Példakép

Molnár Kristóf

2014. december 18.

molnar_kristof.jpgÜgyvezető – Nyitott Ház Ingatlanforgalmazó és- Fejlesztő Kft. - Openhouse

Molnár Kristóf a saját útját járja, miközben több ezer ember életére van hatással. Amerikában ismerkedett meg a franchise üzleti modell előnyeivel, majd Győrben testvérével közösen elindították a hasonló alapokon nyugvó Openhouse Országos Ingatlan Hálózatot, mely mára az ingatlanpiac meghatározó szereplője lett.

Hol ismerkedtél meg a franchise modellel?

Válogatott középtávfutó és 800 méteren magyar bajnok voltam és a sportolói karrieremnek köszönhetően ösztöndíjjal két évig Amerikában is éltem. Ott találkoztam egy olyan üzleti modellel, mely 2002. környékén még nem igazán volt elterjedt itthon.
Nagyon megtetszett, és rögtön arra gondoltam, hasonlót kellene létrehozni.

Már akkor is nagy dolgokban gondolkoztál?

A bátyámmal, Szabolccsal tanultunk a tengerentúlon, és sokszor tervezgettük, hogy  saját vállalkozásunk lesz. Nem volt tőkénk, de szerettünk volna kevés pénzből nagyot alkotni – igen, ez volt a célom. Amikor hazajöttünk, az is hamar kiderült, hogy belőlem nem lesz jó beosztott, így az utam egyértelmű volt.

Hogyan fogtatok neki a vállalkozás beindításához?

Mintha te most azt mondanád: ma elkezdem. Tényleg ilyen egyszerű volt. Ketten kezdtük felépíteni a céget, megvizsgáltuk a nemzetközi és a hazai piacot, a konkurenciát is -  a másik két nagy ingatlan hálózat  ekkor már működött – és Győrben saját irodát nyitottunk a szülői ház földszintjén.

Kitől tudtál tanácsot kérni a kezdeti időkben?

A saját fejünk után mentünk (nevet). Előbb kezdtünk el dolgozni és a megfelelő tudást csak utána szereztük meg. Mindig a következő lépésre készültünk, de a cél ugyanaz maradt: a farnchise modell kiépítése. Egy-másfél év alatt piacvezető ingatlaniroda lett Győrben az Openhouse. A győri sikerek után pedig jelentkeztek Szombathelyről, Mosonmagyaróvárról, ott is szerettek volna részt venni ebben a sikerben. Szépen, folyamatosan bővültünk.

A barátaid voltak az első ügyfelek?

Azt hittük, hogy ismerősökön keresztül könnyebb lesz elindulni, de ez nem működött. Szerencsére már az első hónapokban kerestek minket, de bevallom bevetettünk trükköket, pl. a portfolióba feltöltöttük ismerőseink lakását, hogy úgy tűnjön, már több ügyfelünk is van.

Hirdetésre volt pénzetek?

Mindent visszaforgattunk az elején reklámra, és folyamatosan az innováción törtük a fejünket. Amikor napilapokban hirdettek a konkurens cégek, mi már az interneten is markánsan megjelentünk. 2007-et neveztük ki cégen belül az internet évének, mind a reklámot, mind a vállalatirányítást online alapokra helyeztük.

Terv szerint haladtatok, de 2008-ban kitört a válság. Ez hogy érintette az ingatlanpiacot és a céget?

Persze, hogy megéreztük a a válságot, de úgy döntöttünk, nem foglalkozunk olyasmivel, amire nem lehetünk hatással. Ekkora a torta, ezzel kell beérni. Soha nem néztük, hogy a válság alatt miért esett nyolcvan százalékot az új építésű ingatlanok eladási volumene, inkább megvizsgáltuk, hogy mire van kereslet: a használt lakások és albérletek irányába indultunk el. Kikerültük a problémát.

A két nagy konkurens ingatlanhálózat mellett hogy tudtatok ennyit fejlődni?

Találtunk egy piaci rést: nem Budapestre fókuszáltunk. Arra is rájöttünk, hogy egy vidéki nagyvárosban egy szép 15-20 fős irodával versenyképesek lehetünk, miközben Budapesten legalább 30 irodát kellene működtetnünk. Nyugat-Magyarországon így lehettünk a legismertebbek, és azt is szem előtt tartjuk, hogy azon a piacon dolgozzunk, amit jobban is ismerünk. Jelenleg harminc irodánk és több mint háromszáz értékesítőnk van!

Budapesti tervek tehát nincsenek?

Ez a jövő. A fővárosi ingatlanpiacra a jövő évtől szeretnénk belépni, de teljesen új stratégiával. Nem aprózzuk el az erőforrásainkat , hanem egy központunk lesz a pesti oldalon, egy pedig Budán. Egységben az erő – ez a mottónk.

Jellemző rátok a sajátos értékesítési technika, melyről a Hollywood-i filmek jutnak eszembe.

Pontosan így van, nem véletlenül Openhouse, azaz Nyitott Ház a nevünk. Néhány lakást ugyanis úgy értékesítünk, hogy bárki, akit érdekel az ingatlan, jöhet egy maghatározott időpontban, egyszerre tehát többen nézik meg, ilyenkor a tömegpszichózis is működik, az emberek azonnal licitálni szeretnének. Azért ez a modell nagyon költséges, és nehéz megszervezni, nyilván nem csak így értékesítünk.

Versenysportolóként az ember mindig a legjobb szeretne lenni. Ez igaz a vállalkozásodra is?

Igen, de szerintem nem is lehet másképp csinálni. Én is végigjártam a ranglétrát, szórólapoztam, szerződést kötöttem, tudom melyik munkafolyamatban mi a nehézség, azt hogyan lehet megoldani. Olyan mint egy puzzle, az elején nem sejted, hogy mi lesz belőle, de a tervek és az elképzelés megvan.

Én eleve erre készültem fiatal korom óta. A saját utamat járhatom, miközben hatással lehetek az emberekre. 

Klasszikus starter típus vagy?

Imádom, hogy ott lehetek a kezdeteknél, hogy növekvő pályára állíthatom a vállalkozást. Azonban ha sikeres lesz a cég, az üzemeltetés már kevésbé köt le, szerencsére erre vannak kiváló vezetőink. Nemrég elindítottuk az OpenJobs projectet, amely szerintem megreformálhatja a HR iparágat, a KKV-k pedig a számukra legmegfelelőbb szakembert tudják kiválasztani. Az OpenJobs ugyanis egy toborzó, kiválasztás támogató portal, amely segít összekötni a munkavállalót az ideális munkával. Fél éve indult el a vállalkozás, jelenleg 1200 cég használja és 18 ezer álláskereső regisztrált. Ha nehézség is adódott, soha nem adtam fel, az elején pl. három verziót is elkészítettünk, mire tökéletesen működött a honlap.

Vezetőként milyen értéket képviselsz?

Úgy érzem, konstruktív vezető vagyok, vallom, hogy mindenre van megoldás. Nem vagyok egy autokrata típus. Az érdekérvényesítő képességem viszont elég erős, így sok meetingre inkább nem ülök be, amit a kollégák is meg tudnak oldani nélkülem, abban nem veszek részt.  Az Openhouse vezetéséből januárban teljesen ki is szálltam és testvérem viszi egyedül az irányítást, most a “több mint állásportállal” és a szintén új, OpenOnline-nal foglalkozom, mely partnereink online marketingjét készíti.

Nehéz dolog vállalkozónak lenni?

Én eleve erre készültem fiatal korom óta. Imádom, hogy a saját utamat járhatom, miközben hatással lehetek az emberekre. Gondolj bele, több ezer embert költöztettünk el az elmúlt években, a lakhely változás pedig hozza magával a többi izgalmat: új iskola, új szomszédok, új szerelmek, egy költözéssel elindulsz valami új felé – és ebben részt venni, segíteni nagyon jó érzés. 


Ha szeretné, hogy Molnár Kristóf legyen az Év Példaképe 2014 közönségdíjasaszavazzon rá

A példaképre a szavazás oldalán tud érvényes szavazatot leadni, az interjú alatt lévő Like gomb nem egyenlő a szavazással. 

komment komment

Kommentek

süti beállítások módosítása