Példakép

Harangvölgyi Anna

2013. december 03.


Harangvolgyi_Anna.jpgKozmetikus, anti-aging specialista – Bell Valley Kft.

A magyar szépségipar méltán híres, köszönhetően az olyan elkötelezett újítóknak, mint Harangvölgyi Anna, aki a családi kozmetikájukat továbbfejlesztve alkotta meg világszínvonalú Anti-Aging központját és saját kozmetikai márkáját. A világ minden tájáról érkeznek hozzá szépülni.

Magától értetődő volt, hogy követed a családi hagyományt és kozmetikus leszel?

Mivel nagymamám és anyukám is a szépségiparban dolgozott, sok időt töltöttem ebben a közegben. Ugyanakkor jól ment a matek, ezért közgazdásznak tanultam tovább a Szent István Egyetemen, de közben kozmetikus szakképzőbe is jártam. Végül 19 évesen megnyitottam az első szalonomat a belvárosban.

Miért akartál saját vállalkozást?

Belső kényszer volt, talán mert a családomban mindenki vállalkozó volt, így nem volt más alternatíva. Ma már tudom, nem is tudtam volna mást csinálni, egyszerűen nem vagyok alkalmazott típus. Szeretek másokkal dolgozni, de igyekszem a saját elképzeléseimet megvalósítani. Ez az eltökéltségem mentette meg a családi céget is, ugyanis egy csődhelyzetből előre menekülve úgy döntöttem, nem hagyok kárba veszni mindent.  Dupla vagy semmi alapon felvettem hiteleket és elindítottam a Harangvölgyi Anti-Aging Központot.

Mitől vártad a sikert?

Megcéloztam egy piaci rést a szépségiparban: a hagyományos kozmetika és a plasztikai sebészet közötti természetes megoldásokat használtam, ami szinte egyáltalán nem volt ismert itthon. Rengeteg képzésre jártam külföldre, és megtanultam olyan bőrfiatalító technikákat, amiket Magyarországon nem ismertek. Mivel hihetetlenül látványos volt az eredményük, hamarosan sorban álltak a vendégek a kezelésekért.

Hogyan építetted fel a vállalkozást?

Az első 5-6 év ráment a know-how megszerzésére. Tanfolyamokra, orvoskongresszusokra jártam, közben fokozatosan fejlesztettem a szalon gépparkját. Az áttörés akkor jött el, amikor saját üzlethelyiségbe költöztünk a VI. kerületi Ó utcába. Mindent a magam maximalista elképzelése szerint valósítottam meg, nem voltam hajlandó kompromisszumot kötni, és a sors mindig segített is, hogy ne kelljen. Számtalanszor megtapasztaltam, hogy akár egy totálisan kilátástalannak tűnő helyzetben is ki kell tartanom az elképzelésem mellett, mert úgyis jön segítség.

Mik azok a kihívások, amikkel meg kell küzdened?

Leginkább az emberi erőforrás, a munkaerő minősége. Szerencsére egy rendkívül jó csapatom van, de nem keveset teszek is ezért. Minden héten van az alkalmazottaknak több óra oktatás. Ez nagy bevételkiesés, de hiszek abban, hogy csak úgy lehet elölmaradni, hogy ha folyamatosan tanul és képzi magát valaki. Épp ezért szeretnék majd létrehozni egy nemzetközi iskolát is, mert annyira különleges az, amit csinálunk, hogy nem fedi le a normál kozmetikus képzés. Nálunk a lányok tanulnak biokémiát, életmódot, táplálkozást, kommunikációt és eladást is. Így tudnak a legmagasabb színvonalon teljesíteni.

Szigorú főnök vagy?

Azt nem mondanám, de megkövetelem, amit meg kell. Bár az az igazság, hogy még mindig magamtól követelem a legtöbbet. Nem is tudom, hányféle munkakört látok el egyszerre. Szeretem kézben tartani a dolgokat és közben kiélvezem minden pillanatát annak, ami a saját elképzelésem alapján megvalósult.

A magyar fiatalokat minden eszközzel szeretném motiválni arra, hogy ne menjenek el külföldre, mert itthon igenis rengeteg lehetőség van, lehet boldogulni és boldogan élni. Én vagyok rá az élő példa.

Mennyire tervezel előre?

Nagyon nagy tervező vagyok, és amit egyszer kitalálok, azt meg is valósítom. Hiszem, hogy minden egy gondolatból indul el, ami gyökeret ver, aztán egyszer csak kihajt. Így volt ez a saját gyártású  kozmetikumainkkal is. 16 évesen jött egy gondolatom, mikor anyukám saját készítésű krémjét kentem magamra, hogy „ebből fogok meggazdagodni”. Ez az érzés olyan erős volt, hogy sokszor előjött. Azon vettem észre magam, hogy gyártógépeket nézegetek, számolgatom, hogy milyen tőke kellene egy gyártósorhoz... aztán 2011-ben a sok éves tapasztalat és a saját családi receptúrák alapján létrehoztam a Harangvölgyi termékcsaládot, ami minden bőrtípusra, minden embernek jó, a nagypapák és a bombanők is imádják.

Ezzel egy új üzletága épült ki a cégnek...

Igen, és az első perctől magától működött az egész. Sorra kerestek fel külföldről, hogy hadd árulják a terméket, így ma már kapható Angliában, Törökországban és Szlovákiában is. 12-13 ezer terméket adtam el úgy, hogy egyetlen hirdetésem sem volt.

Hogyan tud továbbfejlődni a cég?

A franchise, a külföldi terjeszkedés az út, ugyanakkor elsősorban azt szeretném, hogy ide, Budapestre jöjjenek el minél többen. Imádom ezt a várost és küldetésemnek érzem, hogy minél több embernek megmutassam a szépségét. Ami most még nagyon foglalkoztat, az a saját fejlesztésű kezelőgépem. Ez egy bioenergetikával működő készülék, ami teljesen új technológiára épül, nincs ilyen a szépségiparban. Már az első teszteken is nagyon látványos az eredmény, izgatott vagyok, hogy mit tudunk majd kihozni belőle.

Mitől lesz valaki jó vállalkozó?

A kitartás és a nyitottság elengedhetetlen. A pályám elején több évig ingyen vállaltam sminkelést, így ismertem meg a vendégköröm nagy részét. De volt, hogy svájci szállodákba kopogtattam be azért, hogy beindítsam a budapesti üzletembe a beauty turizmust, és ma már Mexikótól Moszkváig rengeteg külföldi vendég jár hozzánk rendszeresen. Sosem adtam fel az elképzeléseimet és nem féltem a kockázattól.

Mivel szeretnél példát mutatni másoknak?

Az életemmel. Ez a vállalkozás számomra nem csupán egy munkahely, inkább egy 24 órán át tartó testi-lelki állapot. Felelősséget érzek azok iránt, akik bíznak bennem és követik a tanácsaimat, ezért én is aszerint élek. A magyar fiatalokat pedig minden eszközzel szeretném motiválni arra, hogy ne menjenek el külföldre, mert itthon igenis rengeteg lehetőség van, lehet boldogulni és boldogan élni. Én vagyok rá az élő példa.

 

Ha szeretné, hogy Harangvölgyi Anna legyen az Év Példaképe, szavazzon rá

komment komment

Kommentek

süti beállítások módosítása