Példakép

20 Forintból is el lehet indulni!

2014. november 02.

Ha Te is úgy gondolod, hogy

- egy vállalkozás beindításához tömérdek pénzre van szükség,
- tőke nélkül még az ötleten sem érdemes gondolkodni,
- a megfelelő mennyiségű tőkét pedig lehetetlen előkeríteni,

akkor ezt a cikket Neked ajánljuk.

Olyan Példaképek sztoriját ismerheted meg most, akik hittek abban amit csináltak, annak ellenére is, hogy egy forintjuk sem volt a vállalkozás kezdetén, és kitartóak voltak az olyan hónapokban is, amikor egy fitying nem maradt a zsebükben.


Egy kölcsönkért furgon és indulhat a biznisz

Horváth Attilát, az EnterTeam Kft. alapítóját mindig is érdekelte, hogy hogyan lehet fából valami egyedit, valami igazán megismételhetetlent alkotni. 2003-ban még csak álmodozott arról, hogy egyszer egy saját, korszerű üzemben, tucatnyi munkatárssal valósítják meg az általuk tervezett bútorokat. 1 évvel később azonban már üzlettársával állt egy volt TSZ-telep ütött-kopott műhelyében, ahol a legnagyobb beruházást két, közel 70 éves öntöttvas-gyalugép jelentette, valamint egy kölcsönkért furgon.
Attila bevallása szerint a kitartó munka meghozta a gyümölcsét, de a kezdeti időkben nem volt minden fenékig tejfel, hiszen volt olyan hónapjuk, amikor az árbevételük mindössze 30.000 Ft-ot tett ki. Arra is rá kellett ébredniük, hogy az asztalosiparban is megfigyelhető a szezonalitás. Téli időszakban alig nyitotta rájuk valaki az ajtót, de ők ekkor sem álltak meg, meglátták benne a lehetőséget, és cégarculatot kezdtek el építeni.
A következetesen visszaforgatott haszon, a minőségi és egyedi munka mind-mind hozzájárult ahhoz, hogy hírük megrendelőről megrendelőre terjedt.
Attila a tőkehiányt soha nem látta problémának, mivel „ha nincs tőkéd nagyban csinálni, csináld kicsiben, ha a koncepció jó, bármi kinőhet belőle. Az IKEA tulajdonosa kezdetben gyufát árult a bringájára szerelt kosárból.”

enter-team-portre-5-kicsi.jpg

Jelzálog a növekedésért cserébe

Hunya Zita gyógynövénytermesztő, a Hunya Herbal vezetője, 20 évesen kezdett vállalkozásába, de már gyerekkorában is a földeken dolgozott szülei mezőgazdasági vállalkozásában. Szüleinek nem csak a gyógynövénytermesztésben való jártasságot köszönheti, hanem azt is, hogy a legnehezebb időszakban is mellette álltak. Hittek Zita sikerében, így jelzálog került szinte mindenükre a hitelért cserébe. Nagy merészség volt ez egy 20 éves lánytól, hiszen 16 évvel ezelőtt közel sem voltak olyan kedvezőek a hitelfeltételek, mint mostanság.
A bátorságnak, a rendíthetetlen hitnek és a szorgalmas munkának köszönhetően levendulát, mogyorót, mandulát, citromfüvet, zsályát, kakukkfüvet, kasvirágot és kerti rutát termel, emellett egy saját gyógynövénytároló és csomagoló üzemet is létrehozott, valamint saját gépparkkal rendelkezik.
Mit üzen Zita azoknak a fiataloknak, akik még bizonytalankodnak a vállalkozás-indítást tekintve?
„Ilyen mértékben, ahogy jelenleg a fiatalokat vállalkozóvá válását támogatják még nem volt. Ezeket ki kell használni. Annál nincs szebb dolog, mint amikor az ember a saját maga ura.”

hunya.jpg

Zenész vagy vállalkozó?

Tárkány-Kovács Bálint, a Tárkány Művek alapítója 6 évvel ezelőtt egy tipikus problémával találta szembe magát a zenekar munkájának kezdetén: egy zenész nem feltétlenül ért a vállalkozáshoz. Sőt, Magyarországon kevés jó példát látunk arra, hogy a kitűnő zenész mellett kitűnő menedzsment is áll, ezért nem árt hangsúlyozni, hogy egy zenekar működéséhez üzleti kompetenciák is szükségesek.
A kezdeti pénzhiányt igyekezett minél több forrásból és módon pótolni: „Garázstuninggal, szívességek kunyerálásával, lehetőségek megragadásával,kompromisszumokkal, türelemmel.” Előfordult olyan hónap, amikor a kifizetések végére neki már semmi nem maradt. Azonban ekkor sem csüggedt, inkább „hőskorszaknak” fogta fel az indulást.
A zenekarba vetett hit, a szorgalom és az egyértelműen meghatározott irányvonal meghozta a gyümölcsét, hiszen mára az egyik legmeghatározóbb, világzenét játszó magyar zenekarrá nőtte ki magát.

tarkany_muvek_mupa-28.jpg

Kézikaszával a BKV-n

Nagy Csanád Áron, a Kisvakond-Park Kft. alapítója nem mindig foglalkozott kerttervezéssel és építéssel. Eredetileg testnevelő tanárnak készült, és csak szabadidejében vállalt kertészkedéssel kapcsolatos munkákat. A megbízói elégedettek voltak a munkájával, ezáltal egyre több és bonyolultabb feladatot bíztak rá. Így jutott el a gyomlálástól egészen a kerttervezésig.
De hogy honnan volt mindehhez tőkéje? Eleinte egy kölcsönkért fűnyíróval vagy alkalmanként egy hagyományos kézi kaszával oldotta meg feladatait. Lévén, hogy autó sem állt a rendelkezésére, a BKV-n utazva szállította eszközeit, mások furcsa pillantásai közepette.
A bevételeit folyamatosan visszaforgatta és mindig kereste az utat az innovációhoz, így mára 300 millió Ft értékű gépállománnyal rendelkezik, és közel 30 fő dolgozik a cégnél. Visszatekintve a kezdeti nehézségekre, Csanád szerint a tőkénél sokkal fontosabb volt a „kitartás, hit és az alkalmas kollégák kiválasztása.”

csanád2.png

 

 A négy sikeres vállalkozó négy különböző területen épített vállalkozást, mégis van bennük valami közös. Mind a négyen hihetetlenül erősen hisznek abban, amit csinálnak, és kitartó munkájukkal sikerült leküzdeni a kezdeti pénzhiányt és az ezzel járó nehézségeket. 

komment komment

Kommentek

süti beállítások módosítása