Példakép

Papp Krisztián Sándor

2014. december 18.

papp_krisztian_sandor.jpgKereskedelmi igazgató, református lelkész – Pa-Comp Kft.

Keveseknek sikerülne egy cég vezetését összehangolni a lelkészi hivatással, de Papp Krisztián nem ismer lehetetlent. Személyes hitvallása az összetartás, mellyel cége, a PA-COMP Kft. mára Újfehértó legnagyobb foglalkoztatójává nőtte ki magát. Ha pedig mégis túl nagy a nyomás, rockzenével és motorozással ereszti ki a gőzt.

A céget a szüleid alapították, és az öcséddel együtt vezeted. Beleszülettél a kereskedelembe?

A szüleim 1993-ban fogtak bele a vállalkozásba, a semmiből építették fel a céget, kezdetben az összes árukészletünk négy zsák sárgaborsó volt. Előtte is a kereskedelemmel foglalkoztak, a nyolcvanas években már ruha-cipő nagykereskedésük, varrodájuk is volt, több lábon álltak.

Az elejétől kezdve bevontak titeket az üzletbe?

A testvéremmel már a nyári szünetben is bolti eladók voltunk, de dolgoztunk kiszállítóként, csomagolófiúként, kőművesként is. Amikor megalapították a céget, az építés minden fázisában részt vettem az első betonoszloptól az utolsó tetőlemezig. Tudatosan készítettek minket a munkára, 2008-ban vettük át a vállalkozást. A mai napig a legfontosabb számomra az az összetartás és a családi háttér, amit tőlük tanultam.

Mégis, hogy lettél akkor református lelkipásztor?

Anyai ágon dédnagyapám és a nagyapám öccse is református lelkész volt, én pedig nagyon korán elhívást kaptam Istentől. Már a gimnáziumba ezzel a szándékkal érkeztem, érettségi után pedig a Debreceni Református Hittudományi Egyetemre iratkoztam be. Végül 2001-ben tettem le a lelkészképesítő vizsgámat.

Nem féltél attól, hogy a jól menő családi céget kell ezért otthagynod?

Eszembe sem jutott, és nem is volt rá szükség, hiszen a Jóisten úgy keverte a lapokat, hogy gyakorló lelkipásztorként a cég irányításában is részt vehetek. Nyírtétre kerültem lelkésznek 2001-ben, ami nagyon közel van Újfehértóhoz, így a céges ügyeket is tudtam folytatni.

Hogyan lehet egyeztetni a két hivatást?

Sok menedzseri munkával. Ha akartam, sem tudtam volna jobban gyülekezetet választani magamnak. A hívek is elfogadtak olyannak, amilyen vagyok, persze ehhez az is kellett, hogy már az elejétől kezdve nyílt lapokkal játszottam. A munkámat úgy szervezem, hogy ha például temetés van, akkor mindent annak rendelek alá, még a tárgyalásaimat is elhalasztom. A vasárnapok pedig mindig szentek, de ez nekem is jó, hiszen ekkor fel tudok töltődni lelkileg.

És mi a helyzet a céges ügyekkel? Ott is tudod kamatoztatni lelkészi hivatást?

Az üzleti életben talán könnyebben megtalálom a hangot a partnerekkel, és amint kiderül, hogy lelkész vagyok, ők is kicsit máshogy néznek rám. Előfordult már, hogy én adtam össze a beszállítóinkat, a tárgyalóban tartottam jegyesoktatást, és a gyermekeiket is kereszteltem már. A legtöbb vevőnkkel baráti kapcsolatot ápolok, sokszor kérnek tőlem segítséget úgy is, mint lelkésztől, nem csak mint üzlettárstól.

Másnak érzed magad ettől, mint a többi cégvezető?

Nem vagyok semmiben jobb vagy rosszabb náluk. Más talán abban vagyok, hogy annak ellenére, hogy nem tanultam kereskedelmet, cégvezetést, marketinget, cégünk életében mindezt én végzem. A hozzánk hasonló vállalkozásoktól talán az különböztet meg minket, hogy rugalmasak vagyunk. Legyen szó akár gyártásról, kiszállításról, termékfejlesztésről, mindig a vevőink érdekeit tartjuk szemünk előtt.

A legfontosabb dolog mégis az, hogy az élet minden területén, így a vállalkozás vezetésében is őrizzék meg szívüket, mert onnan indul ki az élet. 

Mit tartasz a legfontosabbnak egy cég irányításában?

Az összetartást. Nagyon fontos, hogy a kollégáink mindenben tudjanak ránk támaszkodni. Tudják, hogy számíthatnak ránk, és mi is rájuk. Sokszor előfordul, hogy letelik a munkaidő, de befut egy megrendelés, amit mindenképpen meg kell csinálni. Ilyenkor, ha kérem, mindenki marad még 1-2 órát, ez engem is motivál. Jelmondatunk, hogy a legfontosabb érték az emberi munkaerő, a stratégiai döntéseket pedig a Jóistenre bízzuk.

Újfehértón a cégetek a legnagyobb foglalkoztató. Érzed ennek a felelősségét?

Nagy rajtam a nyomás, hiszen negyvenöt kollégánk van, az negyvenöt családot jelent, de büszkék vagyunk rá, hogy még a válság idején sem kellett leépítenünk, és minden karácsonykor a biztos megélhetést tehetjük a fa alá. Mindenhol nehéz a vezetők szerepe, néha én is szoktam panaszkodni, de a hivatásomat én választottam.

Soha nem ért kudarc, ami megingatott az elhatározásodban?

Ha voltak is kudarcok, azok külső tényezők, például az árfolyamok ingadozása miatt következtek be. Régen sokat görcsöltem, mit csináljunk ilyenkor, de mára megtanultam, hogy felesleges, hiszen egyrészt nincs ráhatásom, másrészt olyan stratégiákat találtunk ki, melyek enyhítik a gondokat. Minden reggel Bibliaolvasással és elmélkedéssel kezdem a napot, ez tölt fel. Ellenkező esetben napi száz olyan dolgot is találhatnék, amit kudarcként élek meg, onnan pedig nehéz kilábalni.

Ha mégis túl nagy a nyomás, hogyan engeded ki a gőzt? 

Szoktam motorozni, de a fő hobbim a zenélés, ez apai ágról jön. Az öcsémmel együtt gitározni tanultunk, rockzenén nőttünk fel, így egyértelmű volt, hogy zenekart alapítunk. Én lettem a gitáros, az öcsém pedig a dobos, amatőr szinten a mai napig aktívan zenélünk, saját számokat és feldolgozásokat adunk elő. Amennyire időnk engedni, klubokban, motoros találkozókon játszunk. Most egy kicsit háttérbe szorult a zenélés, mert aktív vadász lettem, és annak élem a fénykorát. Szeretek kimenni a természetbe, jó dolog cserkelni a vadak után, hallgatni őket. Ilyenkor egyedül tudok lenni, járom az erdőt, a lesen valósággal felfrissül az agyam és a gondolkozásom.

Ha a gyerekeid szeretnék továbbvinni a vállalkozást, milyen tanácsot adnál nekik?

Hivatásomból fakadóan mindenképpen a Példabeszédek könyvéből a bölcs Salamon király néhány, fiának intézett jó tanácsával indítanám útnak gyermekeimet. Fogadják el az okos intést, az igazságot, a törvényt és a becsületességet. Aki lustán dolgozik elszegényedik, de a szorgalmas munka előbbre visz. A legfontosabb dolog, amit gyermekeim szívére bíznék, mégis az, hogy az élet minden területén, így a vállalkozás vezetésében is őrizzék meg szívüket, mert onnan indul ki az élet. 


Ha szeretné, hogy Papp Krisztián Sándor legyen az Év Példaképe 2014 közönségdíjasaszavazzon rá

A példaképre a szavazás oldalán tud érvényes szavazatot leadni, az interjú alatt lévő Like gomb nem egyenlő a szavazással. 

komment komment

Kommentek

süti beállítások módosítása