Hampuk Richárd

Kommunikációs szakember, ügyvezető – Person Communications

Hampuk Richárd éveken át dolgozott egy PR-ügynökségnél. Sokat tanult ott és jól érezte magát, de egyre biztosabb volt abban, hogy szeretne kipróbálni egy másféle modellt. Amikor elszánta magát, felmondott, aztán létrehozta a saját vállalkozását, a Person Communicationst. Be akarta bizonyítani, hogy az ügyfélnek nem kell a második helyre szorulnia a cég nyereségéhez képest. Az értékrendjében egyelőre mindent megelőz a vállalkozása, még a magánéletét is. Attól boldog, hogy létrehoz valami nagyszabásút.

Mit szerettél volna bebizonyítani a saját cégeddel?

Lehet, hogy az én szakmai múltam nem reprezentatív minta, de mindig az volt az érzésem, a döntésekben az ügyfél második helyre szorul a profithoz képest. A kommunikáció ideológiája, hogy végső soron mindig egy embernek adunk el, akkor is, ha egymilliószor egy emberről beszélünk. Engem az izgat, hogy azt az egy fogyasztót mivel tudjuk meggyőzni.

Miért így nevezted el a vállalkozásod?

Mert a saját embereim értékében hiszek a leginkább. Egy év után létrehoztuk a Person akadémiát is, épp azért, mert láttam, messze nem vagyunk hibátlanok. És bár valószínűleg távoli és idealista cél, azért törekedni érdemes rá. Így hát azokkal beszélgetünk, akik a mi szakmánkban vagy körülötte valami kimagaslót alkotnak. Ehhez egy tréning nem volna elég.

Kiket hívtok meg?

A szerkesztőktől, újságíróktól azt akarjuk megtudni, mivel segíthetjük úgy a munkájukat, hogy kisebb erőfeszítéssel adhassanak le jó cikket. A marketingigazgatókat, marketingcelebeket is provokatív kérdésekkel bombázzuk. Fluor Tomi elmesélte, hogyan pozícionálta át a személyes márkát a Wellhellóba, a Turkish Airlines kommunikációs igazgatója olyasmit osztott meg velünk kampányokról, konkurenciáról, amit sosem tárna fel egy interjúban vagy egy konferencián. Mindezt lazán és közvetlen stílusban.

Mi másban tértek el tudatosan a fősodortól?

Például a karácsonyi protokollban. Két éve kitaláltam, hogy a drága logózott termékek helyett a partnereinknek azt adjuk ajándékba, hogy adhatnak. Rászoruló családoknak segítünk, és bár ehhez a profitunkból különítünk el forrást, az éves munkánk eredményében nagyon is benne vannak ők is. Tehát valójában egy oda nem adott ajándék árából ők is, mi is azt juttatjuk el a kiválasztott családoknak, amiből azok égető hiányt szenvednek.

Milyen ajándékokat választottatok?

Az első alkalommal egy Somogy megyei családnak tudtunk tüzelőt adni egész télre, tavaly egy folyamatos felügyeletre szoruló gyerek családjához vittünk mosógépet. Személy szerint sokkal jobban azonosulunk ezzel a módszerrel, mint a borosüvegcímkék logóztatásával. A kollégáim elég jó körülmények között élnek, szeretném, ha látnák, hogy a világ nem hibátlan, rengeteg a nagyon nehéz sors. Aki sikeres, annak felelősséget is kell vállalnia.

Hogy fogadták ezt az ügyfeleitek?

Az első alkalommal kifejezetten tartottam az elutasítástól. Készítettünk egy kisfilmet és egy mikroszájtot, majd kiküldtünk egy üdvözlőkártyát: boldog karácsonyt, kérlek, nézd meg a videót, látni fogod, miért tartjuk fontosnak a segítséget, és azt is, hogyan választottuk ki éppen ezt a családot. Azt hittem, a hátam mögött visszajön majd valami olyasmi, hogy szép, szép a jótékonykodás, de azért vehettünk volna legalább egy turmixgépet. Ehelyett sokan jelezték, hogy kedvet kaptak a hasonló akcióhoz. Ezért megérte kockáztatni. De vízválasztó is volt ez az ötlet: mi ilyen szemléletű vállalat vagyunk, aki ezt nem érti, talán ne legyen a partnerünk: ha nem azonos az értékendünk, az előbb-utóbb mindenképp kibukna. Szerencsére eddig minden partnerünk értékelte. Az ötleteket a kollégák hozzák, majd együtt döntünk. Csak olyan család jöhet szóba, aki maga is tesz erőfeszítéseket azért, hogy a sorsán javítson.

Nehéz dönteni?

Nagyon, de ennek örülök. Hasznos, hogy a kollégák átérzik a súlyát, mennyire nem egyszerű segíteni, mennyire nem egyértelmű folyamat. De ez hozzá tartozik az emberközpontú üzleti szemlélethez.

Végső soron mindig egy embernek adunk el, akkor is, ha egymilliószor egy emberről beszélünk. Engem az izgat, hogy azt az egy fogyasztót mivel tudjuk meggyőzni.

Amikor alkalmazottból vállalkozó lettél, mennyire készültél fel a váltásra?

Eleinte alig volt más a munka, kevesen voltunk, egy két-három fős cégben még a legtöbb feladat olyan, mintha alkalmazott lennél, nem foglalkozol vízióval és humánpolitikával. Csak annyira nagy a „big picture”, amilyen kicsi vagy te. Az első nehézséggel két éve találkoztam, amikor hirtelen, de nem váratlanul intenzíven növekedni kezdtünk. Hiába öltem ebbe korábban két éven át minden energiámat, azt nem tudtam felmérni, mi jön majd pontosan. Több kolléga több ügyféllel foglalkozik – csakhogy a vezető nem képes már olyan mélységben foglalkozni velük, mint amikor kicsi volt a csapat. Ilyenkor választani kell az operatív munka és az ügyvezetés között. Egy idő után nem működik a kettő egyszerre. Ez természetes fejlődési folyamat, őket is érték új élmények, lemorzsolódás is járt vele.

Mekkorára nőtt időközben a „big picture”?

Olyan kultúrát szeretnék létrehozni, amely túlél engem. És ebbe tulajdonképpen az életemet forgatom bele.

Nem túlzás ez?

Minden egyes döntésemben a vállalkozásom a legelső a prioritási listán, megelőzi még a magánéletemet is. Boldogsággal tölt el, hogy alkotok valamit, ami magamhoz képest nagyszabású. Ezért törekszem arra, hogy felépítsek egy rendszert, ami majd nélkülem is működik. A későbbi önjáró alapokat teremtjük meg. Ezért fektetek most ebbe annyi energiát, mintha szerzetese lennék a szakmának. Most állunk át lapos szervezetből hierarchikussá. Fontos, hogy nem haverokat veszek fel, hanem szakembereket, és egyáltalán nem baj, ha nem vagyok a barátjuk.

Ugyanakkor idealista.

Az értékrendemben az első az ügyfél, a második a kolléga, a harmadik a partner, és csak a negyedik a profit. De ez valójában nem idealista, hanem kapitalista szemlélet. Így lehet fenntartható, évtizedek és nemzedékek után is működő céget építeni. Az a célom, hogy ha valaki húsz év múlva jelentkezik egy állásra, és szerepel a Person Communications az életrajzában, az azzal legyen egyenlő, hogy képes bánni az ügyféllel, tud szakmai döntést hozni, és a habitusa felől garantáltan a legjobb akar lenni a saját területén.