Példakép

Tárkány-Kovács Bálint

2014. december 18.

tarkany-kovacs_balint.jpgZenész, egyéni vállalkozó  –  Tárkány Művek

Zenészként vállalkozónak lenni nem mindig egyszerű feladat, de Tárkány-Kovács Bálint kihívásként éli meg, hogy kézben tartja zenekara, a Tárkány Művek menedzseri feladatait. A hazai és külföldi sikerekhez kellett is Bálint vállalkozó énje, hogy képes legyen tanulni a hibákból és új víziókat alkotni. Célja, hogy hozzájáruljon a magyar zene megújulásához.

Tovább
komment komment

Torda Tibor

2014. december 18.

torda_tibor.jpgAlapító-ügyvezető – Tech-Medical Kft.

Kórházi középvezetőként is elkezdett dolgozni egy saját projektjén, mert szerette volna összekötni azokat, akik orvosi műszerekkel foglalkoznak. A vállalkozóvá válása ennél drámaibb és furább történet: tetemes hitelterhei miatt döntött végül úgy, hogy megvalósítja az álmát, és felépít egy 100 milliós céget.

Tovább
komment komment

Tóth Zsuzsa

2014. december 18.

toth_zsuzsa.jpgÜgyvezető igazgató – Bárányfelhő Kft.

A Bárányfelhő Fejlesztő Gyermekközpont alapítója maga is tanulási problémákkal küzdött, de kitartásának köszönhetően két diplomát is szerzett, majd saját vállalkozást indított. A környezete korábban még azon is meglepődött, hogy sikerrel vette az érettségit, ma pedig az Olof Palme sétányon egy elegáns kávéházban beszélgetünk arról, hogy mit tud a Bárányfelhő, amit más nem. Zsuzsa azt sem tagadja, hogy a pénzügyi részét ügyesebben is csinálhatnák, ők másban nagyon jók. És igaza is van: ez egy sikertörténet.  

Tovább
komment komment

Vámos Robi

2014. december 18.

vamos_robi.jpgÜgyvezető – Táblácska.hu Kft.

Vámos Robi gyerekkora óta rajzol, és máig nem hagyta abba. Mosolyt csal az arcokra, élményt és értéket ad színes, személyre szóló Táblácskáival, melyeket különleges alkalmakra lehet megrendelni. Stílusa, figurái összetéveszthetetlenek, vállalkozói szemlélete és hobbija pár évvel ezelőtt forrt egybe.

Tovább
komment komment

Ván Barna

2014. december 18.

van_barna.jpgAdószakértő, cégvezető – Ván Iroda Kft.

A család fekete bárányáról sokáig nem gondolták, hogy viszi valamire. Végül rácáfolt mindenkire: a kis családi könyvelőirodát a régió egyik legmeghatározóbb cégévé virágoztatta fel, ráadásul közben a több lábon állás jegyében változatos cégbirodalmat is felépített.

Tovább
komment komment

Varga Róbert

2014. december 18.

varga_robert.jpgÜgyvezető  –  Premium Relations Kft.

A gyerekek szemléletének formálásával javítja a hazai közlekedési morált Varga Róbert, aki arra alapított céget, hogy mesékkel, játékos programokkal és aktivitásokkal taníthassa a kicsiknek a biztonságos közlekedés alapjait. A vállalkozásban a szabadságot és a fejlődést látja.

Tovább
komment komment

Vaszkó Péter

2014. december 18.

vaszko_peter.jpgMűszaki igazgató – Agri-Corn Kft.

Belenőtt a családi vállalkozásba Vaszkó Péter, aki mindig is tudta, hogy egyszer szülei malomipari cégében fog dolgozni. Ahogy fogalmaz, a kukorica az ő svájci bicskája, az üzemet folyamatosan fejleszti, újabb és újabb eszközöket csatol hozzá. Ha pedig kell, még a munkásruhát is felveszi.

Tovább
komment komment

Vida Ági

2014. december 18.

vida_agnes.jpgTulajdonos, alapító – Gazdagmami Kft.

Vállalkozást indítani a gyerekszobából egyáltalán nem lehetetlen Vida Ági szerint, aki a Kismamablogján találkozott a ténnyel: rengeteg anyuka szeretne otthonról dolgozni. Ha megélni szeretnél, akkor dolgozz, ha élni is szeretnél, akkor vállalkozz – vallja, és a Gazdagmaminak köszönhetően egyre több nő nyeri vissza önbizalmát és alapít saját vállalkozást.

Tovább
komment komment

Zachary Milaskey

2014. december 18.

zachary_milaskey.jpgTulajdonos, tervező – Tipton Eyeworks Kereskedelmi Betéti Társaság

Nagyon ritkán fordul elő, hogy egy szemüveggyártó cég az elejétől a végéig viszi a folyamatot – meséli Zachary Milaskey, aki annak idején nem talált olyan keretet, ami tetszett volna neki, így bakelitlemezből megalkotta a saját szemüvegét. Azóta rendelt már tőle Elvis Costello és Elton John is.

Tovább
komment komment

Valentínyi Katalin - Zsűritag

2014. december 18.

A Példakép Alapítvány alapítója

A Példakép Pályázat minden évben 50 különböző történet arról, hogy érdemes és jó dolog vállalkozni. 50 „másolható” sztori, 50 bizonyíték a kitartásra, a szorgalomra, az akaraterőre. 50 különböző életút, 50 megerősítés, hogy élhet valaki falun vagy városban, lehet hátrányos helyzetű vagy fogyatékkal élő, tanulhat külföldön vagy csak az utca végén, a sikert itthon, itthonról is fel lehet építeni. 50 meggyőző ötlet, 50 történet küzdésről, kemény munkáról, kudarcokról és milliókról. 50 sikertörénet, mögötte pedig 50 fiatal vállalkozó, akik méltók arra, hogy példaképek legyenek. De vajon sikerül-e a munkát is példaképként állítani? El tudjuk-e fogadni irigység nélkül a sikereket, tudunk-e együtt örülni az eredményeknek, értékeljük-e a jó ötleteket, becsüljük-e a kitartást és tiszteljük-e az akaraterőt? Tudunk-e ezekből merítve mi is hinni magunkban, tudunk-e tenni azért, hogy a vágyaink, az álmaink megvalósuljanak? Merünk-e bátrak lenni? Szeretnénk, ha a sikerhez vezető út élményeit olvasóink is átélnék. Megmutatjuk azt az erőt és lendületet, ami a fiatal vállalkozókban megvan. Mesélnek a sikereikről, de őszintén mesélnek a küzdelmekről is, a kudarcokról, a kilátástalan helyzetekről és az álmatlan éjszakákról, a nyomasztó felelősségről és a rengeteg munkáról. Itt vannak, dolgoznak. Vegyük őket észre! Ne csak a múltban keressük a hősöket, hanem MOST, ITT a jelenben, közöttünk. Mindannyiunk érdeke, hogy egyre többen legyenek, akik nemcsak saját, hanem közösségük boldogulását is építik. A Példakép Alapítvány célja, hogy olyan fiatal vállalkozókat mutasson be, akik bizonyítják: Magyaroszágon is meg lehet valósítani álmainkat. Mi a közös bennük? Hogy volt egy álmuk, és MEGCSINÁLTÁK.

Csoda ez? Nem! Kitartás, hit és munka.

 

Olyan értékválságos időket élünk, amikor a saját példánk, a saját utunk még nagyobb erővel hat, hathat a környezetünkre, a családunkra.

komment komment
süti beállítások módosítása