Példakép

Az Év Példaképe 2014-ben: Katona Gergely

2015. január 31.

A január 30-án megrendezett Példakép Gálán kihirdettük az Év Példaképe díj nyertesét, valamint a támogatóink által felajánlott különdíjak is gazdára találtak.

peldakep_palyazat_2014_dijatado_01.jpg

peldakep_palyazat_2014_fodijasa_katona_gergely_fizikus.jpgAz Év Példaképe 2014-ben Katona Gergely budapesti fizikus, a Femtonics Kft. ügyvezető igazgatója lett. A díjat és az azzal járó 3 millió forintot, Mészáros Csaba, az evopro csoport elnök-tulajdonosa, a díj támogatója adta át a nyertesnek Paragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke és Valentínyi Katalin, a Példakép Alapítvány alapítója társaságában.

Katona Gergely mikroszkópjait  a világ legjobb tudósai használják, cégük folyamatosan bővül. Büszke rá, hogy a tudományból keres pénzt, a sikert azonban nem ebben méri.A fiatal fizikus karrierje kezdetén nehezen tudta meggyőzni a kutatóintézet vezetőit, hogy ki kell lépni az elefántcsonttoronyból, de a siker őt igazolta. Az agykutatás területén nélkülözhetetlen készülékeken ma már 35-en dolgoznak cégében, melyet a hatalmas konkurencia ellenére a tudósok kézről kézre adnak maguk között, mint a jó asztalost. A titok nyitja a közvetlenség, ami azonban nem mehet a minőség javára.

Támogatóink három különdíjat is átadtak a fiatal Példaképeknek...

A Magyar Nemzeti Bank Példakép különdíját Becsei Áron órakészítő, a Bexei Watches Kft. ügyvezetője vehette át.A különdíj egy három darabból álló, egyenként 50.000 Ft-os címletű „Középkori magyar aranyforintok 1305-1526” aranyérme sorozat, melyet Soltra E. Tamás tervezett. A különdíjat Hergár Szabó Eszter, a Magyar Nemzeti Bank kommunikációs vezetője adta át.

A harmadik generációs órás családba született Becsei Áron az egyetlen magyar órakészítő, akinek munkáit a világon mindenhol ismerik és elismerik. Egyedi időmérőit gyűjtők számára készíti, mellette pedig kiállításokon mutatja be a Bexei óramodelleket, melyeknek minden egyes alkatrészét saját kezűleg készíti.

peldakep_palyazat_2014_dijatado_03.jpg

A Clarus Software Példakép különdíját Torda Tibor, a Tech-Medical Kft. alapító-ügyvezetője nyerte el, aki lehetőséget kap a 1,5 millió forint értékű teljes körű vállalatirányítási rendszer használatára. A komplex program segítségével informatikailag biztos alapokra helyezheti a gyártást, szállítást, kereskedelmet és pénzügyi elemzést is. A különdíjat egyik tavalyi Példaképünk, Csiszla Zsolt, a Clarus Software tulajdonosa adta át.

peldakep_palyazat_2014_dijatado_04.jpg

Torda Tibor kórházi középvezetőként is elkezdett dolgozni egy saját projektjén, mert szerette volna összekötni azokat, akik orvosi műszerekkel foglalkoztak. A vállalkozóvá válása ennél drámaibb és furább történet: tetemes hitelterhei miatt döntött végül úgy, hogy megvalósítja az álmát, és felépít egy 100 milliós céget. Kevesen mondták volna azt, hogy sikerül neki, selejtek felvásárlásával tényleg a legaljáról kezdte. De a csapata bízott benne, és ő is magában, a kitartás pedig meghozta gyümölcsét, életét rendezni tudta, ma már másoknak is ő biztosít megélhetést. Torda Tibor nem felejtette el, honnan jött, sokat kapott szülővárosától, Hatvantól, és amikor csak teheti, vissza is ad a közösségnek.   

A UPC Business különdíja a díjazott igényeire szabott vállalati termékcsomag, szolgáltatás és mentorálás. A díjat kapta: Szórádi Bence, a LED LEET alapító-ügyvezetője.

Szórádi Bence villamosmérnöknek tanult, közben indította el saját cégét, amivel ma már a led világítás piacán ő az első számú kereskedő. A cég saját LED fényforrás piacra dobásával képes volt piacot szerezni. A nagyok felfigyeltek szakértelmére és elkezdték a közös munkát, azóta kiterjedt partnerkapcsolatokra tettek szert az iparágban, megkerülhetetlen szereplők, külföldről is rengeteg megrendelést kapnak. Az azóta LED LEET-re keresztelt győri cég európai terjeszkedésbe kezdett, céljuk, hogy minél többen használjanak energiatakarékos megoldásokat.Bence üzleti érzéke már kiskorában a felszínre tört, vállalkozóként fiatalsága épp annyira volt előny, mint hátrány, de a „kölyökképű” jelzőt hamar elfelejtették az ügyfelek.

peldakep_palyazat_2014_dijatado_02.jpg

A január 22-én délben zárult Év Példaképe közönségszavazáson a legtöbben Szalai Nórára, az 5 Perc Angol tulajdonosára szavaztak, így övé lett az Év Példaképe közönségdíj és a vele járó 1 millió forint, amelyet a díj támogatója, Mr. Liu XiaoKang-Ervin, a ZTE Hungary Kft. ügyvezetője adott át.

Gratulálunk a díjazottaknak!

komment komment

Kommentek

süti beállítások módosítása