Példakép

Horváth Attila

2013. december 03.


Horvath_Attila.jpgBútortervező, dizájner – EnterTeam Kft.

18 évesen végérvényesen megfertőzte őt a fa és a bútorok iránti szeretet, 2004-ban egy barátjával közösen alapították meg a vállalkozásukat. A semmiből kezdték egy használt kisteherautóval, beleugrottak az ismeretlenbe. Csak azt érezték: követni kell az álmaikat.

Teljesült az álmod?

Annak idején arról álmodtam, hogy olyan termékek kerüljenek ki a kezeink közül, amelyek egyediek és megismételhetetlenek. Igen, ez teljesült. Az összes általunk készített bútor személyre szóló. Csak annak a megrendelőnek készül, aki kérte, az általa megadott helyszínhez illeszkedik, az ő elképzeléseit és státuszát jeleníti meg. 

Egyértelmű volt, hogy bútorral fogsz foglalkozni, vagy más dizájn ágazat is szóba jöhetett volna?

Nyugat-Magyarországon nőttem fel, a bútoriparral súlyosan fertőzött területen. (nevet) Már gyermekkorom óta szerettem volna valami kreatív dologgal foglalkozni, de a bútor csak a soproni egyetemen ejtett rabul. Akartam bölcsész is lenni, meg zenész, de aztán az élet úgy hozta, hogy a bútoriparban kötöttem ki. Az üzlettársamnak, Sarkadi Péternek pedig, hogy így mondjam, nem volt más választása. Ő ebben a szakmában nőtt fel, már a nagyapja is fával foglalkozott. Peti 14 évesen adta el az első saját bútorát. 

Barátság után jött a közös biznisz?

Néhány hónapig dolgoztam alkalmazottként egy kereskedő cégnél, onnan ismerjük egymást. Végül is 2004 őszén döntöttünk úgy, hogy kilépünk és közös céget alapítunk. Ez lett az EnterTeam. Két elem vagyunk, de jól kiegészítjük egymást: Peti a racionális, és pedig az álmodozó. Ez így jó, így tudunk fejlődni, és így tudjuk egymást segíteni.

Hogyan indultatok?

Péternek volt gyártási tapasztalata, ráadásul előtte élt át egy nagy kalandot New Yorkban, ahol egy designer cég kivitelező üzemét vezette jó pár hónapig. Amikor a céget megalapítottuk, a sötétbe ugrottunk bele, de mégis éreztük mindketten, hogy egy nagy lépést teszünk az álmaink elérése felé. 

Mennyi tőkével kezdtétek?

Martonvásárról indultunk, konkrétan a semmiből. 300.000 forintunk volt, plusz a szülőktől kaptunk egy kisteherautót. Így vágtunk neki az ismeretlennek. 40 ezer forintért kibéreltünk egy 70 négyzetméteres műhelyt, és elkezdtünk ismerősökön keresztül megrendeléseket kapni. Rajzolgattunk, háromdimenziós tervet készítettünk a bútorokról, olyan dolgokat csináltunk, amit egy asztalos nem csinál. Használt alapszerszámaink voltak, másfél évig mindent ketten csináltunk. Aztán elkezdett terjedni szájról szájra a hírünk, jöttek a nagyobb megrendelések.

Mi volt az első nagy munkátok?

Egy soproni bank berendezésének elkészítése. Kellett egy nagy munka, amivel ki tudtunk ugrani. Azóta már több bankban, kávéházban, üzletben, irodában és nagyon sok lakásban megtalálhatóak a bútoraink. A kreatív tervezéstől az anyagválasztáson át a gyártásig mindent megcsinálunk. 

Büszkék vagyunk, hogy a munkáink által mi is formálói lehetünk a hazai lakáskultúra fejlődésének. 

Szerinted mitől jó egy bútor?

Ha jó érzést kelt, ha harmóniában áll a környezetével és egyedi. Egy bútor nemcsak attól jó, hogy különleges megoldásokkal ruházzák fel és szépnek látják, hanem attól is, hogy tulajdonosa hosszú időn át, elégedetten használja. Ezt elérni csak úgy lehet, ha a megrendelő az első perctől be van vonva a tervezésbe, és a vágyai megvalósulnak a kivitelezés során.

Voltak hullámvölgyek a 10 év alatt?

Egyetlen egyszer. Volt olyan hónap, hogy csak 25.000 forint volt a bevételünk. Egyébként akkor se aggódtunk annyira, mindig pozitívan álltunk a dolgokhoz. Azóta is mindig csak két hónapra tervezünk, mert nem lehet kiszámolni ezt az ipart, évekre előre képtelenség tervezni. 

És a kudarcokkal hogy álltok?

Az elején nagyon sokszor előfordult, hogy olyan munkák találtak meg, amikhez talán még nem voltunk eléggé felkészülve, vagy nem volt hozzá elég rutinunk, és így nem nyertük meg a munkákat. De ezeket nem tekintettük kudarcnak. Akkor ért minket egy kis csalódás, amikor rájöttünk, hogy hogyan működik a világ. (nevet) Amit viszont kudarcként éltünk meg, amikor betörtek az irodánkba és elvitték a szerverünket, amin minden munkánk rajta volt. Ez egy jel volt, hogy ne legyünk annyira naivak...

Szerinted nektek miért jött be ez a vállalkozás?

Nehéz időben vállalkoztunk, és szerintem ez a sikerünk titka. Meg az, hogy ügyfélorientáltak vagyunk, és mindketten imádjuk ezt a szakmát. A vérünkben van. 

Mit jelent számodra a siker?

Többek között azt, hogy a munkavállalóink mernek gyereket vállalni. 8-10 család sorsa attól függ, hogy mi hogyan csináljuk a dolgokat. Jó körülmények között dolgoznak, jó szerszámokkal, és szeretném, ha jó körülmények között is élnének.

Mire vagy a legbüszkébb?

A bútorainkra. Ellenőrzött és nagyon jó minőségű alapanyagokból készülnek, a megoldásaink korszerűek és innovatívak. Időgaranciával és jótállással dolgozunk. Arra is büszke vagyok, hogy kiváló cégekkel dolgozunk együtt, egy megbízható és jól működő alvállalkozói hálózatot sikerült kialakítanunk. Környezettudatosan működünk. 

Mit szeretnétek látni 5 év múlva?

Hosszú távú célunk az, hogy jó sokáig éljen a cégünk, és sikeresek legyünk. Szeretnénk, ha a gyerekeink továbbvinnék ezt a családi vállalkozást, akár több generáción keresztül is. Rövid távon nagyon fontos célunk volt, hogy saját gyárba tudjunk költözni, ez megtörtént a nyáron. A következő cél az, hogy rend legyen. (nevet) Erős küldetéstudat van bennem a szakma és a cég irányában. Külföldön általános trend, hogy a fiatalok a lakásukkal és annak berendezésével is kifejezik a stílusukat. Hazánkban is már megfigyelhető, hogy igény van az egyedi és dizájn bútorokra. Ezt az irányt szeretnénk mi is támogatni. Akik igényesek az életükre, szeretnek finom éttermekbe járni, jó koncertekre menni, szívesen vendégül látják a barátaikat a lakásukban, azoknak egy jó lehetőség az EnterTeam. Büszkék vagyunk, hogy a munkáink által mi is formálói lehetünk a hazai lakáskultúra fejlődésének. 

Ha szeretné, hogy Horváth Attila legyen az Év Példaképe, szavazzon rá

komment komment

Kommentek

süti beállítások módosítása