Ván Barna

Adószakértő, cégvezető – Ván Iroda Kft.

A család fekete bárányáról sokáig nem gondolták, hogy viszi valamire. Végül rácáfolt mindenkire: a kis családi könyvelőirodát a régió egyik legmeghatározóbb cégévé virágoztatta fel, ráadásul közben a több lábon állás jegyében változatos cégbirodalmat is felépített.

Evidens volt, hogy édesapád könyvelő irodájában fogsz dolgozni?

Egyáltalán nem. Sokáig pincér akartam lenni, mert úgy gondoltam, hogy ők a borravalóval sokat keresnek. A katonaság után meg is kértem az édesapámat, hogy segítsen nekem egy jó pincér állást szerezni, mert nekem a könyvelés nem igazán jön be.

Édesapád csalódott volt?

Nagyon rafináltan azt mondta, hogy rendben van, segít elhelyezkedni, de addig is, amíg ez sikerül, dolgozzak nála. Gondolta, hátha mégis kedvet kapok majd a szakmához. És pontosan így is történt: a házunk pincéjében működő vállalkozás ötödik dolgozójaként léptem be húsz évvel ezelőtt, és ott is ragadtam.

Mi ragadott meg a könyvelői szolgáltatásban?

Talán az, ahogy a számok mögött kibontakoznak a cégek. A számok sok mindent elmondanak egy vállalkozásról. A könyvelői munkát ilyen szempontból a gyomláláshoz tudnám hasonlítani: találsz egy gazos, káoszosnak tűnő kertet, aztán fogsz egy kapát, és szép rendet csinálsz. A könyvelés nem egyszerűen a papírmunka elvégzése, hanem kritikus tényező a vállalkozások életében. Sokat lehet bukni rajta, ha rosszul csinálják.

Gondolom, édesapád nagyon örült a döntésednek.

Igazából őt is és az egész családot sikerült a későbbiekben nagyon meglepnem a munkámmal, mivel belőlem nézték ki a legkevésbé, hogy viszem is valamire. (nevet)

Te voltál a család fekete báránya?

Hát igen. Nem voltam jó tanuló, ezért érettségi után nem is tanultam tovább, szemben a fizikus bátyámmal és a nyelvtanár nővéremmel. Azt hiszem, későn ért be a fejem lágya. Kicsit „balhés” is voltam, a gimnáziumban például petárdákkal üzleteltem és sikerült felrobbantanom a készletekkel teli szekrényemet a szobámban.

Így tényleg meglepő lehetett, hogy nem csak beálltál dolgozni az édesapádhoz, de fel is virágoztattad az üzletet. Hogyan történt mindez?

Miután beléptem, először is szereztem egy mérlegképes könyvelői és egy adótanácsadói szakképesítést, majd két diplomát szereztem. A második egy adó-, illeték-, jövedék- és vámszakértői képesítés volt.

Ahhoz képest, hogy az iskolában nem szerettél tanulni, később elég jól belejöttél...

Igen. (nevet) Meg akartam mutatni az édesapámnak, hogy mennyivel több lehetőség van a vállalkozásban, amit még ki lehet aknázni. Például amikor én elkezdtem a munkát, még csak egy számítógép volt a cégnél. Kikönyörögtem magamnak egy másikat, és megmutattam, hogy egy év után közel annyi ügyfelem volt, mint az ott dolgozó négy hölgynek összesen. Mondjuk, hajtottam is éjszakákba nyúlóan, de megérte. Utána szépen lépésről-lépésre elkezdett nőni az ügyfelek száma és további kollégákat vettünk fel. A cég akkor vett új lendületet, amikor tizennégy évvel ezelőtt én lettem az ügyvezető igazgató.

Honnan indult és hol tart most a cég?

Amikor beléptem, 50-60 ügyfélnek könyvelt a vállalkozás, ma már háromszáz és négyszáz között van a klienseink száma országszerte, tudomásom szerint a régió legnagyobb könyvelőirodája vagyunk.

Rengeteg könyvelési szolgáltató működik az országban. Mivel sikerült kitűnni közülük?

Azt gondolom, hogy elsősorban a magas színvonalú szakmaisággal. Ez egy olyan bizalmi munka, ahol a reklám szinte egyáltalán nem számít, csak az ismertség, a személyes kapcsolatok, a jó hírnév, az ügyfelek ajánlása. Ezért mi nem hirdetjük magunkat sehol sem. (Legfeljebb a mintegy harminc nonprofit szervezet révén jelenünk meg a sajtóban, amelyeknek önköltségi ár alatt nyújtunk könyvelési szolgáltatást, de annak sem a reklám a célja, hanem a társadalmi szerepvállalás.) Az ügyfelek jönnek maguktól. Maximum évente egy-kettő vándorol el tőlünk.

Mitől ennyire elégedettek?

Igyekszünk teljes körű szolgáltatás nyújtani, ami azt jelenti, hogy nem csak könyvelünk, hanem minden adminisztratív jellegű problémában segítünk, például a hitelkérelmeknél és a pályázatoknál is. Az a célunk, hogy az ügyfeleknek csak profittal kelljen foglalkozniuk, minden mást elintézünk mi. Azt gondolom, hogy ez az üzletpolitika be is jött. Tavalyelőtt egy újabb állomásként – százmillió forintos beruházással – egy lerobbant laktanyaépületből új, modern irodaépületet alakítottunk ki.

A lehetőségek mindig jönnek maguktól, csak észre kell venni őket, és elég bátornak lenni a kiaknázásukhoz. 

Ezek szerint mégis csak lett valaki a tékozló fiúból...

Nagyon jó érzés, hogy ma az egész család pénzének jelentős részét én kezelem. Én lettem a „mágnás”, a „vagyoncsináló” a családban. (nevet)

Manapság miből áll egy munkanapod?

Hat-hét éve én magam már nem könyvelek, hanem csak a cégvezetéssel foglalkozom. Ma már inkább tipikus vállalkozónak tartom magamat, semmint könyvelőnek. Már túl sokfelé ágazik a vállalkozói tevékenység.

Milyen cégekből áll a birodalmad?

Először egy pizzériát csináltam az egyik barátommal, majd egy kávézót. De ezekből azóta már ki is szálltam, sikerült mindkettőt a csúcson abbahagyni. Most összesen kilenc  Kft-t vezetek, köztük négy kisebb ingatlankezelő cég, mivel azt vallom, hogy a vagyont külön kell választani a kockázatosabb elemektől. Emellett társtulajdonos vagyok egy szerbiai papíripari kereskedő cégben is. Van egy kis benzinkút, amely sikeresebb, mint a multinacionális cégek helyi töltőállomásai, mivel hozzám kötik személyesen, vagyis egy helyi lakoshoz. A feleségemmel közös cégemben még magyar vizslákkal is foglalkozunk, a három gyermekünk nagy örömére.

A könyvelőiroda felvirágoztatása mellett hogyan maradt minderre időd, energiád?

Több cégbe már csak befektetőként, társtulajdonosként szálltam be, hiszen a könyvelőcég irányítása mellett másra nem jut elegendő idő, és nem is értek ennyi mindenhez. Ezekhez a vállalkozásokhoz mindig kerestem megfelelő társakat, akinek megvolt a szakmai hozzáértése és a szükséges tőkéje. A pénzügyeket viszont mindig mindenhol a kezemben tartottam. Ez alapszabály nálam.

Már töröd a fejed a következő vállalkozáson?

Nem kell gondolkodnom rajta, a lehetőségek mindig jönnek maguktól, csak észre kell venni őket, és elég bátornak lenni a kiaknázásukhoz. A lényeg a több lábon állás és a vagyongyarapítás. Nemrég például beszálltam egy csődbe ment baromfi-vágóhídba is, amelyben sok fantáziát és továbblépési lehetőséget látok.