csokoládé készítő – Chocomaze, Szlovákia (Felvidék)
brüsszeli ösztöndíja után egyik napról a másikra jött rá arra, hogy a csokoládékészítéssel akar foglalkozni. Egyedi gyártású, különleges édességeit először még a konyhában kísérletezte ki, révkomáromi műhe-lyében készült termékeit mára egész Szlovákiában ismerik. A csokoládék gyártásán kívül az is a célja, hogy biztassa a hozzá hasonló fiatalokat: ha van egy ötletük, ne féljenek belevágni a megvalósításába.
Matematika-fizika szakon kezdtél, aztán jött a politika, a marketing, majd végül a csokoládé. Tudatosan akartál ennyi mindenbe belekóstolni?
Tudatos biztosan nem volt. A matematika és a fizika azért jött, mert Révkomáromban az ország legjobb gimnáziumában a nyolc osztályos felvételihez a matematika-fizika fakultáció volt az egyetlen lehetőség. Elég hamar rájöttem, hogy ez nem az én vonalam, inkább nyelvi beállítottságú vagyok. Gimnázium után belsőépítésznek jelentkeztem, de oda nem vettek fel, így maradt a nemzetközi kapcsolatok nevű szak. Utólag visszagondolva, sok véletlen történt velem, de egyáltalán nem bánom, a gimnázium után jólesett a szabadság.
Szabadságvágyból jelentkeztél az Európai Parlament gyakornoki programjára is?
Szerettem volna magam kipróbálni a szlovákiai magyar politikai életben, ezért pályáztam meg az ösztöndíjat. Egy hónapot tölthettem 2007-ben Bauer Edit képviselőasszony mellett Brüsszelben.
Nagy hatással volt Brüsszel a későbbi karrieredre?
Komoly befolyásoló tényező volt, hiszen egy nagyvárosban élhettem, az Európai Parlament környezete pedig olyan pezsgő világ, hogy az ember csak kapkodja a fejét. Amikor visszamentem a győri egyetemre, már tudtam, hogy szeretnék belga Erasmus ösztöndíjra pályázni, erre csak marketing-kommunikáció szakon volt lehetőség.
Ez még mindig távol áll a csokoládékészítéstől.
Már nem annyira, Brüsszelben ugyanis az volt a feladatunk, hogy egy helyi csokoládémanufaktúrának készítsünk marketingtervet. Havonta ott voltunk, mindent megmutattak, úgyhogy azon kívül, hogy fél éven keresztül csokit ettünk, sok mindenbe beleláttunk.
Hogyhogy nem maradtál kint?
Mindenképpen haza akartam jönni, ebben fontos tényező volt a párom, aki itthon maradt. Győr után a budapesti Corvinus Egyetemen tanultam tovább, majd projektasszisztensként EU-s projekteken dolgoztam. Ez nagyon más volt, mint amit addig megszoktam, nem volt nekem való. Amikor egyik reggel olvasás közben találtam egy hírt egy emberről, aki valami teljesen mást kezdett el csinálni, beugrott, hogy én tulajdonképpen a csokoládékkal akarok foglalkozni. Nagyjából egy hét kellett, hogy ezt belássam.
Hogyan lehet egyáltalán ennek nekikezdeni?
Naivan. Nőként engem kicsit jobban befolyásolnak az érzelmeim, de szerencsére a párom mindenben támogatott, és ott volt akkor is, amikor néha egy kicsit vissza kellett húzni az álmodozásból.
Sokszor volt erre szükség?
Fiatal voltam, családunk még nem volt, csak egy ötletünk és egy kis pénzünk. A maximumot akartam mindenből kihozni. Természetesen nem hagytam ott rögtön a munkámat, de elkezdtünk mindennek utánanézni, grafikusokkal dolgozni, tapasztalatokat cserélni. Az ötlet 2011 novemberében jött, és 2012 márciusára össze is állt a tervünk.
Melyik része volt a legnehezebb?
Először azt hittem, hogy a csokoládékészítés egyszerű. Otthon, munka után kotyvasztottam, de mindig volt valami, ami nem stimmelt. Végül kiutaztam Belgiumba a Csokoládé akadémiára, ott jöttem rá, hogy amit addig tudtam, az nagyjából a nullával egyenlő. A kint szerzett tudással nyár elejére éreztem úgy, hogy csukott szemmel is tudom hozni az elvárt minőséget. Ezután már csak a bürokráciát kellett leküzdeni.
Az nem jutott eszedbe, hogy Budapesten kezdjél bele a vállalkozásba?
Nem, mert láttam, hogy Szlovákiában van piaci rés. Tudtam, hogy otthon valami újat tudok mutatni mind a termékkel, mind a külsőségekkel. Az időzítés is jó volt, mert nagyon sok fiatal szlovák vállalkozó kezdett abban az időben.
Voltak pesszimisták?
A mai napig van, ami megkérdezi, hogy ez tényleg működik? Ebből tényleg meg tudunk élni? Szerintem ez mindig így lesz, de mostanra már kezdett egy kis közösség kialakulni Révkomáromban a hozzám hasonló fiatalokból.
Inspiráltad őket?
Inkább egymást inspiráltuk. Egy révkomáromi kávépörkölő üzem tulajdonosával például egy időben kezdtünk, mégsem ismertük egymást. Teljesen véletlenül egymás mellé kerültünk egy pozsonyi vásáron, azóta támogatjuk egymást, amiben csak tudjuk. Jönnek hozzám fiatalok is, akik kérdezik, hogyan kezdjenek bele. Mindig azt mondom nekik, hogy naivan: ha van ötletük, vágjanak bele.
A magyarságod okozott bármilyen nehézséget?
Valószínűleg igen, de mindig próbáltam elhessegetni. Számomra fontos volt, hogy legyen egy ember a csoki mögött, és persze volt, hogy rájöttek, magyar vagyok. Én ugyanakkor azt akartam, hogy a csokit egy zsolnai ugyanolyan jó ízzel fogyassza, mint egy komáromi. Szlovák terméket akartam létrehozni, nem csak felvidékit. Büszke vagyok a magyarságomra, de a vásárlóim 80 százaléka szlovák, nem mondhatom azt nekik, hogy ez csak egy magyar csoki.
Mikor volt az első pillanat, amikor érezted, hogy sikerülni fog?
Az elejétől kezdve hittem benne, de félelmeim mindig voltak. Nagyon gyorsan történt minden, ráadásul a csokoládészezon közepén kezdtünk. Kitettem egy olyan kézműves termékeket áruló honlapra a csokikat, amit nagyon sok ember néz, ezzel ingyen marketinget kaptam. Hirtelen annyi megrendelésem lett, hogy az egész család reggeltől estig csokit csomagolt. Amikor januárban vége lett az őrületnek, le kellett ülnöm gondolkodni, hogyan csináljuk tovább, mert tudtam, hogy ebben a formában nem lehet folytatni.
Mit fogsz akkor csinálni, ha öt év múlva mondjuk már nem lesz piaca a kézműves csokinak?
Akkor valami mást kell kitalálni. Nem arra kell a hangsúlyt fektetni, hogy kézműves, hanem bio, vagy más technológiai irányt kell venni. Minden fejlődik, a csoki miért ne tenné? Amikor elkezdtük, háromféle csokink volt, de hamar kiderült, hogy a szlovák piac a magasabb kakaó szárazanyag tartalmú étcsokira vevő. Amikor megcsináltuk, rögtön vásárlókra talált.
Példaértékűnek érzed, amit csinálsz?
Nem jellemző rám az öndicséret. Az elejétől kezdve az volt a célom, hogy akik nem érzik jól magukat a bőrükben, de még hezitálnak, tudják, hogy bármit el lehet érni. Mindegy, hogy gazdag családba születtél, vagy szegénybe, a fővárosban élsz, vagy faluban, a lehetőség mindig adott, csak akarni kell.
Kommentek