Példakép

Németh Nikolas

2016. december 31.

Németh Nikolasvállalkozó, társtulajdonos – Synergy House s.r.o., Szlovákia (Felvidék)

Informatikusként végzett, de második, közgazdasági diplomájával már a vállalkozás felé tett egy lépést. Az édesanyja az egyik példaképe, aki a semmiből épített fel egy sikeres könyvelőcéget. Most panziót és böjtházat üzemeltet Gyűgyön, a Felvidék egy népszerű fürdővárosában. Úgy véli, hogy a sikert nem hajszolni kell, hanem magunkhoz vonzani azáltal, hogy egyre értékesebb emberré válunk.

Ha jól tudom, most egyszerre vagy alkalmazott és vállalkozó, bár úgy tippelném, egy ilyen komplex egészségházat vinni teljes embert kíván.

Valóban tanácsadó vagyok egy IT-profilú multinál, de csak külsősként. Egy felfutó vállalkozásnak sosem szentelhet elég időt és fáradságot az ember, de igyekszem minden tőlem telhetőt megtenni, hogy sikerre vigyük a léböjtházunkat amellett, hogy a munkahelyemen is helytálljak. Ha meg összejönnek a dolgok, akkor egymásnak segítünk a családon belül. Az édesanyámra mindig számíthatok, ahogy az ő cégében is én vagyok az IT-tanácsadó.

Hogyan lett a szálláshelyből elvonulós-tisztítókúrás-meditációs központ?

Valójában fordítva történt. Az volt az első ötletünk, hogy csináljunk böjtkúrákat. Láttuk, hogy itthon nincs ilyesmi, azt pedig a saját bőrünkön tapasztaltuk meg, milyen szuper hatással van az egészségre minden szinten, minden értelemben. Hogy üzleti potenciált is rejt, már-már csak bónusz. De a kiegyensúlyozott működés szempontjából biztosabb, ha az épület panzióként is üzemelhet. A Felvidéken sok a szálláshely, de a minőségi szolgáltatásban nagy lehetőség rejlik, a szlovák vendéglátás köztudottan nem példaértékű. Aki az átlagnál magasabb színvonalon műveli, biztos, hogy kitűnik. Tőlünk minden vendég azzal megy haza, hogy többet kapott, mint amennyire számított, ez a mi értékteremtésünk, amire hosszú távon is sikeres vállalkozást lehet építeni.

Te honnan tudtad, mi kell ehhez az átlagnál jobb színvonalhoz?

Bár vendéglátói végzettség nélkül vágtam bele, azt hiszem, ez önmagában nem ördöngösség, különösen, mert sokat utaztam, az formálta a szemléletemet, amit vendégként tapasztaltam. Maga az épület 99 százalékban készen van, de további fejlesztéseket tervezünk. Vettünk hozzá nemrég egy félhektáros területet, ennek egy részét parkosítanánk, másik részéből gyógynövényes kertet alakítanánk ki. A böjt filozófiájához is jobban illik a lokális és fenntartható termelés. Az a cél, hogy a saját gyümölcsösünk termelje meg a gyümölcs- és zöldséglevek alapját. És ha már csináljuk, akkor legyen organikus a termés. Ha mindezzel elkészülünk, ilyet garantáltan nem találnak máshol.

Van abban valami ironikus, hogy míg mások jóllakatják, ti éheztetitek a vendéget – de ő ezzel elégedett.

Erre két dolgot mondanék. Az egyik, hogy ez valóban ironikusnak tűnhet, de azért is vagyunk még büszkébbek erre a vállalkozásunkra, mert egy furcsának tűnő, mégis hiánypótló és keresett szolgáltatást kínálunk az érdeklődőknek. Nézzünk csak körül, milyen sokan küzdenek fizikai és szellemi problémákkal, hányan olvassák naponta az életmódoldalakat, tanácsadói anyagokat. Ezekre a problémákra a mi böjtterápiánk egyszerre tud választ adni. Elfogultság nélkül mondhatom, hogy nagyon jó érzés olyasmivel foglalkozni, ami szemmel láthatóan segít az embereken, hiszen magam is évente végigcsinálom ezt a kúrát, magamon is érzem az előnyeit. Érdekes és szép folyamat, lehetőség arra, hogy megpihenjünk, jobban megismerjük önmagunkat, és talán egy kicsit okosabban és egészségesebben folytassuk tovább az életünket. Aki félve jön, az is elégedetten távozik. Látszik ez abból, milyen sok a visszatérő vendégünk, akik ráadásul általában hozzák a barátaikat is, mert annyira szerették, ami történt velük, hogy azt tovább kell adniuk.

És a másik?

A másikat már részben említettem, a vendégközpontú bánásmód. Kitérhetnék a fitnessztermünkre és a nordic walkingra, a szép környezetre és a csinos házra, de az igazán minőségi különbséget a kis figyelmességek és az emberi hozzáállás biztosítják. Volt olyan szállóvendégünk, aki átutazóban foglalt szobát. A megállapodott 22 óra helyett másnap hajnali fél 2-kor érkezett meg egy kisebb csapattal, de mi vártuk őket, és ráadásul, mivel számítottunk rá, hogy át lesznek fagyva, forró teával. Ezt nagyra értékelték. Egy lengyel csoport egyszer hétvégén érkezett az esti órákban, amikor nem voltak nyitva az üzletek, de szomjasak voltak, én pedig megvendégeltem őket egy ajándéksörrel – egyébként épp születésnapom is volt. Nekem ez esik jól, amikor utazom, és úgy látom, a mi vendégeink is ennek örülnek. Reklámozhatnánk háromszor ennyire, de nem szeretnénk elveszíteni a hely exkluzív, családias jellegét, mert ez külön értékajánlat a vendégeinknek. Előfordul, hogy valaki kipróbálja a böjtöt, aztán egy egész csapattal tér vissza.

Hol látod magad 10 év múlva?

Most többé-kevésbé ott állok, ahol 20 évesen képzeltem. Majdnem 35 vagyok, és a legjobb értelemben úton a nyugdíj felé – bár messze nem szó szerint és ténylegesen, egyáltalán nem vonom ki magam a munkából. De sikerült olyan plusz jövedelemforrást teremtenem, amely fedezi a kiadásaimat. Úgy érzem, a böjtházzal javára lehetek a közvetlen környezetemnek, illetve – a szemléletnek és az önfenntartó gazdálkodásnak hála – a tágabbnak is. A tervek nem álltak le, az hajt, hogy élvezem ezt a bővülést. A legjobban pedig azt szeretem benne, hogy lehetőséget teremtek magamnak, amellyel aztán élek is. Azt hiszem, vállalkozóként akkor érezném magam igazán sikeresnek, ha jelentős mértékben hozzá tudnék járulni a régióm gazdasági fejlődéséhez, és munkámnak köszönhetően számos új munkahely jöhetne itt létre.

Müller Péter is, Steve Jobs is a példaképed. Mi látsz bennük közösnek?

Müller Péter ott szólít meg, ahol Steve Jobs nem tud. A belsőmet rezonáltatja, nem az üzleti énemet. Jobs életrajzából rengeteget tanultam, mindabból, amin keresztülment. És bár érzelmileg, lelkileg láthattunk nála komoly hiányosságokat, a kreativitása, az, hogy mindig volt bátorsága az árral szemben úszni, egészen egyedi példa. Hatalmas szenvedéllyel merte megtenni mindazt, ami eszébe jutott, ez önmagában csodálatos. A perfekcionizmusba nem szabad belebetegedni, de az nekem is alapvető törekvésem, hogy ne érhesse szó a ház elejét semmiben, ami minőség. Nálunk a vendég, az ember az első, és ezért mindig igyekszünk kicsivel többet adni, mint amennyire számítanak.

komment komment

Néveri Varagya Szilvia

2016. december 31.

Néveri Varagya SzilviaPR szakember, vállalkozó – aPRimage s.r.o., Szlovákia (Felvidék)

A vállalkozása futtatta fel Felvidéken a Nemzeti Vágtát, az ő marketinges támogatásának köszönhetik Szlovákiában a homoktövis ismertségét. Akkor sem akar sablonból kiindulni, ha az egyszerűbb megoldás lenne. Szerinte a marketing és a PR rendkívüli varázsa abban áll, hogy a racionalitást és az érzelmeket ötvözi.

Ha jól tudom, rövid ideig újságíró is voltál.

Általános iskolás koromban fogott meg a szakma. Gyerekriporterként tudósítottam a Kossuth Rádió Miska bácsi levelesládájába. Gimiben az akkor induló kábeltévézésbe kóstoltam bele önkéntes szerkesztő-riporterként. Hajnali 1-ig vágtunk, 8-kor már biológiadolgozatot írtam, magával ragadott az adrenalin. Az egyetem alatt is sokat dolgoztam, PR-menedzserként egy gyógyszerforgalmazó cégnél, majd miniszteri szóvivőként.

Mi vonz a szakmádban?

Az, hogy különleges kezdeményezéseket tudok megmutatni a világnak, ki tudom domborítani a dolgok előnyös oldalát. Az újságírás gyakran kritika, és bár fontos eszköznek tartom, a vállalkozásomban igazán az motivál, hogy az értékteremtést támogatom, ezáltal én is értéket teremtek. A rebellis oldalamat is kiélem, a járt utat folyamatosan járatlanra cserélem, egyúttal különleges embereket ismerhetek meg. Amikor rövid ideig újságíróskodtam, a riportok vonzottak. Már akkor az érdekelt, mi lakik az emberben, mi hajtja, mitől egyedi.

Mivel lehet egyáltalán megújítani a PR-szakmát?

Professzionális és tisztességes hozzáállással. Amikor elkezdtem ezzel foglalkozni, tájainkon ismeretlen fogalom volt a PR. Kitartó és következetes munkával sikerült elérnem, hogy a vállalkozók tudják, a jó hírverést szakemberre kell bízni. Az újsághirdetés és az óriásplakát önmagában fölöslegesen drága és nem hatékony reklámeszköz. Ennél sokkal szélesebb a paletta. Ennek szakszerű összeállításában segít csapatom.

Mesélj ezekről a trükkökről.

Inkább szakmai fortélyoknak nevezném. Minden projekthez egyénileg állunk hozzá. A sablonok és a rutin helyett a szakmaiságban és a feladat iránti alázatban hiszek. Minden ügyfél egyedi, alaposan felkészülünk, aztán jön a személyre szabott kampány. Ez több odafigyelést és alaposabb munkát igényel, de az eredmény önmagáért beszél. Tavaly például először rendezték meg a Nemzeti Vágta dunaszerdahelyi előfutamát. A csapból is az folyt, mégsem volt visszás, sőt! Már az első Felvidéki Vágtára is 6 ezer embert sikerült a rekkenő hőség ellenére a helyszínre csábítanunk. A legnagyobb büszkeséggel az tölt el, amikor egy-egy munkánk után azt mondják: ilyen itt még nem volt. Néhány éve egy fiatal politikusjelölt első komoly kampányát vettük szárnyunk alá. Nem a megszokott, unalmas kommunikációs vonatra szálltunk fel, hanem egy sugárzó, pop-artos, színes, mindeközben mély társadalmi kérdésre rámutató kampánnyal robbantottuk be a köztudatba. Nagyon sokan felfigyeltek rá. Egy külföldön élő felvidéki magyar írta nekem a választások előtt, hogy már elege volt az acsarkodó politikusokból, és eltökélte, több választáson már nem vesz részt. De lenyűgözte ez a frappáns és provokatív kampány, s az egész rokonságát a fiatalember támogatására fogja biztatni. A fiatal politikussal azóta is baráti szálak kötnek össze minket, és aktivitásaiban továbbra is mellette, illetve mögötte állunk.

Hol fogsz bele egy sokismeretlenes egyenletbe?

Pontosan meghatározzuk a célt, és megkeresem hozzá a megfelelő eszközöket. Nem elég az elszánt, szárnyaló szellem, jól felépített stratégiára is szükség van. Mágikus erővel hat rám a racionális és az érzelmi elemek ötvözése, ezért dolgozom ekkora szenvedéllyel. Lelkes, fiatal magyar szakemberekkel veszem körül magam, mindenki a legjobbat hozza ki magából. Az első pillanattól kísérjük, ápoljuk, öntözgetjük a projekteket egészen a virágzásig. Akkor tudom igazán garantálni a sikert, ha az egész feladatot ránk bízzák.

Gondolom, nagyon eltérőek az ügyfeleid, van bennük bármi közös?

Leginkább az, hogy mindegyik kiemelkedik a saját közegéből. Ez ösztönöz minket is arra, hogy szakadatlanul tanuljunk és fejlődjünk. Minden kliensnek meg kell értenünk a működését. Mitől más, mint a többi, mi hajtja, mire vágyik. A legfontosabb, hogy kialakuljon közöttünk a bizalom. Ez a kulcs. Azt vallom, a bizalom érték.

Ha jól tudom, a homoktövisre épülő márkát olyan sikeresen vezettétek be a piacra, hogy ma már szinte mindenki ismeri, holott korábban nem ették és itták Szlovákiában, az biztos.

A helyi mezőgazdasági szövetkezet elnökasszonyának személyes szenvedélye ez a növény. A faluban hitetlenkedve nézték az első ültetvényeket, a cserje csodájára jártak. A kiváló termék adott volt, de nem találták a potenciális vevőket, nem tudták eladni. Aztán megszólítottak minket. A névhez ragaszkodtak, innen, az alapoktól indult az intenzív munka. A Tardoskeddi Aranynál a piackutatástól és a logótervezéstől a marketingstratégián át a kampány megvalósításáig mindent mi csináltunk. Igényes, fekete és arany csomagolást fejlesztettünk ki, sajtótájékoztató keretében mutattuk be a bio homoktövis-termékeket, Szlovákia legnívósabb szakvásárára vittük, számtalan szakmai írás megjelenésénél bábáskodtunk felettük, tartalmában és küllemében is igényes honlapot hoztunk létre, majd miután az emberek érteklődni kezdtek a termékek iránt, elindítottuk a webshopot, párhuzamosan több csatornán is felélénkítettük a keresletet. Nagyon fontos volt az időzítés. A teljes ismeretlenség után a tulajdonos számára ma már nem az értékesítés a kihívás, hanem a gyártási kapacitás növelése. Különleges termékekkel és számtalan minőségi védjeggyel büszkélkedhet. Számomra az együttműködésünk lényege az, hogy valós értékre és a kölcsönös bizalomra épül. Remek dolog, hogy már ennyire ismert a homoktövis Szlovákiában is.

A vállalkozásban mit élvezel a legjobban?

Az alkotás és a gondolkodás szabadságát, valamint inspiráló emberek, munkatársak társaságát. És azt, hogy jó hírük építésével térségünk kis- és középvállalkozásait, valamint önkormányzatait is helyzetbe hozzuk. Ez az az energia, amely nekem ad szárnyakat.

komment komment

Palkó Gábor

2016. december 31.

Palkó Gáborszállítmányozási vállalkozó – PACOBO Kft., Ukrajna (Kárpátalja)

A gyerekkorában indított családi vállalkozásuk szállítmányozással foglalkozik, ebbe szinte belenőtt a közgazdasági diploma megszerzése után. Kész szolgáltatáslista helyett a klienseire igyekszik szabni a szervizt, s ha valami nincs rajta a menün, eltökélte, hogy a cégnek kell odáig fejlődnie. És egyáltalán nem tervez másik munkahelyet.

Kérlek, mondd el röviden, milyen problémákat vet fel a vasúti szállítmányozásban a széles, kelet-európai nyomtáv.

Európában és a FÁK területén eltér a szabvány. Nyugat-Európában a két vágány között 1435, míg a FÁK-ban 1520 milliméter a távolság. Ez fizikai akadály a spedícióban, a váltásnál a rakományt át kell rakodni. Az átrakodás nekünk 50-60 raklapnyi tétel, villástargoncával mintegy 40 perc, és nálunk Záhony-Csap körzetében történik, de ugyanez a műszaki probléma áll fenn a lengyel-fehérorosz vagy az ukrán-román határon is.

Jellemzően milyen terméket szállítotok?

Annak idején a Szovjetunióból döbbenetes mennyiségű és változatos rakomány indult a határra, zöldség, gyümölcs, élő állat és nyersanyag. Mire én bekapcsolódtam, már nagyon megváltozott a szállítanivaló sokfélesége, de azóta is folyamatosan változik. Tíz éve komplett gyárakat szállítottunk Oroszországba szétszerelve, és sok háztartási gépet. Most főleg a nyersanyag és gabona utazik, de olykor egészen elképesztő rakományok is horogra akadnak: vittünk már tűzoltóautókat, száztonnás ipari berendezéseket, mérgező vegyi anyagokat, háztartási hűtőket és gáztűzhelyeket, dekormárványt, villamosszerelvényeket, a legkülönbözőbb féle gépjárműveket egészben és darabokra szedve, harckocsikat, ipari kemencéket, de még luxusyachtot is.

A FÁK földrésznyi területén mi a legtávolabbi pont, ahová szállítotok?

Egyszer szállítottunk Szahalinba lakókonténereket Magyarországról. Szahalin Oroszország legkeletibb részén található, tizenegy- vagy kétezer kilométer távolságra. A világ másik végén.

Mi számít nehéz ügynek a fuvarozásban? A nagy súly vagy a nagyon kényes termék?

Vannak természetüknél fogva bonyolult projektek, részt vettünk például a kabai cukorgyár szétszerelt gyáregységeinek elszállításában. Hogy becsülöd meg ezt a munkát, amikor az üzem még áll a lábán? De a projektrakományhoz a nemzetközi műszaki feltételeket kell részletesen ismerni: hol vannak a rakminta határai, mennyire lehet túlméretes a rakomány. Létezik túlméretes, de még szállítható rakomány. Hogy egyszerűen fogalmazzak: az a cél, hogy el ne kaszáld a hidat szállítás közben.

A túlméret nem azt jelenti, hogy nem fér be?

A vagon belső tere rakszelvénynek nevezett egységekre van osztva, általában egy átlagos vagonban 3-4 méret létezik. Ha egy rakomány meghaladja a saját előírt rakszelvényét, az túlméretes, de csak akkor nem szállítható, ha a legnagyobból is kilóg. Ehhez, a legnagyobbhoz, bizonyos esetekben speciális kísérőkocsikat is igénybe kell vennünk.

Ma óriási világmárkák az ügyfeleitek, de ti mekkora cégméretből indultatok?

Sejtméretből. A vállalatot 1991-ben alapította az édesapám, amikor én még kisiskolás voltam. Másodmagával kereskedett, egy évvel később indult el a szállítmányozás. Papíron már megdőlt a szocializmus, de nem alakult még ki a kapitalizmus gyakorlata. Az akkori Ukrajnában ismeretlen volt, hogy egy magánvállalat logisztikai szolgáltatást nyújtson, merőben újat kínáltunk. Egyre több munkánk volt, így nőtt a csapat mérete is.

Hogy találjátok ki a fejlődést? Hiszen ha valamit az elmúlt 25 évben nem vettetek célba, az vélhetőleg vagy nem reális, vagy nem fontos.

El kell felejteni, amikor úgy kötöttünk üzletet – a konkurensek is –, hogy felsoroltunk egy prospektusból tíz szolgáltatást, válasszon a kedves vevő. Így már rég nem lehet szolgáltatni. Azt kell kínálni, amit az ügyfél kér. Ami még nincs a piacon. Nálunk két célcsoport van, amiket a magaménak érzek és a fejlesztésükben személyesen is részt veszek: az egyik a készautó-logisztika, ebben nagyon jók vagyunk a régióban, az ukrán versenytársainkkal ellentétben sokéves tapasztalattal és kiváló referenciákkal rendelkezünk. A másik a kerámiaipari alapanyagok szállítása.

Akkor mégis visszajutunk a törékeny keresztmetszethez?

Ellenkezőleg, ez kaolin, nem törékeny rakomány, papír- és kerámiaiparban használt alapanyag, fehér, mint a hó. Azonban két szempontból kényes: nem ázhat meg és nem szennyeződhet. Mindig nagy mennyiségben szokták szállítani, az üzemek ipari mennyiségben használják fel. Mi erre csaptunk le, azt dolgoztuk ki, hogyan lehet vasúton szállítani úgy, hogy ne sérüljön a minősége. Nem volt bonyolult, de valamiért mindenkinek elsiklott felette a figyelme. Ezt hívjuk piaci résnek. Szerintem így lehet ma jól jövedelmező üzletet kötni: meglátni a fejlesztési lehetőséget abban, amiben más nem látja.

Ezt lehet modellezni?

Egyszerűbb, mint gondolnád: elmegyek egy expóra, ahol a szállítmányozók ismerkednek a kereskedővállalatokkal, az iparkamarák képviselőivel, és belecsöppenek egy beszélgetésbe, ahol elhangzik, hogy valamit meg kellene valósítani, de vagy nincs rá ember, kapacitás, vagy nem tudják, kit bízzanak meg vele, esetleg műszakilag nem találják megvalósíthatónak. Ilyenkor kezdek én jobban figyelni. Azt kell kínálni, amit más nem. Mindig meg kell találni a piaci rést. Mindazonáltal, szép számban vannak rutinmunkáink is, nem „varázsolunk” mindennap, de ha új eljárásokat vagy módszereket kell kifejlesztenünk, nem félünk bepiszkolni a kezünket.

Hol látod magad tíz év múlva?

Ugyanitt, és ez nagyon fontos. Remélem, hogy addigra megenyhülnek azok az aktuális rossz politikai és gazdasági körülmények, amelyektől jelenleg mindannyian szenvedünk. A mostani politikai káoszt nem csak mi érezzük meg, hanem a megbízóink is, mindenkit hátrányosan érint. Én a családom cégében dolgozom, és abban a szakmában, amelyhez értek. Soha nem akarom elhagyni. Szeretném tovább fejleszteni a műszaki ismereteimet és szélesíteni a nemzetközi kapcsolataimat.

komment komment

Papp Vargha Katalin

2016. december 31.

Papp Vargha Katalincsokoládé készítő – Chocomaze, Szlovákia (Felvidék)

brüsszeli ösztöndíja után egyik napról a másikra jött rá arra, hogy a csokoládékészítéssel akar foglalkozni. Egyedi gyártású, különleges édességeit először még a konyhában kísérletezte ki, révkomáromi műhe-lyében készült termékeit mára egész Szlovákiában ismerik. A csokoládék gyártásán kívül az is a célja, hogy biztassa a hozzá hasonló fiatalokat: ha van egy ötletük, ne féljenek belevágni a megvalósításába.

Matematika-fizika szakon kezdtél, aztán jött a politika, a marketing, majd végül a csokoládé. Tudatosan akartál ennyi mindenbe belekóstolni?

Tudatos biztosan nem volt. A matematika és a fizika azért jött, mert Révkomáromban az ország legjobb gimnáziumában a nyolc osztályos felvételihez a matematika-fizika fakultáció volt az egyetlen lehetőség. Elég hamar rájöttem, hogy ez nem az én vonalam, inkább nyelvi beállítottságú vagyok. Gimnázium után belsőépítésznek jelentkeztem, de oda nem vettek fel, így maradt a nemzetközi kapcsolatok nevű szak. Utólag visszagondolva, sok véletlen történt velem, de egyáltalán nem bánom, a gimnázium után jólesett a szabadság.

Szabadságvágyból jelentkeztél az Európai Parlament gyakornoki programjára is?

Szerettem volna magam kipróbálni a szlovákiai magyar politikai életben, ezért pályáztam meg az ösztöndíjat. Egy hónapot tölthettem 2007-ben Bauer Edit képviselőasszony mellett Brüsszelben.

Nagy hatással volt Brüsszel a későbbi karrieredre?

Komoly befolyásoló tényező volt, hiszen egy nagyvárosban élhettem, az Európai Parlament környezete pedig olyan pezsgő világ, hogy az ember csak kapkodja a fejét. Amikor visszamentem a győri egyetemre, már tudtam, hogy szeretnék belga Erasmus ösztöndíjra pályázni, erre csak marketing-kommunikáció szakon volt lehetőség.

Ez még mindig távol áll a csokoládékészítéstől.

Már nem annyira, Brüsszelben ugyanis az volt a feladatunk, hogy egy helyi csokoládémanufaktúrának készítsünk marketingtervet. Havonta ott voltunk, mindent megmutattak, úgyhogy azon kívül, hogy fél éven keresztül csokit ettünk, sok mindenbe beleláttunk.

Hogyhogy nem maradtál kint?

Mindenképpen haza akartam jönni, ebben fontos tényező volt a párom, aki itthon maradt. Győr után a budapesti Corvinus Egyetemen tanultam tovább, majd projektasszisztensként EU-s projekteken dolgoztam. Ez nagyon más volt, mint amit addig megszoktam, nem volt nekem való. Amikor egyik reggel olvasás közben találtam egy hírt egy emberről, aki valami teljesen mást kezdett el csinálni, beugrott, hogy én tulajdonképpen a csokoládékkal akarok foglalkozni. Nagyjából egy hét kellett, hogy ezt belássam.

Hogyan lehet egyáltalán ennek nekikezdeni?

Naivan. Nőként engem kicsit jobban befolyásolnak az érzelmeim, de szerencsére a párom mindenben támogatott, és ott volt akkor is, amikor néha egy kicsit vissza kellett húzni az álmodozásból.

Sokszor volt erre szükség?

Fiatal voltam, családunk még nem volt, csak egy ötletünk és egy kis pénzünk. A maximumot akartam mindenből kihozni. Természetesen nem hagytam ott rögtön a munkámat, de elkezdtünk mindennek utánanézni, grafikusokkal dolgozni, tapasztalatokat cserélni. Az ötlet 2011 novemberében jött, és 2012 márciusára össze is állt a tervünk.

Melyik része volt a legnehezebb?

Először azt hittem, hogy a csokoládékészítés egyszerű. Otthon, munka után kotyvasztottam, de mindig volt valami, ami nem stimmelt. Végül kiutaztam Belgiumba a Csokoládé akadémiára, ott jöttem rá, hogy amit addig tudtam, az nagyjából a nullával egyenlő. A kint szerzett tudással nyár elejére éreztem úgy, hogy csukott szemmel is tudom hozni az elvárt minőséget. Ezután már csak a bürokráciát kellett leküzdeni.

Az nem jutott eszedbe, hogy Budapesten kezdjél bele a vállalkozásba?

Nem, mert láttam, hogy Szlovákiában van piaci rés. Tudtam, hogy otthon valami újat tudok mutatni mind a termékkel, mind a külsőségekkel. Az időzítés is jó volt, mert nagyon sok fiatal szlovák vállalkozó kezdett abban az időben.

Voltak pesszimisták?

A mai napig van, ami megkérdezi, hogy ez tényleg működik? Ebből tényleg meg tudunk élni? Szerintem ez mindig így lesz, de mostanra már kezdett egy kis közösség kialakulni Révkomáromban a hozzám hasonló fiatalokból.

Inspiráltad őket?

Inkább egymást inspiráltuk. Egy révkomáromi kávépörkölő üzem tulajdonosával például egy időben kezdtünk, mégsem ismertük egymást. Teljesen véletlenül egymás mellé kerültünk egy pozsonyi vásáron, azóta támogatjuk egymást, amiben csak tudjuk. Jönnek hozzám fiatalok is, akik kérdezik, hogyan kezdjenek bele. Mindig azt mondom nekik, hogy naivan: ha van ötletük, vágjanak bele.

A magyarságod okozott bármilyen nehézséget?

Valószínűleg igen, de mindig próbáltam elhessegetni. Számomra fontos volt, hogy legyen egy ember a csoki mögött, és persze volt, hogy rájöttek, magyar vagyok. Én ugyanakkor azt akartam, hogy a csokit egy zsolnai ugyanolyan jó ízzel fogyassza, mint egy komáromi. Szlovák terméket akartam létrehozni, nem csak felvidékit. Büszke vagyok a magyarságomra, de a vásárlóim 80 százaléka szlovák, nem mondhatom azt nekik, hogy ez csak egy magyar csoki.

Mikor volt az első pillanat, amikor érezted, hogy sikerülni fog?

Az elejétől kezdve hittem benne, de félelmeim mindig voltak. Nagyon gyorsan történt minden, ráadásul a csokoládészezon közepén kezdtünk. Kitettem egy olyan kézműves termékeket áruló honlapra a csokikat, amit nagyon sok ember néz, ezzel ingyen marketinget kaptam. Hirtelen annyi megrendelésem lett, hogy az egész család reggeltől estig csokit csomagolt. Amikor januárban vége lett az őrületnek, le kellett ülnöm gondolkodni, hogyan csináljuk tovább, mert tudtam, hogy ebben a formában nem lehet folytatni.

Mit fogsz akkor csinálni, ha öt év múlva mondjuk már nem lesz piaca a kézműves csokinak?

Akkor valami mást kell kitalálni. Nem arra kell a hangsúlyt fektetni, hogy kézműves, hanem bio, vagy más technológiai irányt kell venni. Minden fejlődik, a csoki miért ne tenné? Amikor elkezdtük, háromféle csokink volt, de hamar kiderült, hogy a szlovák piac a magasabb kakaó szárazanyag tartalmú étcsokira vevő. Amikor megcsináltuk, rögtön vásárlókra talált.

Példaértékűnek érzed, amit csinálsz?

Nem jellemző rám az öndicséret. Az elejétől kezdve az volt a célom, hogy akik nem érzik jól magukat a bőrükben, de még hezitálnak, tudják, hogy bármit el lehet érni. Mindegy, hogy gazdag családba születtél, vagy szegénybe, a fővárosban élsz, vagy faluban, a lehetőség mindig adott, csak akarni kell.

komment komment

Pillich-Wright Gyöngyvér

2016. december 31.

Pillich-Wright Gyöngyvérnyelvtanár – Bridge Language Study House, Románia (Erdély)

A nyelvtanítás komoly reformon esett át. Míg száz évvel ezelőtt a latintanítás metodikáját vetették be mindenhol, 20-30 éve úgy tanítják a tanulókat, hogy arra a 45-90 percre a célországban érezzék magukat. Hogy az adott idegen nyelven gondolkozzanak. Ezt vállalja egy 35 fős csapat Gyöngyi vezetésével Kolozsváron, Szatmárnémetiben és Nagyváradon.

Ti hogy garantáljátok az eredetire hajazó nyelvi környezetet?

A tanárainkkal és a módszereinkkel. Nagyon komoly folyamat a munkaerő-felvétel nálunk, az oktatásban pedig nincs külön nyelvtan, szókincsfejlesztés, olvasás, nem tagoljuk szét az egyetlen célt. A nyelvhasználat alá illesztünk be mindent. A kereslet pedig nagyon nagy, például diplomát sem lehet kézhez venni nyelvvizsga nélkül.

Hogy néz ki ez a komoly tanárfelvétel?

Három lépcsőből áll. Az első: állásinterjú és teszt. A második: újabb interjú, a harmadik pedig egy bevezető tréning. Ezt a 16-18 órát nem lehet kihagyni, legyen bármilyen tapasztalt és szakképzett a jelentkező. Ha a standardizáción sikeresen bizonyít, velünk fog dolgozni.

Mi ebben a legfontosabb?

A kreativitását kell megmutatnia. Csak azzal tudunk együtt dolgozni, akin látjuk, hogy képes alkalmazkodni. Akinek becsípődött a metodikája és nem lehet kizökkenteni, akinek a nyelvtani szabályok sulykolásából áll a tanítás, az sajnos nem a mi emberünk. A feladatra épülő, úgynevezett „task based” és kommunikációs módszerrel dolgozunk. A tanárokat úgy készítjük fel, hogy minél jobban tudják a diákok igényeire szabni a kurrikulumot, minél változatosabb legyen az óra. Ideálisan sokkal többet beszél a diák az órán, mint a tanár, bár kezdő szinten ez még nagyon magas elvárás. Ott elnézőbbek vagyunk, használhatják a magyart vagy a románt. Kezdő szinten az a cél, hogy megtanulják az alaputasításokat.

Nagyon pöröghet a cég.

Feltétlenül, mégsem biznisznek tekintem elsősorban, mert úgy érzem, azt az oktatás lényege sínylené meg. Inkább vagyunk nonprofit szervezet. A hasznot visszaforgatjuk, laptopokat veszünk a tanároknak, interaktív táblát, jobb tananyagot. Sok olyan helyen dolgoztam már, ahol a nyereség jelentett mindent. Mi ugyan leadership módszerekkel vezetjük az egyesületet, de a legelső cél a magas minőségű oktatási program. A tanárokat nem is engedjük ki teljesen a kezünkből, állandó tréningprogramokat tartunk nekik, hospitálunk az óráikon, állandó készültségben vagyunk, mindig számíthatnak ránk, ha fejlődni akarnak.

Hogyan bővültök?

Úgy, hogy ha egy diák boldog, öt további diákot hoz be a cégnek. A Facebookon ugyan reklámozzuk az iskolát, de az újak 85 százaléka ismerőstől, baráttól hallott rólunk. Nem duplázódik a létszám évről évre, azt nem is bírnánk, de nagyon sokat ugrik.

Miért szeretnek veletek tanulni a diákok?

Mert úgy érzik, itt profi foglalkozásokra járnak. Multinacionális vállalatoknál is tartunk tanfolyamokat. Azt mondják, azzal vagyunk a legjobbak a kolozsvári piacon, hogy mi idomulunk a legnagyobb mértékben a klienseink igényeihez. Azt kapják, amit szeretnének, ami hasznukra van.

Nem ma kezdtétek, biztosan kerültetek hullámvölgybe.

2002-től működünk önrendelkező szervezetként. Nehézségeink minden évben vannak, sőt, periodikusan is visszaütnek. A válság alatt nagyon sok partner-nyelviskolának kellett bezárnia. Nekünk is le kellett vinnünk az árakat, viszont drágábban béreltünk termet. Nagyon-nagyon nehéz volt, de túljutottunk rajta.

Hogyan?

Voltaképp magam sem értem. Talán mert nem adtuk fel. Nem a minőségből faragtunk le, abból nem engedtünk. A diákok úgy érezték, azt kapták, amiért fizettek. Tényleg minőségorientáltak vagyunk, minden áron. Ez sokat nyom a latban. Ezzel növeljük a diáklétszámot, ezért választanak minket a multik. Ezért van egyre több együttműködésünk és diákunk.

És minek köszönhető a gyakorlatban ez a bizonyos minőség?

Annak, hogy nem sablonos a tananyag. Személyre szabjuk, átdolgozzuk a diáknak. A tanulási stílusára válasz. Teljes mértékben hozzá idomul. Tény, ezt csoportban nehéz megoldani, nagyobb figyelmet és éberséget követel a tanár részéről. Egy csoport tagjai azonos szinten vannak, ezt leteszteljük, mielőtt beosztjuk a csoportot, de az egyik tag írásban jobb, a másik beszédben, van, aki lassan tanul, van, aki akcióban, akit csak kinesztétikus gyakorlattal lehet megfogni. És a tanárnak a lassabban haladó diákokat is motiválnia kell.

Voltál valaha alkalmazott?

Persze, kezdő koromban nyelviskolában, de jelenleg is bedolgozom egy helyi nemzetközi iskolához, éppen azért, hogy úton-útfélen emlékeztessem magam arra, milyen érzés, amikor főnököd és határidőd van. Amikor megmondják neked, mit kell csinálni. Ez karban tart. A jó példákat át tudom venni, a rossz példákból kiderül, mit kerüljünk el. Nagyon értékelem ezt a tapasztalatot. Másfélszeresére növeli a napi munkámat, de amíg bírom, szeretném tartani. Továbbra is legyek alkalmazott egy kicsit.

Sajátos menedzserképző.

Én döntöttem így, utoljára a ’90-es években voltam valaki alkalmazottja, márpedig azóta rengeteg a változás. Nem elég vezetőképzésen részt venni. Így valószínűleg jobban megbecsülöm, hogy a magam ura vagyok. Nem élek vissza vele. Általában nagyon könnyű egy vezetőnek odáig esni, hogy valamit csak azért tesz meg, mert megteheti. Valójában ennek az ellenkezője igaz: nekem kell a leginkább húzni, a legtöbbet dolgozni. Hétvégén sem kapcsolok ki, az csak a többieknek jár. Folyamatosan gondolkozom a szervezetről, az új programokról.

Ez viszont nagyon fárasztó lehet.

Engem inkább szinten tart. Nagyon nyitott a kapcsolatom a csapattagokkal, de egyes dolgoktól meg akarnak kímélni, pedig nem kellene. Így is sokkal nyíltabban beszélünk a gondjainkról, mint általában egy nyelviskolában – ezt onnan tudom, hogy rendszeresen beszélgetek a hasonló intézményeket vezető kollégáimmal. Ha viszont én hozom fel a kényelmetlen kérdéseket a tanároknak, nyitottabbak a problémamegoldásra. De ez azzal jár, hogy öt percre sem szállok ki a hivatásomból.

komment komment

Sebestyén Kinga

2016. december 31.

Sebestyén KingaNői magazin lapkiadó – MAGAZIN LINE Kft., Románia (Erdély)

Híd az erdélyiek között – így fogalmazta meg egy olvasó, mit jelent számukra a Nőileg magazin. Elindítója, Sebestyén Kinga három éve egy konyhában, papírlapokkal körülvéve tervezte meg a lapot, majd társaival együtt mára az erdélyi nők legfontosabb kiadványát hozta létre. Célja, hogy értékeket teremtsen, és hogy megmutassa: a határon túl is vannak példaképek.

Jelentősebb vállalkozói tapasztalat nélkül, a médiából érkezve döntöttél egy erdélyi női magazin alapításáról. Mások ezt öngyilkos küldetésnek gondolnák, te mégis belevágtál. Miért?

Utólag azt mondanám, az élet segített. Minden terület, ahol azelőtt tevékenykedtem, megadta azokat a tapasztalatokat, melyek egy magazin indításához kellettek. A legfontosabb lépés az volt, amikor tíz éve négy társammal együtt alapítottunk egy kis filmstúdiót. Mindannyian a médiából jöttünk, de soha nem vállalkoztunk előtte. Az volt a kenyerünk, amit megkerestünk. Bennem akkor tudatosult, hogy nagyon szeretem a munka szervezési részét, élvezem a vállalkozói létet. Nekem ez az erősségem, ami a kezembe kerül, azért teljes mértékben képes vagyok felelősséget vállalni.

A filmstúdió végül mégis csődbe ment.

A kudarcok arra valók, hogy tanuljunk belőle, nem pedig arra, hogy életre szóló gátat emeljenek. Én azt tanultam, hol lehet elbukni. Egyértelműen emberi okai voltak annak, hogy a filmstúdió csődbe ment. Azzal, hogy ezt felismertem, később sok hibát el tudtam kerülni. Emellett pedig eszembe sem jutott, hogy bármi rosszul sikerülhetne, annyira hittem abban, hogy az ötletet meg lehet valósítani.

Ami egy erdélyi női lap lett. Honnan jutott eszedbe?

Már a filmstúdió alatt jártam vállalkozói képzésekre, a tapasztalatok is tanítottak, a média pedig adott volt. Igaz, amikor három évvel ezelőtt egy kolléganőm egy női magazin alapításának ötletével jött, csak legyintettem. Aztán egyik este, amikor mélyponton voltam, elkezdtem gondolkozni rajta, az éjszaka alatt pedig a fontosabb pontjait meg is terveztem.

Hogy lehet ennek nekikezdeni?

Könnyű dolgom volt, hiszen ismertem a médiában szereplőket, tudtam, kik azok, akik szívesen részt vennének egy ilyen projektben. Nem tévedtem, összehívtam a csapatot. Pár hét elteltével már gyűléseket tartottunk, hogy kitaláljuk, hogyan épüljön fel a lap, milyen rovatok legyenek, és kerestünk még tapasztalt szakmabelieket. Két-három hónap alatt elkészültünk a koncepcióval.

Mikor jött el az első pillanat, amikor érezted, hogy ebből lesz valami?

Én másképp neki sem kezdtem volna. Konkrétan emlékszem az estére, amikor elkezdtem gondolkodni az ötleten. Egyedül ültem a konyhában, körberaktam magam papírokkal, írtam és számoltam, így már az elején láttam, az egyes területeken mire van szükség ahhoz, hogy a lap beindulhasson. Reggel már úgy álltam fel, hogy ezt meg lehet csinálni.

Nem volt senki, aki azt mondta, hogy nem fog sikerülni?

Aki részt vett benne, az természetesen nem, sőt az első három lapszámot önkéntesen vállalták, hiszen az egész újság tőke nélkül indult. Persze másoktól kaptunk hideget-meleget, de ez nem számított. Számunkra az volt a kulcsszó, hogy minőségit alkossunk, na meg persze az is, hogy egy kötetlen, kreatív és korszerű, a modern nőknek szóló, tartalmas magazint hozzunk létre. Ismertük már annyira egymást, hogy tudtuk: a tartalomban nem kötünk kompromisszumot. A bulvár kizárt volt, mi az erdélyi értékeket akartuk megmutatni.

Erdélyben minden magyar magazin és újság elérhető. Miből gondoltátok, hogy ez más lesz?

Tisztában voltunk vele, hogy a spanyolviaszt nem fogjuk feltalálni, hiszen a női magazinoknak vannak sablonjaik és korlátaik. Éppen ezért folyamatosan ötleteltünk azon, hogy mi hogyan lehetnénk mások. Tartalomban ugyanazokhoz a területekhez tudunk hozzányúlni, de fontos szempont volt, hogy csak erdélyi témákkal foglalkozzunk. A címlapon mindig erdélyi személyiséget mutatunk be. Erdélyben is olvasnak mindent, ami magyar, de a külföldi magazinokban az olvasó semmi hazait nem kap, pedig nekünk is vannak neves, tehetséges tudósaink, színészeink, tanáraink, divattervezőink, akik példaképek lehetnek.

Mennyire volt erre erős igény Erdélyben?

Nem lehetett előre tudni, csak azt, hogy rengetegen olvasnak magazinokat. Az első évben gyakran utaztunk, amit sokan nem értettek, de mi úgy gondoltuk, hogy muszáj tudnunk, mire kíváncsiak az emberek. Erdély nyugati részén teljesen máshogy gondolkodnak az emberek, mint a keletin, máshogy látják a dolgokat. A székhelyünk Székelyudvarhelyen van, de a szerkesztőség tagjai mindenhol ott vannak. Egy olvasónk fogalmazta azt meg, hogy ez a magazin olyan, mint egy híd az erdélyiek között: összekapcsolja a nőket és a családokat.

Csak Erdélyben akarsz hidat építeni, vagy Erdély és az anyaország között is?

Sok szálon kötődünk Budapesthez. Rengeteg ismert ember él a magyar fővárosban, aki erdélyi származású, így sokszor az anyagot is ott készítjük el. Ilyen szempontból fontos a kapcsolat, már csak azért is, mert az elszármazottak mellett sok az Erdély-szimpatizáns is, akiket szintén szeretnénk megszólítani.

Mégis kik azok, akiknek leginkább szól a Nőileg?

A kilencvenes évek elejéig a romániai magyaroknak volt egy női lapja. Nagyon népszerű volt, így valószínűleg már a Nőileg indulásakor is volt egy réteg, akikre lehetett olvasóként számítani. Eléggé meghatározott a célcsoportunk: tudatosabb, helyi értékeket igénylő vagy az iránt érdeklődő nők. Ennek ellenére a magazint a férfiak is szeretik, őket is meg tudjuk fogni a mondanivalónkkal.

A helyi értékeket mennyire nehéz megtartani a globalizáció árnyékában?

Erdély, főleg a Székelyföld ilyen szempontból szerencsés. Még mindenkinek van kötődése a faluhoz, így sokkal erőteljesebben megőrizhetők az értékeink, lassabb a folyamat. Ebben több civil szervezet is segít, odafigyelünk a helyi értékekre.

Milyen visszajelzéseket kaptok?

Mindig nagyon motivált vagyok, amikor hazajövök az olvasótalálkozókról. Az olvasók szeretik, hogy olyan embereket látnak a lapban, akik végre tényleg a szomszédaik, közelebb hozza az életterüket. Abból a szempontból van nehezebb dolgunk a külföldi magazinokkal szemben, hogy nekünk nincsenek sztárjaink, őket a magyar kereskedelmi televíziók adják. Jó lenne, ha később a mi hasábjainkon keresztül lehetnének ismert emberek Erdélyben.

Nagy felelősségnek érzed a lapot?

Én nem csak úgy tekintek a Nőilegre, mint egy vállalkozásra. Elindítottunk valamit, amivel az erdélyi nőket, olvasókat szólítottuk meg, az ő bizalmukat keressük. Azonosulni tudnak az értékrenddel, amit képviselünk. Innentől kezdve ha azt ígérted nekik, hogy minden hónapban jön a lap, az nagyobb felelősség, mint egy olyan terméket gyártani, amit vagy eladok, vagy nem, legfeljebb visszavonom a piacról. A Nőileg ugyanis nem csak a piacról, az értékekről is szól.

komment komment

Sütő István

2016. december 31.

Sütő Istvánbútorfestő és fafaragó – festettbutor.com, Románia (Erdély)

A vargyasi Sütő családban 400 éves hagyomány a fafaragás és bútorfestés, Istvánnak soha egy percig sem volt kérdés, merre vegye az irányt. Harmad-éves faipari mérnökhallgatóként indította el a vállalkozását, majd felújította az 1773-ban épült családi házat. Egyszerre lett múzeum, élő katalógus és bolt ez az épület: itt látható a kiterjedt néprajzi gyűjtemény, és innen lehet megrendelni vagy megvásárolni István munkáit is.

Gyermekkorodtól fogva szinte belenőttél a mesterségbe. Ki volt a legfontosabb mestered?

Nem volt kérdés, hogy folytassam a családi hagyományt, bár engem az elméleti vonal is érdekelt annyira, hogy faipari mérnök legyek. Természetesen a brassói Transilvania Egyetemen szerzett tudás jó része hasznosítható, legfontosabb mestereim mégis nagyapám, édesapám, nagybátyám voltak.

Mi dönti el, hogy egy kézműves fabútorkészítő mikor lesz kész, mikor kezdhet önállóan dolgozni?

Ez egyéntől függ, családunkban nincs mestervizsga vagy ilyesmi. Már kisiskolás koromban dicsérték a rajztudásomat, s nemsokára már üzleteltem is a turistákkal, egyszerű kis darabokat adtam el nekik.

A vállalkozás első éveiben mi volt a legnehezebb?

A bürokrácia, a kusza, így is, úgy is értelmezhető román törvények voltak a legijesztőbbek, de mivel édesanyámnak is egyéni vállalkozása van, sokat segített.

Marketinget is tanultál? Vagy a hosszú hagyomány miatt nincs szükség rá?

Amikor megvettem az új gépeket a műhelybe, készítettem több szép, de viszonylag gyorsan előállítható, vagyis a bútorokhoz képest olcsóbb terméket. Ezekkel házaltam egy kört, a környék minden üzletében jártam, amelyekről úgy gondoltam, érdekelheti őket. Értékesítésként egyáltalán nem volt sikeres kör, de egy haszna mégis volt: megnyugodhattam, hogy hát ezt is megpróbáltam. Ma már a családi kiállítás az egyetlen hely, ahol árulom, amit készítettem. Itt veszem fel a megrendeléseket.

Milyen bútordarabokból kapod a legtöbb megrendelést?

Ládából és saroktékából, vagy, ahogy mi mondjuk, szegeletalmáriumból.

Volt feladat, ami kifogott rajtad?

Két olyan nagy megrendelésem is volt, amiről nem voltam meggyőződve, hogy sikerül teljesíteni, de az Isten segedelmével meg tudtam csinálni, s a végén mindenki elégedett volt.

Ezekben mi adta a nehézséget?

Nem maguk a darabok, csak a mennyiség: szoros határidőre kellett elkészítenem egy 24 darabból álló együttest. A megrendelő pályázta a pénzt a munkálatra, így haladékot nem kérhettem. Először megpróbáltam kiszámítani a munkamenetet, de ezt gyorsan félretettem. A leghosszabb út is az első lépéssel kezdődik, szól a kínai mondás, így hát belefogtam, meg nem álltam, és röpke egy év alatt elkészültem.

Bölcsőtől sulykolón át székelykapuig vállaltok faragást. Van kedvenc területed?

A hagyományos székely háztartás festett bútorait szeretem a legjobban, de kisérletezgetek a faszobrászattal is, akárcsak nagyapám.

Nincs két egyforma minta a munkáid között. Honnan merítesz ezekhez?

Inkább fogalmazzuk úgy, hogy nincs két egyforma darab, hiszen a minták hagyományosak, de ezekkel millióféleképpen lehet díszíteni egy bizonyos felületet. A mintakincs már a fejemben (sőt, néha az az érzésem, hogy a kezemben) van, de ha mégsem jönne az ihlet, csak körbepillantok, mert a családi kiállításon szoktam a festést végezni, s akkor az ősök kisegítenek.

Melyik munkádra vagy a legbüszkébb?

Az idén felavatott felsősófalvi házra, melyet szinte teljes egészében én bútoroztam be.

Van ennek valamilyen speciális funkciója? Mi teszi különlegessé?

A tulajdonos idegenbe szakadt magyar, aki haza akart költözni, és nagyon lelkesen támogatja a hagyományt. Egyesületet hozott létre, pályázott, nyert, és így újíttatta fel ezt a hármas osztatú tornácos házat. A ház teljesen alkalmas arra, hogy lakjanak benne, sőt, helyet kapott egy természetgyógyászati rendelő, egy kézműves-alkotó szoba, de ki is állítanak például régi viseleteket. A bútorok tehát funkcionálisak, mégis szinte kizárólag a hagyományos székely festett bútorok tárházából válogattunk.

Mennyire kaptál ebben szabad kezet?

A tervezéshez kimentem Sófalvára, együtt jártuk végig a házat. A megrendelők elmondták, melyik szobát mire használnák, hogyan módosul a belső szerkezet, ehhez pedig én javasoltam bútorokat. Mutattam képeket, s mivel talált a szó, könnyen ment ez a munkafázis. A teljes munkálat végeztével pedig (ami csak kicsiny részben az én érdemem) Felsősófalva, sőt Székelyföld gazdagabb és szebb lesz. Egy ízlésesen felújított régi ház azt hirdeti, hogy igenis lehetséges a régit úgy hasznosítani, a modern igények számára is kielégítővé tenni, hogy a lelke és a külleme megmarad.

Most hogyan épül fel a céged?

Egyetlen alkalmazottam van, én magam. Ez a szabadságot jelenti nekem, a minőség és hitelesség biztosítéka. A műhelyem most olyan szinten van, hogy (hacsak valami javíthatatlanul meg nem hibásodik) nem kell új gépeket vennem, tehát az Istentől csak erőt s egészséget kérek, hogy dolgozhassak jó sokat.

Meddig fogod így győzni?

Nem tudom, pillanatnyilag komoly kérdés a hogyan tovább. Ha rákényszerülök, hogy embereket alkalmazzak, ha le kell mondanom arról, hogy minden darabot magam tapogatok végig, attól tartok, a lényeg veszhet el.

A műhelyedet-kiállításotokat Károly velszi herceg is meglátogatta. Melyik mondatát zártad a szívedbe?

Károly herceg őfelsége nagyon kedves és közvetlen ember. Nagy tisztelője, sőt, szerelmese az erdélyi hagyományoknak. Amikor már kint álltunk az udvaron, fényképezkedtünk a 400. évfordulóra készített kopjafa előtt – nagyapám műve –, felhívtam őfelsége figyelmét a kopjafa SÜTŐ DINASZTIA feliratára, alatta a 14 nemzedékkel: „Látja-e, királyi felség – mondtam –, a miénk is dinasztia, igaz, hogy nem királyi, csak ilyen kézműves.” Erre őfelsége egyet legyintett, és láthatóan lélekből azt felelte: „Az még sokkal jobb”. Kísérete, ahogy mi mindannyian – tán még a kemény legények is – nagyot derültünk ezen.

komment komment

Szabó Róbert

2016. december 31.

Szabó Róbertegyéni vállalkozó, fakereskedő – MEGALES, Szlovénia (Muravidék)

A szlovéniai Muravidéken feltűnően kevés fiatal vállalkozik. Szabó Róbert csaknem másfél évtizeden át élte az alkalmazottak kiszámítható életét. Amikor egy barátja arra kérte, segítsen neki a fakitermelésben, ráérzett az önállóság ízére, és úgy döntött, hátat fordít a biztonságos mindennapoknak. A cégével példát is szeretne állítani a fiatalok elé: ha van erős ötletük, vágjanak bele mindenképp.

Kamionsofőr voltál 14 éven át, mi indított a vállalkozásra egyszercsak?

Valóban csaknem másfél évtizeden át jártam a világot, de mellette másodállásban jó ideig jártam az erdőt is, és tűzifát termeltem ki. Ezzel egy barátom vállalkozásába segítettem be. De elérkezett a döntés pillanata. Nagyon jutányos ajánlatot kaptam, de a munka sok volt, azt a mennyiséget már nem akartam feketén csinálni.

Tehát egy gyors döntéssel fejest ugrottál az újba, és hátat fordítottál az alkalmazotti létnek?

Nem egészen, két hónapig párhuzamosan csináltam a sofőrködést és a favágást, de az olyan kimerítő volt, hogy világosan láttam, hosszú távon tarthatatlan.

Nagyon más a két világ.

De mindkettő közel áll hozzám. Az erdőt kiskoromtól fogva sokat jártam, és ezt nagyon szerettem. Az első foglalkozásomhoz pedig azért kötődtem, mert a mi családunkban majdnem mindenki kamionsofőr volt. Úgyszólván belenőttem. Munka közben megismertem a világot. Viszont ma már családom van, nem lehetek állandóan távol. De van egy közös vonása a két területnek: mindkét tevékenységben a magam ura vagyok.

Ez fontos?

A legfontosabb. Inkább dolgozom 15 órát, csak hagyjanak békén. Én már az utakon eléggé a magam ura voltam.

Jó kapcsolatban állsz a monotóniával?

Két hétéves életcikluson át szeretettel végeztem a munkám. A monotóniát nem kedvelem, viszont tudom, hogy amibe az ember belekezd, arról egy életen át tanul. A fáknak sem csak nekiesünk: vizsgáztam csörlőkezelésből, rönkátvételből. Tanultam, hogyan döntsük le őket, hogyan kell utána kihúzni...

Miért fával kezdtél foglalkozni?

Ebben az iparágban elég gyorsan forog és visszajön a pénz. Szlovéniában problémás kérdés ez, 30-90 nap is lehet a határidő. Ha fejleszteni akarok, figyelnem kell erre a ritmusra. És a fára egyre nagyobb az igény. Magam sem értem, kétéves a cégem, és nem tudok annyit kitermelni, eladni, venni, amennyire igény van.

Kik a vevőid?

Főként cégek, sokkal kevesebb a magánmegrendelőm. A leggyakrabban bútornak adok el, például égerfát, ugyanezt parkettának rönkben. Jelentős tétel még a tűzifa. Nincs weboldalam, de nagy a kollegiális segítség az iparágban, átadunk egymásnak kontaktokat. Olaszországban és Ausztriában is üzletelek, illetve Magyarországgal kezdtem. Konkrétan tölgyfával. Arra mindig óriási a kereslet, most már túl sok is a vevő rá.

Milyen fajta népszerű még?

A kőris, a bükk, az éger és a nyárfa. A diófa is jól megy. Sokkal kevésbé keresik a gyertyánt, a gesztenyét és a cseresznyét. A kínálat pedig például az erdő sűrűségétől is függ. Ha ritkít az erdész, több fényt kapnak a fák, és gyorsabban nőnek. Egyébként sem mindig azt jelöli ki az erdész, amelyiket én vinném, hanem amelyik szárad, vagy amelyik elállja a többit. Sokszor előfordul az is, hogy nem engedik kivágni a nagy fákat, mert ha azok dőltükben összetörik a kisebbeket, nagyobb a kár, mint a haszon. Így mérlegelik a szempontokat, ez eléggé megköti a kezünket.

Környezetvédelmi aggályok is felvetődnek?

Ez éppen nem nagy gond, sok privát parcellában eladják még lábon a fát, mert nincs, aki kitermelje. Az erre kijelölt fákat minden további nélkül ki lehet vágni. Az állami erdőkből csak tűzifát, aprítóst, esetleg rönköt szoktam venni.

Hogy tetszik a cégvezető figurája?

A munka egyre több, ezért állandóan fel kell vennem embereket, folyamatosan alvállalkozókkal dolgozom, szóval sokat kommunikálok, tárgyalok. De, mint említettem, a folyamatos tanulás az alap. Pénzügyekben például egy magyar partnerem okítgatott, meg egy erdész. És levontam a tanulságot néhány pofonból is. Másnak is ezt tudom mondani, nagyon nézze meg, kivel üzletel. Kezdetben én is beleszaladtam abba, hogy valaki addig húzta a fizetést, amíg már elbizonytalanodtam, nem vágott-e át teljesen. Ezekből csak úgy tér magához az ember, ha húz egy vonalat, ilyet többet nem enged senkinek. És úgy, hogy magam is ezt követem: sosem maradok el a fizetéssel, mindig azonnal és a helyszínen rendezem.

Mire kell figyelned üzletemberként?

Különböző árjegyzékekkel dolgoznak különböző vevőim. Magyarországon például 7 minőségi klasszában gondolkoznak, Szlovéniában 5-ben. Ez azt jelenti, hogy ami nálunk átcsúszik, az a magyar piacon már hibás árunak számít, így hát, ha rosszul mérem fel a rönkök értékét, komoly összeget bukhatok. És nagyon sokat foglalkozom a cégem növekedésével. Évente fektetek gépekbe, mert a technika folyamatosan fejlődik. Ha megjelenik egy olyan eszköz, amellyel tíz óráról ötre csökkentem a fakitermelést, akkor én azt meg fogom szerezni. Hitel nélkül bővülök – bár a tavaly vett kamionhoz minimális banki kölcsönre volt szükségem –, a saját forrásaimmal gazdálkodom.

Mi a legszebb a munkádban?

Az, hogy egész nap kint vagyok a természetben. Az, hogy nem hajt senki. Még ha úgy fúj is a szél, hogy nem lehet dönteni, inkább járom az erdőt, mintsem üljek a négy fal között. A faüzlet nem egyenletes a naptári év szerint, mivel a természethez igazodik, vannak benne hullámok: a július és az augusztus viszonylag pang, most meg annyi a munka, hogy fél ötkor kelek és tíz munkással is alig bírnám. Megesik, hogy 12 órát dolgozunk. Ha nem szeretném, nem csinálnám, de azért terepen kemény a fizikai munka. Telente szombatonként is dolgozom. Ám a vasárnap a családé, abból nem lehet kirobbantani, hogy azt velük töltsem.

komment komment

Szabó Rudolf

2016. december 31.

Szabó Rudolfmobil kávézó tulajdonos – Vespresso Coffee Bar, Szlovákia (Felvidék)

Gyerekkora óta izgatja a vállalkozás, és bár érettségi után azonnal egy multinacionális vállalatnál helyezkedett el, igyekezett stabil és nagyon jó kapcsolatokat kialakítani vállalkozó ügyfeleivel, miközben félig tudatosan már akkor el-eltanulta tőlük a cégvezetés fogásait. Most retrókocsis, minőségorientált kávészolgáltatásával színesíti azokat a rendezvényeket, ahol elfér ez a vagány és dizájnos ötlet.

Nem ez az első vállalkozásod, ha jól tudom.

Így igaz, az első saját projektem keretében irodaszereket és nyomdaipari termékeket értékesítettem. De mindig szerettem volna azzal foglalkozni, amit igazán szeretek, és így jött a mobilkávézó ötlete.

Kicsit furcsa ez a neologizmus: mobilkávézás. Mintha egy csészével a kezünkben kéne futólépésben elérni a villamost.

A szó maga talán tényleg nem ismerős. Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy Szlovákia magyarok lakta régiójában az első vállalkozó vagyok, aki „mobilisan” kínál minőségi kávét, és ezzel abszolút szűz piacra léptem. De kezdetben nem is a mobilon volt a hangsúly, én hagyományos kávéházat akartam nyitni, csak nem találtunk megfelelő helyet. Budapesten sétálgattunk a feleségemmel, amikor megláttunk egy ilyen jópofa kocsit, és azonnal megfogott.

Hol és mitől van erre igény?

Főként rendezvényeken. És valószínűleg attól, hogy nem kommersz kávét kínálunk, hanem frissen pörkölt high-end kávét. A kávéitalokat szakszerűen készítjük el, és kizárólag minőségi alapanyagokat használunk. A vásárlóink visszajelzései alapján megéri erre hangsúlyt fektetni. Nagyon jó érzés, amikor a vendégek elégedettek a munkánkkal.

Mivel győzted meg a szervezőket, hogy a te kis kocsidat válasszák a termoszban tárolt, előtte kotyogósban főtt kávé helyett?

Rengeteg melléfogásunk volt már az elején, mert mi egy régi, nagyon lepukkant retrókocsit újítottunk fel segítség nélkül. Úgy, hogy nem értettünk hozzá. Lépésről lépésre tapasztaltuk ki, mi a teendő. Ezek után kezdtünk kopogtatni. Komoly jégtörésbe fogtunk, teljesen ismeretlen cégeket kerestem meg azzal, hogy jöjjenek el, kóstolják meg, adjanak lehetőséget a bizonyításra.

Jó sok ingyen kávéba kerülhetett a marketing.

Sokba. De azért vágtunk bele, hogy azzal foglalkozzunk, amit nagyon szeretünk. Én pedig nagy kávéfogyasztó vagyok.

Hová hívtak először?

Egy borfesztiválon csináltuk rögtön élesben, nem volt próbaüzem. A gép pedig jól vizsgázott, azonnal úgy működött, ahogy kell. Látszott, hogy megérte sok munkát ölni a kocsiba és nagy hangsúlyt fektetni a küllemére. Az volt a cél, hogy megakadjon rajta az emberek szeme. Úgy készítettük a kávét, hogy aki megállt megcsodálni, majd ivott egy csészével, vissza is jöjjön. A minőséggel akartuk meggyőzni az embereket. Kemény pár nap volt, sem a feleségem, sem én nem unatkoztunk. Gyorsan eljutottunk odáig, hogy most már négy kocsival kellene mennünk egyszerre négy különböző helyre.

Lezárult a kopogtatás korszaka?

Igen, eljutottunk odáig, hogy állandó rendezvénypartnereink vannak, illetve új megkereséseket kapunk. De mindig van, ami arra ösztönöz, hogy emeljük a nívót. Látom az igényt a szolgáltatásunkra, a cégeket nagyon is érdekli, hogy minőségi kávét kapjanak.

Mi a perspektíva?

Ha tényleg jól megy az üzlet, vissza fogok térni az eredeti koncepcióhoz is, amivel bővíteni szeretném a repertoárt. Rátalálok arra a helyre, ahol nyithatok egy fix bisztrót, mert most szezonális a működésünk. Egyébként a rendezvényeken is gyakran felteszik a kérdést, mikor telepszünk le valahol, ahová be lehet térni. A fő cél tehát megtalálni az ideális helyszínt, de addig jó volna több kocsival dolgozni.

Mi nehéz még?

Az is kemény dió, kivel dolgozzak együtt. Magamhoz hasonlóan kávébolond és elkötelezett embereket keresek, csupa olyat, aki a magáénak érzi az ügyet, és még becsületesen is csinálja. Nem munkaerőt tehát, hanem partnert.

Hogy néz ki a kávézód legszebb álmaidban?

Retró, de mégsem bazár, hanem igényesen kialakított vintage loft. Ez pedig a dunaszerdahelyi régióban igen nehezen megvalósítható. A középtávú terveimben Komárom és Pozsony felé nyitok, és persze Magyarországon is nagyon szeretnék terjeszkedni.

Riválisaid a Starbucks és a Costa?

Nem, ők más világot képviselnek. Ezek a cégek valóban óriásoknak számítanak a kávéházak világában. A mi jelenlegi céljaink között is természetesen a bővülés foglalja el az első helyet, de ez semmiképp nem mehet a minőség rovására. Ebben a fejlődési fázisban ez kiemelt odafigyelést igényel, ezért vállalnom kell a nehezebb utat, hogy hosszabb idő alatt térüljön meg a befektetésem.

Mi volt a legnagyobb meglepetés ezen az úton?

A legnagyobb kellemes meglepetést mindig az okozza, amikor a kereslet jóval meghaladja a kapacitásunk határait. Előfordult már olyan is, amikor egy vasárnapig tartó rendezvényen már szombaton kifogytunk az alapanyagokból, mert annyian jöttek és kértek. Ennek a fordítottja, amikor közbeszól az időjárás, és bár valószínűleg kijött volna a matek, elmosta az eső az ügyfeleket. Partneri csalódás nem ért.

Milyennek látod multis múlttal a mostani életedet, a vállalkozói létformát?

Én épp azért váltottam, mert a telekommunikációs cég képviselőjeként céges ügyfelekkel dolgoztam, így volt alkalmam belelátni és beletanulni a vállalkozói életbe. Kicsit így is dolgoztam. Irodát nem kellett külön bérelnem, de én osztottam be az időmet, én döntöttem el, kit keresek meg és mit akarok eladni neki. Jó iskola volt arra, hogy vállalkozó lehessen belőlem. Nekem ez tetszett.

Hol látod magad 10 év múlva?

Az az igazság, hogy nem bánnám, ha még mindig a pult mögött állnék. Szórakoztat, hogy emberekkel találkozom és beszélgetek, teljesen megfelel, nem cserélném kizárólag szervezésre és ügyvezetésre. De a nagy terv a bővülés, a cél legalább 4-5 egységgel működni. Szóval pontosabb válasz, hogy egy nagyszerű csapatot szeretnék felépíteni, és köztük szeretném látni magam.

komment komment

Vert Máté

2016. december 31.

Vert Mátéasztalos, méhkaptár készítő – Domini Stolarija D.O.O., Szerbia (Vajdaság)

A gyermekkorát a nagypapája asztalosműhelyében töltötte, nem volt kérdés, hogy ezt a szakmát választja, de közben, bár öntudatlanul, már középiskolában vállalkozott: a barátaival együtt belecsöppent a rendezvényszervezésbe. Számos kanyar után visszaért az eredeti foglalkozásához, és a 24 éves korára felépített cége megtalálta az ideális piaci rést: a térségben elsőként méhkaptárakat kezdett gyártani.

Hogyan lehet önkéntelenül vállalkozni?

Középiskolás voltam. Megüresedett a nagyszüleim háza, ide szerveztem egyszer a barátaimmal egy születésnapi partit. Aztán még egyet és egyre többet. Egy idő után úgy működött, mint egy szórakozóhely.

Szedtetek belépőt?

Igen, és alkoholt is árultunk, bár ez illegális volt. Az a lényeg, hogy elterjedt a híre és népszerű lett, egy idő után mindenki ide akarta szervezni a születésnapját.

Egy pillanatra lassítsunk le az illegális értékesítésnél.

Bejelentettük a rendőrségen előre. Azt mondtuk, buli lesz nálam.

Mint egy tüntetést?

Igen, de ezt nálunk nem veszik túl komolyan, 100 személyig házibulinak minősül. A göngyöleget bizományba vettük meg a nagykereskedésben, a hifit béreltük. Egy fillérünk sem volt, mégis vállalkozás volt ez, tudatos márkaépítés. Wertháznak neveztem el az intézményt, középiskolákban és helyi diszkókban osztogattuk a meghívókat. Csak ajánlással lehetett bejutni, aki becsöngetett, de senki nem tudott jót állni érte, azt hazaküldtük. Így pár év alatt kialakult a keménymag, olyan 80 ember. És rendszeresen csatlakozott pár új arc.

Egyszer csak jövedelmezővé vált?

Igen. Sok volt a béren kívüli juttatás, egész évben minden szervezőnek rengeteg ingyen buli, és sörtől a koktélokig is minden ital ingyen volt! Viccen kívül, ami bejött, azt invesztáltuk. Illetve megvettük végre a saját akusztikus berendezésünket, kiegészítőket.

Ekkor döntötted el, hogy vállalkozó leszel?

Azt mindig tudtam. Csak az volt a kérdés, pontosan miben. Asztalosnak tanultam, ez családi indíttatás. Az kiderült, hogy a rendezvényszervezéshez értek, de ezt feladtam az asztalosműhely miatt. A kamaszkori vállalkozás túl nagyra nőtt, már minden szórakozóhelyen ismertek minket, én pedig fordulóponthoz értem. Döntenem kellett, vagy hivatalossá teszem, vagy abbahagyom. Úgyhogy a bútorfaragást választottam. De még éveken át bérbe adtam a házat születésnapokra. Pontosabban tulajdonképpen az első felépített márkámat.

Tehát iskolás korod óta saját magad főnöke vagy?

Nem, húszévesen alkalmazott lettem, de valójában akkor is három állásom volt: délelőtt parkolóőrként dolgoztam, délután asztaloskodtam otthon, hétvégenként két születésnap erejéig folytattam a rendezvényszervezést. A családunk műhelye viszont, gyermekkorom színhelye, sajnos hamarosan csődbe ment.

Így hát gondoltál egyet, és életet leheltél bele egy igen ritka termékkel, ami a méhkaptár?

A méhészetet megreformálni az egyik hosszú távú célom, de nem így történt. A műhelyt én megmenteni nem tudtam, új céget kellett alapítanom. Kezdetben ablakokat és bútort gyártottunk, és nagyon kevés munkánk volt. Hogy télire is legyen feladat, guglizni kezdtem, és arra jutottam, hogy szükség van kaptárakra nagy tételben. Ezek után mézvásárokra kezdtem járni, megismerkedtem a nagyágyú termelőkkel.

Hogy nézett ki ez a piaci rés pontosan?

Két dolgot láttam: kevés a kaptár, illetve hogy az is mind délről érkezik. Vagyis hogy magyar gyártó szinte nincs. Azóta többen vagyunk, de közben én lettem a legnagyobb.

Mi adta az ötletet?

Volt egy asztalos méhész a faluban, aki elköltözött Erdélybe, ezzel megszűnt a kínálat. Azonnal elmentem egy méhészeti eszközkiállításra egy kaptárral, mindjárt sokat rendeltek. A következő lépésben rengeteg méhészt látogattam meg személyesen, elbeszélgettem velük.

Laikusként azt hinném, nem utolsó az sem, hogy egy kaptárat lényegesen könnyebb és gyorsabb létrehozni, mint egy négyfiókos kredencet.

Lényegesen könnyebb, de az engem is meglepett, hogy a kaptárakat feltétlenül bútorminőségben kell elkészíteni. Igaz, most már kredencet is tudnék szériában gyártani.

A kaptárgyártás visszahat a hagyományos munkafolyamatokra?

Nem gondoltam volna az elején, milyen sok felszerelés kell hozzá. De hát ilyen a vállalkozás, rengeteg dolog csak menet közben lesz világos. Arról nem is beszélve, amikor elrontunk valamit a folyamat közepén. A nagypapától megörökölt szerszám nem kevés, de azok közül is sokat fel kellett újítani, és sok mindent kellett venni ahhoz, hogy most a nyolcszorosát gyárthassam a négy évvel ezelőtti mennyiségnek.

Ebben a cégben is voltak barátok?

Igen, osztálytársakkal kezdtem. Ma már más a csapat, és olyan is van, akit az első cégből vettem át.

Hol tanultad meg a technikát?

A kaptárokét? Teljesen autodidakta módon. Körülnéztem a neten, de fontosabb, hogy mindig minden megoldást méhészetben teszteltünk.

Milyen élethelyzetben lehet szükség új kaptárra? Úgy képzelem, aki méhészkedik, az már beszerezte a sajátját, így nem célcsoport.

Dehogynem, amortizálja az időjárás, a szállítás, összeragasztják propolisszal a méhek. A családok szaporodnak, szélesíteni kell az állományt. Szóval fogyóeszköz.

Idáig mi volt a legnagyobb meglepetés?

Például hogy nem mentünk tönkre az első évben. Gyorsan találtunk partnereket és vásárlókat, még külföldön is. Illetve az utóbbi időben feltűnt, hogy képes vagyok motiválni az embereket. Ez tényleg meglepett!

És a legnehezebb?

A havi bérek nem maradhatnak el, ezért olykor kölcsön kellett kérnem. Néha még arra is, hogy a kölcsönt törlesszem.

És mi az, amit semmiért nem adnál a vállalkozásban?

Szeretek sokat dolgozni, és azt, hogy látom is a munkám gyümölcsét. Kiélhetem a problémamegoldó képességem. Be tudom osztani úgy az időmet, hogy új embereket ismerjek meg, egyben ápolhassam a meglévő kapcsolataimat. Új dolgokat tanulok. Jó érzéssel tölt el, hogy több falubeli fiatalnak munkát adok, és remélem, egyre többnek. Szeretem, hogy összetartó csapat vagyunk, akiket ugyanaz a cél tart együtt: a fejlődés vágya.

komment komment
süti beállítások módosítása