Példakép

Domokos Béla

2015. december 15.

domokos_bela.jpgIpari konyhatechnológia-gyártó, -kivitelező és -forgalmazó – Gastimpex

Domokos Béla a válság mélypontján kezdett vállalkozni, a helyzet nehézségei és egy ki nem fizetett számla bedöntötte a cégét. Mindez azonban nem akadályozta meg abban, hogy alig egy évvel később létrehozzon egy másik vállalatot, ugyanolyan profillal: ipari konyhatechnológiát értékesít, szállít és épít. 

Sokat tanultál az első kudarcból? 

Már-már azt fontolgattam, hogy nyugatra költözöm és megpróbálok akár felszolgálóként boldogulni, de valami mégis azt súgta, próbáljam meg még egyszer. Tény, hogy sokkal inkább mellém állt a szerencse, szinte egyszemélyes cégnek számítottam, mégis nagyon szerettek velem dolgozni az ügyfeleim. 

Ezúttal fizettek? 

Most nagyobb szerencsém volt ebben. Ha tanulságot kell megfogalmaznom, talán az első körben kicsit elbíztam magam a kezdeti sikerek miatt. A jelenlegi éves forgalmam több mint hússzorosa az elsőnek, mégis sokkal józanabbul és szerényebben tekintek az eredményekre. Felkészültem a cégépítéssel járó nehézségekre. 

Hogyan? 

Tőkeerősebb a vállalkozásom, több alkalmazottal dolgozom, tudok finanszírozni az ügyfeleknek, ami versenyhelyzetben előnyt jelent. A bankok tárt karokkal várnak, bár fontosnak érzem, hogy hitel nélkül tudtunk idáig fejlődni. Most is voltak gyengécske negyedéveink, mégsem fájt a fejem olyan nagyon, például mert éppen nem kellett hitelt törlesztenem. 

Ha nem hitelből, mi biztosította a második céghez a kezdőtőkét? 

Egy picit „agresszívebb” voltam a második fejezetben. Kitartottam amellett, hogy igenis jobb áron kell megcsinálni a konyhát, mint a versenytársak, az alkalmazottként megszokott árréseket el kell felejteni induló cégben. És ragaszkodtam az előre fizetéshez. Így tulajdonképpen az ügyfél finanszírozza a kivitelezést a jó árért cserébe. 

Most a vállalkozásom gyarapodása a fontos. Én még egy jó ideig inkább annak élek. És ahogy a jövő évi tervek kinéznek, lesz dolgunk bőven.

Rendhagyó üzleti modell. 

Semmi újat nem találtam ki, csak sokan nem tudják ezt így véghezvinni. Először én sem tudtam. Aztán rájöttem, ez az egyetlen út kezdő cégként a növekedéshez, a fennmaradáshoz. 

Mekkora most a céged? 

Amint egy kicsit megerősödtem, viszonylag rövid idő alatt felvettem öt embert arra a munkára, amit korábban kiszerveztem vagy egyedül végeztem. Idén ennél is nagyobb az apparátus, 2014-ben pedig annyira megszilárdult a vállalkozásom, hogy átléptük a bűvös százmilliós forgalmat. Olyannyira, hogy 300 millió lett belőle, ami óriási ugrás a korábbi 50-hez képest. Most sem tartozunk a legnagyobbak közé, de országosan ismerik a nevünket, és a piactól kapott visszaigazolások is biztatóak. Arra nem lehet számítani, hogy mind a tizenkét hónap kitermelje önmagát, de arra igen, hogy a jobb hónapok eltartsák a gyengébbeket, és a végén talán még marad is, amiből merem vállalni a plusz költségeket. Viszonylag veszélyes játék, de kiléptem a komfortzónámból. Én az agresszív növekedésben hiszek. Aki megáll, megtette az első lépést visszafelé. A napi tennivalók mellett folyamatosan a fejlesztési céllal kell motiválni az ott dolgozókat is, a tulajdonost is. 

Van-e árnyoldala ennek az iparágnak? 

Annyi biztosan, hogy mivel az ipari konyháink jó részét építőipari generálkivitelező partnereinknek készítjük, az építőiparnak nagyon komoly köze van hozzá, de egyáltalán nem annyira vészes a helyzet, mint ahogy a közvélekedés tartja. Csak el kell tudni fogadni, hogy nem feltétlenül tudnak vagy akarnak rövid határidőre vagy előre fizetni. Ők sem rosszindulatból járnak el így, általában túl sok bürokráciával találkoznak. Az ipari konyhatechnológia önmagában viszonylag tiszta iparág, nem korcsosult el, nem sok kezdőnek jut eszébe, nincs is túl sok belőle, legalábbis olyan cégből, aki egy komolyabb költségvetésű konyhát meg tudna csinálni önállóan. El szoktam mondani: abban, hogy az én cégemnek szép a története, a szerencse is nagy szerepet játszik – például hogy a Fagor Industrial abban az időben építette importőri hálózatát. Ma mi vagyunk a legnagyobb importőr az országban. Persze rengeteg munka mellett. Mert a szerencséért azért tenni kell. 

Nem bántad meg, hogy nem váltottál profilt? 

Ellenkezőleg, úgy érzem nagyon jól választottam: szívesen csinálom, a piac elfogadható mértékben telített, ráadásul engem az alkalmazotti előéletem is ehhez a területhez köt. Korábban értékesítőként dolgoztam két vállalatnál is, az egyiket nem szerettem, a másikat nagyon, meg voltam becsülve, jól kerestem, de önállóságra vágytam. Így született meg az első cégem. De pillanatnyilag három is van. Az egyik családi vállalkozás. Kicsit rám maradt, nem én kértem, de szeretném felvirágoztatni. 

Az mivel foglalkozik? 

Édesapámtól vettem át egy vendéglőt a szülőfalumban. Azt a középső vállalkozásom üzemelteti. Mínuszt talán nem termel, de tőke kellene hozzá, fejlesztésekre lenne szükség, amit részben megkezdtem, bár még nem vagyok elégedett. Csak mivel a családunknak fontos, szeretném megmenteni. Nehéz kenyér a vendéglátás, akkor is, ha jól megy. Sokkal könnyebb kereskedelemből és kivitelezésből megélni. Ott egyetlen megrendelés be tudja hozni a teljes negyedévet, egyazon irodából lehet bonyolítani néhány milliós és egymilliárdos forgalmat egyaránt. Nincsenek fizikai korlátai. Szerintem ez a legjobb megélhetési forma, legalábbis én úgy érzem, nem választottam rosszul. 

Kevesen mondhatják el magukról, hogy vállalkozó családban nőttek fel. Ennek hatása volt a szemléletedre? 

Mindenképp. Édesapám 1990 körül vágott bele az önállóságba néhány barátjával. Az akkori viszonyokhoz képest, ha gazdagnak nem is, jómódú családnak számítottunk. Láttam, hogy miért tudunk elmenni síelni, nyaralni, miért van nyugati autónk. Láttam, hogy bár apám sokszor későn ér haza, máskor hajnalban indul, nincs főnöke. Láttam, hogy ő maga szervezi az idejét. Néha elvitt magával óvoda helyett. Most pedig azt tudom, hogy ha biztonságot akarok nyújtani a számomra fontosaknak, az az anyagiaknál kezdődik. 

Tehát az a legfontosabb, hogy stabil lábakon állj? 

Ez kettősség: a cégnek sok pénzre van szüksége hónapról-hónapra, de én, magánemberként, viszonylag alacsony személyi rezsire rendezkedtem be, hogy ha beüt egy váratlan helyzet, akkor is fenn tudjam tartani az egzisztenciámat költözés és komolyabb kényelmi lemondások nélkül is. Boldog vagyok most, a hétköznapi újgazdag luxuslétformára nem vágyom. Nemrég költöztem, vehettem volna talán nagyobb és fényűzőbb házat, de fontos volt, hogy ne magas fenntartási költségű ingatlanba költözzek. A jelenlegi házam elég tágas, a rezsim mégsem nagyobb egy 50 négyzetméteres lakásénál. Most a vállalkozásom gyarapodása a fontos. Én még egy jó ideig inkább annak élek. És ahogy a jövő évi tervek kinéznek, lesz dolgunk bőven.


Ha szeretné, hogy Domokos Béla legyen az Év Példaképe 2015 Közönségdíjasa, szavazzon rá!

Figyelem! A példaképre ide kattintva, a szavazás oldalán tud érvényes szavazatot leadni, az interjú alatt lévő Like gomb nem egyenlő a szavazással.

komment

Kommentek