Példakép

Merker Dávid

2015. december 15.

merker_david.jpgÜgyvezető - Hosszúlépés. Járunk?, Városi Séta Kft. 

Angliából indult, mégis Magyarországon hozott létre valami rendkívülit Merker Dávid és felesége, Koniorczyk Bori. A tematikus budapesti sétákat kínáló családi vállalkozást sokan ismerik, ám azt kevesen tudják, mekkora munka és felelősség áll egy-egy túra mögött. A város megismertetésén kívül Dávid személyes inspirációja, hogy érthetővé és érdekessé tegye a tudományt a mindennapi emberek számára. Eközben pedig folyamatosan azon dolgozik, hogy jobb legyen, mint mások.

Ha csak úgy sétálsz Budapesten, ki tudod kapcsolni a munkát?

Dehogy. De ez nem csak Pesten van így. Mindenhol, mindig inspirációt gyűjtünk. Különösen fontos, hogy a világban is körülnézzünk. Figyelnünk kell, mi történik tőlünk nyugatra, hogy mire elér Magyarországra, készen álljunk.

És amikor nem sétálsz, hogyan születnek az ötletek?

Folyamatosan. Ez nem egy nyolcórás munka, sőt, kifejezetten figyelni kell arra, hogy az élet ne egy állandó ötletrohamból álljon. Tudni kell, hol szabjuk meg a határt. Az egész kicsit úgy működik, mint egy színház: van egy tavaszi és egy őszi idényünk. Egy évben kétszer jövünk ki új programokkal, ez rengeteg munkát jelent.

Kutatómunkát? Helyszínbejárást?

Mindkettőt. Egy séta olyan, mint egy tanulmány, csak mi szórakoztatóan adjuk elő, hogy mindenkihez eljusson. Ismerjük a közönségünket, s mivel én eredetileg szociológus vagyok, mérünk mindent. Kérdőíveket készítünk, elemezzük a sétálóink igényeit, évente többször is. Ez azért is lényeges, mert a mi tevékenységünknek csak egyik része a séta, a másik a különböző céges együttműködésekről szól. Ha egy reklámügynökséggel tárgyalunk, csak akkor vesznek minket komolyan, ha meg tudjuk mondani, kiket és hogyan érnek el rajtunk keresztül.

És ti hogyan éritek el a cégeket?

Először általában magánemberként jönnek el a sétáinkra, utána keresnek meg minket, sokszor egymást hozzák az együttműködések. Két és fél év után viszont most jutottunk el oda, hogy már nemcsak minket keresnek, hanem mi is keresünk meg más cégeket.

Itt tartotok most, de hogyan kezdődött?

A céget többen alapítottuk, mára családi vállalkozássá vált, a feleségemmel, Koniorczyk Borival közös. Amikor elkezdtük, mindenkinek volt valamilyen korábbi tapasztalata, tulajdonképpen mindenki értett valamihez.

Baráti társaság?

Nem teljesen. Mindenki ismert valakit, de nem ismerte mindenki a másikat. Tele voltunk ötletekkel és ambícióval, de nem volt egy fillérünk sem, így az első pillanattól kezdve csak a közönségünkre tudtunk támaszkodni. Ha nekik tetszett valami, akkor megtartottuk a programot, ha nem, akkor viszont el kellett engednünk. A piacorientált szemléletet ötvözzük a kulturális profilú tevékenységgel.

Az ötlet honnan jött?

Több helyről. A feleségem és én is Angliában tanultunk, azt hittük, miénk világ, aztán rájöttünk, hogy a diplománkkal itthon semmit nem lehet kezdeni. Én nemzetközi fejlesztést tanultam, miközben Magyarországon szinte semmit sem költenek erre. Nem is értette senki, miért jövünk haza, így arra gondoltunk, jó lenne másnak is elmondani, mitől jó hely Budapest.

És a személyes inspiráció?

Mindig úgy éreztem, hogy óriási a szakadék a tudomány és az emberek között. Miközben az összes tudományos tevékenységet a mi adónkból tartja fenn az állam, éppen azok vannak kirekesztve belőle, akikről szól. Hétköznapi emberek nem olvasnak el egy tanulmányt. Ezt hidaljuk át azzal, hogy ugyanilyen dolgokról beszélünk, csak közérthetően, szórakoztatva és érdekesen, és emellett még fizetnek is érte.

A vállalkozásban mennyi tapasztalatotok volt?

Én elsőre azt hittem, semmi, de ez nem teljesen igaz. Dolgoztam korábban egy gettótérségben, ahol mikrohitelezéssel foglalkoztam. Ráadásul a családom nagy része korábban kereskedett is, a nagymamám textilekkel, anyukám reklámokkal, de a második világháború előtt rádióboltja és péksége is volt a felmenőimnek. Tehát mégiscsak van mögöttem családi kereskedői hagyomány, ami még akkor is meghatározó, ha tudatosan sosem készültem vállalkozónak.

Hétköznapi emberek nem olvasnak el egy tanulmányt, hiába érdekes a téma. Ezt hidaljuk mi át azzal, hogy ezekről a dolgokról beszélünk, csak közérthetően és szórakoztatva.

Van olyan, ami különösen nehéz volt?

A bürokrácia sokszor felesleges, és rengeteg energiát vesz el az érdemi tevékenységünktől. De ha folyamatosan ezen keseregnénk, akkor borítékolható lenne a kudarc, ezért megpróbálunk ezzel együttélni.

Mennyire határozza meg a céget az, hogy családi vállalkozás?

Nagyon, sőt, egyre jobban. Nem tudunk kikapcsolni, egészen fura helyzetek közben jönnek elő az ötleteink. A cégben ráadásul a magam 32 évével én vagyok a legidősebb, sokaknak ez az első munkahelye, vagy még egyetem mellett csinálják. Ez azért is fontos, mert a kollégáinkat nem befolyásolja más munkakultúra, ezért a Hosszúlépés egy olyan sziget, amilyenné mi alakítjuk. Szorosan kötődünk egymáshoz, nálunk ismeretlen egymás „fúrása”.

Befolyásol, hogy alkalmazottaid vannak?

Megszokni nem volt nehéz, inkább az volt a kihívás, hogy a személyes szimpátiám helyett a Hosszúlépés érdekeit nézzem. Meg kellett tanulnom azt is, hogy ez egy csapat: megszakadhatunk egyedül vagy megoszthatjuk egymás között a feladatokat. Mindenkinek tudnia kell felelősséget vállalni, ha pedig valamit elrontunk, akkor azt elismerjük. Hibázni lehet, csak alibizni nem. Világos szabályok vannak, és komolyan vesszük egymást.

Mostanában divat lett városi túrát tartani. Miben vagytok mások, mint a többiek?

Mi vagyunk a piacvezetők, nekünk van a legszélesebb kínálatunk. Összekapcsoltuk a sétálást két háttértevékenységgel, a céges együttműködésekkel és a városi csapatépítéssel. Rendezvényeket és játékokat is szervezünk, magánsétákat is tartunk. Ami még nagy különbség, az a teljes ügyfélközpontúság. Mások sokszor úgy működnek, hogy az igényeket igyekeznek a kínálatukhoz igazítani. Nekünk viszont mindig az ügyfeleink az elsők, akár egyetlen jegy vásárlójáról van szó, akár egy világcégről. Mi csak a piacról élünk, semmilyen támogatásunk nincs, úgyhogy nagyon meg kell becsülnünk a közönséget.

Ha jön egy túraötlet, hogyan kell felépíteni?

Hosszú folyamata van, de fontos szabály, hogy mindig le kell írni az ötletet, az nagyon jó szűrő. Ha valaki erre nem képes, abból nem lesz semmi. Ezután megbeszéljük, majd következik egy hosszabb kutatómunka, és be is járjuk a helyeket. A végén összeáll egy Hosszúlépés-séta.

És ha váratlan esemény történik?

Minden sétán két ember vesz részt tőlünk: egy sétavezető, aki csak a tartalommal foglalkozik, és egy sétasegéd, aki beszedi a jegyeket, intézi a regisztrációt, kinyitja az ajtót, és ha bármi gond támad, megoldja. Arra törekszünk, hogy a séta a lehető legjobb élmény legyen, és ne zavarja meg semmi.

Tíz év múlva még mindig látod magad, amint sétákat vezetsz?

Mindig azt mondják, hogy egy vállalkozás sorsa a harmadik évében szokott eldőlni, mi most vagyunk két és fél évesek. Ezért azt, hogy a Hosszúlépés hosszú távon sikeres lesz-e, még csak remélhetem. Tíz év múlva viszont biztosan nem csak Budapesten látom magam. Minden lehetőség megvan rá, hogy abból, amit mi itt, Pesten létrehozunk, egy olyan modell lesz, ami más városokba is adaptálható. A trendeket ugyanis nemcsak követni lehet, hanem formálni is, mi pedig ezt igyekszünk megvalósítani.


Ha szeretné, hogy Merker Dávid legyen az Év Példaképe 2015 Közönségdíjasa, szavazzon rá!

Figyelem! A példaképre ide kattintva, a szavazás oldalán tud érvényes szavazatot leadni, az interjú alatt lévő Like gomb nem egyenlő a szavazással.

komment

Kommentek