Példakép

Huszár András

2015. december 15.

huszar_andras.jpgÜgyvezető, társtulajdonos - Hellowood Kft. 

Huszár András mindig is épített valamit, és nem csupán azért, mert építész. Sokan a falaknál és sarokablakoknál jóval többet köszönhetnek neki: alkotótábort, osztályfőnöki órát, segítséget, ötleteket, inspirációt. A fiatal építész a Hello Wood egyik alapítója, a „túlórák után ma is tervez házakat”, de főleg az alkotótáborból kinőtt projektre fókuszál. A Hello Wood piaci megrendelésekből él év közben, installációkkal válaszolnak problémákra vagy feladványokra, és közben fontos társadalmi üzeneteket juttatnak célba – most már a határon túlra is. András tanít, ötletel, szervez és ügyvezet. Lendületesen és vidáman mesél arról, hogy miért fontos számára a közösségépítés, és nem bánja, hogy épp saját konkurenciáját neveli ki. A Hello Wood pedig egy csórompusztai magtár mellől megmutatta, hogy művészi igényű üzenetek megalkotásával is lehet üzletileg racionális projekteket futtatni – igen, még Magyarországon is.

A Hellowood az, ami nagyon menő, de igazából kevesen tudják, hogy pontosan micsoda. Cég, projekt, fesztivál?

A fő tevékenységünk a Hello Wood alkotótábor és fesztivál egyben, jellemzően építész hallgatóknak, de bárki jelentkezhet. A projektnek elindult egy vállalkozási lába is, hogy év közben is foglalkoztatni tudjuk azokat, akik részt vesznek a szervezésében. Megrendeléseket teljesítünk, az első (és azóta is az egyik legnagyobb) megrendelőnk a Sziget fesztivál volt. Adott feladatokra reagálunk művészeti installációkkal, valahol a szobrászat és az építészet határán mozgunk.

Mik voltak a legizgalmasabb megrendeléseitek?

Sokan ismerhetik a Budapest feliratot a Hősök terén, az adomány karácsonyfánknak pedig külföldön is híre ment. Vagy háromszáz hír jelent meg róla, lesokkolt minket, hogy meddig elért az üzenet. Idén (2015-ben) rengeteg karácsonyi megkeresést kaptunk emiatt (London, Manchester).

Saját projektek vannak?

Igen, vannak saját fejlesztéseink is. Minden évben Csórompusztán felhúzzuk a Hello Wood falut az alkotótábornak, hogy el tudjunk szállásolni kétszáz embert. Az üzleti stratégia része volt, hogy ezt később bérbe tudjuk adni. Az elmúlt években a Sziget és a Balaton Sound VIP campingje is volt, és minden évben fejlesztünk új szálláshelyeket. Együttműködünk segélyszervezetekkel is, készítettünk már adományautomatát is (egyelőre helyszínt keresünk neki). Van egy előre gyártott házzal kapcsolatos projektünk is, ami most fut. Az osztrák piacra fejlesztünk egy prototípusházat, amit tovább tudsz fejleszteni magad is (ha gyerek születik stb.).

Akkor építész, vállalkozó vagy művész a te foglalkozásod?

Is. Valahogy a csapat sikere abban rejlik, hogy partner mindenki, nincsenek főnökök, mindenkinek megvan a saját területe. Én a Petivel együtt vagyok ügyvezető (Pozsár Péter, társalapító – a szerk.), de a stratégiai döntéseket közösen, Dáviddal együtt (Ráday Dávid, társalapító) hozzuk, amibe a többieket is bevonjuk. A csapatban Janota Orsolya projektvezető a nemzetközi kapcsolatokért, a táborért és a technikáért felel, Lakatos Nikoletta, projektvezető pedig a beszerzésekért, lebonyolításért és pénzügyekért.

Az, hogy az alkalmazott művészetek, installációk felé fordultál, összefügg az építőipar mélyrepülésével?
Ezt én is megszenvedtem, volt egy építészirodám. Elfogytak a megrendeléseink, pedig szépen fejlődött a cég, de ezzel egy időben erősödött a Hello Wood. A csapat egyre többet tudott együtt dolgozni, de én is tudtam más projektekkel foglalkozni. Például egy egészségprevenciós programban osztályfőnöki órákat tartottam, országszerte kétszázat.

Miért?

Van egy ilyen missziónk a nővéremmel és egy kisebb csapattal. Ez mind az oktatásról szól, kilencéves kortól tulajdonképpen bármilyen korosztály oktatásába be tudunk kapcsolódni.

 

Az történt, hogy rájöttünk: csapatban együtt sokkal sikeresebbek vagyunk, az ötletek és mi is egymást erősítettük. 


Volt benned kényszer, hogy ha az irodád nem megy, akkor a Woodot kell csúcsra járatni?

Kényszer nem volt egyáltalán, inkább az történt, hogy rájöttünk: csapatban együtt sokkal sikeresebbek vagyunk, az ötletek és mi is egymást erősítettük. Az nem megy, hogy valamit kiadunk, hogy csináld meg; minden akkor működik valahogy, ha rászánjuk az időt, és közösen, összeülve ötletelünk. Az elején rengeteget dolgoztunk ingyen, nagyon munkaigényes volt az első 3-4 év. De amikor a nagycégek látták a táborokról készült képeket, akkor elkezdtek minket megkeresni, installációkat gyártottunk különböző alkalmakra.

Az első éveket miből finanszíroztátok?

Éhen nem haltunk, munkája akadt mindenkinek, illetve kitartottak a tartalékaink. El tudtunk viselni egy olyan időszakot, amikor kicsit kevesebbet kerestünk, amúgy is több lábon állt mindenki. A kulcs az volt, hogy beültünk egy irodába közösen. Az utóbbi három év már meghatározó volt, amióta fizetést kapunk. Már nem kell mindent elvállalni, a fókusz teljesen a Hello Woodon van, minden projektet ide csatornázunk be.

Tulajdonképpen ti megéltek abból, hogy művészek vagytok. Ritka az ilyen. Nagy bűvészmutatvány?

Szerencsénk van a szponzorokkal, a megfogalmazott üzeneteink és a társadalmi szerepvállalásunk miatt a cégek is nyitottabbak.

A társadalmi felelősség része az üzleti tervnek? Ez volt a mézesmadzag?

Ez így elég erős! (nevet). A stratégáink része, hogy fontos és világos üzeneteket fogalmazzunk meg, hogy ne legyünk érdektelenek, és jó visszajelzés volt, hogy a cégeket ez érdekelte. Inkább az volt a döntő, hogy nem gondoltuk volna, hogy piacot teremtünk, de végül is létrejött egy új piac, a cégek látták, hogy az installációkban van potenciál.

A művészi éneteket el tudja nyomni a megrendelő, aki a végén fizet? Van rajtatok nyomás?

Az elején ez nehezebb volt, kevesebb pénzből is gazdálkodtunk. Próbálunk egy jó arányt tartani, hogy ne legyen túl agresszív az installációkban a cégek megjelenése, csupán indirekt módon történjen, de ma már többnyire csak olyat vállalunk el, amiről tudjuk, hogy elvállalhatjuk. A büdzsét pedig már a legelején meghatározzuk, ettől is függ, hogy meg tudjuk-e csinálni (ha nem éri meg, akkor inkább a saját fejlesztéseinken dolgozunk). Amikor ötletelünk, az az első, hogy legyen jó a projekt, és van, hogy azt mondom, ezen most ne keressünk annyi pénzt, csináljuk meg még ütősebbre! Egyre tapasztaltabbak vagyunk, és egyre pontosabban kalkulálunk, ami azt jelenti, hogy most már nem feltétlenül költjük el azt, amit keresünk egy projekten (nevet). Alapvetően nem panaszkodom, nagyon jó megkereséseink vannak, és tudunk a saját projektekkel is haladni.

Szociálisan igen érzékeny vagy, ez honnan jön?

Édesapám életében orvosként rengeteg emberen segített, és ez számunkra, testvéreimmel, meghatározó mintát jelentett. Nővérem nálunk a legszociálisabb típus, miatta kezdtem már középiskolásan gyerekeket táboroztatni. A Hello Wood szociális orientációját pedig Peti alapozta meg azzal, hogy úttörőnek számító szociális építészeti kezdeményezését behozta a csapat életébe.


Teljesen egyértelmű volt neked, hogy céget alapítasz és a saját utadat járod?

A szüleimnek is volt már cége, azon keresztül is vállalkoztam korábban. Voltam közalkalmazott is, a MOME-n egy inkubátorházat próbáltunk elindítani, de ez nem működött egyetemi keretek között. A Hello Wood végül is ebből nőtt ki.

Utánpótlást neveltek, ezt is mondtad. De ez azt is jelenti, hogy a saját konkurenciátokat is kinevelitek.

Így van. Tanítok az egyetemen is, és nagyon örülök, amikor például azt látom, hogy valaki szponzorokat kezd szerezni. Én is nagyon sok ilyet intéztem, egyetemistaként 4-5 év alatt 4000 liter ingyen sört szereztem rendezvényekre és alkotótáborokra! (nevet). Már akkor sokat foglalkoztam azzal önszorgalomból, hogy a projektjeinket meg is tudjuk valósítani, legyen pénzügyi háttér. Szívesen beszélek erről a diákoknak, és örülök, ha valaki belevág maga is.


Ha szeretné, hogy Huszár András legyen az Év Példaképe 2015 Közönségdíjasa, szavazzon rá!

Figyelem! A példaképre ide kattintva, a szavazás oldalán tud érvényes szavazatot leadni, az interjú alatt lévő Like gomb nem egyenlő a szavazással.

komment

Kommentek