Példakép

Rozgonyi-Kulcsár Viktória

2015. december 15.

rozgonyi-kulcsar_viktoria.jpgAlapító, elnök – Függetlenül Egymással Közhasznú Egyesület, Jurányi Inkubátorház

A kultúra és a közösség az a két érték, amiket Rozgonyi-Kulcsár Viktória át akar menteni a jövő generációjának, sőt, a mostaninak is, hiszen a mai digitalizált világban sokan elfelejtenek könyvet olvasni, színházba járni. Ugyancsak szeretne segíteni a művészeken, akiknek szükségük van menedzsmenti vagy infrastrukturális támogatásra. Minderre pedig egy olyan modellt talált ki, ami Európában is egyedülálló. Létrehozta a független művészeket segítő FÜGE ernyő- és produkciós szervezetet, valamint a Jurányi Inkubátorházat, ami ötven művészi és civil szervezetnek ad közös otthont és alkotóteret. Nem kis kockázatot vállalt mindezzel, olyan utakon jár, amelyek még nincsenek kikövezve, de a nehézségeket feledteti vele, amikor látja megszületni az ötleteit.

Hogyan lehet ma kultúrából, egy közhasznú vállalkozásból megélni?

Nehezen, de azért nem lehetetlen. Fontosnak tartom, hogy bizonyos, az üzleti életben jól bevált szabályokat a kulturális szférában is érvényesítsünk. Talán az könnyíti meg a dolgomat, hogy – ahogyan mások hívnak – kicsit kockafejű bürokrata vagyok a művészvilágban, de ezt vállalom is. Pont a racionalitás és a tervezés segít abban, hogy végig tudjam csinálni a nagyobb és problémásabb projekteket is, amikbe belevágok.

De te is művésznek készültél…

Igaz, a divat érdekelt, és jelmeztervező akartam lenni, de ezzel párhuzamosan sokat foglalkoztam azzal, hogyan is jön létre egy teljes produkció. Nagyon megtetszett ez a terület, így aztán ebben az irányban folytattam a tanulmányaimat is: a színháztörténész diplomám mellé művészeti menedzser bizonyítványt, majd civil referens és európai pályázatíró oklevelet szereztem, aztán egy önkormányzatnál kulturális szakreferensként kezdtem el dolgozni.

Türelmes és higgadt ember vagyok, sosem sürgetem, hogy gyorsan megtérüljenek a befektetett energiák, és talán ezért tudok olyan dolgokat is megvalósítani, ami másoknak nem mindig sikerül. Mindig kivárom a megfelelő pillanatot.

Mi késztetett arra, hogy saját produkciós szervezetett alapíts?

Mindig is hajtott, hogy valami újat és egyedit hozzak létre a semmiből, és valahogy jó szemem volt ahhoz, hogy a dolgokban rendszert lássak és struktúrákat teremtsek. Négy éven keresztül a főállásom mellett több független színtársulat menedzsmenti munkáját segítettem. Láttam, mik azok a problémák, napi gondok, amiket meg kell oldani, és azt is, hogy igazából én egy személyben nem vagyok erre elég. Körvonalazódott, hogy egy olyan racionalizált rendszert kell építeni, ami keretet, biztonságot, egy úgynevezett ernyőt ad a független társulatoknak. Ez lett a FÜGE produkciós és ernyőszervezet

Nagy munka volt az indulás, egész embert követelt?

Biztonsági játékos vagyok és szeretem a stabilitást, ezért főállás mellett vállalkoztam, mellette az Országos Színháztörténeti Intézetben dolgoztam. Így kisebb volt a kockázat anyagilag, mert volt egy „másik lábam” is, de éppen emiatt ez egy nagyon kimerítő időszak volt, napi 16-18 óra munkával.

Mi ment a legnehezebben?

Megszokni az állandó gazdasági bizonytalanságot, a felelősséget. Kultúrát, közhasznú tevékenységet nem lehet állami támogatás nélkül folytatni, hiszen éppen tőlük vállalunk át bizonyos feladatokat, viszont nem mindegy, hogy egy-egy állami forintot mire költünk, és milyen más forrással és szolgáltatással tudjuk kiegészíteni.

Ha ennyire rizikós ez a terület, hogy mertél belevágni a Jurányi Inkubátorház létrehozásába?

Régóta dédelgetett álmom volt, és úgy éreztem, most vagy soha. Sok tervezés, számolgatás előzte meg, és igazi sikernek mondható, hogy már a működés második évében rentábilis lett, és megtérült a befektetés.

Nem kis számokról beszélünk, szinte újjáépítettetek egy társasházat.

Úgy van, egy 6700 négyzetméteres egykori középiskola a II. kerületben, amit valóban nem volt kis feladat felfrissíteni, újraéleszteni és funkcionálissá tenni. Kialakítottunk számos próbatermet, irodákat, raktárakat, két színháztermet, egy stúdiót, egy galériát és egy kávézót. Mindezt részben pályázati forrásból, valamint mecénások támogatásából, szponzorációból és saját bevételből finanszíroztuk.

Mitől működik a Jurányi, mit nyújtotok?

A civil közönséget és a művészeket egyaránt kiszolgáljuk. Ma már több mint ötven szervezet, köztük színtársulatok, táncegyüttesek, vizuális csoportok, dizájnerek, civil szervezetek működnek a házban, nekik összkomfortos infrastruktúrát és egyben egy életteli, közös otthont adunk. Emellett saját fejlesztésű projektjeink is vannak, például a Titánium tehetséggondozó program, ami lehetővé teszi, hogy 35 év alatti fiatal színházi alkotók pályázat útján, anyagi támogatással bemutatkozhassanak új produkcióikkal budapesti színházakban. Vagy a másik kedvenc kezdeményezésünk a Tantermi Színházi Projekt, aminek az a célja, hogy a Budapesten kívüli, hátrányos települések középiskoláiba vigyünk értékes színielőadásokat.

Az ilyen projekteket te találod ki?

Többnyire igen, de a megvalósítás már csapatmunka. Egyébként sem jellemző rám a „főnökösködés”; intézményvezetőként nekem kell meghoznom a döntéseket, cserébe enyém a felelősség és a kockázat is, de ugyanúgy dolgozom napi szinten, mint a többi tizenkét munkatársam. A helyzet most annyiban nehezebb, hogy még inkább meg kell szerveznem a napi beosztásomat, mert, ha tehetem, a napjaim nagy részét a másfél éves kislányommal, Rézivel töltöm.

Viszed magaddal?

Igen, de általában inkább a munkát viszem haza. A pályázatírást, költségvetést és a sok-sok papírmunkát úgysem tudom a benti nyüzsgő légkörben csinálni.

Mit szeretsz a legjobban a munkádban?

Azt, hogy látom megszületni a saját és mások által hozott jó ötleteket. Türelmes és higgadt ember vagyok, sosem sürgetem, hogy gyorsan megtérüljenek a befektetett energiák, és talán ezért tudok olyan dolgokat is megvalósítani, ami másoknak nem mindig sikerül.

Melyik megvalósult ötletedre vagy a legbüszkébb?

Nagyon sok projekt van, amire büszke vagyok, de összességében a Jurányi Inkubátorház létrejötte az én sikertörténetem. Az általam kitalált és megvalósított modell nemcsak hazai és európai szinten, de nemzetközileg is úttörőnek számít, ilyen kulturális közösségi tér és ernyőszervezet nincs máshol. Több helyre is hívnak, hogy népszerűsítsem ezt a struktúrát, számtalan külföldi úton és nemzetközi színházi konferencián is bemutathattam mér. Itthon jelöltek érte a Színikritikus Külön Díjra, és tavaly érettségi tétel lett a Jurányi Ház intézményi modellje egy budai középiskolában.

Hogyan folytatódik ez a kulturális sikertörténet?

Bízom benne, hogy még sok-sok hasonló évvel és egyre szélesedő kínálattal és kereslettel. Szeretném, ha a Jurányi egy olyan kortárs általános művelődési központ lenne, ahol 0-tól 99 éves korig mindenki megtalálja a neki való aktív és kreatív szabadidőtöltést. Nagy hangsúlyt fektetünk a családbarát profilra is. Jó érzés látni, hogy amíg anyuka jógázik nálunk az első emeleten, addig a kisgyermek zenés foglalkozáson vesz részt, és közben az apuka pingpongozik az udvaron, majd együtt mennek a színházi előadásra.  Azt érzem feladatunknak, hogy ezeket a közösségi és kulturális értékeket megőrizzük, és, ha szükséges, újrateremtsük.


Ha szeretné, hogy Rozgonyi-Kulcsár Viktória legyen az Év Példaképe 2015 Közönségdíjasa, szavazzon rá!

Figyelem! A példaképre ide kattintva, a szavazás oldalán tud érvényes szavazatot leadni, az interjú alatt lévő Like gomb nem egyenlő a szavazással.

komment

Kommentek