Példakép

Zsiga Renáta

2013. december 03.


Zsiga_Renata.jpgMesterfodrász, L’Oréal Professionnel nagykövet – Melanin Hair Bt.

Négyéves kora óta világhírű fodrász szeretett volna lenni. Az élet többször próbára tette kitartását és akaraterejét, a nehézségek azonban nem tántorították el: Szegedről a fodrászok nemzetközi elitjébe küzdötte fel magát.

Megnyugtató érzés lehet, ha az ember kicsi gyerekkora óta tudja, hogy mit akar.

Én már akkor fodrász akartam lenni, amikor még azt sem tudtam, hogy mi az. 12 éves koromban volt egy kisebb „megingásom”, hogy inkább csillagász leszek vagy szívsebész, de amikor 8. osztályban a továbbtanulásról kellett dönteni, a jó tanulmányi eredményem ellenére is a fodrászatot választottam.

És ezzel el is kezdődtek a megpróbáltatások?

Folyamatos küzdelem volt, hogy eljussak idáig. Gyakorlati időm elején voltak nehézségeim magánéleti problémák miatt. Szerencsére felkarolt az egyik vizsgáztató, és 3 hónap alatt osztályelsőt csinált belőlem. Meglátta, hogy van bennem tehetség. Onnantól kezdve folyamatosan nyertem az országos és később a nemzetközi versenyeket.

A versenyzés sem ment minden buktató nélkül.

Végzős voltam, amikor a verseny előtt 2 nappal a modellem kórházba került. Minden addigi munka, féléves szorgalom, lemondás veszni látszott, mígnem az akkor 12 éves húgomat vittem magammal a versenyre. A stresszhelyzet addig számomra is ismeretlen teljesítményt, képességeket hozott elő, és ez indított el egy új, izgalmas pályán, a fodrászat művészi útján. Ez a pillanat mérföldkő volt az életemben.

Nem volt hátrány, hogy nő vagy?

Dehogynem! Eleve meg kellett küzdenem azzal, hogy vidéki vagyok, és fiatal nőként pláne próbáltak háttérbe szorítani. Amikor bekerültem az egyik világmárka kreatív csapatába, az olyan volt, mint az oroszlán barlangja. Minden egyes nap kihívás volt, hogy lépést tartsak a férfiakkal, és mivel én voltam az egyedüli nő, sokkal több figyelem szegeződött rám.

Gondolom, a bírói székekben is férfiuralom van...

26 évesen választottak meg nemzetközi bírónak, Las Vegasban debütáltam. Bekerültem a világ legjobb 20 bírója közé, zsűrizhettem a világbajnokságokon, ahol egyébként nemcsak a versenyzőket, de a zsűritagokat is minősítették. Két alkalommal is elismerték a munkámat a „Best Juror Award” díjjal. Nagy erőpróba volt, komoly megmérettetés.

Mikor nyitottad az első szalonodat?

23 évesen rájöttem , hogy a „székbéresi” viszony zsákutca, kvázi kényszervállalkozás, és ebben a formában esélyem sincs fejlődni, csapatot építeni, és az álmaimat megvalósítani. Akkor már 5 éve dolgoztam fodrászként, túl voltam számos hazai és nemzetközi versenyen, világbajnokságon, a sikereknek köszönhetően nagyon nagy vendégköröm volt és több tanulóm is. Úgy döntöttem, megveszek egy felszámolás alatt álló üzletet Szeged belvárosában, és gyakorlatilag innen indult az első komoly vállalkozás.

Ha tudod, hogy mit szeretnél, mi az, ami boldoggá tesz, akkor azért mindent meg tudsz tenni erődön felül is. Sosem szabad feladni, mert ha feladod az első akadálynál, akkor nem vagy vállalkozó.

Jól megy az üzlet?

Szerencsére igen, a második szalonunkat is megnyitottuk a városközpontban, amit a jelenlegi piaci viszonyok mellett is sikeresen tudunk üzemeltetni.

Miért szeretnek titeket a vendégek?

Nagyon magas színvonalon, jól képzett szakemberekkel dolgozunk, sokféle és személyre szabott szolgáltatásokkal várjuk vendégeinket, folyamatosan fejlesztünk, a legkorszerűbb technikai háttérrel működünk, kiváló termékeket használunk.

Egyedül viszed a céget?

A kislányom születéséig egyedül vittem. Irányítottam a napi munkát, képeztem a tanulóimat, versenyekre készültem, leérettségiztem, majd diplomát szereztem, és persze mint feleség is helyt kellett állnom. Közben 2004-ben a L’oreal Professionnel nagykövete lettem, és ezzel együtt egy nagyon merész döntést is meg kellett hoznom: új termékekkel, új üzletfilozófiával működni tovább.

És amikor épp összeállt minden, akkor jött az újabb mélypont.

Nagykövetkénti debütálásom előtti este felhívott az orvosom, hogy a show után azonnal menjek a kórházba. Nagyon súlyos betegséggel rögtön megoperáltak. 6 hónapot kellett feküdnöm, azt hittem, ebből nem lehet felállni. Lelkileg és üzletileg is nehéz időszak volt ,a csapatom fele felállt és elment máshová dolgozni. Szinte mindent elölről kellett kezdeni és nem volt más választásom: meg kellett gyógyulnom.

Hány tanítványt neveltél ki az évek alatt?

Több mint 400-at, és közülük rengetegen lettek bajnokok, akiket magas szinten tanítottam meg a szakma fortélyaira. Minden évben pár tanítványomnak lehetőséget adok, hogy a szalonjainkban dolgozhassanak. Így tudom segíteni a fodrászokat, mindent megkapnak, amiről egy kezdő szakember csak álmodhat.

Mi tartotta benned a hitet ennyi megpróbáltatás után?

Ha tudod, hogy mit szeretnél, mi az, ami boldoggá tesz, akkor azért mindent meg tudsz tenni erődön felül is. Sosem szabad feladni, mert ha feladod az első akadálynál, akkor nem vagy vállalkozó. Ha túl gyorsan akarunk haladni, a sors úgyis megállít bennünket különböző akadályokkal, hogy tanuljunk, fejlődjünk, és ha már eleget tanultunk, akkor enged tovább egy lépcsőfokkal.

Mire tanított meg téged a vállalkozás?

Az önmegvalósításra, a felelős gondolkodásra és a küzdelemre. És magtanultam számolni is. (nevet) A vállalkozás egy nagyon jó önismereti tréning, fontos, hogy folyamatosan képezd és ismerd önmagad, tudd az erősségeidet és a gyengeségeidet, mert csak ezután leszel képes fókuszálni a céljaidra és tenni is érte. És egy másik fontos építőköve: a jó csapat.

Mit jelent számodra a siker?

Az álmaim, céljaim elérését. Azt a boldogságérzést, amikor mindenki azt gondolja, úgysem tudod megcsinálni, de végül sikerül. Azt, ha valami igazán nagyot alkotsz a saját szakterületeden.

Mivel szeretnél példát mutatni a fiataloknak?

Szeretném megmutatni, hogy jó itthon, és nem feltétlen kell külföldre menned, hogy sikeres legyél. Mindig a lehető legjobbat kell adni és újat mutatni. A lehetőség mindenki számára adott, függetlenül attól, honnan jövünk. Én is nagyon mélyről indultam, mégis vidéki nőként, fiatal feleségként, majd anyaként el tudtam jutni a nemzetközi elismertségig a szakma legjobbjai közé.

Ha szeretné, hogy Zsiga Renáta legyen az Év Példaképe, szavazzon rá

komment komment

Kommentek

süti beállítások módosítása