Példakép

Erdélyi Tamás

2015. december 15.

erdelyi_tamas.jpgHead of Design - HardBodyHang

Kevés vállalkozó mondhatja el magáról, hogy annyi előítélettel kell megbirkóznia, mint Erdélyi Tamásnak és társának, Csepregi Szabolcsnak, de a szabadtéri sporteszközöket gyártó és tervező fiatalokat még az sem tántorította el, ha a szemükbe nevettek. Inkább fogták magukat, és külföldre vitték terméküket, ahol tárt karokkal várták őket. Így persze már itthon is azonnal elismerést szereztek, ám ők a társadalmi felelősségvállalást fontosabbnak tartják, mint a pénzügyi sikert.

Jól gondolom, hogy ha van valaki, akiről el lehet mondani, hogy teljesen véletlenül csöppent a vállalkozásba, az te vagy?

A véletlenek többször is befolyásolták az indulást. A társammal, Szabolccsal például úgy ismerkedtem meg, hogy mindketten eveztünk egy klubban, aztán egyik délután leült mellém a konditeremben, és elkezdett arról beszélni, milyen jó lenne egy húzódzkodó, amit külső helyszínen is használhatnánk. Egyikünk sem értette, miért egy sötét konditeremben edzünk, amikor kint olyan szépen süt a nap. Hetekig csak beszéltünk róla, aztán fogtunk magunkat, és készítettünk egy prototípust. Nem kell óriási dologra gondolni, csak meghajlítottunk egy csövet, és kitettük néhány helyszínre.

Csak úgy, minden engedély nélkül?

Naivak voltunk, azt hittük, egyszerű lesz, de rá kellett jönnünk, hogy ez nem így működik. Az ötlet viszont jónak tűnt, úgyhogy elkezdtünk vele fesztiválokra járni, ahol mindenki azt kérdezte, miért nem csinálunk egy parkot. Itt jött a második véletlen: a Velencei-tónál egy kis házban laktunk, a hátsó kertje egy rétre vezetett, ahol egyik nap összeakadtunk néhány fiúval, akik sportszerűen űzték a szabadtéri edzést. Fogalmunk sem volt róla, hogy külföldön ez egy külön sportág, de innentől már tudtuk, hogy akár komolyabban is lehetne vele foglalkozni.

Ez eddig rendben van, de hogyan álltatok neki?

Formatervezőként végeztem, régebben is jó pár kisebb vállalkozásban vettem részt, minimális tapasztalatom tehát volt. Azt tudtuk, hogy pénzt kell szereznünk. Első prototípusunkat még a zsebpénzünkből készítettük, el is tört, de tanultunk belőle. 2012-ben egy európai uniós pályázat segítségével végül lehetőséget kaptunk, hogy négy budapesti parkban bővítsük a sportolási lehetőségeket.

A pénz megvolt, de hogy szereztetek helyszínt?

Na, az már nehezebbnek bizonyult, mert meg kellett keresni az önkormányzatokat. Szándékosan a külvárosi kerületekbe mentünk, ahol sok az üres park, de kevés a sportolási lehetőség, viszont – őszinte leszek – a legtöbb helyen egyszerűen nem értettek minket. Két naiv fiatal srácot láttak bennünk, akik társadalmi felelősségvállalásról, meg valami kültéri sporteszközről beszélnek.

Mégis hogyan sikerült őket meggyőzni?

Jellemzően, ahogy hozzátettük, hogy mindez ingyen van, néhány helyen elkezdtek ránk odafigyelni. Persze így is volt, aki nem kérte, mondván, ebből csak a gond lehet. Végül három helyszínen sikerült kirakni az eszközöket, a negyediket már úgy csináltuk meg, hogy még nem volt meg a teljes beleegyezés, de mivel határidős volt a pályázat, muszáj volt felállítani. Utólag persze áldásukat adták rá. Nem hittük, hogy egy ajándékot ilyen nehéz lesz odaadni.

Ha jól értem, ebből még mindig nem volt pénz. Hogyan folytattátok?

Kénytelenek voltunk visszazökkenni egy kicsit a való világba, és elkezdtünk gondolkozni, hogyan tovább. Szerencsére megnyertünk egy újabb pályázatot, kinéztük a Petőfi híd budai hídfőjét a referenciaparkunk számára. Besétáltunk az önkormányzathoz, ahol – mily meglepő – nem vettek minket komolyan. A mai napig emlékszem rá, hogy ülünk a képviselőkkel szemben, és nevetnek. Végül azt mondták, kérjünk területfoglalási engedélyt, akkor a mi felelősségünkre mehet. Nekünk az is jó volt, csak fel tudjunk mutatni valamit példaként.

Egyikünk sem értette, miért egy sötét konditeremben edzünk, amikor kint olyan szépen süt a nap.

Nem volt olyan pillanat, amikor azt gondoltátok, hogy ennek nincs értelme?

Fel nem adtuk, de volt, amikor fogtuk a fejünket. Mivel a műhelyünk a nyolcadik kerületben indult, nagyon szerettünk volna a Mátyás térre kihelyezni néhány eszközt. Másfél órán keresztül beszélgettünk az ottani területfejlesztési vezetővel, de csak azt emlegette, hogy nem akarnak semmit, mert abból biztosan csak balhé lesz, vagy probléma. Egyszerűen nem tudtuk őket meggyőzni róla, hogy ez nem erről szól.

Akkor mégis miért tartottatok ki ilyen sokáig?

Külföldi példák voltak bőven, szóval tudtuk, hogy ennek van jövője, csak itthon nagyon félnek az ismeretlentől. Ezért döntöttünk úgy, hogy külföldön terjeszkedünk. A pályázati pénzből elkészítettünk egy mobilverziót, amivel külföldi fesztiválokra, versenyekre tudtunk menni, és a Facebook-oldalunk is sokat segített. Így kaptunk meghívást a világkupa egyik állomására, ami hatalmas löket volt.

Úgy érted, végre megismertek titeket?

Igen, és így átléptük azt a szakaszt, hogy először Magyarországon csináljunk egy nagy céget, és azzal kelljen kimennünk külföldre. A siker hozzásegített ahhoz, hogy végre itthon sem csak mosolyogtak rajtunk, meg tudtuk mutatni, hogy van már referencia külföldön is.

Gondolkoztatok azon valaha, hogy Magyarországon mi lehetett a gond?

Egyik ismerősünk jóban volt egy önkormányzattal, így megkapta azokat a belsős információkat, amiket mi nem. El sem hiszed, de a legtöbb kerületnél olyan indokokkal álltak elő, ami nevetséges volt. Nem is értettük az egészet. Ekkor jöttünk rá, hogy nekünk nem Magyarország az elsődleges piacunk, a hazai megrendeléseknél néha több gond van a kelleténél.

És a külföldi megbízások hogyan érkeztek?

Néha mi sem tudjuk, az első például Hongkongból jött. Előre utalták a pénzt, és a szállítást is megoldották. Könnyű volt rájönni, hogy ez a mi utunk, és majd szépen megvárjuk, amíg Magyarország is követi a példát. Ma már kilencven százalékban külföldre szállítunk.

A vállalkozás részét könnyű volt megtanulni?

Ez jó kérdés, mert még én sem vagyok azzal tisztában, hogy jó vállalkozók vagyunk-e. A cég még csak másfél éve létezik, de biztosan segített, hogy Szabolcs korábban közgazdaságtant tanult. A mi cégünknek küldetése van, nem is vállalkozni akartunk, hanem szabadok lenni, azt csinálni, amit szeretnénk, ami érdekel minket. Szerencsénk volt, mert már akadt annyi tapasztalatunk, hogy az elején ne kövessünk el nagy hibát, szerintem így sikerült túlélni.

Kimentek néha ti is a parkokba edzeni?

A Goldmann György térre a mai napig lemegyünk néha. Jó látni, hogy néha sorban állnak az emberek az eszközökért. Mindig olyan terméket akartunk adni az embereknek, ami jótékony hatással lehet a környezetre és a társadalomra is. Persze eszünkbe jutott már, hogy az imázs szempontjából nem lenne rossz, ha mi is úgy néznénk ki, mint ezek a sportolók, de csak szépen sorjában.


Ha szeretné, hogy Erdélyi Tamás legyen az Év Példaképe 2015 Közönségdíjasa, szavazzon rá!

Figyelem! A példaképre ide kattintva, a szavazás oldalán tud érvényes szavazatot leadni, az interjú alatt lévő Like gomb nem egyenlő a szavazással.

komment

Kommentek