Példakép

Pinczés Marianna

2015. december 15.

pinczes_marianna.jpgTulajdonos, ügyvezető - Corn Oil Press Kft.

Pinczés Marianna, a Grapoila márka megálmodója 19 évesen kezdett el hidegen sajtolt növényi olajokkal foglalkozni – és már akkor saját cége keretei közt tette mindezt. Le sem tagadhatja, ő már a kapitalizmus gyermeke. A rendszerváltás után született lány érett üzletasszonyként nyilatkozik, de azért fel-felnevet, amikor visszaemlékszik az első időkre. A cégcsoport a borászatokban hulladékként kezelt törkölyből kezdett egészséges és természetes olajokat gyártani, ráadásul úgy, hogy üzemükben felhasználatlan melléktermék nem keletkezik. Marianna álma gyerekkorában egy étterem volt ugyan, de a hidegen sajtolt olajokkal nem szakadt el a gasztronómiától, sőt, új szerelembe esett. Ma már magliszteket és természetes kozmetikai alapanyagokat is készítenek üzemeikben, ahol saját fejlesztésű gépeik szeparálják a magokat és sajtolják az olajat. „Savperoxid-szám” – mondja, miközben az olajak élettartalmáról faggatom, ettől még nyilvánvalóbb, hogy valósággal szerelmes a cégébe. Marianna tapasztalt játékosnak számít a piacon, tizenkét embernek ad munkát, miközben még ma is csak 25 éves. Amikor lehetősége volt, kockáztatott. Mert és nyert – ezért is mondhatjuk rá nyugodtan, hogy ő igazán a kapitalizmus gyermeke.

A tied egy stanfordi történet: a főiskolai feladatból cég lett. De hogyan fajult a marketingprojekt egy saját présgép kifejlesztéséig?

Egy piackutatást kellett végeznünk a szőlőmagolajról. Nekem már a présgép is a szőlőmagolajról szólt, ugyanis rájöttünk, hogy ez egy csodaszer.

De eleve honnan került elő a magolaj?

Tulajdonképpen teljesen véletlenül. Édesapámnak említettem a feladatot, ő mondta, hogy a keménymagvas kísérleteket folytathatnánk azzal a csigáspréses géppel, amit félbehagytak, és amivel eredetileg biodízel-olajat akartak gyártani. Utána olvastam az egész témának, nagyon komolyan vettük a feladatot, statisztikákat is készítettünk. Azt gondoltam, vágjunk bele a valóságban is.

A többes szám kiket takar?

„Csináld, lányom, persze, csináld” – ez apukámtól jött, ő is vállalkozó. Fél év után a technológiai fejlesztésbe bevontam a páromat is, aki vegyészmérnök. Én közgazdászként végeztem, addig csak kommunikáltam a mérnökökkel, ennél többet nem tudtam hozzátenni.

Az egyetemi csoportból senki nem csatlakozott?

Nagyon jó barátok maradtunk, és ma is vásárlóink. A projektötletet én dobtam be, és én éreztem, hogy ebből céget kell csinálni.

Emlékszel arra, mikor döntötted el, hogy ebből vállalkozás lesz?

Persze! A kocsiban ültem, a hátsó ülésen, édesapámhoz mentünk. Volt egy biztosítás a nevemen, ami lejárt 19 éves koromban, pont akkor, amikor ez az egész körvonalazódott. Az volt a kérdés, hova kössük le, mi legyen a pénzzel? Én befektettem: vettünk belőle szőlőmagot.

Mennyi volt ez a kezdőtőke?

Nyolcmillió forint, de folyamatosan vissza kellett forgatni. Megvettük a magot, nyomban elkezdtünk préselni, mert a présmaradványt sikerült gyorsan eladni egy takarmánycégnek (a gyártás melléktermékeként keletkező alapanyag kifejezetten jó hatással van a nyulakra). Határidőre kellett gyártanunk, éjjel-nappal dolgoztunk, ha kiesett valaki, én is beálltam a gépsor mögé éjszaka. Voltak kalandok! Szóval préseltünk, és egyszer csak ott volt kétezer liter olaj. Ja, hogy ezt el kellene adni? A család ugyan segített, de nagyon az elejéről kezdtünk mindent, menet közben kellett megtanulnunk az egészet.

Egyáltalán hogyan kezdtél neki?

Vicces, de leültem a Google elé. Tényleg csak ennyi.

Amikor cégvezetőként elkezdtél tárgyalásokra járni, mi volt a nagyobb hátrány, hogy fiatal vagy, vagy hogy nő?

Egyértelműen a fiatalságom.

Hányan néztek titkárnőnek a saját cégedben?

Még ma is előfordul! (nevet). Ha a fiúkkal megyek tárgyalni, el kell hangoznia, hogy Marianna a tulajdonos és ügyvezető. Onnantól kezdve már rám figyelnek, illetve még így is van olyan, aki nem vesz rólam tudomást, hiába én ülök középen. De hát ez van.

Hogy élted meg, hogy a korod hátrány volt az elején?

Abban, hogy fiatal voltam, az volt a rossz, hogy nyilván tudatlan is, egyszerűen nem volt tapasztalatom az iparban. Ahogy apukám mondja, harminc év mérnöki tapasztalathoz harminc év kell.

Még mindig nem értem, hogy miért költ el egy 19 éves nyolcmilliót egy olyan iparágban, amihez addig jóformán semmi sem kötötte. Mi motivált?

Azt gondoltam, hogy ez egy kihívás, egy projekt, gyerünk, csináljuk meg. És érdekelt is.

És ha elbukod másfél év alatt?

Fel sem fogtam, hogy mit is kockáztatok. Nem ésszel, inkább lendületből döntöttem. A főiskola kevés volt, más ritmusban kellett tanulni, a vizsgaidőszak után lehetett lazulni. Érettségi, három nyelvvizsga, jogsi, így jöttem Budapestre, nagy pörgésből. Kellett még valami.

A te generációdra nem jellemző, hogy már a főiskola alatt belevágna egy cégbe, pedig vesztenivaló nincs, olcsó forrás pedig van.

Azt gondolom, hogy ma egyáltalán nem nehéz nyolcmilliót összeszedni egy cég elindításához, vannak lehetőségek bőven, nekünk is és az újaknak is.

Neked ez mennyire volt nehéz?

A legrosszabb az volt, hogy folytan csörgött a telefonom. Nem tudtam, eldönteni, hogy egy-egy előadásról kimenjek-e? Persze, ha fontos volt, akkor felvettem, de gyakorlatokon nem jött jól. A szüneteket telefonálással töltöttem. A tanárok szinte nem is tudták, mivel foglalkozom, csak a főiskola végén. Akkora már talán öntudatosabb is lettem. Tudod, van ez a jó magyar szokás, a tanár kérdez, a terem meg síri csendben. Én pedig egyre aktívabb lettem ilyenkor, nem volt bennem félsz, ha érdekelt valami, megszólaltam. Hozzászoktam, hogy beszélnem kell, hogy 40-50 éves, öltönyös férfiak vannak velem szemben, és meg kell szólalni.

Tudsz hideg fejjel gondolkodni a vállalkozásodról, vagy a gyermekednek tekinted?

Szeretném azt hinni, hogy a cégről tudok racionálisan gondolkodni, de ez nincs így. Bele kell szeretni, és rossz lenne, ha nem lennék ennyire szerelmes. Hogy el tudnám-e engedni? Fogalmam sincs. Most minden nap nagyon jó, minden elől bele lehet menekülni (persze nem biztos, hogy ez mindig jó). Szabadidőmben recepteket írok, és ezt munkának nevezhetem. Olajokkal főzök, és a saját termékeimet használom. Ez a legtökéletesebb dolog. A másik része, hogy szeretek emberekkel dolgozni, a középiskolában is érdekelt a pszichológia. A mester szakon motivációelmélettel kezdtem el foglalkozni, az ottani szakdolgozatom már erről szólt.

Azért kérdeztem, mert ha egy cég szépen megnő, akár felvásárlási célpont is lehet.

Azt hiszem, csak akkor adnám el, ha máshogy nem tudnék családot alapítani, ha túl sokat venne el az anyaságtól, akkor talán túladnék rajta. Egyéb esetben nem hiszem, bár tudom, hogy van az a piaci helyzet, amikor azért kell az eladás mellett dönteni, mert különben elnyomnak. Előállhat ilyen szituáció, benne van, de szeretném felismerni, ha ez a helyzet, és helyesen dönteni.

A magvas olajpiacot is érintette az ÁFA-botrány, sok a nem tiszta szereplő, ez nagy hátrány nektek?

Más termékkategória, de nekünk a tudatlanság sokkal jobban fáj. Az, hogy az emberek nem tudják, hogy a százforintos termék lehet hígított vagy ÁFA-botrányban érintett. Mi egy dolgot tehetünk: minőségi terméket állítunk elő, következetesen. Nem gondolom, hogy mások pocskondiázásával bármit is elérnénk. És van egy nagy versenyelőnyünk: én ráérek. Ha tíz év múlva lesz ebből nagy cég, akkor is ráérek. A stiklik kiderülnek, nekünk meg van időnk bőven, hogy dolgozzunk. Nincs rajtunk nyomás.

 

 


Ha szeretné, hogy Pinczés Marianna legyen az Év Példaképe 2015 Közönségdíjasa, szavazzon rá!

Figyelem! A példaképre ide kattintva, a szavazás oldalán tud érvényes szavazatot leadni, az interjú alatt lévő Like gomb nem egyenlő a szavazással.

komment

Kommentek