Példakép

Zachary Milaskey

2014. december 18.

zachary_milaskey.jpgTulajdonos, tervező – Tipton Eyeworks Kereskedelmi Betéti Társaság

Nagyon ritkán fordul elő, hogy egy szemüveggyártó cég az elejétől a végéig viszi a folyamatot – meséli Zachary Milaskey, aki annak idején nem talált olyan keretet, ami tetszett volna neki, így bakelitlemezből megalkotta a saját szemüvegét. Azóta rendelt már tőle Elvis Costello és Elton John is.

Izgalmas utat tettél meg a saját vállalkozás létrehozásáig, merre és mit dolgoztál, mielőtt belevágtál volna a szemüvegtervezői munkába?

Édesapám bútorasztalosként, szobrászként dolgozott, neki sokat segítettem, azt mondhatom, tőle tanultam a designt. Több évig kőműves-inasként is kipróbáltam magam, így fizettem ki az egyetemet. De voltam tolmács, ács, szóval sok mindenbe belekóstoltam.

Miért szerettél volna vállalkozni?

Miután felmondtam a kőműveseknél, szereztem egy állást a főiskolához közeli optikában. Egyik nap kevesebb fizetést adott a főnök, mint amennyiben megállapodtunk.

Helyben felmondtam, és azóta vállalkozom. Most már csak rajtam múlik a siker.

Befolyásolja a munkádat, hogy két kultúrában nevelkedtél?

Azt gondolom, igen. Nagy hatással volt rám az amerikai mentalitás. Nagyon fontos tudni, hogy mások hogyan gondolkoznak.

Gyakorlatilag “kétlaki” életet élsz, ez segít bizonyos krízishelyzeteken túllépni?

Magyarországon az emberek egy része igen negatív néha, én viszont épp ezért mindig keresem a dolgok pozitív oldalát. Néhány éve elzárták a gázt a lakásban. Ezt valahogy el kellett mondanom a barátnőmnek. “Hideg zuhanyos bőrfiatalító kúrát fogunk tartani egész nyáron” – úgy emlékszem ilyesmivel indítottam.

Miért költöztél Magyarországra?

Édesanyám magyar. Itt jártam gimnáziumba Pécsett, mert úgy gondolta, sokkal színvonalasabb az oktatás mint Amerikában. A másik ok pedig az, hogy nekem Magyarország nem csak egy ország, hanem szinte egy egész kontinens. Ha ma veszek egy pár ezer forintos repülőjegyet, holnap már akár Londonban is lehetek. A cégem szempontjából pedig fontos, hogy folyamatosan friss információim legyenek trendekről, üzletekről. Ráadásul 2001-ben kapcsolatba kerültem az esztergomi szemüveggyárral is.

Honnan jött az ötlet, hogy bakelit lemezeket használj alapanyagnak?

Kiderült, hogy szemüvegre lesz szükségem, és egyszerűen nem találtam olyat a piacon, ami igazán tetszett volna, és nem volt elképesztően drága. Elhatároztam, hogy  készítek magamnak egy sajátot. Az első prototípusok után valami izgalmasabb alapanyag után kutattam. Ekkor találtam meg édesapám régi lemezgyűjteményét az akkori műhelyünkben, és kísérletezni kezdtem.

Milyen anyagokkal kísérleteztél még, mi vált be leginkább?

Sok mindent kipróbáltam már az elmúlt évek során. Volt egy kollekciónk, a Cinematique, aminek a keretelője acetát volt, a szárakba pedig régi celluloid filmkockákat építettünk. 

Készítettem szemüveget fából, fémből, de a hanglemez vált be a legjobban.

Miben különbözik a Tipton keret egy másik, márkás szemüvegkerettől?

Nagyon ritkán fordul elő, hogy egy szemüveggyártó cég az elejétől a végéig viszi a folyamatot. Nálunk mindent mi csinálunk a formatervezéstől a gyártáson át egészen a finom munkákig. A kereteink kézzel készülnek, egyedi darabok, és persze Magyarországon gyártjuk őket.

Én általában addig kísérletezem, amíg nem sikerül valami nagyon hasonlót létrehoznom, mint ami az eredeti ötletem volt.

Kik voltak az első megrendelőid?

A haverok! Aztán a haverok haverjai. Ez így ment kb. hat évig, majd sikerült néhány színvonalas francia optikával összebarátkoznom. Később ők ajánlottak tovább, és ekkor indult be az üzlet igazán.

Marketingre mekkora hangsúlyt fektettél?

Számomra jelenleg a hirdetés pénzkidobás. Mivel nem tudok rengeteget költeni rá, nem is érdemes.

A marketing viszont nem csak hirdetést jelent, hanem kommunikációt is. Minden egyes részlet jelent valamit: a csomagolástól kezdve a weboldalon lévő szövegekig, képekig. Ha ezek egyensúlyban vannak, akkor működik a “hirdetés” magától.

Az elmúlt években érkezett-e meglepő, furcsa megrendelés?

Mindig kapunk meglepő felkéréseket. Elton John párja például a kedvesének az egész kollekciót megvette. Mindössze annyi kikötése volt, hogy a szárakba nem hagyományos filmet szeretne, hanem pucér férfit (térd és köldök közötti rész). Elképesztő mennyiségű filmet átnéztünk de sehol sem találtunk megfelelőt. Így kénytelen voltam szelfit készíteni. Ez 2006-ban volt és azóta is nagy kedvence. Elvis Costello-nak pedig saját lemezéből készítettünk napszemüveget.

Milyen nehézségek adódtak az elmúlt években?

Probléma számtalanszor felmerülhet, a kérdés inkább az, hogy ki hogyan oldja meg.

Volt egy színes hanglemezből készült kollekciónk, ami a napon elolvadt, a hidegben pedig eltört. Minden pénzünket belefektettük. A kliensek mégsem szerették igazán, mert az emberek szerint a bakelit csak fekete lehet. Csődbe is mehettünk volna, de szerencsére nem így lett. Ma már azt mondom, hogy jobb így, mivel legalább nem járattuk le a hírnevünket. Hónapokig magam alatt voltam, de aztán elhatároztam, hogy felállok, és csinálok egy új sorozatot, amivel szerencsére már nem volt probléma.

Mit jelent számodra a siker?

Számomra a siker az, hogy megélhetek a kreációimból.

Hogyan lehet hosszútávon izgalmasnak maradni és fenntartani a céget?

Mindig ki kell találni valami újat. Folyamatosan tájékozódni kell, a mi esetünkben például az aktuális piaci igényekről, trendekről, valamint nagyon fontosnak tartom, hogy a meglévő klienseinkkel tartsuk a kapcsolatot.  Arról nem beszélve, hogy szerintem érdemes minőségi termékkel, egyedi ötlettel előrukkolni ebben a felgyorsult világban.

Én általában addig kísérletezem, amíg nem sikerül valami nagyon hasonlót létrehoznom, mint ami az eredeti ötletem volt.


Ha szeretné, hogy Zachary Milaskey legyen az Év Példaképe 2014 közönségdíjasaszavazzon rá

 A példaképre a szavazás oldalán tud érvényes szavazatot leadni, az interjú alatt lévő Like gomb nem egyenlő a szavazással. 

komment komment

Kommentek

süti beállítások módosítása