iparművész – Esztány táska, Románia (Erdély)
A bőr iránti rajongása teszi, hogy a feltalálás határait kóstolgatja: bővülő táskákat tervez és gyárt. Látványos és egyszerű megoldással a csíkokból összevarrt felület harangformát ölt, akár a szoknya tánc közben. Ő ezt úgy fejezi ki, a munkáiból nem hiányozhat az, amilyenné a csíki környék gazdag népi kultúrája nevelte őt.
Milyen lépéseken át jutottál el ehhez a teljesen eredeti szerkezethez?
Alkatom szerint folyamatosan kísérletezem. Bármit tervezek, abból valami újat szeretnék kihozni. A textilhez pedig nagyon régi vonzalom fűz. Úgy kezdődött, hogy az édesanyám megtanított kötni. Aztán művészeti középiskolába jártam, ahol találkoztam a kézi szövéssel. Megfestettem egy képet, majd utána megszőttem. Ezt az átjárást az anyagok között nem találtam meg a szobrászatban, sem a festészetben.
Minden Esztány-táska olyan, mintha belekapna a szél.
Egészen pontosan olyanok, mint ahogy a táncparketten pörög a lányok rakottas szoknyája.
Az ihlette?
Kétségkívül, benne van a néptáncos múltam. Azt a pontot kerestem, ami a miénk, a hagyományból indul, ugyanakkor maivá tehető. Kísérleteztem az anyaggal, készítettem mintákat a rakottas szoknya nyomán, és rájöttem, hogy a táska lapos, szűk felületéből lehetséges teret nyitni. Ez volt a „szikra pillanata”, aztán csak a szerkezeti megoldást kellett megkeresni.
Hogyan illeszkedik az aktív iparművész életébe a saját vállalkozás?
Egyáltalán nem könnyű ötvözni a kettőt, nyilván minőségi ugrás lenne egy saját üzletvezető. De tanulom ezt is, és talán fejlődöm is benne.
Te adod el a táskákat?
Igen. Ez valószínűleg mérsékli a fejlődés ütemét, de legalább stabilan bővülök. Nagyon szerettem a MOMÉ-ra járni, kifejezetten a textil szak kedvéért mentem oda, de abban biztos voltam, hogy amikor végzek, haza akarok jönni Csíkszeredába.
Nincs két egyforma darab, ezt hogy győzöd?
Az az igazság, hogy ennek a kreativitás mellett praktikus okai is vannak: semmi garancia arra, hogy kétszer megkapom ugyanazt a színű bőrt, amikor alapanyagot vásárolok. A méretet a vásárlók rendelhetik egyénileg, most már stancgéppel vágom ki a bőrcsíkokat, hogy minél pontosabb legyek. Egy táska 60-70 bőrdarabból áll össze, a csíkoknál egy-egy milliméter eltérés is deformálhatja a terméket.
Hányféle modelled van?
Pontosan nem is tudom, 6-7 kategória a hátizsáktól az aktatáskáig, ha utazós, akkor neszeszerrel együtt, és csak a női válltáska kategóriában 10-nél több különböző kiadás, kézifogóval vagy vállpánttal.
Mi volt az első lépés az eladásban?
Vásárokra vittem a táskáimat. Ha nem vettek eleget, a visszajelzéseket hasznosítottam. Állandóan csiszoltam a modelleket, a színektől a cipzárig. Aztán folyamatosan visszaforgattam a pénzt a műhelybe. Két éven át dolgoztam otthon, aztán láttam, van már akkora keretem, hogy helyiséget béreljek, és elindultam.
A vásározás tart még?
Hálisten annyira beindult az üzlet, hogy már ki sem kell mozdulnom. Ímélben, Facebookon, telefonon vagy személyes találkozással veszem fel a megrendeléseket.
Mekkora ráhagyással érdemes rendelni?
Általában hónapos határidővel dolgozunk, ezt épp most igyekszem két hétre szorítani. De az igények egy ideje meghaladják a kapacitást. Október végén már nem tudok karácsonyra felvenni táskarendelést.
Hány segítséged van most?
A kapacitásbővülés nem megy egyik napról a másikra. Be kell tanítanom, akit felveszek. Most 5 fő segítségem van, és a tervezés és az üzlet mellett még mindig varrok magam is. A hátizsák nagyon komplex folyamat, azokat máig én állítom össze. Én is modellezek le minden új darabot.
Ha minden naphoz kapnál még egy munkaórát, mivel töltenéd?
Szeretnék többet tervezni és kísérletezni, ehhez lassan minden feladatot delegálnom kellene. És mivel a vásárlók igényei változnak, ez tulajdonképpen végtelen folyamat. Az új kívánság új modellt és kollekciót is szül. A talpas modell is úgy alakult ki, hogy volt egy fiatal lány, akinek nagyon tetszettek a táskák, valaki megajándékozta egy utalvánnyal, ám ő mindegyiknél picit „csajosabbra”, modernebbre vágyott. Viszont semmi többet nem tudott erről elmondani. Ez tipikusan az a helyzet volt, hogy az új igény hozta az új modellt. És az is nagyon „szikrázó pillanat” számomra, amikor kilépek a saját medremből: egy divattervezőnek a kifutós kollekciójához terveztem 8-10 cipőmodellt, felkérésre. Szeretem ezt. Vagy most fejeztem be egy autó fejtámlájára szerelhető tablettartót, amely speciális igényeknek is megfelel.
Azt szoktad mondani, minden táska megtalálja a gazdáját. Tehát a termék választ, nem a vásárló?
Sok példát láttam arra, hogy mire elkészült a táska, valahogy nem tetszett eléggé a megajándékozottnak. Azért vállalom mindig a cserét – főként, ha ajándékba kapta valaki –, mert két napon belül mindig jön egy másik vevő, aki a lepasszolt darabnak örül. Ez még egyszer sem történt másképp. Az egyik vásárlómnál fél évig a szekrény mélyén kuksolt a táska, majd felhívott és félve bevallotta, ő ezt nem fogja használni, mert nem az ő stílusa. Én biztattam arra, hogy hozza vissza. Elég rendhagyó darab volt, de fél óra nem telt el, és lecsapott rá valaki, aki egyébként aznap utazott Németországba. Úgyhogy biztonsággal mondhatom, minden darab eltalál ahhoz, akihez tartozik. Én a mennyiségi versenybe nem tudok beszállni, de a minőségibe igen. Azok az én táskáim vevői, akik úgy érzik, azt az egyet az ő kedvükért csinálták meg. Pénzzel ugyan bármit meg lehet szerezni – de az az érzés, hogy egy tárgy eleve hozzánk tartozik, megfizethetetlen.
Kommentek