Példakép

Hancsik József

2016. december 31.

Hancsik Józsefegyéni vállalkozó – Hancsik Falusi Turizmus, Szlovénia (Muravidék)

Nemcsak a tudást és a hagyományt, hanem magyarságát is megőrizte Hancsik József, aki a családi mezőgazdasági vállalkozásból virágzó falusi turisztikai központot hozott létre a szlovéniai Dobronakon. A vendégek elégedettségén kívül számára az a legfontosabb, hogy a tudást átadja az eljövendő generációknak is.

Mondhatnám, hogy beleszülettél a mezőgazdaságba, hiszen a családod generációk óta vendéglátással és gazdálkodással foglakozik. Mindig is tudtad, hogy ezt akarod folytatni?

Kiskorom óta több lábon állt a család, a vendéglátás volt az alap, de mellette gazdálkodtunk is: állattenyésztéssel, földműveléssel és borászattal foglalkoztunk. Így tettek a nagyszüleim és a dédszüleim is. Volt egy vendéglőnk Dobronakon, ami egy ideig nagyon jól működött, de később nyilvánvalóvá vált, hogy a faluban napról-napra kevesebb a forgópénz, amiből a család meg tudna élni. Ez Jugoszlávia utolsó éveiben történt, amikor édesapámtól nagyon sok burgonyát vásároltak a horvát börtönök. A szüleim úgy döntöttek, hogy a pénzből ingatlant építenek a szőlőhegyen, ahol már volt egy borospincénk. Mindig is híresek voltunk a jó konyhánkról, és hittünk benne, hogy ebből meg lehet élni. Édesanyám főzött, az érkezőknek a család borait kínáltuk. Egyre több vendég jött, akik szájról szájra adták tovább a hírünket.

Mégis egy tragikus esemény hatására kellett átvenned a családi vállalkozás vezetését.

Éppen végzős voltam a ljubjanai egyetem agrármérnöki szakán, amikor 2007-ben édesapám meghalt. Az iskolával párhuzamosan a szlovén mezőgazdasági felügyelőségnél dolgoztam. Döntenem kellett, hogy maradok a jól fizetett országos szolgálatban, vagy otthon átveszem a szántóföldeket. Nem gondolkodtam sokat, hiszen gyermekkorom óta mindenre megtanítottak a szüleim. Míg a barátaim este focizni mentek, az öcsémmel együtt mi a földeken vagy a szőlőben segítettünk. Akkor ez nagy megterhelés volt, de ma már hálás vagyok érte.

Sosem lázadtál ellene? Soha nem gondoltad, hogy hátat akarsz fordítani a családi hagyománynak?

Soha. Édesapám halálával számunkra összedőlt a világ, nekem pedig folytatnom kellett, amit ő elkezdett. Nagyon jó lecke volt, mert megmutatta, kik az igazi barátok. Közben megismerkedtem a feleségemmel, aki szakács, így kettőnk tudását összeadva, együtt dolgoztunk tovább. Bár Szlovénia ekkor 100 százalékos uniós mezőgazdasági támogatásban részesült, napról napra nehezebben lehetett falun megélni. Több lábon szerettünk volna állni, a saját magunk urai akartunk lenni. Amikor átvettem a vállalkozást, a család jövedelmének 80 százaléka mezőgazdaságból jött, mára ez az arány 20 százalék.

Mi az, amiben gyökeresen változtattatok?

A kultúraváltás nagyon fontos lépés volt: korábban a cukorrépa és a burgonya termelése volt előtérben, a feleségemmel viszont olyan alapterményekre koncentráltunk, amiket a vendéglátásban fel tudunk használni: búza a kenyérhez, hajdina a hurkához, tök az olajnak. Fontos az olyan gabonák termesztése is, amiket nem kell permetezni, hiszen ez költséghatékonyabb, és a talaj minőségét is javítjuk vele. Nagyobb hangsúlyt kapott az állattenyésztés és a jószágoknak való takarmány előállítása. Azt a hagyományt folytatjuk, amit az őseink is követtek, csak a saját családunk megélhetése mellett a vendégeket is kiszolgáljuk: tiszta, egészséges ételekkel és ízekkel, minőségi vendéglátással.

Volt mihez visszanyúlnod?

Természetesen, és nem kellett túl messzire menni. Régen, ha vasárnap a család friss nyulat akart enni, akkor délelőtt kivettük a ketrecből, és délben megettük. A tudás ott volt, és ugyan az utolsó pillanatban mentettük meg, de sikerült. Ma sem titkoljuk senki elől, ha valaki bejön a konyhába és megkérdezi, hogyan kell valamit csinálni. A tudás átadása nekünk létfontosságú: emlékszem, régen a tejcsarnokokból hazatérő emberek este 6 és 8 között bementek a kocsmába beszélgetni egy fröccs mellett, ezekből rengeteget tanultunk egymástól, ezt a hagyományt szeretnénk folytatni.

Számodra még egy hagyomány nagyon fontos: a magyarságod. Hogyan sikerült megőrizni?

Bárhonnan is nézzük, a GPS koordináták alapján falusi turizmusra épülő vendéglátásban a miénk a Kárpát-medence legnyugatabbra fekvő magyar borospincéje. Érdekes tény, hogy a magyar-szlovén nyelvhatár is pont a pincénk mellett fut, de ez pozitívum, hiszen szlovénok és magyarok rengeteget tanulhatnak egymástól, nálunk még működik az egymás iránti tisztelet. Büszkék vagyunk rá, hogy jelenleg a vendégeink 85 százaléka Magyarországról és a Kárpát-medence területéről érkezik. Ehhez a legfőbb bázisom – az általunk megtermelt alapanyagok felhasználásával – a feleségem, Edit által működtetett konyha.

Nehezebb a mai világban összetartani?

Az utóbbi 5-6 évben a magyar állam nagyon odafigyel a külhoni magyarokra, sok utat nyitottak nekünk, soha nem volt még ennyi lehetőségünk. A konzulátus, vagy a Magyar Nemzeti Kereskedőház kirendeltsége Lendván mind-mind hatalmas segítség. A külhoni magyaroknak sokszor probléma, hogy a kisebbségi érzésük miatt nem mernek közeledni ezekhez az intézményekhez, pedig ezek azért vannak, hogy segítsenek nekünk. Én heti szinten bent vagyok valamelyik irodában, mert így a legkönnyebb az információcsere. Ha ma Székelyudvarhelyről segítségre vagy információra van szükségem, tudom, kit hívjak, így öt percen belül megkapom. Szerencsére a fiatalok is kezdik levetni a kisebbségi érzést, és rájönnek, érdemes azért maradni a faluban és a vidéken, hogy példát mutassanak másoknak.

Említetted a fiatalokat: szeretnéd ezt a tudást továbbadni a gyermekeidnek is?

Nem csak nekik, hanem mindenkinek. A dobronaki Szőlő- és Bortermelők Egyesületének a szőlőhegyen van egy ampelográfiai kertje, oktatóközpontja, ahol nemzetközi gyerekszüretet is szoktunk tartani, ahova a Kárpát-medence minden tájáról érkeznek a kicsik. Nyolc-kilenc éve húsz gyerekkel kezdtük, ma már több mint 250 gyermek jár Dobronakra, van olyan növendékünk, aki azóta már egyetemre jár. Számomra a legmegdöbbentőbb az volt, amikor tavasszal egy fiatal hölgy járt nálunk, akinek édesanyja itt tartotta a születésnapját. Nem ismertem meg, ő azonban odajött hozzám és megköszönte, hogy a gyerekszürettel inspiráltuk a pályaválasztását. Beleszeretett a technikákba, amiket mutattunk neki, és azóta elvégezte a főiskolát Veszprémben.

Csinálnál bármit máshogy?

Nem, soha. A nehézségek ellenére sem. Pozitív és bizakodó ember vagyok, bízom a jövőben, és betartom a szabályt, hogy három lépést sose lépünk, mindig csak egyet, de azt stabilan. Azt is betartom, hogy tudást mindig át kell adni, mert sose tudhatjuk, legközelebb megtehetjük-e. Persze velem is előfordult már, hogy elment mindentől az életkedvem, de amikor jön egy vendég és látod az elégedettséget a szemében, minden gondot elfelejtesz, és új erővel folytatod nap nap után.

komment

Kommentek