Példakép

Lévai Balázs

2014. december 18.

levai_balazs.jpgAlapító, ügyvezető – Engame Akadémia

Négy éve az Engame akadémia ügyvezetője. Társadalmi vállalkozóként célja, hogy hasson a fiatalokra, kibontakoztassa és gondozza tehetségüket. Programjaik érdemi orientációval, kompetencia-fejlesztéssel és közösségépítéssel támogatja a diákokat saját útjuk megtalálásában és a külföldi egyetemi felvételik megalapozásában. Több száz végzett diákjuk ma már külföldön tanul tovább, többek között a Cambridge-en, a Yale-en vagy éppen az Imperial College-on.

A tanácsadócégből akadémia lett?         

Igen, sokkal jobban illik ahhoz, amit csinálunk. De ez csak a név, az alaptevékenységünk nem változott. A brandépítés része, illetve előkészítése annak, hogy a tevékenységünk egyes ágait külön tudjuk majd kommunikálni. Ez is része a jövő évi terveknek.

Mennyiben változott a fókusz az elmúlt években?

A legelején csak magában a külföldi egyetemi jelentkezésben segítettünk a diákoknak, négy éve még keveset tudtak arról, mi is kell egy ilyen felvételihez. Mi abban segítettünk, hogy megtaláljuk a leginkább a jelentkezőnek való szakot és intézményt, és persze abban, hogy a jelentkezés sikeres is legyen. 

Hozott anyagból dolgoztatok, úgy elég nehéz, nem?

Jellemzően az utolsó pillanatban kerestek meg minket a jelentkezők, pár hónap alatt viszont nem lehet csodát tenni. De azt is láttuk, hogy a magyar oktatási rendszer nem feltétlenül készíti fel a diákokat a külföldi felvételire, mert a lexikális tudásra koncentrál. Rájöttünk, hogy ebben nekünk kell segítenünk, teljes tanévre szóló komplex készségfejlesztő programokat indítottunk.

Például?

A közoktatásban az szerez jó jegyet, aki magol. Ettől még nem biztos, hogy a diák érti is, amit megtanult, tud érvelni, vitázni, prezentálni vagy éppen csapatban dolgozni. Ezek a készségek abban is fontos szerepet játszanak, hogy megtalálják, mivel is szeretnének foglalkozni. Amit mi csinálunk, az élményalapú kompetenciafejlesztés. Hiszünk abban, hogy nem kell kínszenvedésnek lennie annak az útnak, ami a „mi leszel, ha nagy leszel” kérdés megválaszolását jelenti. Erre nagy hangsúlyt fektetünk, többek között field tripeket szervezünk, voltak diákjaink például a patológián, hamarosan megyünk az NNG-hez, a Prezihez és további izgalmas helyekre.

Miben kell még erősítenetek?

Folyamatosan fejlesztjük a programjainkat, a vizsgafelkészítő tanfolyamainkat pedig lehet, hogy le is választjuk a többi tevékenységről, ebben is mindenképp szeretnénk még növekedni. A szolgáltatásaink egyelőre csak Budapesten érhetőek el, szeretnénk jövőre öt nagyobb vidéki városban megjelenni. Ezen kívül célunk az is, hogy programjaink minél szélesebb körben elérhetővé váljanak a diákok számára, azon dolgozunk, hogy  az ösztöndíjrendszerünkbe még többen be tudjanak kerülni. 

Hiszünk abban, hogy nem kell kínszenvedésnek lennie annak az útnak, ami a „mi leszel, ha nagy leszel” kérdés megválaszolását jelenti. 

Azok alapján, amit elmondtál, ti nem feltétlenül azoknak adtok ösztöndíjat, aki csupa ötös.

Nem. Alapvetően a motiváció alapján szűrünk. Nem az fontos, hogy tudja, mit akar kezdeni az életben, azért vagyunk mi, hogy ezt segítsünk megtalálni. Az a fontos, hogy meg akarja tudni. Többek között ez kell ahhoz, hogy felvegyünk valakit a programjainkba, az ösztöndíjunk pedig szociális alapú, 20-80%-os mértékben tudjuk támogatni a hátrányosabb helyzetűeket, eddig szerencsére minden pályázónak tudtunk adni ösztöndíjat.

Milyen újabb igényekkel találkoztok a diákoknál? Ma már tulajdonképpen nem is olyan nagy dolog, ha valaki külföldi egyetemre megy.

A mesterképzésre jelentkező diákoknak készítünk éppen elő új szolgáltatásokat. Látszik, hogy nagy igény van arra is, hogy ne az egész felvételi folyamatban, hanem csak egyes részekben segítsünk, interjúfelkészítésben, CV vagy motivációs levélírásban. Új irány lehet, hogy korosztályban még lejjebb és feljebb is léphetünk.

Feljebb hova?

Vannak, akik már elvégeztek egy felsőoktatási képzést, de még mindig nem tudják, mihez szeretnének kezdeni. Egy ilyen program még abban is sokat segíthet nekik, hogy az álláskeresésben határozottabban tudják érvényesíteni az érdekeiket.

A magyar felvételi rendszer mintha nem tudná megoldani az orientáció problémáját, sokan úgy végeznek el egy egyetemet, hogy közben rájönnek, nem is azt akarják csinálni, amit eredetileg választottak.

Az orientáció valóban nagy probléma, ezt mi is így tapasztaljuk. A magyar felvételi rendszer olyan, hogy a jelentkezés előtt akár egy nappal is dönthetsz arról, hogy pszichológus vagy közgazdász akarsz lenni. Adott esetben tehát a jelentkező egy teljesen megalapozatlan döntést is hozhat, miközben az egyetem csak egy pontszámot lát belőled, fogalma sincsen, hogy ki vagy, és mit akarsz valójában. Az Egyesült Királyságban például motivációs levelet kell írni, amiben konkrétumokat is be kell tudni mutatni, bizonyítani kell tudni, hogy hosszabb ideje foglalkoztat a gondolat, hogy mondjuk, pszichológus legyél, részt vettél konferenciákon, olvastál a témában könyveket, stb. Azt szoktuk tanácsolni azoknak is, akik csak itthonra felvételiznek, hogy írjanak akkor is motivációs levelet, ha nem kell. Ha egy barátot sem tudsz meggyőzni arról, hogy mit akarsz, lehet hogy nem is akarod annyira.

A ti sikeretek titka végül is nem az, hogy a közoktatás színvonala egyre alacsonyabb? A központosítás nem működik és egyre kevesebb forrást kap az ágazat. Az utóbbi években egyre több a tanulást kisegítő, sikeres oktatási cég.

A közoktatásnak nem kell felkészítenie senkit közvetlenül egy külföldi felvételire, mi ezzel indultunk el anno.

De a fent említettekkel nyilván összefügg, hogy többen akarnak külföldre menni.

Nem lenne gond, ha a közoktatás jobban koncentrálna a készségfejlesztésre. Furán hangzik, de örülnénk, ha nem lenne ránk szükség, találnánk mást, ahogy az elmúlt években is találtunk új irányokat a cégnek. A lehetőségek és a környezet, az oktatási rendszer dinamikusan változik, és ehhez tudnunk kell alkalmazkodni, ahogy eddig is. 


Ha szeretné, hogy Lévai Balázs legyen az Év Példaképe 2014 közönségdíjasaszavazzon rá

A példaképre a szavazás oldalán tud érvényes szavazatot leadni, az interjú alatt lévő Like gomb nem egyenlő a szavazással. 

komment

Kommentek