostani cégtársamat, Kautny Alexandert.  Akkoriban már tisztán láttam, hogy pályázatíróból sok van, jó marketingesből viszont kevesebb. A cégek pedig egyre inkább igényelték ezt a fajta szolgáltatást. 

Mindig fontosak voltak számodra a kapcsolatok?

Igen, nagyon. A családom, a barátok, a munkatársak, és az üzleti kapcsolatok is kiemelt fontosságúak a számomra. Hozzáteszem, hogy mindig rendkívül sok segítséget kaptam, a nagybátyám egyben a mentorom is volt. 

Tehát hogyan ismerkedtél meg az üzlettársaddal?

Honlapot fejlesztett a cégünk számára. Mivel nagyon jól tudtunk együttműködni, bevont a vállalkozásfejlesztéssel foglalkozó osztrák szakértői hálózat, a Business Provider Group munkájába. A hálózat eleinte német és osztrák vállalkozásoknak segített bejutni a magyar piacra. Később kezdtünk el azon gondolkodni, hogy a tevékenység irányát meg kellene fordítani.

Vagyis, hogy a magyarokat segítsétek kijutni a német és osztrák piacra?

Pontosan. A magyar exportőröket szerettük volna támogatni. Így kezdődött az együttműködésünk, 2009-ben alapítottuk meg a közös cégünket, az immár Magyarországon bejegyzett Business Provider Group Kft-t. 

Azóta is ugyanaz a cég tevékenysége?

Igen, teljes körű megoldásokat nyújtunk az exportmarketing és a nemzetközi értékesítés területén. Közösen megtervezzük a stratégiát, a marketing- és értékesítési taktikát, és igény szerint a megvalósításban is részt veszünk.

Voltaképpen az egész életemnek vagyok a „vállalkozója”, amibe minden lényeges dolog beletartozik: a családom, a barátaim, az egészségem… Ha így nézzük, mindenki vállalkozó, aki felelősséget vállal valamiért, például vállalkozik arra, hogy felneveli a gyerekeit.

Együttműködtök állami szervekkel is? Hiszen kiemelt kormányzati cél az export.

Igen. Jó a kapcsolatunk a Nemzeti Külgazdasági Hivatallal, az országos és a helyi kereskedelmi és iparkamarákkal is. 

Mik a tapasztalataid, milyenek az exportra készülő magyar cégek?

Kreatívak, innovatívak, és az ügyféligényeknek megfelelve képesek a gyors változásra, ugyanakkor kevesen beszélnek nyelveket, és nem készülnek fel tudatosan az exportra. Mi a stratégia megalkotásában és a kezdeti lépésekben tudunk segíteni nekik. 

Szerinted nem késő már felnőtt fejjel nyelvet tanulni?

Sohasem késő. Ismerek olyan vállalkozót, aki ötven évesen kezdett el angolul tanulni, és néhány év után már saját maga, segítség nélkül bonyolította le a nemzetközi tárgyalásokat.

Te milyen tevékenységet végzel a cégben?

Nálunk nagyon jó a munkamegosztás. A csapatból mindenki – így én is – többféle munkát végez párhuzamosan. Az ügyféligényeket önálló projektekként kezeljük, amelyekhez mindig az ideális munkacsoportot állítjuk össze. Így a projekteket a lehető leghatékonyabban tudjuk lebonyolítani. 

Szerinted te miért vagy példakép?

Ebben a történetben nem én vagyok a fontos. A Példakép Alapítvány pályázatán azért indultam, hogy megmutathassam, miért tartom példaértékűnek azt a módot, ahogyan a vállalkozásunk működik. Együttműködésben, partnerségben és csapatban gondolkodunk. És ebben a csapatban a hátrányos helyzetűeknek is van helye. 

Elégedett vagy az életeddel?

Inkább azt mondanám, hogy szerencsésnek tartom magam. Például azért, amiért ilyen emberekkel, ilyen csapatban dolgozhatom, és olyan munkát végzek, ami a társadalomnak is hasznot hoz. 

Kell a szerencse a vállalkozáshoz?

A szerencse forgandó, úgyhogy erre nem lehet alapozni egy vállalkozást. Amikor a szerencsének köszönhetően adódik valamilyen lehetőség, azt persze ki lehet használni, de akkor sem szabad kétségbeesni, ha kevésbé jól alakulnak a dolgok. A nehézségek ugyanúgy jönnek-mennek, de ezeket inkább fejlődési lehetőségnek tekintem. 

Mi hajt téged előre? 

Nehéz megfogalmazni. Leginkább az hajt, hogy amit teszek, az hasznos legyen mások számára. A vállalkozás az életem része, és más dolgok is beletartoznak, nem csak a munka. Voltaképpen az egész életemnek vagyok a „vállalkozója”, amibe minden lényeges dolog beletartozik: a családom, a barátaim, az egészségem… Ha így nézzük, mindenki vállalkozó, aki felelősséget vállal valamiért, például vállalkozik arra, hogy felneveli a gyerekeit.

Mit gondolsz, hogyan tudja egy vállalkozás hosszú távon is megvetni a lábát a piacon?

Mindenképpen a piaci igényekre érdemes alapozni a vállalkozást. Fontos a tudatos tervezés, az átláthatóság, a tisztesség. De talán a legfontosabb a változásra való hajlandóság, hiszen a világ is folyamatosan változik.

Ha szeretné, hogy Reuss Ágnes legyen az Év Példaképe, szavazzon rá! 

Tulajdonos, bártender – Boutiq’ Bar

Már a szakközépiskola mellett is dolgozni kényszerült. 1990-ben érkezett Magyarországra a családjával Erdélyből, három bőröndjük volt, innen kezdték újra az életüket. Nagy Zoltán ma Európa legjobb bárjainak egyikét vezeti, pedig csak 30 évesen döntötte el, mivel is akar valójában foglalkozni.

Jól menő vállalkozásod van, de nagyon hosszú volt idáig az út. Mikor érett meg benned az elhatározás?

Életemben az első komoly elhatározásom az volt, hogy négy és fél hónap alatt megtanulok angolul. Akkor még pizzafutárként melóztam, de egy barátom elhívott dolgozni Spanyolországba. Megvette a jegyeket, így nem volt visszaút. Ha volt 3 szabad percem, nem a többiekkel bohóckodtam, hanem a nyelvkönyvet bújtam. Így kerültem aztán 1998-ban a Costa Bravara.

És innentől minden flottul ment, sok pénzt kerestél, sütött a Nap…

Embereket kellett a discóba csábítanom és nagy pofon volt, hogy a többiek vagy 20 nyelven hívogatták be a vendégeket, az arabok még oroszul is tudtak pár mondatot. Akkor megtettem életem első fogadalmát: öt év alatt megtanulok öt nyelvet! 23 éves voltam, mindenki kiröhögött.

Te nem nevettél volna egy ilyen "gyereken"?
Az emberek nagyon sokszor megfogadnak dolgokat, aztán hazudnak maguknak. Ha azt mondod, hogy "igen, de", akkor te még nem határoztál el semmit.

Öt évig kint dolgoztál nyaranta, mellette itthon végezted az egyetemet. Vagyis 2001-ben már nagy tapasztalattal a hátad mögött érkeztél Angliába.

Azt hittem mindent tudok már. Egy latin-amerikai bárban kötöttem ki, ahol 38 ott dolgozóból 35 brazil volt. Mivel nem akartak velem szóba állni, megtanultam 3 hónap alatt portugálul. Le voltak sokkolva. 2005-ig éltem kint Angliában. Itt tanultam meg, hogy nem az a lényeg, hogy ki tudsz-e vinni 80 tányért egyszerre, hanem hogy tudod-e, mi van a tányéron? Egyre jobb helyeken dolgoztam, volt egy japán-kínai fúziós étterem például, ahol menü nélkül dolgoztunk: mindent tudnunk kellett a konyháról és az italokról. Volt, hogy 14 ezer fontos forgalmat csináltam egyetlen társasággal egy este. És jött a következő felismerés. Hogy adsz el egy 600 fontos bort, ha te is megrökönyödsz? Miért vegyék meg? Nem a bort, hanem az élményt veszik meg.

Öt év után Angliából is eljöttél. Egy diplomával és hat beszélt nyelvvel a batyudban érkeztél haza.

Nem voltak nagy igényeim, középvezető szerettem volna lenni valahol, mondjuk úgy 250 ezer forintért. 2005-öt írtunk ekkor, 9 hónapig kerestem munkát, de rájöttem, hogy nem akarok nagy cégeknek dolgozni kevés pénzért. Teljesen véletlenül találkoztam ekkor a későbbi üzlettársammal, rendezvényekre vittünk koktélbárokat, én pedig azt mondtam: ne felszolgáljunk, hanem értékesítsünk! Nagy cégek rendeltek tőlünk szolgáltatást, a vendégek pedig mit akartak? Long Island, Tequila Sunrise - miért ne mondhattuk volna nekik azt, hogy állj meg, és kicsit gondolkodj, mit is akarsz Te egy koktéltól? Mi van, ha adok neked jobbat, nem olyat, amit bárhol tudsz inni? Ezen kicsit vitatkoztunk, és úgy döntöttünk, hogy versenyzünk, hogy melyik módszer működik jobban. Két hónap után kiderült, az én módszerem több pénzt hoz. 2007 decemberében már közel 25 emberrel dolgoztunk, fokozatosan vettem át az irányítást. 2007 decemberében közel 15 ezer italt adtunk el! Egy évvel később csak 6 ezret. Két fontos dolog történt a kettő közti egy évben: megnyílt a bár és kitört a válság.

Olyan nincs, hogy feladás, mint ahogy nincs bukás sem. Minden, ami történik, egy tanulási folyamat része, tapasztalatszerzés.

Végre eljutottunk a nyitásig!

A bár sokáig kereste az útját. Olyan dolgot hoztunk Magyarországra, ami előtte itt nem volt ismert, két kemény évünk volt, piszok nehéz volt, de megcsináltuk. Négy éve én és egy alkalmazott kezdtünk a bárban, ma 11 embernek adunk munkát.

Mennyi időt adtál magadnak, mikor a Boutiq’ Barba belevágtál?

5 évet. Mindig azt kerestem, mitől vagyok más? Mik az igények? Mi a jó bár terméke: a jó koktél? Nem. Az élmény. Ez ugyanis mindent felülír. Hova mész vissza nagyobb valószínűséggel: ahol a kaja vagy a felszolgálás volt nagyon jó? Az ismerőseim többsége erre úgy válaszolt, hogy hajlamos elfelejteni, ha a kaja nem olyan nagy szám, a szerviz viszont kiváló volt. Én erre azt mondom: miért nem hozzuk össze, hogy mindkettő kiváló legyen? Az élmény így lehet csak kerek.

Hatalmas utat tettél meg eddig, a beszélgetést is innen indítottuk.

Ó, még el sem indultam! (nevet)

Három bőrönd, így érkeztetek Magyarországra a családoddal, de sokáig az "otthont" neked is csak egy bőrönd jelentette.

Így van, Angliában egy 12 négyzetméteres szobám volt. Én a munkát nem tekintem munkának, azon kevés szerencsés egyike vagyok, aki megtalálta, mi az, amit szeretne csinálni.

Mennyire volt neked nehéz külföldön? Nehezebb volt, mint itthon?

Nincs olyan, hogy könnyű vagy nehéz, olyan van, hogy elhatározol valamit, és vagy megcsinálod, vagy nem. Ha valaki arra vár, hogy minden összeálljon, hogy minden tökéletesen legyen, akkor ki kell ábrándítanom: az a mennyország, itt, a Földön olyan nincs.

Milyen főnök vagy?

Két dolog van, ami nálam nagyon fontos szempont: az első, hogy az alkalmazott fejlődjön. Én mindenkit egy jövőbeni pozícióra veszek fel, ha egy év múlva is ugyanott tart, akkor elköszönünk egymástól. A második: a beosztottam problémája az én gondom is.

Volt olyan dolog, amit a 15 év alatt feladtál?

Nem. Olyan nincs, hogy feladás, mint ahogy nincs bukás sem. Minden, ami történik, egy tanulási folyamat része, tapasztalatszerzés. Az élet tanít, csak oda kell figyelni.

És mi a siker egy olyan embernek, aki nem ad fel soha semmit?

Nekem a siker, ahogy a pénz is, egy melléktermék.

Ne mondd már! Soha nem szédített meg, hogy pénzügyileg is sikeres lettél, hogy ma már nemcsak egy bőrönd az otthonod?

Az embereket a tetteik minősítik, mi valahogy ezt mára elfelejtettük. Tényleg azt gondoljuk, hogy az számít, mekkora az autónk vagy a házunk? Nekem sokkal fontosabb, hogy tudom, ki vagyok, és hogy mit akarok.

Ha szeretné, hogy Nagy Zoltán legyen az Év Példaképe, szavazzon rá! 

Designer – FRUIT OF CARE Társadalmi Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft.

Magyarországon a FRUIT OF CARE egyet jelent a sikeres társadalmi vállalkozással. Megálmodója, Jakab Áron számára csak úgy érdekes vállalkozni, ha azzal társadalmi problémákra is választ tudunk adni. 

Mi inspirált arra, hogy társadalmi vállalkozást hozz létre?

Dizájnerként a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen végeztem. Ezután megpályáztam egy ösztöndíjat, tervezői programom olyan termékcsalád tervezése volt, amit fogyatékkal élő emberek készítenek el, de amit a vásárlók elsősorban a termék minőségéért vesznek meg. Magyarországon több száz olyan szervezet van, ahol fogyatékosok dolgoznak, de azok a szakemberek – gyógypedagógusok, szociális szakemberek -, akik velük foglalkoznak, nem értenek a vállalkozási ügyekhez, a technológiai eljárásokhoz, a dizájnhoz pedig pláne nem. Ebből a tervezői pogramból néhány év alatt fejlődött ki a FRUIT OF CARE, ami egyszerre egy társadalmi vállalkozás és társadalmi márka, termékeket fejleszt és értékesít. 

Milyen termékeket készítetek?

A jelenlegi termékkínálatunkban kozmetikumok, lakáskiegészítők, dísztárgyak, papíráruk és gourmet jellegű élelmiszerek találhatók. Szeretnénk ezt a kört bővíteni hétköznapi fogyasztási cikkekkel és önálló termékcsaládokkal, mert fontos, hogy mind többen saját célra is szívesen és rendszeresen vegyenek tőlünk termékeket. Ez biztosítja a cég stabilitását is hosszú távon. A mostani kihívás az, hogy miként tudjuk minél szélesebb körben megismertetni a márkát és a termékeinket.

Bevált az ötlet és a vállalkozási forma? Mit mutatnak a számok?

A FRUIT OF CARE-t 2010 szeptemberében hoztuk létre, bár a tevékenységet már korábban más szervezeti keretek között végeztük. A sikeres évek után a válság miatt nehézségeket is megéltünk, hiszen az ajándékvásárlási szokások jelentősen átalakultak a cégeknél. Az eredeti terveinket át kellett dolgozni, hogy a változó piaci környezetben megmaradjunk, sőt növekedni tudjunk. Egy társadalmi vállalkozás számára az üzleti környezet változása ugyanolyan kihívásokat jelent, mint egy hagyományos vállalkozás esetében, sőt a kettős célrendszere miatt – hiszen egyszerre kell nyereségessé válnia és társadalmi problémákat hitelesen megoldania-, még nehezebb is. 

Hogyan működik a rendszer?

Az üzleti modellünk lényege, hogy a fogyatékosokat nem foglalkoztatjuk közvetlenül, hanem olyan beszállítóink vannak, ahol fogyatékos emberek, ún. védett műhelyekben dolgoznak. A beszállítóink számára biztosítjuk mindazt a tudást, amivel a fogyatékosok által készített termékek piacképesek lehetnek. 

Hiszek abban, hogy a társadalmi vállalkozás egy olyan jövőkép, amit minél több embereknek meg kellene ismerni, mert sokak számára lehetőség lehet egy kiteljesedett és integrált életre.

Hány fogyatékos ember dolgozik a műhelyekben?

A termékeket kilenc beszállítónknál mintegy 180 fogyatékkal élő ember állítja elő. Tavaly 27 millió forint érkezett a kasszánkba, aminek több mint 60 százaléka volt árbevétel és mintegy 40 százaléka jött össze vállalati és tulajdonosi támogatásból. Lényegében hármas követelménynek igyekszünk megfelelni: társadalmi felelősségvállalás, etikus vállalkozás és dizájn. Mindhárom annyira fontos eleme vállalkozásunknak, hogy egyik nélkül sem tudnánk sikeresek lenni. 

Mit tartasz a FRUIT OF CARE eddigi legnagyobb sikerének?

Először is azt, hogy még mindig működünk, sőt a vállalati ügyfeleink között egyre nagyobb ismertségnek és elismertségnek örvendünk. A sikerünk alapja pedig értékrendszerünkben rejlik,vásárlóinknak magas minőségű terméket és szolgáltatást kívánunk nyújtani, nem pedig adományozási lehetőséget. Gazdasági sikerünk másik oldala, hogy egyre több fogyatékos ember jut értelmes értékteremtő munkához, illetve mutathatja meg munkáján keresztül, hogy a társadalom hasznos tagja. Dizájnerként különösen büszke vagyok, hogy 2012-ben cégünk nyerte el a Design Management Díjat. És sikernek tartom azt is, hogy a társadalmi vállalkozás egyik elismert példájának a FRUIT OF CARE-t tartják Magyarországon.

Csodabogárnak tartanak azért, hogy nagy design businessek helyett ilyesmire adtad a fejed?

Egy dizájner mindig érdekesnek számít, nem? Talán pont ezért nem zavar, hogy kilógok a sorból. Igazság szerint tervezőként is izgattak a határterületek, és az, ami a többség számára nem volt fókuszban. Társadalmi vállalkozóként mind a nonprofit, mind az üzleti szektorból kilógok egy kicsit, vagy úgy is mondhatjuk, hogy mindkettőben egyszerre vagyok bent. Én ezt élvezem, mert kreativitásra, folyamatos megújulásra késztet. Önmagában csak az, hogy minél több pénzt keressek nem annyira érdekel, de ha úgy juthatok több pénzhez, hogy valami újat, érdekeset csinálok, amivel esetleg társadalmi problémák megoldását is elősegítem, az már igen. A vállalkozási lét persze nemcsak szabadságot és önállóságot ad, és azt, hogy saját képességeimet bontakoztathatom ki, hanem bízom abban, hogy hosszútávon kellemes és nyugodt egzisztenciát is biztosít. 

És meg lehet élni a FRUIT OF CARE-ből?

Akkor és azért érdemes vállalkozást csinálni, amikor az ember úgy érzi, hogy kezében van a siker lehetősége. Lehet, hogy nem mindig megy úgy, mint szeretném, de tenni tudok azért, hogy jobban menjen.

Magyarországon már beépültek a köztudatba a társadalmi vállalkozások?

Ahhoz még sok évnek el kell eltelnie, és FRUIT OF CARE mellet sok társadalmi vállalkozásnak kell felnőnie és ismertté válnia. A cégek számára elvárás, hogy foglalkozzanak a társadalmi szerepükkel és ezért költenek társadalmi felelősségvállalásra, ugyanakkor nem veszik észre, hogy beszerzésükön keresztül sokkal hatékonyabban tudnák elősegíteni társadalmi problémák megoldását. 

Mit üzennél a fiataloknak?

Hiszek abban, hogy a társadalmi vállalkozás egy olyan jövőkép, amit minél több embereknek meg kellene ismerni, mert sokak számára lehetőség lehet egy kiteljesedett és integrált életre. Remélem, hogy a FRUIT OF CARE sokak számára fog bátorítást adni arra, hogy saját kreatívitásukat, tenni akarásukat megéljék, és a saját boldogulásuk mellett a társadalom számára is hiteles értéket teremtsenek. 

Ha szeretné, hogy Jakab Áron legyen az Év Példaképe, szavazzon rá! 

Író, fotóművész, rendező – New Angle Team Kft.

A vizuális kultúra és a társadalmilag fontos mondanivaló metszéspontja az, melyre Kabarcz Zsófi filmprodukciós cége, a New Angle Team épül. Két tulajdonostársával közösen több dokumentumfilm, televíziós műsor és társadalmi célú kampány kreatív elkészítésében vett részt. Ötletekből kifogyhatatlan.

Mindig is éreztél arra késztetést, hogy a saját utadon járj?

Igen, nagyon vonzott az írás, a kommunikáció, ahol kifejezhetem önmagam, a saját elképzelésem szerint. Eleinte újságoknak írtam, majd a Budapesti Kommunikációs Főiskola hallgatójaként 21 évesen kerültem a Sziget TV-be gyakornoknak, ahol rögtön a mélyvízbe dobtak. A lány, aki a műsort szerkesztette volna, szülési szabadságra ment, ezért egyből egy heti 50 perces élő műsort kellett szerkesztenem. Ez óriási tapasztalat és sikerélmény volt, így a televíziózást azonnal a magaménak éreztem.

Hogyan kerültél közel a társadalmi jelentőségű témákhoz?

A közszolgálat mindig is sokkal jobban érdekelt, mint a kereskedelmi tv-adások. Meghatározó volt az a három év, amit az MTV Kultúrház című műsorában dolgoztam, majd 2006-ban szerkesztőként vettem részt életem első dokumentumfilm-sorozatában, az Egyesült Államokban, ahol 40 napig forgattunk egy emléksorozatot ’56 ötvenedik évfordulójára. Ez a két vonal meg is maradt a pályámon: a televíziós műsorkészítés és a dokumentumfilmek – ezzel foglalkozik a New Angle Team is.

Miért döntöttél úgy, hogy saját filmes céget alapítasz?

Tudni kell, hogy a filmes közegben eleve rengeteg vállalkozó mozog, mivel a legtöbb munka megbízásos alapon jön. Ahhoz, hogy egyáltalán dolgozni tudj, számlaképesnek kell lenned. Az első cégem ezekre a külsős, megbízásos munkákra alakult, ezt hívják úgymond „kényszervállalkozásnak”. A New Angle Team már más volt, azzal alkotni akartunk. Azért a többes szám, mert a filmes cég ötlete egy akkori kolléganőmmel, Boros Pannával közösen született meg. A TV2-nél dolgoztunk együtt, de mindkettőnk úgy érezte, nem ez a mi közegünk. Saját filmeket akartunk csinálni, és olyan témákat juttatni a médiába, ami társadalmilag jelentős.

Gondold el, megálmodsz valamit, aztán pedig az egyetlen dolgod az, hogy létrehozd – ennél nagyobb öröm és szabadság nem is kell.

Mik voltak az első lépések?

Kapcsolatok után kutattunk, kilincseltünk a Spektrum tévénél és különféle producereknél, hogy finanszírozzák a filmes ötleteinket, míg végül az HBO-nál éppen jókor kopogtattunk, mivel épp akkor indították a magyarországi gyártást. Az egyik témajavaslatunk annyira tetszett nekik, hogy azonnal le is szerződtettek a megvalósításra. Ez lett a Varázslatos Gladiátorok, ami a Baltazár Színházat, Magyarország egyedüli, értelmi sérült színészekből álló színtársulatát mutatja be. A filmet 2011-ben sugározta az HBO, majd elnyerte a 42. Magyar Filmszemle legjobb rendezői díját és a 8. Verzió -Nemzetközi Emberjogi Dokumentumfilmfesztivál közönségdíját.

Számodra mi számít sikernek egy dokumentumfilm esetén?

A legjobb az, ha valaki egy dokumentumfilm után azt mondja: nahát, ez olyan volt mint egy rendes film. A dokumentum megítélése ugyanis itthon még mindig elég negatív, unalmasnak és laposnak tartják. Pedig a jó dokumentumfilm beszippant, úgy érzed, hogy a részese vagy az eseményeknek.

Titeket pedig beszippantott a munka?

A Filmszemlés siker után azt gondolná az ember, hogy azóta is ontjuk magunkból a dokumentumfilmeket. Pedig nem. Mi igazán a nulláról indultunk, tőkénk nem volt, a cégalapításhoz apportlistán adtuk meg a technikai eszközeinket, kamerát, laptopot... Egy film készítése pedig költséges és muszáj előre tervezni. Belefutottunk már olyanba is, hogy egy igazán jó sztorit leforgattunk a világ másik felén, az oroszországi Birobidzsanban, aztán azóta sem lett film belőle, mert a vágásra már nem volt pénz.

Hogyan marad mégis működőképes a cég?

A filmezés mellett másik lábunk a televíziós műsorgyártás lett, ám ott is döntő szempont, hogy milyen témájú műsort gyártunk. A Spektrum Home-ra csináltuk a „10 gyerek 10 szoba” című gyerekszoba átalakítós műsort, a Viva TV-nek az Interaktív műsorát, illetve egyik kedvenc munkánk volt a Minimax „Zenével a gyerekekért” projektje, amit egy másik céggel koprodukcióban valósítottunk meg. A közös munka olyan jól alakult, hogy a másik cég vezetője, Horváth Kata átigazolt hozzánk, így 2011-től három tulajdonosa van a New Angle Team-nek. Mindhárman elkötelezettek vagyunk, és nagyon fontosnak tartjuk az alaptémát, amin épp dolgozunk. A legtöbb nehézséget az okozza, hogy kis cégként a haszon nagy részét még vissza kell forgatnunk az újabb projektek finanszírozásába.

Hogyan próbálod fejleszteni a céget ?

A New Angle Team azáltal fejlődik, ha én, ha mi fejlődünk. Hogy mondjak egy példát, rendezőként azt éreztem, hogy akkor tudnám a legtöbbet kihozni magamból, ha igazán „érteném” a képet. Ezért elkezdtem fotózni, hogy megtanuljam a képbeállításokat és kompozíciókat. Azóta a fotózás a szenvedélyemmé vált és a cég újabb pillére lett. Több nagy fotós projektet is létrehoztunk, például a Sziget Fesztivál „Rock a rasszizmus ellen” fotókampányát, de a Zenével a gyemrekekért tévéműsor-sorozathoz is én készítettem a sajtófotókat. Messzemenő terveim is vannak a fotózással, szeretnék ugyanis egy klasszikus fényképész stúdiót létrehozni, ahol családok vagy baráti társaságok különleges fotósorozatokat készíttethetnek magukról.

Miért jó vállalkozónak lenni?

Azt csinálhatom, amiben hiszek. Gondold el, megálmodsz valamit, aztán pedig az egyetlen dolgod az, hogy létrehozd – ennél nagyobb öröm és szabadság nem is kell. Ráadásul a civil szféreában jó dolgozni, mert rengeteg a pozitív visszajelzés, örülnek, hogy foglalkozunk velük, kíváncsiak a véleményünkre és közös csapatmunkával rakjuk össze a végeredményt.

Kinek szeretnél elsősorban példát mutatni?

Azoknak, akik a saját motivációjukat már megtalálták, de nem mernek lépni. Sokan attól félnek, hogy lekoppintják az ötletüket és más a sajátjaként csinálja meg. Ez sajnos előfordulhat, velünk is előfordult, de nem szabad, hogy ezek a lelkesedés útjába álljanak. Hiszen akinek vannak ötletei, annak mindig vannak. Olyan ez, mint a szeretet, vagy a simogatás, nem fogy el attól, mert folyamatosan adsz belőle.

Ha szeretné, hogy Kabarcz Zsófia legyen az Év Példaképe, szavazzon rá!