Példakép

Bizsók Vajk

2013. december 03.


Bizsok_Vajk_1.jpgVezető konstruktőr - Bizsók Hangsugárzó Manufaktúra Kft.

Van, hogy elakadunk, de amíg a buszmegállóig elérünk, már meg is van a megoldás – meséli Bizsók Vajk, hogy megy be a munkahelyére minden nap motiváltan. Az egyedi hangsugárzókat készítő manufaktúrában szinte bármit képesek megépíteni úgy, hogy a hanghatás ne sérüljön. 

Miért pont a hangfalak? 

A zene mindig is nagyon fontos volt az életemben, otthon mindig szólt valami. A szuterén műhelyünkben egyszer gyerekkoromban találtam egy hangszórót, és nagyon érdekelt, hogy mit lehet vele csinálni. Bementem Siófokra a könyvtárba és bújtam a szakirodalmat. A középiskolában stúdiós voltam, vagy otthon, vagy Fehérváron, ahol tanultam, mindig építettünk hangfalakat, ezek persze elég gagyik voltak még, nem tudtuk, hogyan is kell ezt csinálni.

Nem tűnik bonyolult dolognak. Az?

Sokan elbagatellizálják, hogyan is készül egy ilyen hangfal. Persze én is ezt gondoltam 20 éves koromban, fogjuk a dobozt, belerakjuk a hangszórót és kész is. Nagyon nem erről van szó. Az első hangafalamat 15 évesen készítettem, az első korrekt hangsugárzómat viszont csak pár éve. De ehhez segítség kellett, ez ugyanis tudomány is. Addig mindig eljutottam, hogy csináltam egy szép dobozt, de egyáltalán nem könnyű, hogy ez aztán jól is szóljon. Rájöttem, hogy a hobbiból lehetne egy céget is építeni, de azt is észre kellett vennem, hogy ehhez egyedül kevés leszek. 

Hogy lett a kósza gondolatból cég? 

2008-ban indultam egy pályázaton a cég ötletével, egy komplett üzleti tervet kellett készíteni, amihez renget segítséget kaptam. Ez nagyon hasznos volt aztán később, a versenyen pedig sok kritikát kaptam. Azért jelentkeztem, mert kíváncsi voltam, hogy piacképes-e egyáltalán a termék. Kiderült, hogy igen, és az is kiderült, mi az, amit nem gondoltam át eléggé. A mai napig találkozom azzal, hogy egy ilyen újdonságot, mint amit mi is csinálunk, nagyon nehéz átadni az embereknek, megértetni velük, hogy mi a filozófiánk. El kell tudnunk magyarázni, hogy ezek nemcsak hangfalak, amiket bárhol megvehet. 2007-ben találkoztam Ákossal is, akivel ma együtt dolgozom. Akkor már nagyon szép hangdobozokat gyártottam, de az elektronikához nem értettem, valakit keresnem kellett. Neki pedig megtetszett, amivel foglalkozom. 

A semmiből kezdtük, azt se tudtuk, hogyan induljunk neki, most pedig ott tartunk, amit elterveztünk.

Ahogy beszélsz, az nagyon profi és a honlapotok is az. Minden nagyon össze van itt rakva, de te mégis azt mondod, nem érzed magad vállalkozónak. Hogy is van ez? 

Ettől nekem fáj a fejem! (nevet). A céges ügyek sokszor lestresszelnek, a hangsugárzó-készítés nem. Sokszor kapom magam azon, hogy nem tudok egy-egy kérdésre válaszolni, hogyan menjünk tovább, melyik irány lenne a jobb, mit kommunikáljunk? Ilyenkor sokszor nem is tudom megmondani, miért döntök úgy, ahogy. 

Az nem jutott eszedbe, hogy ez az üzleti érték?

Talán. Ezektől a döntésektől nagyon sok minden függ, mindig átfut az agyamon, hogy nem szabad kockára tenni, amit eddig elértünk. A célom mindig az, hogy tovább fejlődjünk, ezek a döntési helyzetek ezért stresszelnek annyira. Nincs még hozzá elég tapasztalatom, mint vállalkozó, talán ezért is hallgatok inkább a megérzéseimre. 

És bejönnek? 

Általában igen. Azt mondják, az üzlethez hideg fejre van szükség, na, én minden vagyok, csak az nem. Bár nálunk teljes a demokrácia, mindent megbeszélünk a srácokkal. És Tónival is. 

Róla eddig nem esett szó, ő miért fontos a ti életetekben? 

Károlyi Antal eddig Londonban, élt és úgy döntött, hogy szívesen fektet be induló és ígéretesnek tűnő magyar vállalkozásokba. Ákossal már lefejlesztettünk ezt-azt, de mindkettőnknek volt saját állása: én egy építészirodában ültem, ő programozó volt. Antal befektetése volt a kezdőlökés, a cég 2011-ben alakult meg. 

Sikeresnek érzed magad?

Ha azt nézzük, hogy milyen pályát vázoltunk fel magunknak az indulásnál, akkor igen. A semmiből kezdtük, azt se tudtuk, hogyan induljunk neki, most pedig ott tartunk, amit elterveztünk. Vannak munkáink, persze lehetne több, de a tervünket eddig teljesítettük, idén már lesz elfogadható árbevételünk is. Ezt én óriási sikernek értékelem! 

Mennyi pénz kellett a starthoz? 

10 milliós befektetéssel indultunk. A mi iparunk elég eszközigényes, és ennek ára van, csak egyetlen kis hangszóró 25 ezer forint. A műhely felszerelése volt nagyjából 5-6 millió forint, de ezeken nem spóroltunk.

Ez nem egy erős függő viszony? 

A befektető társként kezel minket, nem bábáskodik egyáltalán. Mindig azt mondja, hogy ezt a pénzt betolta a rulettasztal közepére, direkt kockáztatott. Én meg mindig azt mondom neki, hogy olyan nincs, hogy ez itt ne működne. Ezen dolgozunk minden nap, és ha ezen dolgozunk, akkor úgy is lesz. Onnantól kezdve, hogy kinyílik a szemem, odáig, hogy újra le nem csukom a nap végén, csak a cég jár az eszemben. Sőt, emiatt néha még elaludni is nehéz. 

El tudsz úgy menni valahova, hogy nem figyelsz a hangokra?

Á, dehogy.

Miért ilyen fontos az akusztika? 

Erre nagyon kevés figyelmet fordítanak, a különböző kocsmákban, bárokban, szállodai várókban, éttermekben legtöbbször borzasztó az akusztika, pedig ezekre így is nagy összegeket költenek el. A mi célunk az, hogy ne épüljön többet olyan kóceráj, ahol ezt a témát ennyire alap szinten kezelik. A fülünk is egy nagyon fontos érzékszerv! Az, amit hallunk, alapvetően befolyásolja a közérzetünket. Nagyon könnyen tudnék olyan hatást kelteni a hangokkal, hogy azonnal el akarnál menni innen. Helyesen kezelt akusztikával kiszűrhetővé válnának azok a szétverődő hangok, amik miatt hangzavar van egy nyilvános helyen. Én este egy étterembe nem azért megyek, hogy elfáradjak üvöltözés közben, hanem kipihenni a napot és halkan beszélgetni.

Ha szeretné, hogy Bizsók Vajk legyen az Év Példaképe, szavazzon rá

komment

Kommentek