Példakép

Gyetvai Róbert

2014. december 18.

gyetvai_robert.jpgÜgyvezető, tanyatulajdonos – Uniotech Csomagolástechnikai Kft.

Gyetvai Róbert csomagolástechnikai cége hat év alatt a semmiből nőtt akkorára, hogy ma már szenvedélyével, Naszály-hegyi tanyájával is foglalkozhat. Saját termelői portékákból persze a dolgozóinak is jut, hiszen filozófiája a környezetvédelem mellett a családbarát hozzáállás.

Ha azt mondják gyerekkorodban, hogy felnőttként egy 18 fős csomagolástechnikai céget fogsz vezetni, elhiszed?

Nem valószínű, bár mindig is a műszaki dolgok érdekeltek, édesapám is ezen a területen dolgozott, így hamar beletanultam a szerviz-és a gépgyártás technikai részébe. Később ezen a szakon végeztem az iskolát, és egy csomagolástechnikai cégnél helyezkedtem el, mint szerviztechnikus. A saját vállalkozásomat csak ezután, 2006-ban alapítottam meg, bár akkor még azt gondoltam, hogy egy kétfős szervizcéget hozok létre, ehhez képest hat-hét év alatt kinőttük magunkat.

 Nem érezted túl kockázatosnak, hogy feladd a biztos munkahelyet a bizonytalanért?

 Nagy rizikó volt, hiszen egy jó fizetést, autót, gyakorlatilag mindent fel kellett adni. Mégis megtettem, mert úgy éreztem, hogy az akkori állapot nem volt számomra kielégítő.

 Mi hiányzott?

Az, hogy megvalósítsam önmagam, véghez vigyem a saját ötleteimet. Más szemmel néztem, máshogy gondolkoztam a csomagológépek szervizeléséről, mint a tulajdonos, akinél dolgoztam. A vállalkozás alapítása pedig a legjobb lehetőségnek tűnt ahhoz, hogy a saját fejem után menjek és kipróbáljam, mire vagyok képes.

 Volt, aki segített az indulásban, vagy mindent egyedül kellett megtanulnod?

Elsősorban a feleségem támogatott, de így is hatalmas feladat volt. A cég szinte a semmiből alakult, kezdetben a családi házunk garázsa volt a raktár, a kereskedelmi iroda pedig az egyik szobánk. Az első év vízválasztó volt, többször is közel voltam ahhoz a ponthoz, hogy nem érdemes folytatni, mert régen sokkal egyszerűbb volt az életem, valahogy mégis mindig túljutottam rajta. Amikor pedig eltelt az első év és kezdtem látni az eredményeket, már tudtam, hogy jól döntöttem.

Rendkívül fontosnak tartod a a családbarát szemléletet a cégnél, mit értesz ezalatt?

Tudatosan úgy alakítottuk ki a környezetet, hogy a munka ne a mindennapi robotot jelentse a kollégáknak, hanem egy olyan helyet hozzunk létre, ahova szeretnek bejárni. Konditermet rendeztünk be, a céghez minden héten kijár egy masszőr és mindenki céges autóval jár.

Van ennek a hozzáállásnak kézzelfogható eredménye?

Olyannyira, hogy 7-8 év alatt még senki nem ment el tőlünk. Mindenki azt mondja, hogy szeret nálunk dolgozni, és ezt cégvezetőként nagyon jó hallani. Ráadásul a kollégáknak is köszönhetően mára elértük azt a szintet, hogy teljesen önjáró a cég, hetente csak 1-2 napon kell bemennem, így van időm a tanyagazdaságom fenntartására.

Az indulás után egy évvel azt mondták, hogy válság van, de mi úgy döntöttünk, hogy ebben nem veszünk részt, és ezt a hozzáállást a mai napig tükrözi a cég


Egy cég irányítása mellett még tanyád is van?

Már öt éve működik, egy többhektáros terület van bekerítve a Naszály-hegy lábánál, ahol az állatokat neveljük. Vannak tehenek, melyeknek a tejéből sajtot készítünk, hobbilovak, amiken tudunk lovagolni, a tölgyeserdőben mangalicák híznak, és bárányokat is nevelünk, az innen származó termékek a családot és a cég dolgozóit látják el. Programokat is szervezünk a tanyán, bálahordást, közös betakarítást, sőt az alkalmazottak gyerekei nyaranta táborozni jönnek. 

Sokfelé kell szakadnod ezek szerint. A gyakorlati munkában is részt tudsz venni?

Én inkább már csak irányítok, ennyi mindent nem lehetne megcsinálni, de minden részfolyamathoz értek a cégben és a tanyán is, mindenhova be tudok állni, ha szükséges.

A cég tehát családi vállalkozás, de a saját családodat mennyire vonod be az irányításába?

A feleségem nagyban segít a háttérmunkákban, a pályázatoktól kezdve a pénzügyekig. Négy gyermekem van, három lány és egy fiú, most már őket is bevonom. A nagyobbik lányom állatorvosnak készül, de a cégben is sokszor segít.

A csomagolástechnika nagy kihívása, hogy környezettudatos legyen. Ezt hogyan oldod meg?

Igyekszünk a csomagolástechnika területén is környezetbarát, újrahasznosítható technológiákat találni, és az is nagyon fontos számunkra, hogy minél energia-hatékonyabb legyen a gyártás. Folyamatosan olyan gépeket, anyagokat próbálunk felkutatni, melyek ezt a célt szolgálják. Az épületünket is tudatosan úgy építettük fel, hogy minél kevesebb energiára legyen szükség a működtetéséhez, napelemeket helyeztünk fel rá, újrahasznosítjuk az esővizet és számos apró dologra odafigyelünk. Az 1600 négyzetméteres épület gyakorlatilag nulla energiaköltséggel működik, idén meg is nyertük a Magyar Villamos Művek pályázatát, mi lettünk Magyarország legenergiatudatosabb kisvállalata.

Miért tartod példaértékűnek azt, amit létrehoztál?

Gyakorlatilag a nullából építettük fel a vállalatot, ehhez képest hat-hét éven belül már önjáró lett, és azt csinálhatjuk, amit szeretünk. Az indulás után egy évvel azt mondták, hogy válság van, de mi úgy döntöttünk, hogy ebben nem veszünk részt, és ezt a hozzáállást a mai napig tükrözi a cég, minden évben 20-30 százalékos a növekedés.

Elképzelhetőnek tartod, hogy a tanya után újabb különleges feladatba vágj bele?

Már meg is történt. Négy gyermekünk van, ebből adódóan jött a feleségem ötlete, hogy hozzunk létre egy védjegyet, mely KidsOasis néven, cégszinten működik és magyarországi szállodákat minősít családbarát szemszögből. Egy év alatt a kilencedik szálloda csatlakozott a márkához.

Ti hoztátok létre a kritériumrendszert is?

A saját tapasztalatainkat ötvözzük szakmai szempontokkal. Odafigyelünk arra, hogy minket mik zavartak a családi nyaralások alkalmával, és ehhez még hozzáraktunk szakmai dolgokat. Itthon mindenki azt gondolja magáról, hogy családbarát, pedig a valóságban nagyon kevés olyan hellyel találkoztunk, ahol adtak babakocsit, vagy volt olyan büféasztal, ahol a gyerekeknek tényleg nem csak sült krumplit és rántott húst tudtunk adni. Előfordult már az is, hogy kinyitottuk az ajtót és a hároméves gyermekünk egyből kiszaladt a főútra, mert semmi nem akadályozta meg abban, hogy kijusson. Ezeket a tapasztalatokat mind figyelembe vettük. Tulajdonképpen ez is egyfajta társadalmi szerepvállalás, amit fontosnak tartunk.

Mindig ötletelnek valamin?

Mondhatjuk, most például az utcánk térkövesítését végezzük a faluban, mert megelégeltük a jelenlegi állapotokat. Összegyűjtöttük hozzá a támogatókat és sikerült megértetni az emberekkel, hogy ez nekik is a hasznukra válik. Úgy vélem ugyanis, az az igazán fontos, hogy a hétköznapi emberek szemében is példaképek lehessünk. 


Ha szeretné, hogy Gyetvai Róbert legyen az Év Példaképe 2014 közönségdíjasaszavazzon rá

A példaképre a szavazás oldalán tud érvényes szavazatot leadni, az interjú alatt lévő Like gomb nem egyenlő a szavazással. 

komment komment

Kommentek

süti beállítások módosítása