Példakép

Antal Mihály

2016. december 31.

Antal Mihálytulajdonos – SZR Antal Öntöde, Szerbia (Vajdaság)

A lassan 90 éves családi öntöde az udvarból indult, ám könnyen lehet, hogy nem marad ott sokáig. Antal Mihály – a harmadik ezen a néven – külföldön szerzett tudással és tapasztalattal felvértezve fogott bele az öntöde fejlesztésébe. A világ számos pontján látható szobraikat még a régi módszerrel készítik, de a saját fejlesztésű 3D-nyomtatóval már az ipari szereplők és az exportpiacok felé kacsingatnak.

Tulajdonképpen annyi vezetőváltás volt az elmúlt majd’ kilencven évben a családi cégetekben, mint amennyi fegyveres konfliktus az országban.

Hát igen, és most estünk át éppen a második tulajdonosváltáson.

Az sem rossz ennyi idő alatt. Amikor gyerek voltál, másnak is vállalkozó volt az apukája? Mennyire volt akkor fura, hogy saját öntödétek van?

Az öntöde akkor is a kertünkben volt, a telek nagy részét bekebelezte az üzem mára. Már amikor babakocsival kitoltak a kapun, az első, amit megláttam, hogy valami nehézipari létesítmény van az udvarban. Az első emlékeim között van, hogy folyik a vas, érezni meleget és látni a gőzt. Amikor mást kérdeztek, hogy mit csinál az apukája, egyszerű dolga volt, mert mindenki tudta, mi az a rendőr meg hivatalnok. Én meg azt mondtam, hogy vasöntő, és lefagyott a terem.

Hamar beálltál te is az öntödébe?

Alsó tagozatban már igen, de játéknak fogtam fel. Elkezdtem kis repülőgépeket gyártani az osztálytársaimnak, és már abból üzletet csináltam!

Elég nagy vargabetű után tértél vissza a családi céghez, ennyire nem volt egyértelmű, hogy viszed tovább, amit nagyapád elkezdett?

99-ben kerültem át Magyarországra (a NATO bombázás után), ott érettségiztem, ott végeztem el az egyetemet is, és ott kezdtem el dolgozni. A mérnöki lét aztán továbblendített Ausztriába, és onnan tértem haza. Most már elmondhatom, hogy többet éltem Szabadkán, mint azon kívül, épp most billent át az arány. (nevet)

A menő mérnök a kis családi cégben. Nem volt ez visszalépés?

A barátaim és a családom nem is visszalépésnek, hanem egyenesen őrültségnek nevezték, hogy feladom az addigi kényelmes, osztrák életemet. Itt a gazdasági feltételek és a jogbiztonság nagyon nem ugyanazt jelenti, mint amit az az állás nyújtott. De ott nem vállalkoztam, semmi sem volt az enyém: se a munkaeszközök, se az épület, se asztal, se ablak, még a kilátás sem! Egyszer csak rájöttem, hogy már eleget toltam másnak a szekerét, miközben ott volt a lehetőség, hogy legyen sajátom is. Az utolsó években már félretettem a fizetésemből, hogy hazahozzam és itthon fektessem majd be. Második-harmadik éve vagyok itthon, a fejlesztéseket pedig sikeresen el is indítottam, ezek már hozzám köthetők.

Két rizikót vállaltál: vállalkozást indítottál – és ráadásul a Vajdaságban. Tehetted volna Ausztriában vagy Magyarországon is, ahol a fizetőképes réteg jóval erősebb.

Voltam én szabadúszó programozó meg beágyazott rendszerfejlesztő, a 20-as éveim közepén ebből éltem, és közben be tudtam utazni a világot. Valahogy hazahúzott a szívem, meg akartam kicsit nyugodni. A nagyvárosok után egyre kisebbekbe költöztem, Ausztriában már a hegyekben, egy kis faluban éltem, ott volt a kutatóközpont, ahol dolgoztam. Szabadka maga volt az állóvíz: itt aztán lehetett a fejlesztésre fókuszálni!

A cég egyik fő profilja, hogy szobrokat öntötök. Van kedvenc alkotás, ami a családi ház mögött készült?

A világ számos pontján van nálunk készült szobor, az én kedvencem mégis Dombóváron van, Ambrus Sándor Sárkányölő Szent György-szobra.

Ez egy elég szűk piac, nem?

Igen, és mindezek mellett a szobrász és az öntő kapcsolata mindig különleges. A művészeknek egyáltalán nem mindegy, hogyan valósítjuk meg az álmaikat, hogyan öntjük ki a műalkotásokat. Eleve kevés a köztéri szobrász, de még ők is válogatósak: az a jó, ha kialakul öntő és művész között egy állandó munkakapcsolat.

Mérnökként azért borzasztó lehet a művészekkel.

De még mennyire! (nevet) Én ebben nőttem fel, mindig is voltak körülöttem művészek a családi házban. Jugoszlávia minden pontjáról jöttek ide öntetni, ha valamelyikre a kertünkben jött rá az ihlet, hát itt csinálta meg a szobrát. Láttam, hogyan dolgoznak, és megértettem a nyelvüket.

Az érkezéseddel nagyívű fejlesztésekbe is kezdtetek. Ezeknek mi lett vagy mi lesz a gyakorlati haszna? Új lábat növeszt a cég?

Szoboröntésben nem nagyon van hova fejlődni. A fejlesztéseim a vas- és acélöntésben jelentettek előrelépést, olyan technológiákat honosítottunk meg, amik addig nem voltak Szerbiában, vagy csak nagyon kezdetlegesen. A cél a kapacitás- és szolgáltatásbővítés. Akár ugyanakkora állomány mellett is, hiszen az eddigiek nagyban növelték a termelékenységünket, és minőségileg is fejlődtünk. Eddig félkész termékeket gyártottunk tulajdonképpen, most precíz megmunkálással már végterméket is gyártunk. A szoboröntés mellett egyedi gépalkatrészeket öntünk, jellemzően prototípusgyártáshoz. Ma már az ügyfél ötletétől kezdve tanácsadáson, tervezésen keresztül a legyártásig mindent el tudunk végezni.

A magyar öntödéket az autóipar húzta fel, nálatok van ilyen felhajtóerő?

A hazai autóipar erős referenciát jelentene, de ez nálunk nem adott. Az itteni piacon a vasút és a tüzeléstechnika lehet ilyen, itt már ott vagyunk beszállítóként, és ez ugródeszka is lehet, kacsingatunk az export felé.

Ha ez bejön, vége ám az állóvíznek.

Hát igen (nevet), és akkor az üzem is költözhet az udvarból. Erről a 300 négyzetméteres területről – a hatékonyság növelésével – a hazai piacot még épphogy ki tudjuk szolgálni. Azt tervezzük, meglovagolva a magyar állam által kiírt, illetve a hazai pályázatokat, hogy kiköltözünk az ipari zónába. A nemzetközi terjeszkedéssel szintet kell lépni. A fejlesztés már csak ilyen: az ember felkavarja maga körül az állóvizet.

Mondhatjuk, hogy a tied Szabadka első 3D-nyomtatója?

Az első saját tervezésű, igen. Az otthoni hobbigépek sajnos nem megfelelők egy öntödébe. Negatívokat gyártunk, a formába öntjük bele a fémet – prototipizálásnál használjuk. Ez az egyik fő fejlesztési vonal, amivel új ügyfélkört is meg lehet fogni.

Bejöttek a számításaid?

Be.

Ez rövid válasz volt!

Könnyű volt a kérdés. (nevet)

Nézzük a másik oldaláról akkor: melyiket melósabb tolni, a saját céget vagy másnak a szekerét?

Természetesen ez sokkal melósabb, de ez benne a kihívás. A vállalkozónak pedig erre van szüksége, ez az, ami soha nem csillapodik benne. Bejön hozzám egy ember egy kéréssel, én pedig meg tudom oldani és mosolyogva távozik – és ez az egész az én felelősségem. Ilyet alkalmazottként soha nem éltem meg. És ezért érdemes volt váltani.

komment komment

Kommentek

süti beállítások módosítása