Példakép

Patonai Ágnes

2014. december 18.

patonai_agnes.jpgTanácsadó, tulajdonos – p2m Consulting Kft.

Nőként nem, fiatalként talán nehezebbnek találta az érvényesülést Patonai Ágnes, aki üzlettársával ma már nyolc fős tanácsadó céget vezet. Módszerük az élethosszig tartó tanulás, alapelvük pedig a korrektség mind az ügyfelekkel, mind az alkalmazottakkal szemben. A sikerhez azonban magukat is meg kellett ismerniük.

A tanácsadói szakmáról kevesen tudják, mit takar, te mégis azzal akartál foglalkozni. Mi vonzott benne?

Ez azért nem teljesen így volt, tizennyolc évesen még fogalmam sem volt, mi akarok lenni. Mivel a reál tárgyak jól mentek és sok barátom felvételizett a könnyűipari műszaki főiskolára, én is oda mentem, hogy ne legyek ismeretlenekkel körülvéve. A második félévben kellett szakosodni, és mivel évfolyamelső voltam, bármit választhattam. Akkor még az volt a nagy terv, hogy ruhatervező leszek, egy év után azonban be kellett látnom, hogy nem igazán szeretek rajzolni és kreatív sem vagyok. A barátnőm győzködött, hogy a legerősebb szakirány a minőségirányítás, ami eléggé felkapott téma volt a kilencvenes évek végén, úgyhogy arra gondoltam, érdemes lehet vele foglalkozni.

Rögtön beleszerettél?

Nagyon megtetszett, szeretek tervezni, rendszerben gondolkozni, szabályokat betartatni egy vállalkozásnál. A tanáraim győzködtek, hogy menjek át a műegyetemre, de akkor egyrészt elvesztettem volna egy évet, másrészt az egyetem öt éves, én viszont minél előbb szerettem volna dolgozni. Találtam egy céget, ahova fel is vettek, de a gyakorlati idő után, főállásban már csak nyolc hónapot tudtam ott lehúzni.

Mi volt a probléma?

Hiába kértem, nem kaptam lehetőséget, hogy tanácsadó asszisztensként bekapcsolódjak a futó projektekbe, és gyakorlatot szerezzek, ehelyett mindenáron marketingest próbáltak csinálni belőlem. Szeptembertől májusig voltam ott, sötétben indultam és sötétben értem haza, az irodai ablakom pedig egy tűzfalra nézett – reggel nyolctól este hatig ott ülni nem volt túl inspiráló. Ráadásul kevés volt a dolgom, elfecsérelt időnek éreztem, amit bent töltöttem.

A következő helyeden már jobb lehetőségeid voltak?

Egy másik tanácsadó céghez kerültem, ott már a szakmával foglalkozhattam, a fizetési morállal azonban problémák voltak. Előfordult, hogy fél évig nem jutottam a pénzemhez, ráadásul tanácsadóként a projektösszegnek csupán egy részét kaptuk meg fizetésként. Egy idő után elgondolkoztam, hogy ha tudok üzletet hozni, és az elvégzett munkák mind az én értékteremtésem eredményei, akkor miért más arassa le a gyümölcsét?! Itt találkoztam viszont a mostani üzlettársammal, Tamással, és abból a csapatból szinte mindenkivel valamilyen munkakapcsolatban állok.

Mi adta meg a végső lökést?

Édesapámnak volt egy villanyszerelő vállalkozása. Amikor úgy döntöttem, hogy betársulok hozzá, azon poénkodtunk, hogy az izzóból hirtelen ISO lett. Közben telt az idő, mígnem egyszer Tamással leültünk beszélgetni, hogy megtudjuk, kivel mi újság. Nálam sok ügyféligény merült fel az ISO kapcsán folyamatmenedzsmentre, teljesítménymenedzsmentre, még ha a cégvezetők ezt nem is tudták így megfogalmazni, Tamás pedig ezen a területen az ország egyik legjobb szakembere volt, de nagyvállalatai környezetben. Arról beszélgettünk, hogy a kisvállalkozásoknak ezt a szolgáltatást nem kínálja senki, mert a KKV szektor macerás. Hazafelé aztán végig azon gondolkoztam, milyen jól tudnánk együtt dolgozni. Másnap jött tőle a telefon, hogy csináljunk egy közös céget erre a koncepcióra.

Hogyan vágtatok bele a közös munkába?

Számba vettük a jó és a rossz tapasztalatainkat, ezek alapján fektettük le az alapszabályokat. Tudtuk, mi az, amit képviselni akarunk, és mi az, amit nem. A fizetési morál például nagyon fontos volt, ezért kap itt mindenki fix fizetést, a felelősséget pedig, hogy fizetnek-e az ügyfelek, mi vállaljuk. A másik fontos tényező azt volt, hogy olyan munkahelyet szerettünk volna, ahova mi is szeretünk bejárni. Azóta is tartjuk magunkat ezekhez az értékekhez.

Volt olyan tapasztalat, ami hiányzott?

A cégalapítás nekem egyben óriási személyiségfejlődés is volt. Maximalistaként hajlamos vagy azt gondolni, hogy csak az a jó, amit te csinálsz meg. Tamással például nagyon megbízunk egymásban, de még így is képesek vagyunk versenyezni azon, hogy ki talál hibát a másik munkájában. Amikor másokkal kezdesz el dolgozni, akkor magadhoz hasonlítod őket, és magasra rakod a mércét. Nehéz volt megtanulnom, hogy ha valaki elsőre nem tudja megcsinálni a feladatát, az lehet az én hibám is. Rá kellett jönnöm arra is, ha valaki máshogy old meg valamit, az nem feltétlenül rossz.

Amikor másokkal kezdesz el dolgozni, akkor magadhoz hasonlítod őket és magasra rakod a mércét. Nehéz volt megtanulnom, hogy ha valaki elsőre nem tudja megcsinálni a feladatát, az lehet az én hibám is. Rá kellett jönnöm arra is, ha valaki máshogy old meg valamit, az nem feltétlenül rossz.

 

És a főnökösdi könnyen ment?

A számonkérés része nem, ezzel a mai napig küzdök. Szeretek arra hagyatkozni, hogy az embert a saját lelkiismerete hajtja. Szerencsénk van, hiszen minden munkatársunk becsületesen dolgozik, de azért hajlamosak ők is tolni a nemszeretem feladatokat. Azt is be kellett látnom, hogy nem mindenki képes a rábízott szabadságot kezelni. Nálunk ugyanis nincs napi ellenőrizgetés, senki nem áll ostorral a munkatársak háta mögött – mi feladatokban és határidőkben gondolkodunk. A saját munkaütemezéshez, a keretek betartásához azonban szükséges egyfajta önfegyelem és saját magunk irányítása, amire bizony sokan nem képesek. A nagy szabadsággal vissza is lehet élni – ahogy az sajnos elő is fordult néhány munkavállalónk esetében. Meg kellett tanulnom elengedni azokat, akik nem tudnak ebben a szellemben dolgozni.

Ketten vezetitek a céget, ez nem okoz nehézséget?

Épp ellenkezőleg, tökéletesen kiegészítjük egymást. Én nőként hajlamos vagyok az érzelmeimre hagyatkozni, Tamás nagyon racionális. Bármit mondok, utána kiszámolja, kisakkozza, és ha az is visszaigazolást nyer, akkor belevágunk. A feladatokat is úgy osztottuk fel, hogy én a kapcsolatok építésében és az értékesítésben vagyok jó, ő a fejlesztésekre koncentrál. Én hozom a lehetőségeket, de Tamás érdeme, hogy mindez rendszerbe álljon össze.

Miben vagytok jobbak, mint a versenytársak?

Szeretünk rutinból gazdálkodni, mégsem szívesen végzünk el egy feladatot ugyanúgy. Közhelynek tűnik, de mi tényleg a sajátunkká tettük az élethosszig tartó tanulást. Ha olvasunk egy új módszertanról, akkor mindig azon gondolkozunk, hogyan tudnánk beépíteni a mi feladatainkba. Így olyan területeket tudunk összekapcsolni, amire más nem gondol. Minden hónapban van egy nap, amikor beszámolunk a projektjeinkről, és ha elmegyünk képzésre, akkor ezen a napon osztjuk meg egymással az információkat.

Fiatal nőként nehezebb volt érvényesülni a szakmában?

Az, hogy nő vagyok, soha nem volt probléma, inkább a fiatalságom váltott ki ellenállást. Sokat formált rajtam, hogy meg kellett küzdenem a véleményemért olyanokkal szemben, akik negyven éve szakemberek a saját területükön, és szerintük mindent jobban tudtak. Kezdőként egy évig együtt dolgoztam egy projekten egy nálam tíz évvel idősebb cégvezetővel, végig magázódtunk, csak az utolsó napon tegeződtünk össze. Azóta az egyik legjobb barátom a szakmában és a magánéletben egyaránt. Számomra ez az igazi elismerés.


 

 Ha szeretné, hogy Patonai Ágnes legyen az Év Példaképe 2014 közönségdíjasaszavazzon rá

A példaképre a szavazás oldalán tud érvényes szavazatot leadni, az interjú alatt lévő Like gomb nem egyenlő a szavazással. 

komment

Kommentek