Példakép

Losonczi Áron

2013. december 03.


Losonczi_Aron.jpgFeltaláló, építész  – Litracon Kft. 

Az utóbbi évek legjelentősebb találmányai között tartják számon Losonczi Áron fényáteresztó betonját, melyet a Litracon Kft. fejleszt és értékesít. A forradalmi „üvegbetont” egyre szélesebb körben használják az építészetben, emellett a magyar innováció szimbóluma is lett.

Hogyan lettél vállalkozó, illetve feltaláló?

Egyiket sem terveztem, az élet hozta. Reál érdeklődésem és festő nagyapámtól örökölt rajzkészségem miatt az építész pályát választottam, 2001-ben diplomáztam Budapesti Műszaki Egyetemen. Frissdiplomásként nem éreztem túl sok késztetést arra, hogy beüljek egy építészirodába más ötleteit megrajzolni, inkább éltem egy adódó lehetőséggel, és kimentem Stockholmba egy művészeti egyetem posztgraduális építészképzésére. A kurzus témája az üveg az építészetben volt. Itt fogant meg bennem a fényáteresztő beton ötlete. 

Az ötletből hogyan lett valóság és kézzel fogható eredmény?

Mások is kísérletezek már az üveg és a beton együttes alkalmazásával, amit én kitaláltam, az egy olyan, optikai szálakat alkalmazó techológia, ami lehetővé teszi, hogy a beton megtartsa szilárdságát és homogén megjelenését, amellett, hogy transzparenssé válik, vagyis átereszti a fényt és láthatóvá teszi a mögötte lévő tárgyak, épületrészletek sziluettjét. Mindez olyan szokatlan látványt eredményez, ami forradalmi az építészetben. 

Azonnal fel is kapák az új találmányt?

A világ legkülönbözőbb pontjairól érkeztek megkeresések, rendelések és a média is rendkívül érdeklődött iránta.  A Time magazin például 2004-ben az év egyik legjelentősebb találmányának minősítette, és rengeteg szakmai elismerést és díjat nyert. Mindez egyértelművé tette, hogy vállalkozást kell indítanom az értékesítésre, így 2004-ben létrejött a Litracon Bt. (ma már Kft.) Az ötlettel két svéd üzleti versenyen is első díjat és pénzjutalmat nyertem, így volt némi tőkém a vállalkozás elindítására, nem volt szükségem külső befektetőkre. Lassan fejlődtünk, nem voltak nagy ugrások. Jelenleg fényáteresztő betontermékek fejlesztésével, gyártásával és értékesítésével is foglalkozunk.

Ehhez képest elég kicsi a cég...

Garázsgégként kezdtünk és ma sem vagyunk sokkal nagyobbak, nem is tervezek óriási szervezeti növekedést. Inkább ötletgazda szeretnék maradni, nem pedig gyártulajdonos. Elsősorban az ötlet, a licenszjogok értékesítésének látom értelmét, a saját cégem feladatául pedig a folyamatos termékfejlesztést szánom. Jelenleg több hazai és külföldi partnercéggel dolgozunk és folyamatban van további területeken is a gyártás és értékesítés beindítása.

Kik vásárolják és hol használják az anyagot?

A fényáteresztő beton sok építészt inspirált már, vevőink között tudhatjuk például a német Montblanc céget és az amerikai Boeinget is, de Japánba és Kanadába is szállítottunk már az anyagból. A világ vezető építészirodái rendszeresen keresnek meg minket, és tervezik a Litracon alkalmazását projektjeikben, de van olyan partnerem is, aki ékszert készít belőle. Magyarországon például a Millenáris Parkban, a Tabánban a Budapest Music Centerben, a pécsi Cella Septichora Múzeumban és egy szegedi design hotelben is megtalálható az üvegbeton. 

Te hol látnád a legyszívesebben?

Egyik álmom, hogy egy teljes épület épüljön fel Litraconból. Az anyag igazi lényege ilyen módon mutatkozhat meg. Képzeljünk el például egy erdőben álló templomot, melynek betonfalán átszűrődik a fény és a fák árnyképei...

Kitaláltam egy olyan dolgot, amiben én vagyok a legjobb a világon. Jó érzés, hogy magyarként igazán rangos nemzetközi design díjakat nyertem a Litraconnal, és olyan szakmai lapok címlapjára került fel a találmányom, ahol magyar építészeti produktum sok évtiezede nem szerepelt. Olyan dolgot csináltam, ami érdekli a világot és ezért jó dolgozni.

Mi a fejlődés útja a vállalkozás számára?

Mivel a Litraconnal magas ára miatt egy viszonylag szűk piaci szegmenst tudtunk elérni, az új termékkel, a pixelbetonnal szélesítettük a palettánkat. A Litracon pXL speciális formájú plexielemeket tartalmaz az üvegszálak helyett, így gyártása lényegesen olcsóbb és szélesebb körben alkalmazható az építészet, belsőépítészet és a design különböző területein. Például lakhelyemen, Csongrádon a mozi homlokzata ebből készült, egy isztambuli és prágai bárban is alkalmazták alulról világított járható burkolatként, illetve a pult megvilágított fedlapjaként. Egy másik lehetséges irány a Litracon elemekből álló kész termékek, például asztali lámpák forgalmazása; ilyen például a Litracube termékcsalád. 

Milyen kihívásokkal kellett megküzdened vállalkozóként?

Legtöbbet a hamisítással küzdöttem, sokan próbálták leutánozni és elorozni az ötletemet. Nagy visszhangot kapott a világ egyik legnagyobb cementgyáraként nyilvántartott Heidelbergcement AG-val folytatott szabadalmi perem, ami évekig húzódott, rengeteg energiát és pénzt emésztett fel. Végül annál nagyobb volt az öröm, amikor 2009-ben a világ meglepetésére magánszemélyként megnyertem a pert a nagy multi ellen. Az anyag és a gyártási technológia szabadalma is száz százalákban az enyém, a sikeres iparjogvédelmi lépéseiknek köszönhetően értéke jelentősen megnőtt. A mindennapokban talán a hektikusság az, ami nehéz: egyik nap a csongrádi gyártóhelyen vagyok, másnap már New Yorkban egy konferencián, aztán egy üzleti partnernél Münchenben. Nem könnyű egy emberként vinni a cég szakmai és operatív működését is, de mivel a Litracon a sajátom, mégiscsak én képviselhetem a leghitelesebben.

Ki tudod kapcsolni időnként azt a stresszt, ami a munkáddal jár?

Már évekkel ezelőtt – látva hasonló feltalálók kálváriáját – eldöntöttem,  hogy nem fogok belebetegedni a vállalkozásomba. Tudatosan figyelek arra, hogy este és hétvégén inkább pihenjek. Az egyik legjobb kikapcsolódás, amikor konceretezni megyünk a zenekarommal, ahol gitározom.

Mi jelenti számodra a legnagyobb sikert?

Kitaláltam egy olyan dolgot, amiben én vagyok a legjobb a világon. Büszke vagyok, hogy több Magyarországot reklámozó imidzs filmben is szerepel a betonom, mint fontos hazai innováció. Jó érzés, hogy magyarként igazán rangos nemzetközi design díjakat nyertem a Litraconnal, és olyan szakmai lapok címlapjára került fel a találmányom, ahol magyar építészeti produktum sok évtiezede nem szerepelt. Olyan dolgot csináltam, ami érdekli a világot és ezért jó dolgozni.

Ha szeretné, hogy Losonczi Áron legyen az Év Példaképe, szavazzon rá

komment komment

Kommentek

süti beállítások módosítása