Virágkötő – Plantomime Kft.
New Yorkban is lehetne már virágszalonjuk, de ők a Nagymező utcában érzik jól magukat. A Plantomimet két és fél éve nyitották, Attila minden versenyt megnyert, amit egy virágkötő megnyerhet. Érdemes volt a nagymamával kapálni a virágoskertben...
Tényleg kapáltál a nagymamáddal?
Igen, de jobban szerettem ültetni. Később mezőgazdasági iskolába jártam, ott sem jött be a kapálás, viszont a növények nagyon érdekeltek. Konkrétan a virágkötészet nem is volt benne a fejemben, de aztán egy versenyen valahogy második lettem, és akkor jöttem rá, hogy ez egy nagyon kreatív dolog.
Honnan vetted az ötleteket? Akkor még mindenhol a celofán ment, nem?
Már akkoriban láthattunk azért külföldi magazinokat az iskolában, és azokból sokat lehetett tanulni. Kicsit előrébb jártak nálunk, nem csak a szegfű-celofán-műanyag masni ment. Gyakorlatra pedig egy nagyon neves virágkötőhöz kerültem, tőle rengeteget tanultam. Azt láttam, hogy lehet ezt teljesen másképp is csinálni.
Mikor lett meg a saját üzlet?
2011-ben. Májusban. Most vagyunk két és fél évesek.
Van egy társad, aki az üzleti vénát hozta a vállalkozásba.
Igen, ő Keresztury Árpád. Évekig a világ legnagyobb bankjánál dolgozott brókerként, úgyhogy benne megvan az, ami belőlem hiányzik. Ért a pénzügyekhez, ő viszi a könyvelést is. Világ életmben utáltam a matekot, a számlákkal is állandóan kavarok, és hiába figyeltem oda, mindig kiborult a könyvelő a trehányságomon. Úgyhogy jól kiegészítjük egymást, övé az adminisztráció és a pénzügy, enyém a művészet.
Hogyan találtatok egymásra? Gyerekkori barátság?
Nem. Volt már egy virágüzletem korábban is, amit be kellett zárnom, és Árpád rendszeres vevőm volt. Az esküvőjére is én csináltam a dekorációt.
És akkor nyitottatok egy közös boltot.
Igen, viszont sokkal többet, kreatívabbat szerettünk volna csinálni, mint csak egy bolt. Szeretnénk megmutatni a fiataloknak, a környezetünknek, hogy itt is tök jó, itt is lehet azt csinálni, amit szeretsz, és úgy, ahogyan szeretnéd. Lehet, hogy kicsit nehezebb, de nem hiába születtünk ide.
Az motivál, hogy valamit építesz. A jövőnek, nem magadnak.
Én nem láttam még a városban máshol ennyire egyedi virágcsokrokat, mint a tieid.
Van azért néhány versenytársunk, 4-5 olyan üzlet Budapesten, akik hozzánk hasonló minőségben dolgoznak.
Jó hozzátok bejönni, kellemesnek tűnik ez a szakma a virágillatban.
Minden szakmának van árnyoldala, ennek is. Hétköznapokon hajnalban kimenni a virágpiacra, azért az kemény. Egy-egy rendezvény után a kukás zsákot dzsuvázni, könyékig mocskosak vagyunk és ránk folyik az egyhetes víz... De mégsem büdös ez az egész nekünk. Pedig megtehetnénk, hogy ne mi csináljuk. Sajnos a mostani fiatalok között nem jellemző ez a sztori, mindenki mindent akar azonnal. Elvárások vannak, de nincsenek meg a lépcsőfokok.
Te nem ilyen voltál tanítványként?
Ááá, én örültem, hogy Úristen, itt lehetek! Éjjel-nappal bent voltam a boltban, élveztem, mindenből kivettem a részem, és szó szerint libabőrös lettem attól, ha egy-egy nagy projektben benne lehetettem. Iszonyú sok tapasztalatot szereztem, és a mesterem is tudta, hogy bízhat bennem. Nagyon ritka az a tanuló manapság, akiben van elhivatottság és az alázat.
Hány tanulód van?
Most három. Plusz van még a négy alkalmazott és mi ketten.
Ti vagytok a legjobbak a városban, van innen még tovább?
Mindig más és más motivál minket. De soha nem a pénz volt a fontos. Valami több kell annál. Árpinak van egy álma: árvaházat szeretne, erre gyűjt. Nekem sokáig fontos volt, hogy a szakmán belül mindenki ismerje a nevemet. Volt bennem egy bizonyítani akarás, szinte már görcsösen. De most már nem érdekel, ezért nem is járok egy ideje versenyekre. Sokkal jobban érdekel az, hogy egy fiatal pár megköszöni , hogy gyönyörű esküvői dekort csináltunk nekik. Az motivál, hogy amit felépítettünk, az a körülöttem lévőket boldoggá teszi. Vagy ha azt halljuk vissza, hogy valaki azért lett virágkötő, mert a mi oldalunkat nézte a facebookon. Az motivál, hogy valamit építesz. A jövőnek, nem magadnak.
A lelketek is benne van ebben az üzletben.
Az biztos. A nulláról építettük, a boltban az utolsó szöget is mi ütöttük be a falba.
De gondolom a Kempinskiben már nem, ott nyílt meg nemrégiben a második üzletetek. És ha jól tudom, már New Yorkban is lehetne virágszalonotok.
Egy nagyon jó barátom New Yorkban él és folyamatosan nyüstöl, hogy miért nem megyünk ki. Már majdnem beadtam a derekam, de végül nem éreztem azt, hogy az lenne a jó út. Itthagyni mindent, a családomat... Nemrég az egyik legnagyobb vevőnk mondta, hogy csináljuk meg ugyanezt Németországban. Tízszer ennyit keresnénk és sokkal híresebbek lennénk, de akkor hogy mutatod meg magad? Mi büszkék vagyunk arra, hogy magyarok vagyunk, nem költöztetném el a céget külföldre.
Ezt értem, de a magyar piac egy kicsi piac.
Túltelítettség van, az tény, és iszonyú nagy dolgokat itthon nem tudsz elérni. De rengeteg ötlet van a fejünkben, amit meg akarunk csinálni, amivel a céget és a jövedelmet is tudjuk növelni. Olyat szeretnénk csinálni, amiben még jobban ki tudunk teljesedni.
Mitől szeretnek titeket ennyire?
Precízek vagyunk, odafigyelünk a vevőinkre. Nálunk mindig bensőséges hangulat van, szívesen járnak vissza az emberek. És tudják, hogy azért a pénzért, amit itthagynak, olyan egyedi, minőségi dolgot kapnak, amit máshol nem. Épp tegnap leültetett az egyik legnagyobb ügyfelünk, hogy igyunk meg egy kávét. Azt mondta: tudod miért szeretünk titeket? Mert számíthatunk rátok. A múltkor felhívtalak vasárnap délben, hogy két úra múlva kellene 20 darab asztaldísz, és ti megcsináltátok.
Felpattantál a vasárnapi ebéd mellől?
Nulla huszonnégyben ugrásra készen kell lenni. A saját vállalkozás rengeteg olyan plusszal jár, amit nem is lehet látni. Rengeteg idő, amit belerakunk. Magánéletünk az első két évben nem volt. Pénzügyi nehézség is volt rengeteg.
Most már egyenesben vagytok?
Szerencsére egyre jobb a helyzet, és a kilátásaink is egyre jobbak. Nem két év alatt akarunk meggazdagodni. Az a világ elmúlt. És ezt a fiataloknak is el kellene fogadni, hogy kitartással kell dolgozni.
Ha szeretné, hogy Németh Attila legyen az Év Példaképe, szavazzon rá!
Kommentek