Halenár István

Építészmérnök, cégvezető – SHS Kft.

Üres zsebbel és egy ütött-kopott kombival kezdett társaival télikerteket építeni. Pár éven belül kis híján egymilliárd forintos árbevételű céggé varázsolta székesfehérvári vállalkozását, amely nem csak a válságnak, de a hírhedten rossz építőipari fizetési morálnak is képes volt ellenállni.

Az építőiparról még a kívülállók is tudják, hogy különösen nehéz terepnek számít. Hogyan kötöttél ki éppen itt?

A műszaki érdeklődés gyermekkoromtól fogva nyilvánvaló volt, és az is, hogy jó vagyok az új dolgok kitalálásában és megalkotásában. Nagyon korán elkezdtem a barkácsolást a ház körül, és általában meg is javítottam a dolgokat, még az elektromos készülékekkel is elboldogultam.

Ezek szerint az építőkockákat nagyon hamar meguntad...

Hat-hét évesen már saját játékokat készítettem magamnak és az öcsémnek. De igazi építőelemekkel is játszhattam. (nevet) Tízéves lehettem, amikor nagyapámmal és édesapámmal hármasban nyaralót kezdtünk építeni a családnak. Évekig tartott és nagyon élveztem. Az összes maltert, betont, ami kellett a házhoz, én kevertem ki egymagam. A szomszédok finoman szóvá is tették, hogy talán nem kéne a gyereket annyit dolgoztatni. A szüleim persze szabadkoztak, hogy én akarom csinálni. Dolgozni mindig is tudtam. Mindig az eredményt néztem, sohasem a fáradtságot.

Gondolod, hogy ekkor pecsételődött meg a sorsod?

Nem tudom, mekkora volt a szerepe. A középiskolában mindenesetre még számítástechnikai műszerésznek tanultam, ami jól hangzott ugyan, de számítógépet keveset láttunk, viszont rengeteg unalmas elméleti számítást végeztünk. Mire eljött a továbbtanulás ideje, elment a kedvem az egésztől. Így a gépészmérnöki és az építészi pályát mérlegeltem. Végül az építészetben láttam nagyobb perspektívát.

Mi vonzott benne?

Akkor még naivan arról ábrándoztam, hogy milyen szép dolog lehet megálmodni és megépíteni az emberek házait, a közösségi és a gyárépületeket.

Ez kicsit úgy hangzik, mintha már megbántad volna...

Dehogy. A szép oldalát – látni a munka kézzelfogható gyümölcsét és a megrendelő elégedettségét, a kreatív alkotást – most is nagyon szeretem. Úgy értettem, hogy akkor még fogalmam sem volt a rám váró nehézségekről.  Az építőiparban számos kedvezőtlen folyamat zajlott le az elmúlt évtizedben. Amikor 2000-ben elindítottuk az első, télikertekkel foglalkozó cégünket még sokkal egyszerűbb volt az élet: saját kezünkkel elvégeztük a munkát és megkaptuk érte a pénzt. Ma elvállalunk egy 200 milliós megrendelést és fogalmunk sincs róla, hogy ebből mennyit fogunk elbukni az építőiparban különösen rossz fizetési morál miatt.

Ennyire rossz a helyzet?

Az elmúlt három évben rengeteg pénzünk „ragadt kint”, amelynek megszerzésére már esély sincsen. Ezen kívül is van kintlévőségünk, de azok behajtására még van remény. Szóval ez az összeg „csupán” az esélytelen kategória, amit egyszerűen elloptak tőlünk a tisztességtelen partnerek. Ha ez az óriási negatívum nem nyomná rá a bélyegét az építőiparra, akkor lehet, hogy már ott tartanánk, hogy be sem kellene járnom az irodába. (nevet) Ma már ugyanis szinte csak a problémás ügyekkel foglalkozom, azok közül is csak a legdurvább esetekkel, minden mást elintéz a jól felépített és összekovácsolódott szakmai gárda. 

Abban hiszek, hogy ha elég keményen dolgozol, minden tőled telhetőt beleadsz, akkor ez előbb-utóbb eredményre vezet, és sikeres leszel.

Elég messze jársz már a kezdetektől, amikor saját kezeddel építetted a télikerteket. Apropó, miért éppen télikertek?

Az építészmérnöki diploma megszerzése után egy nyílászárókat forgalmazó cég szakreferense lettem, ahol gyakorlatilag én építettem fel a télikert-üzletágat. Már egy ideje fontolgattam a saját vállalkozás indítását, amikor egy méltánytalan szerződésmódosítást akart a cégvezető aláíratni mindenkivel, amire én nem voltam hajlandó. Utólag látva nagy szerencsém volt, hogy kirúgtak,  mivel így megadták az utolsó lökést a saját cég alapításához. Így az öcsémmel és két építész barátommal (ők később lemorzsolódtak) megalapítottuk az első saját cégünket.

Volt kezdőtőkétek?

Egy szakadt kombim volt és néhány százezer forintunk, amiből legalább az első hirdetéseinkre futotta. Még a szükséges gépek és szerszámok jó részét is otthonról vettem kölcsön, amelyek aztán hamar tönkrementek a mindennapos használat során, így helyettük később újakat adtam vissza apukámnak.

Viszont megvolt a szakmai tapasztalatom és a kapcsolataim, amelyeket az előző cégnél szereztem.  És persze keményen dolgoztunk.

Mennyire volt küzdelmes az első időszak?

Egy ideig úgy nézett ki, hogy az egészből nem lesz semmi, és vállalkozásunk kudarcba fullad. Egy-két télikertet megcsináltunk, aztán hosszú hónapokig nem volt egy fillér bevételünk sem. Majd amikor már szinte kezdtük feladni, a korábbi ajánlatkészítésbe fektetett áldozatos munkák eredményeképpen egyszer csak beindult az üzlet. Fokozatosan tudtunk fejlődni, fel tudtunk venni embereket. A jó években 100-120 télikertet csináltunk évente, többek közt a celebvilág több szereplőjének is. 

Mit gondolsz, mi indította be végül a motort?

Én abban hiszek, hogy ha elég keményen dolgozol, minden tőled telhetőt beleadsz, akkor ez előbb-utóbb eredményre vezet, és sikeres leszel. Az első 25-30 télikertet még magam építettem, és bizonyos szempontból ez volt a legszebb időszak, hiszen soha nem voltak garanciális problémáink, az egyik munka hozta magával a másikat. Ez ugyanis egy olyan luxuscikk, amelyet nem feltétlenül a legolcsóbb vállalkozótól vásárolnak meg a vevők, hanem attól akiben hisznek.

Milyen tempóban növekedtetek?

A télikertek jó belépőnek számítottak, de hamar léptünk is tovább, hiszen egy építészmérnök érthetően többre vágyik, mint egy speciális szakterület. Először családi házakkal foglalkoztunk, majd később tovább szélesítettük a palettát ipari létesítményekkel, orvosi rendelőkkel, középületekkel, társasházakkal. Nem óriási léptekben, de szépen és folyamatosan növekedtünk. A legjobb évünkben – pont a válság kitörése előtt – 920 millió forint volt a cégeink összesített árbevétele.

A válság különösen súlyosan érintette az építőipart, sok cég tűnt el a süllyesztőben. Hogyan sikerült talpon maradnotok?

Az egyik ok, hogy szerencsére sosem hitelekre alapoztuk a működésünket, így nem volt adósságunk, illetve törlesztésünk, továbbá magas színvonalú munkával és korrekt üzleti magatartással. Én mindig ebben hittem, és a szüleimtől is ezt láttam. És persze hatalmas kitartással. Másként ez nem megy.

Valamikor azért pihensz is?

Az első 4-5 évben egyáltalán nem voltam szabadságon, kora reggeltől késő estig és hétvégén is dolgoztam. Majd egy komoly stroke figyelmeztetett, hogy vissza kell vennem a tempóból. Azóta hétvégén többnyire nem dolgozom, nem minden nap megyek haza későn, és igyekszem minél több időt tölteni a családommal és több időt szentelni a hobbimnak.