Példakép

Határon túli magyar fiatal vállalkozók jelentkezését várjuk 2016-ban a Példakép Pályázatra

2016. június 01.

A Példakép Alapítvány a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságával együttműködésben, a "2016 a külhoni magyar fiatal vállalkozók éve" program részeként határon túli évet hirdet. Idén a Példakép Pályázaton határon túli fiatal vállalkozók jelentkezését várjuk.

A Példakép Alapítvány immár negyedik évben hirdeti meg pályázatát, amely idén átlépi az országhatárokat. Olyan, 40 évnél fiatalabb, határon túli magyar vállalkozók jelentkezhetnek, akik követendő példaként állhatnak a jövő generációja előtt, egyéni sikereikkel bemutatva, hogy miért érdemes a saját álmaikat megvalósítani és önálló vállalkozásba fogni.

A jelentkezés határideje: 2016. augusztus 31.
Regisztráció és jelentkezési lap: www.peldakep.hu

A Példakép Pályázatra jelentkezők közül szakmai zsűri választ ki azokat a fiatal vállalkozókat, akiknek sikertörténetét az alapítvány saját programjain keresztül és a média segítségével széles körben bemutatja. Ezt követően a zsűri dönt arról, ki lesz az Év Példaképe, aki az erkölcsi elismerés mellett 5 millió forint jutalomban részesül. Emellett – ahogyan a korábbi években – számos különdíj is gazdára talál.

komment komment

Kommentek

süti beállítások módosítása