Csetvei Krisztina

Borász – Csetvei Pincészet

A Budapesti Műszaki Egyetemtől a borászatig nem volt egyenes az út, de Csetvei Krisztina álma a saját bor volt, így gondolt egy nagyot, és belevágott: fehérborokat kezdett készíteni.  Tele kihívásokkal, de háta mögött már több díjjal vezeti borászatát Móron, amit az ország öt legismertebb borvidéke között szeretne tudni.

Hogy sikerült az idei bor?

Nagyon jó évjáratunk volt, szép, egészséges szőlőt szüreteltünk, így tele a pince. Ilyenkor még érlelődik, alakul a bor, de úgy érzem, jó lesz.

Első generációs borász vagy, nem családi pincészetet vittél tovább, hanem te magad kezdted el a borászkodást. Mi vitt erre az útra?

Az iskolai tanulmányaim során kerültem a bor, a szőlőtermelés közelébe: a Budapesti Műszaki Egyetemen a szakdolgozatomat a Béres Szőlőbirtok és Pincészetnél írtam, ahol Bárdos Sarolta volt a főborász. Ő és a borászat megismerése olyan hatással volt rám, hogy újragondoltam a céljaimat és egyre biztosabb voltam benne, hogy ezt akarom csinálni.

Hogyan kezdtél hozzá?

Nem volt a családomnak se szőlője, se pincéje, ezért a tudatos borkóstolás, borbírálat irányába indultam, és igyekeztem képezni magam. Úgy tűnt, van is hozzá érzékem, számos borversenyen bíráltam és három éve a londoni International Wine Challenge borbíráló csapatának is tagja lettem. Az idők során egyre többször tettem fel magamnak a kérdést, hogy jövök én ahhoz, hogy borokat bíráljak, amikor sosem készítettem egyetlen palackot sem. Egyáltalán, tudok én jó bort készíteni? Úgy éreztem, muszáj a gyakorlatban is kipróbálnom magam, ezért felkerestem egy családi barátunkat, Bóni Lászlót, akinek Szabadkán van borászata, hogy foglalkozzon velem, tanítson meg az alapokra, vezessen be ebbe a csodálatos világba. Bámulatos volt, hogy milyen ízek, illatok jöttek ki a szőlőből az én közreműködésemmel, és tudtam, hogy ez örök szerelem lesz. Így hát elkezdtem eladó szőlőt és pincét keresni.

Miért pont Mór mellett döntöttél?

Akkor még Pesten laktam és dolgoztam, így olyan borvidéket kerestem, ami könnyen megközelíthető, akár napi szinten is. A móri medence szépségei rögtön elvarázsoltak, úgy éreztem itt otthon leszek. Emellett észérvek is szóltak mellette, láttam benne olyan potenciált, amit érdemes kiaknázni.

És itt végre elkészült az első saját borod…

Igen, 2010-ben még vásárolt szőlőből, három fajta házasításából született meg a Napholdcsillag. 2011-ben a Budavári Borfesztiválon mutattam be először, majd az első vásárlóm a Bock Bisztró lett. 2011-től már volt saját szőlőnk, ebből készült a Kő-Papír-Olló Olaszrizling bortrilógia is, melyből a Kő ’11 a Külügyminisztérium borversenyén a legjobb könnyű fehérbor lett. 2014-ben pedig a Népszabadság Top 100 borválogatásában az ország legjobb fehérbora a 2012-es évjáratú olaszrizlingem lett, így abban az évben a legjobb fehérborkészítő pincészet lettünk.

Akkor folyamatosan kaptad az elismeréseket, ilyen simán ment minden?

Természetesen nem. Édesapám és a családom sokáig óva intett, „akadályokat” görgettek elém, hogy elmenjen a kedvem, de valójában csak arra voltak kíváncsiak, hogy kitartó vagyok-e, és mennyire gondolom komolyan a borászatot. Mikor látták, hogy ez nem csak hóbort, már támogattak, és édesapámmal közösen vettük meg a pincészetet is. Nagyon sokat köszönhetek a családomnak, nélkülük nem valósulhatott volna meg ez az álom.

Egyszerre izgalmas és egy kicsit ijesztő érzés is, amikor valaminek még az elején tartasz, de tudatában vagy, hogy te alakítod, és rajtad múlik, hogy milyen lesz. Egy saját vállalkozás indítása ilyen, egy borászaté pedig pláne, ahol minden évjárat más, és rendszeresen meg kell egy kicsit újulni.

Kitől tanultál a legtöbbet?

Idősebb helybeli gazdáktól, akik maguk is szőlőt művelnek. Idő közben elvégeztem a Corvinuson a szőlész-borászképzést, és párhuzamosan a Soós István borászati technikum hallgatója voltam 2 évig, de a legtöbbet a mindennapos munka közben lehet fejlődni.

Mindennap gyakorolsz is, kint vagy a szőlőben?

Igen, de szerencsére nagyon változatos a munkám. Az ügyvezetői teendőktől kezdve a marketing- és értékesítési feladatokon át a pincekönyv vezetéséig sok minden tartozik a feladataim közé, de valójában minden a szőlőben dől el, így természetesen én is kiveszem a részem a munkából a metszéstől a palackozásig.  Szerencsére a férjem és két kollégám is segítenek. 

Nem furcsállják ezt mások? Pestről jött fiatal nőként szőlőt metszel?

Egyre több a fiatal és női borász, szerintem lassan eloszlik az a kép, hogy ez egy férfias szakma. Én kifejezettem szeretem a fizikai munkát is, szüretkor cipelem a ládákat, ettől valahogy még inkább érzem, hogy „benne van a kezem” a folyamatban. De persze élvezem a finomabb részét is, amikor borkóstolót tartok, és sokszor fiataloknak mesélhetem el, hogy hogyan is készül a bor. Fontos küldetésem, hogy az embereket Mórra csábítsam, hogy megismerjék ezt a páratlan vidéket és sajátos borkultúránkat.

Mennyit fejlődött a Csetvei Pincészet az eltelt öt évben?

Az első év egy hordójához képest idén 16-17 ezer palack bor készül.  Számunkra a minőségi borkészítés a fontos, a saját pincészetben megengedhetem magamnak azt a „luxust”, hogy nem elsősorban a piaci igényeket követem, hanem olyan bort készítek, ami nekem tetszik. Ehhez igyekszem megtalálni azt a borkedvelő réteget, akik pont ezeket a borokat szeretik. Emellett mindig töröm a fejem valami újdonságon, szeretnék például saját pezsgőt készíteni, vagy most például egy ruhakollekción dolgozunk…

Ez kissé távol esik a boroktól.

Eddig távol is esett, épp innen jött az ötlet. Rájöttem, nem létezik nőknek készült, csinos és praktikus munkaruha, amit a pincében éppúgy viselhetek, mint a városban, így összeírtam az ötleteimet és felkerestem Cselényi Eszter divattervezőt. Ma már folyik is a közös munka, készül a Mór nevű kollekció. Később szeretnénk majd divatbemutatót is a pincében, ezzel is több embert és fiatalt csábítani hozzánk.

Egy kis városi pezsgést csempészel a vidéki életbe. Nehezen ment a váltás?

Nem, mert a szívem húzott ide. Eleinte munka mellett csináltam a pincészetet, Pest és Mór között ingáztam, de mindig jobban éreztem magam a móri dombok között, mint a városban.

Úgy érzed, érdemes volt belevágni, jó úton vagy?

Egyszerre izgalmas és egy kicsit ijesztő érzés is, amikor valaminek még az elején tartasz, de tudatában vagy, hogy te alakítod, és rajtad múlik, hogy milyen lesz. Egy saját vállalkozás indítása ilyen, egy borászaté pedig pláne, ahol minden évjárat más, és mindig meg kell egy kicsit újulni. De tudom, hogy a lehető legjobb helyen vagyok, mert láthatom megvalósulni az álmomat és létrehozhattam valami maradandót. Ha minden jól megy, még 40-45 alkalommal készíthetek bort – évente egyetlen egyszer. Remélem, utána lesz, aki továbbviszi a pincészetet.

Úgy tűnik, lesz, hiszen májusra várjátok a kisbabátokat…

Igen, szerencsés vagyok, hogy Móron, a szőlő közelében nevelhetem majd fel, ennél szebb helyet nem is kívánhatnék.