Szántó Péter

Alapító-tulajdonos, digitális üzletfejlesztő – SpringTab Kft., Szanto.co

Nem kisebb cél vezérli Szántó Pétert, mint hogy megoldásával, a SpringTab szoftverrel a személyes élmény megteremtésével forradalmasítsa a digitális kommunikációt, és ezzel új lehetőséget adjon a márkák kezébe a növekedésre. Tanácsadóként kezdte, ügyfele volt például a L’Oreal, az OTP és a MasterCard, két évig pedig a Fashion Street marketingvezetőjeként dolgozott. A szakma egyik legismertebb szakértőjeként előadott a TEDxYouth-on, és műsorvezetője volt az RTL Klub első startup- és közösségi médiaműsorának, az Infomániának. Úgy véli, az önfejlesztés és a rugalmasság segítette idáig az útján, és az, hogy soha nem adja fel az álmait, még kudarcok esetén sem. Sőt, szerinte a kudarc egyenes út a sikerhez, mert a bukás mindig egy lehetőség, amiből tanulni lehet.

Azt írtad a jelentkezésedben, hogy már fiatal korodban is „hackelve” jutottál előre az életben, mit értesz ez alatt?

Sosem voltam eminens diák, aki maximum pontszámmal jut tovább minden vizsgán, mégis legtöbbször elértem a céljaimat. Mindezt úgy, hogy egy sajátos úton jártam, úgymond „hackelve” találtam meg az érvényesülést. Így lettem magántanuló és fejeztem be 12 évesen az általánost, vagy küzdöttem a röplabda-válogatottságig, pedig alacsony voltam. Így kerültem át a Közgáz „marketingkommunikáció, nemzetközi tanulmányok”-szakára, pedig eredetileg csak szociológiára vettek fel.

Jól gondolom, hogy ez az önálló útkeresés egyenesen a vállalkozóvá váláshoz vezetett?

Igen, szerencsés helyzetem volt, a szüleim támogatásával rögtön az egyetem után megalapíthattam a marketingügynökségemet. Csak épp azt nem tudtam, hogyan kell egy kft-t vezetni, vagy mit adhatok az ügyfélnek, ami miatt engem választ a konkurenciával szemben. Rájöttem, tanulnom kell még, ezért felhívtam annak a kaliforniai egyetemnek a koordinátorát, ahol a Közgáz alatt egy félévet cserediákként töltöttem. Így jutottam ki újra a University of Southern Californiára, méghozzá abba az entreprenurship programba, amit szinte minden évben a világ top három képzése között tartanak számon.

Nem gondoltál arra, hogy kint maradj?

Dehogynem. Imádtam kint lenni Los Angelesben. Életem egyik legnehezebb döntése volt kimondani, hogy ahol a szívem, ott az otthonom. Látva a csoporttársaimat, lehet, hogy ma már középvezető lehetnék a Facebooknál. Mégis, a szívem megérzését követve úgy éreztem, itthon a helyem és az itteni lehetőségekkel szeretnék élni. Már azt is tudtam, hogy a digitális kommunikáció forradalmában szeretnék részt venni.

Egyből megszületett a SpringTab ötlete is?

Az első gondolat 2009-ben fogalmazódott meg bennem, de csak később kristályosodott ki. Eleinte tanácsadóként dolgoztam kisebb-nagyobb cégeknél, ahol a vezetés érezte, hogy a digitális forradalommal kell valamit kezdeni, de nem tudták, mit és hogyan. Ez abban az időben volt, amikor itthon bejött a Facebook, és a cégek kezdtek ráeszmélni, hogy ez nekik is jó lehet valamire.

A szakma egyik keresett szakértője lettél, konferenciákra, előadásokra hívtak. Ment a marketingügynökséged is. Ez nem volt elég?

Sok mindent elértünk a B Creative ügynökséggel, olyan munkáim voltak, amikre nagyon büszke vagyok. Ott van például a Fashion Street, ami egy igazi „love projekt”. Olyan márkákkal dolgozni és tanulni tőlük, mint a Time-Warner, az Ogilvy vagy az Idealab. Vagy az OTP, akinek a SmartBankkal a MasterCard Mobilbank Applikáció versenyén az „Év applikációja” díjat hoztuk el. Megemlíteném egy másik álmom megvalósulását, hogy előadhattam 2013-ban a TEDxYouth-on, vagy az RTL Klub első startup- és közösségi médiaműsorának vezetője lehettem. Nem úgy fogalmaznék, hogy ez nem volt elég, hanem ez mind vitt egy irányba. Ami eddig szolgáltatás volt, most egy szoftverben öltött testet.

Pontosan mit kínál a SpringTab?

A felhasználóknak egy jobb élményt, a márkáknak több bevételt. Az már senkinek sem meglepő, hogy ha felmegy a Facebookra, akkor másféle hirdetést lát, mint egy másik ember: attól függően, hogy miket lájkolsz, mit nézel meg a neten, eldönti, hogy neked mi lehet a legrelevánsabb. Mi ugyanezt tudjuk csinálni, csak nem hirdetésekkel, hanem weboldalakon. Teljesen személyre szabott élményt adunk, innen jön a missziónk, hogy minden honlapnak annyi verziója legyen, ahány látogatója.

Nem az a kérdés, hányszor esel el, hanem hogy eggyel többször állj fel. Hiszem, hogy az évek alatt szerzett sikerek mellett a pofonok is meghatározók. A kettő együtt visz előre; mert sohasem adom fel.

Azonnal vevők voltak a cégek a megoldásotokra?

Lassan indult be a dolog, és őszintén, ezt én nehezebben is éltem meg, mint amilyen valójában. Mikrovállalkozásként ma is kevés ügyféllel dolgozunk, de nekik magas figyelmet szentelünk. Egyik kedvenc alapszabályom a Pareto-elv. Itt alkalmazva elmondható, hogy a bevétel 80%-a a fogyasztók mindössze  20%-ára vezethető vissza. Ez nálunk nagyon igaz. Így arra a 20%-ra fókuszálunk.

Nem is szeretnél nagy céget?

Mindig is álmom volt, de valahogy nem ez lett az utam – eddig. Nem törekszem minden áron a megbízásokra. Volt már olyan, hogy visszautasítottam munkát, mert nem volt meg a „kémia” az adott cég és köztünk. Jelenleg a rendszerünk automatizálásán dolgozunk, ami új útja lehet a növekedésnek.

ICT startupként indultatok, amiből sok elbukott az utóbbi években. Mi az, ami miatt nektek bejött?

Még mi is elbukhatunk. Jelenleg validáltuk magunkat, és igyekszünk a bizonytalanból a biztosba menni. Ehhez nagyon fontos a tapasztalat, a csapat, de legfőképp az időzítés. 2011-ben korainak bizonyult az ötletem, a magyar szakma még nem állt készen rá. Erős pofon volt ezt látni, de mégis mentem tovább, igyekeztem evangelizálni. Közben tanultam és tanulok a mai napig, fejlesztem magam: cikkeket, esettanulmányokat olvasok, beszélek olyanokkal, akik szakértői egy-egy témának. Vannak mentoraim és mentoráltjaim is.

Hogy ment a cégvezetővé válás?

Kezdő vállalkozás élén állni azért nehéz, mert akkor is vezetned kell, amikor még senki sem követ. Nem elég a magad hite, a csapatot is meg kell töltened lelkesedéssel. Volt, aki ezt nem bírta, akit frusztrált, hogy hónapok teltek el úgy, hogy nem adtunk el semmit, nem jutottunk be az accelerátorokba, nem nyertünk startupversenyt, nem lett befektetőnk…

Ezeket te nem kudarcnak élted meg?

Igen is meg nem is. Valahol biztos voltam benne, hogy előbb-utóbb mindez megtörténik, és így is lett. Egyébként sem vagyok kudarckerülő, mert szerintem egy elbukás mindig egy lehetőség. Nem az a kérdés, hányszor esel el, hanem hogy eggyel többször állj fel. Hiszem, hogy az évek alatt szerzett sikerek mellett a pofonok is meghatározók. A kettő együtt visz előre; mert sohasem adom fel. A „mi lett volna, ha…?” kérdést sosem szeretném feltenni magamnak, így nem is adok neki esélyt. Inkább visszakérdezek, segítséget kérek. Gondoljunk csak bele, milyen távolságokba tud elrepíteni egy olyan egyszerű mondat, mint a „kérlek, segíts”.

Tervezel előre? Hogy hol leszel, mondjuk, egy év múlva?

Ó, nagyon hosszú bakancslistám van. De megtanultam, hogy a hosszú távú tervek majdhogynem azért vannak, hogy eltérjünk tőlük. Hiszen a világ mozgásban van, változik, és ez sokszor átalakítja a dolgokat. Megyek előre, és ha jön egy impulzus, ami kicsit más irányba terel, akkor azt kihasználva haladok tovább. Közben a cél, hogy a lehető legjobban érezzem magam. Számomra az út a lényeg, nem a cél.