Szihalmy Levente

Tulajdonos - Boglár Élelmiszer Kft.

Ha nincs benned alázat, felejtsd el – ezt tanácsolja az összes leendő vállalkozónak Szihalmy Levente, aki jól tudja, mit beszél, hiszen szinte mindent feláldozott azért, hogy hat évig egy sikeres multinacionális karrier mellett üzemeltesse bolthálózatát. Mégis azt mondja, egy kis őrültségen kívül kellett a multi esernyője is, hogy helyt tudjon állni az élelmiszer-kiskereskedelem kemény világában.  Azt azonban soha nem felejti el, hogy a sikert csak ötven százalékban köszönheti magának.

Azzal kezdted, hogy a feleségeden kívül senkinek nem merted elmondani, hogy jelentkeztél a pályázatra. Miért?

Valljuk be, az élelmiszer-kiskereskedelem nem új dolog. Velem nem az történt, hogy hirtelen kipattant a fejemből valami új, egyedi, és megvalósítottam. Az enyém inkább egy megfontolt, biztos tudáson alapuló ötlet volt.

Biztos tudás 25 évesen?

A főiskola után egy élelmiszeripari multinál kezdtem el dolgozni, hétköznapi területi képviselő voltam, üzleteket látogattam Hajdú-Bihar megyében. A saját szememmel láttam, mitől működik egy üzlet és mitől nem. Tudatosan elkezdtem keresni a potenciális boltokat, amikben fantáziát láttam. Így bukkantam az elsőre 2005-ben. Magam mellé vettem egy főiskolás csoporttársamat, egyben jó barátomat, és belevágtunk. Remekül tudtunk együtt dolgozni, amire szükség is volt, mert én nem adtam fel a munkámat.

Eszedbe sem jutott?

Először nem is volt rá szükség, másfél év múlva pedig előléptettek, és Pestre csábítottak. Az üzletünk addigra már önjáró volt, remek vevőkörrel, megtízszereztük a havi árbevételét. A multi ajánlata elvarázsolt, úgy gondoltam, még így is tudom folytatni.

Nem féltél otthagyni az üzlet közelségét?

Nem, a kollégámmal nagyon jó volt a kapcsolatom, teljes mértékben rá mertem bízni. Ez az egész nem is működik máshogy. A következő hat év viszont vízválasztó volt. Budapesten elindult a multis karrierem, középvezető lettem. Hétfőn elkezdtem a munkát, péntek kora délután bepattantam a céges autóba, irány Debrecen. Szombat hajnalban kimentem a nagybani piacra, kezdődött a hétvégi műszak, majd vasárnap a zárás után vissza az autóba, és talán egy délutánom volt magamra. Sőt, volt két nyaram, amikor a Balatonon is csináltam egy boltot, akkor vasárnap Debrecenből nem Pestre, hanem oda indultam.

Mi hajtott ennyire?

Egyszerűen a feladat. Semmi más nem érdekelt, a barátok is háttérbe szorultak. Autópályáról felhívtam őket, de a közös bulikban nem tudtam részt venni. Nem láttam a végét, csak hittem benne, hogy idővel ennek működnie kell.

Hat év nagyon hosszú idő. Én két év elteltével biztosan leültem volna, és döntök. Te miért nem tetted ezt meg?

Mindent beáldoztam a cél érdekében. Magánéletet, szabadságot, ünnepeket, céges fizetést. Mindent! Karácsonykor délben bezárok valamelyik boltban, rohanok a családhoz és 4 körül beesek a fa alá.  Viszont folyamatosan tanultam a multinál. Tréningeken, üzleti tárgyalásokon vettem részt, aminek most nagyon sok hasznát veszem.

Például?

Megtanultam, hogy egy tárgyalásra fel kell készülni. Mikor éves tárgyalást kérek egy nagyobb beszállítómtól, és megérkezem egy négy oldalas prezentációval, ami forgalmi adatokat, kalkulációkat, konkurenciaadatokat tartalmaz, akkor nem tudják ezt hova tenni. Ezen a szinten ez nem jellemző. Aztán persze azon veszik észre magukat, hogy aláírtak egy 3%-os év végi bónuszt, amiről eddig nem is tudták, hogy létezik.  

Sok hozzám hasonló vállalkozóval találkozom, és mindig furcsállom, hogy egyikük sem meri bevallani: a mi üzleti sikerünk ötven százaléka az alkalmazottaknak köszönhető. Tőlük függ, hogy az emberek szeretnek-e a boltba járni.

Hat év után akkor mégis mi vett rá, hogy válts?

Magamtól soha nem mertem volna meghozni a döntést. A multi nekem olyan volt, mint egy jó esernyő, ami mindentől megvéd. Közben begyűrűzött a válság, és a cégnél jelezte az ügyvezető, hogy valakinek fel kell állni. Akkor már tudtam, hogy januárban alá fogok írni egy szerződést hat új üzlet nyitásáról. Azt gondoltam, ez egy jel, és léptem.

Nem volt nehéz kiállni az esernyő alól?

Az első fél évben iszonyatosan hiányoztak a kényelmi dolgok. A céges autó, benzinkártya, flottamenedzser, aki intézi a gumicserét. Az viszont felbecsülhetetlen volt, hogy egy olyan lendületet tudtam adni ismét a cégemnek, ami azóta is tart, és segített átvészelni óriási nehézségeket.

Említetted, hogy az indulásnál a szüleidtől kapott hárommillió forintból vetted az első árukészleted. Mit tennél, ha a te gyermeked ugyanezzel állna elő?

Huszonöt éves koromra már elég sok mindent letettem az asztalra, a szüleim látták, hogy nem vagyok szeleburdi. Bíztak bennem, és mindenben számíthattak rám. Ha kaptam tőlük kétszáz forintot, akkor húszat visszaadtam, megoldottam kevesebből. Kereskedői vénám is volt, hiszen a szüleim is ezzel foglalkoznak. A családom számomra nagyobb esernyőt jelent, mint egy multi.

Azt is tőlük tanultad, hogyan kell az emberekkel bánni?

Sok hasonló, ebben az iparágban működő vállalkozóval találkozom, és mindig furcsállom, hogy egyikük sem meri bevallani: a mi üzleti sikerünk ötven százaléka az alkalmazottaknak köszönhető. Tőlük függ, hogy az emberek szeretnek-e a boltba járni. Ráadásul itt olyan alkalmazottakról van szó, akik hétfőtől szombatig reggel 5:10-kor érkeznek a munkahelyre, hiszen a bolt korán nyit.

Nincsenek ahhoz túl sokan, hogy mindenkire oda tudj figyelni?

Nagyon jól felépítettük az egész hálózatot. Van három területi vezető a tizenhárom üzletre, alatta minden boltnak van egy saját vezetője. A legőszintébb visszajelzés arra, hogy szeretnek velem dolgozni, hogy (képzeld el!) reggel 4:15-kor a riasztófelügyelet hív engem, hogy az egyik boltban „nem várt esemény történt”, és idő előtt kiriasztották az épületet. Azonnal hívtam a boltot, ahol a boltvezető közölte, hogy az önkormányzat kért 10 kiló frissen sült pogácsát 6 órára és azért jött ilyen korán, hogy azzal elkészüljön. Magától tette ezt, mert senki nem kérte rá.    

Hány üzletet bírnál még?

A vége felé járunk. A cég önjáró, jól működik, de nem akarok többet, pedig folyamatosan érkeznek a megkeresések.

Nehéz lehet ellenállni.

Nagyon nehéz, de most meghúztuk a vonalat. A jövőben a fejlesztésekkel és a beruházásokkal akarok foglalkozni, a következő két évben 100 százalékban ebbe forgatjuk majd a nyereséget.

Miért csak vidékben gondolkozol?

Felteszek akkor most én egy kérdést: mennyi cukrot veszel egy évben?

Semennyit.

Látod, ez a tökéletes válasz. Egy nagyvárosban a cukor, az olaj, a liszt már nem tényező. Ha viszont egy vidéki településen azt mondom, hogy 199 forint a cukor befőzési időszakban, el nem tudod képzelni, mekkora rá a kereslet. Mi ebben vagyunk jók, minden tudásom és kapcsolatom erre épül. Ha nagyobb városban lenne boltom, azt sem tudnám, hogyan kellene szórólapoznom.

Említetted, hogy már jobban tudod egyensúlyozni a munkádat és a magánéletedet. Sikerül talán kikapcsolnod is?

A feleségemnek köszönhetően egy olyan szeretetteljes család vár otthon, ami motivál engem arra, hogy minél több időt tölthessek velük. Kikapcsolni teljesen nem tudok, nem is akarok. Amennyire kell, annyira ki tudok.