Példakép

Boldizsár Károly

2014. december 18.

boldizsar_karoly.jpgAlapító – Bomo Art

Velencében kapott ihletet, de itthon valósította meg álmát, könyvkötő-manufaktúrájának termékeit az angol királyi család hivatalos beszállítója is forgalmazza. Gyermekkorában szeretett bele a papír illatába, úgy érzi, a sikert akkori naivitásának is köszönheti. A kudarcokról pedig azt mondja: előre visznek.

 Úgy fogalmaztál, gyermekkorod óta vagy a papír szerelmese, hiszen édesapád révén rengeteg nyomdában megfordultál. Innen egyenes út vezetett a szakmába?

Azért nem teljesen. A szüleim először gépszerelő- és karbantartó iskolába küldtek, bár alapvetően humán beállítottságúnak érzem magam. A szakrajz azonban nem ment, meg is buktam párszor, amikor pedig már kedvem sem volt az egészhez, átkerültem egy nyomdaipari iskolába, amit elvégeztem, egy ideig nyomdában is dolgoztam. Ekkor történt, hogy az akkori párommal – és későbbi üzlettársammal – elutaztunk Velencébe, ahol azonnal beszippantott a város hangulata és felkeltették a figyelmemet a helyi üzletek dísztárgyai.

A csatornák partján kezdődött minden?

Mondhatjuk, hiszen nagy hatással voltak rám a velencei kézművesek dísztárgyként árult mini könyvespolcai, melyek önmagukban is külön alkotások voltak. Hazaérve arra gondoltam, hogy ezek akár itthon is elérhető termékek lennének. Kartonból kivágtam négyzeteket, külföldi és magyar lapokból kiollóztam címeket a könyvgerincnek, úgy nézett ki az egész, mint egy őrült professzor könyvespolca. Ezek mellé készítettünk aztán néhány naplót kiegészítésnek, és árulni kezdtük őket kézműves vásárokon.

Volt bármiféle előképzettséged?

Semmi. Azaz fiatal koromban árultam gofrit a Palatinus strandon, ott sok tapasztalatot gyűjtöttem. Megtanultam például, hogy a humor az, ami az embereket kizökkenti a hétköznapjaikból, erre azóta is sokszor emlékeztetem magam. Ahhoz sem kellett nagy képzettség, hogy észrevegyem, a naplók sokkal jobban fogynak, mint a polcok, mert a kilencvenes években az emberek nem költöttek arra, aminek nem volt funkciója.

Tehát maradtak a naplók.

Igen. Magyar viszonteladóktól vásároltunk olasz csomagolópapírokat, azokat használtuk borítóként, majd jött az ötlet, hogy tervezzük meg mi a grafikákat, ebben már 15 éve van segítségemre egy művész. A minták hangulata az 1920-as, 30-as, 40-es évek hangulatát idézi, igyekszünk maradandót és kortalant alkotni. Persze azt is meg kellett tanulnom, hogy nem támaszkodhatok kizárólag a saját elképzeléseimre, ahhoz ugyanis, hogy más is beleszeressen mindebbe, meg kell felelnem az ő ízlésüknek is.

Itt kezdődött tehát a cég története, de mi tette a Bomót igazán ismertté?

Nagy lépés volt, hogy felismertem, nem elég jelen lenni az itthoni vásárokon, külföldön is szerencsét kell próbálni. Elmentünk a frankfurti papír-világkiállításra, ami nagyon jó döntésnek bizonyult, hiszen ismertté tette a márkát a nemzetközi színtéren. Persze ennek a meglépéséhez kellett a huszonéves naivitásom is, mert ha most kellene belefognom, nem biztos, hogy mindent ugyanígy csinálnék.

Mit értesz naivitás alatt? A kívülálló pont azt gondolná, hogy egy vállalkozáshoz mindig alapos átgondoltság és szervezettség kell.

Rám jellemző, hogy nagyon sok oldalról megvizsgálok mindent, bár inkább a negatív oldalról fogom meg a feladatokat, és ha így nem találok fogást valamin, akkor megcsinálom. Van bennem azonban egyfajta naivitás is, ami miatt sok mindenről nem fogom fel, hogy az esetleg rosszul is elsülhet. Ennek a hozzáállásnak rengeteget köszönhetek, hiszen most, negyvenévesen lehet, hogy néhány dologba nem kezdenék bele, amit húsz évvel ezelőtt megtettem. Ezzel persze együtt jár, hogy sokszor vagyok meggondolatlan, nem veszek számításba külső tényezőket, de hiszek abban, hogy a kudarcok is előre visznek.

Mindig az lebegett előttem, hogy milyen jó lenne, ha ott tarthatna egyszer a cég, hogy ha véletlenszerűen megismerek egy új embert, kiderüljön róla, ismeri a Bomo Art márkát, termékeket – és azt hiszem, ez teljesült, nagyon sok ilyen emberrel találkozom.

 

Téged milyen kudarcok éltettek?

Bár szeretnék róla megfeledkezni, megtagadni sem tudom, hogy 2007-ben üzlettársam kilépett a cégből, többmilliós adósságot hagyott hátra. Ezután egyedül vittem szinte mindent, de annyira szétszakadtam, hogy semmire nem tudtam elég energiát fordítani. Nehéz volt másokra bíznom a feladatokat, de rengeteget segítettek a munkatársaim, akik nélkül a Bomo Art nem tartana itt. És talán valahol az is engem igazolt, hogy 2007 óta folyamatosan fejlődik a cég, ami azonban nem azért van, mert nekem olyan csodálatos a látásmódom, hanem mert ilyen fantasztikus emberek vannak körülöttem.

Volt olyan lépés, amit utólag megbántál?

Amikor megnyílt Ferihegy 1-es terminálja, azt gondoltam, ostoba lennék kihagyni egy ilyen lehetőséget, hiszen annyi ember megfordul egy repülőtéren. Nem fogtam fel, mennyi költséggel jár ez az egész, de nagyon beleéltem magam és biztos voltam benne, hogy sikerülni fog. Szerkezetkész boltot kaptunk, mindent nekünk kellett megcsinálni, ami hatalmas pénzeket emésztett fel, és a bérleti díj is óriási volt. Amikor végre megnyitottunk, a bevétel egyáltalán nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Három hónapon belül be kellett zárnunk. Ráadásul hitelt is vettünk fel, ami nagy hiba volt.

Ma már máshogy csinálnád?

Inkább azt mondom, ezt is meg kellett tapasztalni. Nem vagyok híve, hogy más pénzéből alkossak valamit, addig próbálok nyújtózkodni, amíg a takaróm ér. Szép lassan törlesztettem az adósságaimat, visszaforgattam minden egyes forintot a cégbe, és azóta is az az első, hogy mindenkit kifizetek. Sokat segített, hogy hittem magamban, és a saját elképzeléseimet valósítottam meg.

Egy olyan világban élünk, ahol a papír szerepét egyre jobban átveszi a technológia. Nem tartotok ettől?

Tény, hogy a levélpapír nagyon ritka már, képeslapot is csak karácsonyra küldök, ennek ellenére szerintem az írás a reneszánszát éli. Sok tárgyalópartner jön hozzám, akik előveszik a jegyzetfüzetüket, és abba írnak, nem pedig a telefonjukba. De lépést tartunk a technológia fejlődésével is. Szeretnénk egy telefonos alkalmazást is fejleszteni, mely összeköti a digitális felhasználókat a papír világával, a munkába pedig fiatal grafikusokat is szeretnénk bevonni.

Úgy érzed, megvalósult az álmod?

Mindig az lebegett előttem, hogy milyen jó lenne, ha ott tarthatna egyszer a cég, hogy ha véletlenszerűen megismerek egy új embert, kiderüljön róla, ismeri a Bomo Art márkát, termékeket – és azt hiszem, ez teljesült, nagyon sok ilyen emberrel találkozom.


Ha szeretné, hogy Boldizsár Károly legyen az Év Példaképe 2014 közönségdíjasaszavazzon rá

A példaképre a szavazás oldalán tud érvényes szavazatot leadni, az interjú alatt lévő Like gomb nem egyenlő a szavazással. 

komment

Kommentek