Gál Beáta

textiltervező – Bertyo Textil Design, Románia (Erdély)

Gál Beáta álma, hogy egyedi tervezésű táskáival, sáljaival és ruháival színt vigyen az emberek életébe. Bár az önállóságot már akkor megtanulta, amikor a művészeti iskola kedvéért tízévesen elköltözött otthonról, a vállalkozás indításával járó kihívások őt sem kímélték. Azóta viszont bebizonyította, hogy kreatív munkából is meg lehet élni.

Sokan azt mondanák, a művészettel nehéz utat választottál. Mindig is tudtad, hogy ezzel akarsz foglalkozni?

Tízévesen egy versenynek köszönhetően kerültem a csíkszeredai Nagy István Művészeti iskolába. Ez a döntés, hogy szinte gyerekként más városba költöztem, meghatározta ezt az utat.

Mennyire volt nehéz elszakadnod a családtól?

Nem volt könnyű, hiszen csak péntekenként utaztam haza, a hétköznapokat nyolc éven keresztül Csíkszeredában töltöttem. Kemény időszaknak bizonyult, de önállóságra tanított. A szüleim döntésekor szempont volt, hogy mozgássérültként születtem, az egyik kezemet nem tudom használni, igaz, én ezt sosem éltem meg hátránynak. Ők viszont úgy gondolták, hogy a művészet a legjobb lehetőség arra, hogy kibontakozzam.

A művészetről sokan gondolják, hogy rengeteg benne a buktató. Érezted ezt valaha?

Szerintem csak azért tartják nehéznek, mert nem feltétlenül biztosít jó anyagi megélhetést. Hosszú távon a kortársaimat is figyelembe véve csak néhányuknak sikerült művészként főállásban elhelyezkedni. Sajnálom, mert a művészetekben nagyon sok lehetőség van.

Soha nem merült fel, hogy mással foglalkozz?

Nem, bár egyetem után volt egy kis átmeneti időszakom. Gyergyó-szentmiklóson kaptam egy biztos állást a Figura Stúdió színházban mint közönségszervező, de mivel az irodai munka nem állt közel hozzám, szívesen átvállaltam a plakáttervezést. Ezzel párhuzamosan a Kolozsvári Képzőművészeti és Design Egyetem textil-design szakán mestervizsgáztam. A felsőbb iskolák befejeztével a munkahelyet is otthagytam, vállalva azt, hogy megpróbálok a saját lábamra állni, vállalkozást indítani.

A biztosból kiléptél az ismeretlenbe, de tapasztalat nélkül hogyan lehet ehhez hozzáfogni?

Az elején még nem is vállalkozásként fogtam fel az egészet, csak azt éreztem, hogy alkotok és kreatív vagyok. A kialakításban sokat segített az, hogy részt vettem egy uniós projektben, melynek lényege többek közt a székelyföldi népi textíliák motívumkincseinek a feldolgozása volt. Itt készültek el az első táskák, amelyek kiállításokra is kerültek. Ez volt az egésznek a magja, ekkor kezdtem el azon gondolkozni, hogy talán hosszú távú megélhetést is biztosíthatnának az alkotásaim.

Mégis eljött valamikor az idő, amikor a vállalkozással is foglalkoznod kellett.

Elismerem, hogy a semmiből fogtam neki, a vállalkozási formát is csak azért vettem fel, mert kötelező volt, egyáltalán nem értettem hozzá. Így voltam a marketinggel és a könyveléssel is. Először csak alkottam, de aztán szép fokozatosan belemélyültem a témába, elkezdtem az arculattal foglalkozni, kitaláltam a nevet, kezdtem keresni a vevőimet. Távol állt tőlem, és még most is sok tanulnivalóm van, ennek ellenére nem is gondolkozom máson, mert már tudom, hogy ezt szeretném csinálni.

Mi volt rád a legnagyobb hatással?

Az uniós projekt sokat segített: olyan textileket kellett felkutatnunk és átültetnünk használati tárgyakká, amik már feledésbe merültek és csak múzeumokban találhatóak. Ez a mai napig látszik a stílusomon, de igyekszem más koncepciókat is kitalálni.

Mennyire vagy benne te magad az alkotásaidban és mennyire próbálsz az emberek ízlésének megfelelni?

Az első termékek csupán az én kedvemre voltak tervezve, de már az első vásár pozitív visszajelzései bizonyították, hogy az általam megálmodott minták, szabások tetszenek a vásárlóknak is. Mindig figyelembe veszem a megrendelők által kért színárnyalatokat, de természetesen a batikolás mint technika, a minták, a szabás, az anyagok az én elképzeléseimet tükrözik.

Mikor volt az első pillanat, amikor érezted, hogy már nem csak saját magad szórakoztatására végzed a munkát?

Már a kezdetekkor nyilvánvaló volt, hogy ha főállásban szeretnék ezzel foglakozni, akkor a saját elképzeléseim mellett figyelembe kell vennem a vásárlók igényeit is. Az első ilyen pillanat lényegében egy igen inspiráló felkérés volt, ugyanis egy kávézó arculatát kellet meghatároznom az általam festett bútortextilekkel. De mindezt örömmel tettem, hiszen az együttműködés eredménye nem szorította háttérbe a bertyós stílusjegyeket.

Személyesen is próbálsz kapcsolatot teremteni a vevőiddel?

A kapcsolatfelvételtől a végtermékig nagyon hosszú a folyamat. Igyekszem mindig odafigyelni a vásárlókra, kielégíteni az igényeiket, amire szükség is van, hiszen az egész folyamat rugalmas. Egy-egy táskát például akár a korábban vásárolt cipő színéhez is hozzá tudok igazítani. A miénkhez hasonló kisvárosban nincs nagy választék a boltokban, ezért megkeresnek ilyen kérésekkel is.

Felelősségnek érzed a munkád?

Igen, több mindenben. Felelősséggel tartozom a munkatársaim és a megrendelőim, sőt, a hagyományaink felé is. Bár egyedi dolgot találtam ki, azt sem felejtettem el, hogy a környékünkre jellemző húsvéti tojásírásnak hasonló a technikája az enyémhez, ezért valamilyen szinten azért is felelősséget érzek, hogy folytassam ezt a hagyományt. De az is fontos, hogy megmutassam: ebből meg lehet élni, és az sem akadályozhat meg senkit, ha mozgássérültnek születik.

Előny vagy hátrány, hogy nem egy nagyobb településen, vagy akár a fővárosban dolgozol?

Lehet, hogy egy nagyvárosban nehezebb lenne kitűnni a termékeimmel, de ezt nem tudhatom, mert még nem próbáltam. Ahol most élek, könnyebb terjeszkedni, mert ilyesféle termékeknek eleve nem volt eddig piaca, és még nem akadt senki, aki hasonlóval foglalkozott volna.

Azt már említetted, hogy egyenes út vezetett el idáig, de milyen út vezet tovább?

Folytatni szeretném, amit elkezdtem, és még vannak megvalósítandó ötleteim is. Szívesen készítenék különleges alkalmi ruhákat, mert ilyen szolgáltatás nincs a környékünkön. Gyerekkori álmom, hogy nyissak egy saját boltot. Kislányként már felmerült bennem a kérdés, hogy a felnőttek miért nem színes ruhákban járnak, de akkoriban a boltokban csak egyszínű ruhákat és cipőket lehetett kapni. Mindig azt kerestem, hol van a szín az emberekből, és elhatároztam, hogy ha lesz egy saját üzletem, én egészen biztosan színt viszek majd ebbe a szürke világba.