Torda Tibor

Alapító-ügyvezető – Tech-Medical Kft.

Kórházi középvezetőként is elkezdett dolgozni egy saját projektjén, mert szerette volna összekötni azokat, akik orvosi műszerekkel foglalkoznak. A vállalkozóvá válása ennél drámaibb és furább történet: tetemes hitelterhei miatt döntött végül úgy, hogy megvalósítja az álmát, és felépít egy 100 milliós céget.

A hatvani kórházban kezdtél dolgozni műszaki vezetőként. Miért döntöttél a vállalkozás mellett?

Kicsit talán nonszensz módon lettem vállalkozó. Középvezető voltam a kórházban, és láttam, mit lehetne jobban csinálni. Közben a hitelterheim egyre magasabbak lettek, amit a kórházi fizetésből már nem tudtam fizetni. Elmentem a magánszektorba dolgozni fél évre, láttam, hogy mire képesek az emberek egy cégen belül, ha szeretik, amit csinálnak. Tulajdonképpen egyik napról a másikra döntöttem úgy, hogy saját céget szeretnék.

Az mennyire adta magát, hogy maradsz egészségügyi területen?

A diplomázás után döntöttem úgy, hogy a kórházban a helyem, nem is tudom, miért, egy megérzés volt. És utána megfertőzött az egész.

Nagyon találó!

Az egészségügy műszaki vetülete volt az tulajdonképpen, ami mindig is vonzott.

Mi volt az a piaci rés, amire te végül is céget alapítottál?

Műszaki vezetőként sokszor szembesültem azzal, hogy bizonyos speciális területekkel kapcsolatban a beszállítók nem tudtak válaszolni a kérdéseimre. Amikor megakadtam, ide-oda kellett járkálnom. A speciális problémákra megoldást akartam. A kórház után egy pesti egészségügyi cégnél dolgoztam, használt orvosi eszközöket értékesítettem. Szükségem volt egy speciális vizsgáló asztalra, de nem volt a piacon, megterveztem és leszállíttattam. Láttam, hogy működik, de tőkém nem volt. Az inspiráció, talán furán hangzik, de a pénz volt, egyszerűen ez az igazság. Azt gondoltam, hogy ha lesz egy saját cégem, akkor annyi pénzt tudok vele keresni, amennyire szükségem van.

A legrövidebb út lett volna az, ha feladom. Mindig a célt néztem, nem érdekelt, ha jöttek, hogy ki akarják kapcsolni az áramot.

Honnan lett kezdőtőke?

Egy kedves ismerősöm finanszírozta volna meg a kezdést, akit a kórházban ismertem meg. A cégem már megvolt, a kórházban már létrehoztam a műszaki vezetők integrációs honlapját, és e mögé kellett egy vállalkozás. Akkor hirdetési pénzekből éltünk, szerettem volna, hogyha minél nagyobb kapcsolati háló épül ki a műszaki vezetők között. Ez megoldást jelentett a fent említett problémára is, mert ez a szektor nagyon szétszakadozott, én viszont csináltam nekik egy közös platformot. Tudtunk egymással kommunikálni, és sok pénzt tudtunk vele megspórolni. 2012-ben írtam egy üzleti tervet, 15 millió forintra volt szükségem, ami egy-másfél évre lett volna elegendő. A kezdőtőke megszerzése nagyon elhúzódott, anyagilag nagyon nehéz helyzetbe kerültem a családommal együtt, a szolgáltatók emberei szinte naponta jöttek az elmaradások miatt. Mélypont volt. Tőkét végül nem kaptam, úgy egyeztünk meg, hogy a raktárkészletét értékesíthetem, és abból el tudok indulni. Két-három millió forintot tudtam így összeszedni 2012 őszén. Felvettem egy embert, megvettük az első gépeinket, a garázsban kezdtünk el dolgozni. A kölcsönt vissza kellett gyorsan fizetnem, pénzem sem volt, sőt, tartozásom, és az emberemet is fizetni kellett. Külföldi partnerek után kutattam, és időközben megismerkedtem a mostani irodavezetőnkkel, aki segített pályázatokon elindulni. Ebből sikerült magunkat úgy feltornászni, hogy volt pénzünk, visszaadtam a kölcsönt és stabilizáltam az életemet.
A kollégáim mindenben támogattak, nagy küzdelem volt, hogy végre azzal tudjunk foglalkozni, amit elkezdtünk: orvosi műszereket készíteni. Egy nyertes pályázat után öt főre bővültünk, a kereskedelem beindult, a gyártás még nem, bajban voltam, miből fogok kifizetni ennyi embert. Aztán valahogy isteni segítséggel beindult a gyártás is, meg a szerviz. A szellemi tőkénk volt, meg a két kezünk, ebből hoztuk ki a maximumot. Orvosi eszközöket javítottunk vagy újítottunk fel, azt mondtuk, mindent meg tudunk csinálni. Jól tudtam kamatoztatni azt a tapasztalatot, amit a szektorban szereztem.

És amikor mélyponton voltál, nem jutott eszedbe hogy elmenj valahova megint középvezetőnek? Stabil állás, pénz a csekkekre…

Nem. Szégyen, nem szégyen, akkor felvásároltam a kórházi szemetet és abból építkeztem. Elmentem a kórházba és megvettem a selejteket. Nap közben a cég építésével foglalkoztam, kereskedtem, este a selejtet újítottam fel, alakítottam át a humán- vagy az állategészségügybe.

Hogy áll most a cég?

Tizenegy embernek adok munkát, és két alvállalkozó csak nekünk dolgozik. 2014-re meghaladjuk a bruttó 100 milliós árbevételt.

Gondoltad volna, hogy ekkorát fordul a világ?

Nem. Nincs olyan, hogy lehetetlen. Két éve egy rádióriportot hallottam, azt gondoltam, de jó lenne, ha nekünk is 100 milliós árbevételünk lenne, mennyi pénz! És most itt tartunk.

Ma már nyugodtabban alszol?

Amikor nehéz volt, akkor is nyugodtan aludtam. Tudtam, hogy másnap is menni kell előre. A legrövidebb út lett volna az, ha feladom. Mindig a célt néztem, nem érdekelt, ha jöttek, hogy ki akarják kapcsolni az áramot.

A magánéleted megszenvedte a cégépítést?

Nagyon, az, aki nincsen ebben benne, talán nem is érti meg, hogyan működik ez.

A környezeted máshogy értékel ma, mint amikor selejteket „kukáztál”?

Nem gondolom, hogy ezek alapján kell megítélni valakit, sokkal fontosabb, hogy te mit gondolsz, mit akarsz elérni. Korábban talán keményebb is voltam, emberileg formálódtam, de nem változtam meg.

Miben bíztál, amikor mélypontom voltál?

A tudásomban. Az az enyém.