Balassa István

Tulajdonos, borász – Balassa Bor Kft.

Mindent annak rendelt alá, hogy a legjobbat adja ki a kezéből, és a siker nem maradt el. Balassa István ma már sokszorosan díjnyertes borokat készítpincéjében, az ide vezető út azonban nem volt egyszerű. Ma azért küzd, hogy megmutassa a világnak a tokaji bor különleges adottságait, ez viszont soha nem mehet a minőség rovására.

Tanárként végeztél, mégis a bor világában kötöttél ki. Mi motivált arra, hogy belekezdj?

Sokáig egy borászatnak voltam a minőségbiztosítási vezetője, ez pedig jó tanulópálya volt ahhoz, hogy átlássam az egész folyamatot a szőlő metszésétől kezdve egészen addig, hogy megkóstoltatjuk a vendégekkel a bort. Rájöttem azonban, hogy a munkám nem elég kreatív, és késztetést éreztem, hogy kicsit másként, az én elgondolásom alapján csináljam ugyanezt. Ez viszont csak egyféleképpen történhetett: ha a saját cégemen belül a saját szőlőmből a saját boromat csinálom.

Mi kellett az induláshoz?

A nulláról kellett kezdenem, hiszen nekem nem volt családi örökségem, én voltam az első, aki ezzel foglalkozott. Végül 2005-ben kezdtem neki, sok furfangos megoldásra volt szükség ahhoz, hogy szőlőhöz és termőföldhöz jussak, majd egy kis pincét béreljek. Pénzem nem volt, csak a szellemi tőkém.

Tokaji borral rengetegen foglalkoznak. Miből gondoltad, hogy te majd valami mást tudsz csinálni?

Amikor belefogtam, megfogalmaztam magamban egy alapgondolatot: a legjobbat akarom csinálni. Mindent annak rendeltem alá, hogy ami az én kezemből kerül ki, mint Balassa-bor, az a hely és az évjárat adottságait figyelembe véve a lehető legjobb legyen. Ez volt a cél, és ehhez továbbra is ragaszkodom.

Milyen lépéseket tettél ennek érdekében?

Egy borász élete döntésekből áll, ezek meghozatalakor  pedig csak az lebegett a szemem előtt, hogy a termőhely különleges adottságait a szőlő a lehető legjobban kifejezze. Semmi más nem érdekelt, a pénzügyi bevétel is sokadrangú volt. Az első években úgy mentem előre, mint egy japán pilóta, amikor beleül a kamikaze gépbe, csak én nem rombolni akartam, hanem létrehozni valamit.

Hogyan tudtál betörni a piacra?

Az első három év nagyon érdekes volt. Volt egy állásom, mellette építgettem a saját kis pincémet, de egyáltalán nem gondoltam arra, hogy ebből egy gazdaságilag sikeres vállalkozást tudnék felépíteni. Az eltökéltség és a szándék azonban meghozta az eredményét, sikereket értem el, amelyek arra ösztönöztek, hogy vegyem az egészet egy kicsit komolyabban. Elkezdtem bízni magamban, de sosem bíztam el magam.

Az első években úgy mentem előre, mint egy japán pilóta, amikor beleül a kamikaze gépbe, csak én nem rombolni akartam, hanem létrehozni valamit.

Meddig tartott ez a lendület?

Tudtam, hogy nehéz út lesz, hiszen viszonylag magas árral, és kevés palackkal indultunk neki és a magyar piac nem biztos, hogy vevő a 3000 forint feletti, száraz fehér borokra. Volt egy pont, egészen pontosan 2007 szürete, amikor majdnem ott tartottam, hogy felhagyok a borkészítéssel. Az utolsó pillanatban azonban egy találkozás mindent megváltoztatott.

Egyetlen találkozás? Kivel?

Korán reggel a Szt. Tamás dűlő tetején elakadtam, és picit ideges lettem, amikor megállt mellettem Szepsy István, a tokaji borvidék legnevesebb alkotója. Egy órát beszélgettünk, majd később, amikor bent álltam a sorban, ahol az aszút kellett leadni, elkezdtem visszagondolni a szavaira és rájöttem, hogy semmi másról nem beszélt, csak a jövőről és a terveiről. Szégyellni kezdtem magam, hogy ő a hatvan évhez közeledve még mindig arról beszél, mi lesz a következő húsz évben, én pedig három év után fel akarom adni, mert nehéz. Ekkor döntöttem el, hogy folytatom és komolyabban belevágok.

Neked mik lettek a terveid?

Tokaj-hegyaljának van egy különleges adottsága, amit kicsit nehéz elmagyarázni, de annyit jelent, hogy minden egyes domb és hegy külön geológiai információt hordoz, amit a szőlő magába gyűjt, mi pedig ezt vissza tudjuk adni a borban. Egy borász ugyanabban az évjáratban, ugyanabból a fajtából, ugyanazzal a technológiával két teljesen különböző bort tud készíteni két különböző termőhelyről. Ez az adottság egy olyan plusz, ami a borvidékünket kimagaslóan egyedivé varázsolja, én pedig erre tettem fel az egész pályafutásomat. Tokaj ötezer hektárjából körülbelül nyolcszáz-ezer olyan különböző termőhely van, ahonnan különböző száraz furmintot lehet készíteni. A külföldről ideérkező szakemberek arcát látva ez egy elég komoly, egyedülálló adottság.

Miben méred a sikert?

Természetesen puttonyban…de komolyra fordítva a szót, a borversenyek mindig szubjektív dolgok, ezért én igazából a személyes kóstolókon tudom lemérni a sikert. Nem tömegtermékről beszélünk, minden borhoz tartozik egy történet, amit elmesélünk, amikor  megmutatjuk a vendégeknek a termőhelyet. Ha a dűlőtúra után kóstolnak, akkor sokkal mélyebb az élmény, mert összekötjük az előzményt a végeredménnyel. Ezzel élvezeti és mentális értéket is tudunk adni, és büszkén mondhatom, már sok fogyasztót sikerült átcsábítanunk a tokaji borvidékre.

Könnyű volt őket megtalálni?

A szakmámban a kommunikáció és a kapcsolat a legfontosabb. Lehet egy borásznak akármilyen jó bora a pincében, ha nem tud róla senki. Mi pár fiatal borásszal elég komoly forradalmat indítottunk a kommunikáció terén. Ha szereted, amit csinálsz és ezt át is tudod adni, akkor rengeteg módja van a kommunikációnak, ebbe nagyon sok energiát fektetünk.

Milyen fejlődési utat látsz még?

Ebben az alkotói folyamatban mindig a legfontosabb dolog a tanulás és a tapasztalatszerzés. Rengeteg dolgot kell még felfedeznünk, megértenünk. Most azon munkálkodom, hogy minél több tudományos kutatásban tudjak részt vállalni, így fejleszteni a tudásomat. Továbbra is keresem a „legmagasabb minőséget”, ami a kezdetek óta mozgatja az alkotói énemet.

Ha valaki most szeretne belekezdeni a saját vállalkozásba, mit mondanál, miért tegye?

Én azért tettem, mert szerettem volna alkotni, valami egyedit létrehozni. Ha valaki létrehoz egy vállalkozást, akkor a saját gondolatait valósítja meg, de a felelősség is az ő vállát nyomja, amit nem mindenki tud elviselni. Abban a pillanatban, ahogy vállalkozó leszel, a szabadidőd megszűnik, nincs hétvégéd, én azt sem tudom, milyen nap van, csak azt, hogy milyen évszak.

Mégis mi az, amivel ki tudsz kapcsolni?

Ha egyszer megmutatnám, hogy hol van az irodám, és milyen onnan a kilátás, akkor ezt a kérdést biztos nem tennéd fel. Csak az a baj, hogy nyáron úgy fél tíz tájban valaki mindig lekapcsolja a villanyt...persze csak reggel négyig.